Pásztortűz, 1921 (7. évfolyam, 24-35. szám)
1921-12-15 / 35. szám
Eljő-e a kor, Melyet gátolnak a rosszak S amelyre a jók törekednek, Az általános boldogság kora ? S tulajdoképen Mi a boldogság ? Hisz minden ember ezt másban leli, Vagy senki sem találta még meg? Talán a mit Mi boldogságnak nevezünk, A mit jón érdek, Ez mind egyes sugára csak Egy új napnak, mely még a láthatáron Túl van, de egykor feljövend. Bár volna így ! Bár volna célja a világnak, Bár emelkednék a világ folyvást, folyvást e czél felé, A míg előbb-utóbb elérné ! De hátha úgy vagyunk, Mint a fa, mely virágzik És elvirít, Mint a hullám a mely dagad, Aztán lesimúl, Mint a kő, melyet felbajítnak, Aztán lehull, Mint a vándor, ki hegyre mászik, S ha a tetőt elérte, Ismét leballag, S ez így tart mindörökké : Főzés alá, föl és alá... Irtóztató, irtóztató ! Kit még meg nem szállott e gondolat, Nem fázott az soha. Nem tudja még, mi a hideg ? E gondolathoz képest Meleg napsugár a kígyó, Mely keblünkön jégcsap gyanánt Vérfagylalón végigcsuszik, Aztán nyakunkra tekerőzik, S torkunkba fojtja a lélekzetet--------(1847. Pest)