Pásztortűz, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-07-01 / 26. szám

is tudott már tetsző darabot írni, nem száll alá, hogy tollát a ser­dülő ifjúságért is forgatja. Az ifjú­ságnak jót írni : nem nívó­csökken­tést jelent, mint sokan ma is hiszik, hanem követel nagy önmegtagadást, önkihelyezést, másvilágba kapcsoló­dást. És mindehhez csorbítatlan mű­vészi ambíciót. És ezért olyan sze­gény a mi ifjúsági irodalmunk. És ezért, ezekért nyereség Kabdebó Erna kis könyve. Berde Mária. Giszkalay János: A titok. (A Kadima r.-t. kiadása, Kolozsvár.) Giszkalay János kis drámájá­ban már jó előre tiltakozik az ellen, hogy művében tendenciát, szereplőiben, a színhelyben és a cselekményben szimbólumokat lásson bárki is. Pedig nyilvánvaló hogy a darabjában szereplő „ifjú kirgizek“ alatt a magyarok, a cse­lekmény színhelyénél „Mogad­­zsarország“-nál pedig Magyaror­szág értendők, mert hiszen a pogromok szerepeltetése, a zsi­dók destruktív voltának és a nu­merus claususnak emlegetése s még más egyéb körülmények is világosan Magyarországra utalnak. A tendencia tehát áttetszően vilá­gos, s így az eleve­ tiltakozás semmiképen sem másíthatja meg az alábbiak igazságát. Ennek a „belemagyarázás“ el­leni védekezésnek különben sincs semmi értéke, vagy jelentősége, hisz ezáltal a szerző se több, se kevesebb nem lehet senki előtt, mint eddig volt. Az ő útjai és a mi útjaink már amúgy is régen szétváltak, akkor, amikor az er­délyi zsidóság egy kisebb része — kiknek ez az írás is szól — a magyarság nagy, évszázados ér­zelmi és eszmei közösségéből ki­szakadt. Ez a szembeszökően sértő ten­dencia, szerintem, azonban még mindig a kisebbik hibája volna a darabnak, ha az író mesteri kéz­zel alakítani tudta volna az ese­ményeket, ha alakjai nem pro­­grammcédulák hordozói, a szerző elveinek nyílt szószólói, lennének, hanem élő, hús-vér valóságok egy magasabb művészi eszmény szol­gálatában, s ha a politikai ten­dencia élességét a megformálás tökéletessége tompítani volna ké­pes. Így még talán meg is bo­­csáthatnák némileg súlyos téve­déseit, erős elfogultságát, sőt lep­lezetlen cinizmusát és gyűlöletét is. De a papírmasé-emberek, a rossz vezércikk-tónusú, s nem egyszer demagógoskodó, nyelv, a mű alacsony erkölcsi szelleme, a folytonos tény-ferdítés és ellen­tét-kiélezés, a helyzetek mind­untalan való gyűlölködésekbe tor­­kolltatása lehetetlenné teszi az író számára a legkisebb dementi meg­adását is. A művésziség hiánya csak fokozza a darab és a szerző bűneit és hibáit. A kis dráma cselekménye rö­viden a következő : Judit, Dávid cionista egyetemi hallgató húga, szeretője dr. Tagarka Mogudzsa­­revics­nek, az ifjú, állítólag libe­rális gondolkozású, kirgizek vezé­rének. Mogudzsarevics ellenfele dr. Bitsak a harcias párt vezetője, aki mindenáron le akarja törni Mogudzsarevics népszerűségét. Pogromot szervez, Dávid és Ju­dit ellen is. Mogadzsarevicsnek most színt kell vallania szeretője — a zsidó — mellett. Ám ő, mihelyt érzi a helyzet rá nézve csak kellemetlenségekkel járó él­

Next