Pásztortűz, 1940 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1940-03-01 / 3. szám
Írta FEKETE FERENC TINTAFOLT ÉS EGYÉNISÉG A RORSCHACH-MÓDSZER • Mit gondol ön, mi ez, mit ábrázol? Nézze meg figyelmesebben. Mégis csak találja valaminek azt, ami ön előtt van. Ne féljen, ne szégyenkezzék. Mondja meg, mi ötlött eszébe erről a képről?! Azt gondolják, talán képzelet kell ahhoz, hogy lássunk valamit e rajzban, holott az — mint már biztosan kitalálták a címből is — végeredményben nem más mint egy egyszerű tintoifolt, egy paca, amelyet azonban nem itattak fel, hanem ellenkezőleg széjjeldörzsöltek a papír két behajlított oldala között. Különleges képzelőerő szükséges-e a válaszhoz? Vagy egyáltalában a képzelőerő fokának és minőségének megismerésére szolgál az adandó válasz? A megvizsgált egyének nagy százaléka ugyanis ezen a véleményen volt eddig, képzelőerejüket teszik próbára. Nos, éppen ezért sietünk már az elején hangsúlyozni: nem csak képzelőerő nyilatkozik meg az adott válaszban. Az is, de csak mint kis részlet jelensége a lelki mozzanatok átfogó, kiteljesült egységének, az egyéniségnek. Maga a módszer, mely azt vizsgálja, hogy ilyen és hasonló tintafoltokban mit látunk, hogyan és minek fogjuk fel azokat s egyéniségünkre igyekszik következtetni a válaszokból, ma már egységes, fejlett pszichológiai iskola, a zürichi Rorschach Fieimann módszere. Első pillanatban igen könnyen a pszichotechnika szélsőséges túlkapásának tűnhetik: tintafoltból az egyéniségre következtetni! önkénytelenül az emberismeret kóklereire, képes magazinok ,pszichológusaidnak cikkeire kell gondolnunk: „Hogy tartod a cigarettát a kezedben, megmondom, ki vagy? “ vagy „Mit csinálsz a villamosjeggyel, eldobod, összegyűröd, megtartod, mondd el, s feltárom belső világod“ és a többi ehhez hasonló hangzatos cím alatt folyó bűvészkedés juthat eszünkbe. Valóban, jogos a gyanú. Századunk kapkodó, határozatlan, önismeret nélküli emberét a könnyű megismerést áruló olcsó vásár áradata veszi körül. Józan ítéletű ember előtt a Rorschach-módszerrel szemben is igen természetes a kérdés: van-e alapjuk az ilyen apró mozdulatokból, részletjelenségekből kiinduló s állítólag az egész egyéniségre érvényes következtetéseknek? Az új lélektani iskola nagy érdeme, hogy az egyéniséget teszi a lélektan központi problémájává. Az egyéniség pedig mindenekelőtt saját maga egysége, vallja a lélektan. Az egységes én, az egyén az, aki minden legapróbb mozzanatban is megnyilvánul. A cigaretta tartása, a mozijegy összegyűrése vagy eldobása és a többi számtalan mozdulat, megnyilvánulás mind a központi egyéniből, az egységről közvetít valamelyes hírt, ez igaz. Egy hatalmas hadsereg előretolt, külső előőrsei minden bizonnyal elárulnak valamit a hadsereg mibenlétéről, felszereléséről, ruházatáról, fegyverzetéről. De magáról a hadsereg vezérkaráról, megszervezésének módjáról, harci modoráról, egyszóval rengeteg ilyen lényegbevágó belső tulajdonságáról még a legélesebb szemű szakértő számára sem szolgálnak felvilágosítással ezek a külső jelek, így vagyunk valahogy ezekkel az apró, külsőleg megfigyelhető jelenségekkel: igen, elárulnak ezek is valamit az egyéniségből, de ez eredmények jelentőségét egy percre sem sza-