Pécsi Figyelő, 1897. július-szeptember (25. évfolyam, 147-223. szám)

1897-07-01 / 147. szám

A soproni dalosünnep. — Saját Indóeitónktól. — Sopron, 1897. junius 30. A Dunántúli Dalosszövetség soproni dal­versenye, mely a dunántúli dalosegyletek élénk részvétele mellett tegnap (kedden) folyt le, minden tekintetben jól siker­ü­lt. A Pécsi Dalárda és a Pécsi Polgári Daloskör tagjai a déli vasút hétfő esti vonatával érkeztek meg; fogadá­sukra a soproni dalosok nagy számmal jelen­tek meg a pályaudvarban, kiknek élén K­o­­v­á­c­s István dr., a soproni Dalkör alelnöke üdvözölte őket. Az üdvözlő beszédre Bebe­r­i­c­s Imre válaszolt. A bevonulás és az el­szállásolás megtörténte után hatosaink a vá­rosligeti vendéglőben rendezett ismerkedési estélyen vettek részt. E vendéglő közvetlen a város mellett emelkedő hegyoldalon, a nya­raló­telep közepén fekszik, honnan nemcsak a városra, hanem a Fertő-tó vidékére, sőt a lajtha vidéki hegyekre is gyönyörű kilátás nyílik. A vendéglőben minden dalosegyesület számára tágas hely volt biztosítva ; a ked­vező időjárás, a gyönyörű vidék és a szívé­lyes fogadtatás a dalosokat csakhamar jókedvre ragadta, minek fölváltva, szabadon választott dalokban adtak kifejezést. Elsőnek a Soproni Férfidalkör énekelt, utána azonban a sűrűn felhangzó „Halljuk Pécset“ kiáltásokra a Pécsi Dalárda gyújtott dalra, fölöslegesnek találjuk fölemlíteni, hogy a legnagyobb ha­tással, a­melyet a Polgári Daloskör is segí­tett saját dalaival maradandóvá tenni. A Dalárda énekét szűnni nem akaró taps és éljenzés követte, a­mely később is meg-meg­­újult. Az estét a 76. gyalogezred zenekará­nak kitűnő játéka, továbbá tűzijáték tette változatossá. Éjfél már elmúlt, mire a dalo­sok és a közönség lampionok világa mellett ismét a városba vonultak. A dalünnepély tulajdonképeni napján kedden délelőtt az esetpróbákon kívül meg­tartották a D. D. Sz. közgyűlését is, a­melyen Simon Ödön főispán mondott lelkes elnöki megnyitó beszédet. A megnyitó után dr. Arnhold Károly titkár tett je­lentést, kiemelve különösen, hogy a soproni dalosünnep az első vidéki ily ünnepély, a­melyen az Országos Dalárda Szövetség is szól megóvására, de hiába. A cipész és a fe­lesége most már világosan láthatta, hogy a gyermek előkelő származású volt. Egy félórás időzés után azonban az úri utasok ismét a hideg udvariasság álarcát vet­ték fel, a gróf jóakaratú mosolylyal szólt a cipészhez : — Én önnek és nejének valóban felvi­lágosítással tartozom sajátságos fellépésünk és a grófné felindulása felől. Látja, kérem, és a szegény kis gyermek családunk egyik komornyikjáé volt, a ki az árvaházba adta, mert a gyermek születése az anyja életébe került. Mikor ezt megtudtuk, elhatároztuk, hogy felfogadjuk a gyermeket. A grófné na­gyon megörült, mert nekünk nincs gyerme­künk, és most nagyon szomorúan érinti őt ez a szerencsétlenség. Kedves mester, fogadja el tőlem ezt a csekélységet azért, hogy — amint hiszem — jól bánt a szegény kis­fiúval. A cipész földig hajlongott és olyan ar­cot igyekezett mutatni, hogy el lehessen hinni a gyermek iránti jó­indulatát. Priggelin mama kényes szemét törülgette és isten áldását kérte a gazdagok fejére, a­kik nem feledkeznek meg a szegényekről. És mialatt a háziak a konyhában a gróf adományát számolgatták, az édes anya hal­kan észrevétlenül lopózott holt gyermekéhez, megcsókolta és zsebollójával levágott egyet a halálos verejtéktől nedves fürtökből­­ képviseltette magát. A Dunántúli Dalosszö­vetség az elmúlt évben műsdalra és népdal­átiratra hirdetett pályázatot, e pályázat azon­ban meddő maradt, mert a népdalátiratra egy figyelemreméltó pályamű sem érkezett be, míg a műdalra benyújtott művek közt csak egy akadt dicséretre méltó. A pályázat meddő­ségét a titkár annak a körülménynek tulaj­donítja, hogy a fővárosi lapok a pályázatot megkurtítva, vagy egyáltalán nem közölték. A­mi annál sajnálatosabb, mert a D. D. Sz. nemzeti missziója, a Dunántúl vegyes nyel­vűségét tekintve, nyilvánvaló. A szövetség az elmúlt évben négy tagegyesülettel gyara­podott s igy jelenleg 23 egyesület tartozik a kötelékébe ; vagyona meghaladja a 900 fo­rintot. A versenyző dalosegyesületek sorrend­jét a következőkép határozták meg -1. Győri ének és zeneegylet. 2. Szombathelyi dalegyesület. 3. Pécsi polgári daloskör. 4. Budapesti „Egyetértés.“ 5. Győri iparos-önképző- és betegse­­gélyző egylet dalárdája. Beberics Imre kérdi, hogy a ver­senybíróság tagjaivá csak a szövetség tagjai választhatók e meg ? Arnhold Károly dr. titkár válasza után, mely szerint a bíróság szabadon választ­ható meg, tekintet nélkül a szövetségi tag­ságra, a választást a következőleg ejtették meg: Id. Á­b­r­á­n­y­i Kornél elnök. (Ábrányi nevének kiejtésekor óriási taps és éljenzés, mit az ősz mester hajlongva köszön meg.) Tagok : H­o­f­f­e­r Károly (Pécs), kinek nevét szintén hatalmas éljenzés követi: Hackl Lajos, S­á­g­h József (Budapest), Kossow Jenő dr. (Sopron). Ezután Konkoly Tege tervszéki bíró a komáromi dalkör nevében a jövő dal­verseny helyéül Komáromot kéri kitüzetni. A kérelemnek a közgyűlés lelkes éljenzés mellett helyt ad. A legközelebbi dalverseny azonban csak 1899 ben fog megtartatni, minthogy a jövő évben az országos dalverseny fogja a köz­figyelmet és érdeklődést magára vonni. A szombathelyi dalegyesület, meg a sárvári daloskor zászlószalagokat ajándékoz­nak a soproni dalkörnek; az átnyujtás e dalárdák képviselői részéről beszéd kísérete részesítheti őket minden áldásában“, — így vélekednek a szomszédok. „Sok is volna a jóból, különösen annak a nevelőnőnek, a­kit olyan fényes szerencse ért “ — „Ifjúkori sze­relem“ — mondják. „Az ám, de semmi sem lett volna a dologból, ha az öreg gróf élet­ben marad!“ A gróf és grófné lassan kint öregednek. Érdekesen szép fejükön az ezüstös szálak száma mindegyre szaporább. Feszes, tim­e pélyás szolgák járnak a kastély termeiben ide s tova, tisztogatnak, porolgatják a drága majolika és sévresi porcellántárgyakat, ügyes szobaleányok kefélik, fényezik naponkint a bútorokat és a tükröket. Ennyi gondosságnak, vigyázatnak csak egy szikrája is megment­hetett volna egy életet, melynek hivatása lett volna napfényt, örömet, derűt varázsolni e rideg, komor falak közé. Néha keresztül megy a vár udvarán a főerdész fia, egy erőteljes 19 éves ifjú. Fönt a sárga teremben az ablaknál áll a gróf és a grófné, kincseik dacára szegényen, sajná­­latraméltóan. Szorosan átölelve tartják egy­mást és halkan susogva ejtik a szét: „ő is ennyi idős lenne most.“ Messze-messze innen, ama faluban, egy kis sírdomb emelkedik, márvány emléklap­jára angyal van kifaragva és aranybetűk ra­gyognak rajta. Ezt a sirdombot ápolják leg­jobban az egész temetőben, mely alatt liliomok és rózsák közt egy kis gyermek szunnyad, az 1054 ik szám­­ben történik meg; a győri ének és zene­­egyesület a Széchenyi-szobrot koszorúzta meg. A közgyűlést, melyet Simon Ödön főispán, elnök, a személyének nyújtott lelkes ovációk után, oszlatott fel, a kaszinó díszter­mében társas ebéd követte, melyen lelkes tészták hangzottak el. Az ünnepély fénypont­ját azonban a délutáni versenyéneklés ké­pezte, melyet a Neuhof-parkban, Sopron vá­ros gyönyörű diszkertjében, tartottak meg. Az ünnepély e részének programmját a kö­vetkezőkben adjuk : I. RÉSZ. 1. Beethoven: Isten dicsősége, közös kar zenekisérettel. Énekelték az ünnepségen megjelent összes tagegyesületek Dr. Kossow Jenő vezetése alatt. 2. Erkel F. : Hunyadi nyitány. Előadta a Soproni Zeneegyesületnek erősített zenekara. 3. Lányi E.: Népdalok, Szülőföldem szép határa . . . Énekelte a Győri Ének és Zeneegylet. 4. Szabados Béla : Vándordal (a D. D. Sz. által 200 koronával díjazott pályanyertes mű.) Énekelte a Szombathelyi dalárda-egye­sület. 5. Huber K. : Szabadságdal. Énekelte a Pécsi Polgári Daloskör. 6. Huber K.: Fohász. Énekelte az Egyet­értés budapesti férfidalegylet. 7. Gaál F.: Eredeti magyar dalok. Énekelte a Győri Iparos Önképző és Beteg­­segélyző­ Egylet. 8. Hoffer K. Királyhymnus: Közös kar zenekisérettel. Énekelték az összes tagegyesü­letek, a szerző vezetése alatt. * Rosenhjelm gróf házassága boldog, de gyermektelen. „Persze, persze, a sors nem II. RÉSZ. 1. a) Nicolai: Windsori vig nők. Nyitány. b) Volkmann : A jósnő és Suliman Vinagrád c. zenekölteményből. Előadta a sop­roni Zeneegyesület erősített zenekara. 2. Kapi Gy.: Riadó. Közös kar. Énekel­ték az összes tagegyesületek Király Béla ve­zetése alatt. 3. Huber K.: Ünnepi dal. Előadta a Pécsi Dalárda. Karnagy : Eckhardt Antal. 4. a) Brahms : (Két dal.) „Az erdőn“ és „Bölcsődal.“ b) Wagner: Vendégek felvonulása. Tannhäuser: (Zenekar.) Előadta a soproni Zeneegyesület vegyeskara. 5. a) Hoffer K. : Esti dal. b) Lányi E. : (Népdalok.) Miről apám nagy búsan szólt... Énekelte a soproni Fér­­fidalkör. 6. a) Dr. Eyrich : Tavaszi dal. b) Huber K. : Talpra magyar. Elő­adta a soproni Dalfitzer féfidalegylet. 7. Végül énekelt a Soproni Gazdapolgá­rok Dalegyesülete. 8. a) Debois : Szerelmem. b) Zichy G.: Népdal és tánc a „Zene** c. zenekölteményből. Előadta a soproni Ze­neegyesület vegyeskara zenekísérettel. A versenyző dalárdák közül a győri ének és zeneegylet, a budapesti és a szombathelyi énekeltek nagy hatással. A pécsi polgári da­loskör erejét az általa választott darab meg­haladta. Énekét a rendkívül nagy közönség mégis lelkes tapsokkal jutalmazta. A versenyben résztvett dalárdák csak okleveleket kapnak, díjak nem voltak ki­tűzve. A hangverseny II. részében a Pécsi Dalárda iránt volt az érdeklődés a legnagyobb. A dalárda tagjainak a pódiumon való csopor­tosulásakor már felhangzott az előlegezett taps, mely az ének befejezte után óriási erő­vel tört ki újra. Hoffer, kitűnő tenor hang­jával, nagy sikert aratott, őt különben, mint a király-himnusz szerzőjét is, nagy ovációk­ban részesítették, nemcsak a nagyközönség, de maguk a dalegyesületi tagok is, kik a himnuszt együttesen adták elő.

Next