Pécsi Hírlap, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-01-01 / 1. szám

Pécs, 1888. január 1-én. II. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre ... 6 frt — kr. Félévre . . . . 3 „ — „ Negyedévre . . . „ 50 „ Egy hóra . . . — ,. 50 „ Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széch­enyi-tér 12-ik szám, (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lalások intézendők. Pécsi Hírlap Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. 1-ső szám. Szerkesztői iroda : PÉCSETT, Deák­ utcza 2-ik szám, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereske­désben. Egyes számok kaphatók : Bthm Manó (fő-utcza), Weidinger N. utóda Demján I. (Szécheny'i-tér), Engel Lajos (fő-ut­cza), Hochrein József (ferencziek-utczája) papír és könyvkereskedés­eiben, ifj. Rézbányay János fűszerkereskedésében (Szigeti ország­a), a dohány főtőzsdében (fő­ utcza) és a vasúti tőzsdében. Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. Az olvasóközönséghez. A „Pécsi Hírlap“ a jelen évvel egy évi pályafutást végez be, mely alatt a közönség kö­rében an­nyira megkedveltette magát, hogy már mintegy szükséggé vált az egyes családoknál. Ezt a kedvező erkölcsi eredményt az ál­tal érte el a „Pécsi Hirlap“, hogy tisztán a társadalmi élettel foglalkozván s igy a nyüzsgő élet ezer változatainak tükre lévén, szerkesztésé­ben bizonyos elevenséget, változatosságot fejt ki. A „Pécsi Hírlap“ figyelme mindenre ki­terjed, a­mi csak a nagy közönséget érdekel­heti; a „Pécsi Hírlap“ a közönséget s an­nak érdekeit szolgálja. Vezérczikkeiben a közjó, a közérdek követelményeivel foglalkozik, újdonság­ rovatai a legváltozatosabbak s a közönséget érdeklő minden esemény részle­tesen leírva megtalálható bennük, tárczaczik­­kei közt a komoly és humoros szépiro­dalmi termékek váltakoznak, „Csarnok“ rovatában szintén közöl hosszabb szórakoztató, érdekfeszítő olvasmányokat; egyéb rovatai szin­tén élénken szerkesztvék s mind a közönséget érdeklő dolgokat tartalmaznak.* Az újév beálltával több újítást fogunk bát­hozni a lap szerkesztését és berendezését ille­tőleg s még nagyobb gondot fordítandunk a szépirodalmi czikkek minél nagyobb számban való közlésére, mit annál is in­kább megígérhetünk, mert munkatársaink, kik­nek álnevei alatt igen sok, jeles tollú helyi író serénykedik, fokozott erővel fognak la­punk tárcza és csarnok rovatainak gazdagítá­sára törekedni. Azért önérzetes lélekkel ajánljuk lapunkat a n. é. közönség becses pártfogásába, mint olyant, mely belbecsénél fogva a vidéki hírlap­irodalom java között foglal helyet. A hetenként kétszer megjelenő lap­nak előfizetési ára a többiekhez képest a leg­olcsóbb: helyben vagy vidéken szétküldve egész évre...................6 frt, félévre........................3 frt, negyedévre . . . . 1 frt 50 kr., egy hóra 50 kr. Tisztelettel a „Pécsi Hírlap“ kiadóhivatala. 1888. Kopognak az ajtón. — Szabad! — A vendég belép, bemutatja magát. 1888! Szives örömmel fogadják, nem látták még, nem ismerik, csak úgy a hitét hallot­ták. Valami gazdag amerikai nagybácsi, a­kit a rokonok hízelegve fognak körül, nyá­jaskodnak neki, beczézgetik, a tenyerükön hordják, mert­­ várnak tőle valamit: sok­sok jót, gazdag örökséget, mely megelége­dést, boldogságot teremt. A nagybácsinak mindez fölötte tetszik, hát ő is tetszeleg. Kedélyesen fogadja a rokonok hízelgő csiripelését s mosolyogva bólongat, hogy „úgy lesz.“ De vájjon úgy lesz-e? Minden háromszázhatvanöt napban bekopogtat egy ilyen ismeretlen nagybácsi, mindegyiknek olyan biztató ábrázata volt, s mindegyik eléldegélt a reménykedő roko­nok álvendégszeretete mellett, aztán odább állott, hogy helyet adjon a másiknak, az meg a harmadiknak, a negyediknek ... a kiket mind nagyobb és nagyobb hozsanná­val fogad az örökséget hajhászó nagy em­bercsalád, mert minden újabbról azt hiszi, hogy ez az igazi nagybácsi, az az előbbeni csak valami közönséges csaló volt. És ez az örökkévalóság változatlan rendje. És ez a változatlan rend csakugyan változatlan. Várunk-várunk és a­mit várunk, nem teljesedik be. A csalódás egész követ­kezetesen áll be. Nem is csoda. Mikor azt a csalódást önnönmagunkban hordjuk. Ott van az a szívben, ott van az agyban. A szív egyre fakasztja a legszebb ér­zelmeket, heves kopogással figyelmezteti az embert a jóra, de az agy, ez a konok bölcselkedő más parancsot ad az elhatározó észnek s a szív — csalódottan vergődik tovább. Az ész számit, jól számít, kiterveli a módokat, melyekkel a jólét elérhető, aztán körbeveti magát a szív, rózsapiros fátyolt lenget az ész előtt, mitől az nem látja a számolótáblát, töröl, ir, aztán megint töröl s — tönkre megy, szétfolyik minden terv. Az ifjú dagadó kebellel, tiszta parázs­­tűzzel közeledik szive választottjához; ér­zelmeit megértik, kérő szava meghallgatta­­tik — a két szív a boldogság kapuja előtt áll. — Jön az ész, ezerféle alakban veszi körül az ifjú sziveket; az édes ábrándok rideg számításokká változnak át, a burok mind vastagabbá keményedik az érzelmek forrása körül. A szépen meginduló frigy A „Pécsi Hírlap“ tárczája. Az ingaóra. — Újévi történet az életből. — Fordította: Halmágyi Gyula. Azt tartja a közmondás: „Boldogabb az, a­ki ad, mint a­ki kap.“ Nos, a mi Gyula barátunk egy idő óta más nézeten van. A legjobb években lévő agg­legény­­ pedig ezeknek azon fajtájából való, a­kiket nem tett még hidegekké, önzőkké a foly­tonos egyedüllét, hanem meleg szivet őriztek meg a mások szenvedései és örömei iránt — valódi mintaképe tehát kortársainak. Az aggle­gények e mintapéldánya egyúttal gyöngéden szerető nagybácsi is volt s mint ilyen maga a jóság és áldozatkészség. Minden közelebbi és távolabbi rokonai közül különös gyöngédséggel és szeretettel visel­tetett Ottó unokaöc­cse és ennek ifjú s kedves neje iránt. Ottó fiatal, általánosan szeretett ügyvéd volt s minden tekintetben érdemes nagy­bácsijának szeretetére. És Kl­e­m­e­n­t­i­n­a, 0t tró aranyos kis felesége is megfelelt nevének, mert nemcsak hogy szép volt, miként a májusi regy, hanem gyöngéd és kellemes is miként a meleg szellő, mely kora reggel oly gyöngédeden csó­kolgatja meg az erdő s rét virágjait. Klementina huszonnégy éves volt. Mi szép kor! Két teljes év óta viseli a házasság rózsalánczait és nem is panaszkodhatik semmi ellen, csupán férjének kissé messze menő taka­rékossága bántja olykor, ha hébe-hóba némely vágyának teljesítéséről van szó , férje ura az ellen debachál­­ó sorsa azonban szerencsére minta-nagybácsijában atyai baráttal ajándékozá meg, a­ki folyton rendelkezett azon szükséges segédeszközökkel, a­melyekkel minden óhaját kielégíthette. Az újév közeledtével a fiatal ügyvéd félre­hívja a nagybácsit s így szól: — Kedves, drága nagybácsi! Ha meg nem előzlek, úgy ebben az évben is, mint az előbbeniekben esztelenségekre ragadtattad volna magadat s nőmet pazarló módon halmoznád el ajándékaiddal. Reám­ nézve ez rendkívül terhes volna. Sokkal közelebbi rokonok vagyunk, sem­hogy kereken ki ne mondhatnám véleményemet, — nemde? Te a múlt évben nőmnek újévi ajándékul egy pompás, valódi gyémántokkal kirakott nyakéket ajándékoztál, melynek érté­két ahhoz értők legalább is 1000 forintra be­csülték. Ez határozottan sok ! — Nevetséges! Az én körülményeim meg­engedik ezt s föl is jogosítanak reá. — Noblesse-re igen, de tulságokra nem! — De, édes fiam, hisz mégis csak for­gatni kell a pénzt az emberek között, pártolni kell a szükséget szenvedő ipart, és szükség, hogy-----------­— Mint nagybácsinak és házunk legbizal­masabb tanácsadójának mindenesetre jogod van ahhoz, hogy az illemszerü udvariasság korlátai között a névnapokat és újévet valamely tartós emlék által megédesítsed. Ezt szívesen megen­gedem. Azt azonban semmikép sem foghatom föl, hogy azt a néhány lakomázást — a­melyek­nél szivesen látott vendégként vagy nálunk — miért fizesd igy túlzottan, s herczegi módon vissza. — Hát a vonzalom és szeretetreméltó gondoskodás — a melylyel házatoknál körül­vesztek — nem számit semmit ? — Édes bácsikám, abban gratis részesi­­tünk. Csak nem akarod nekünk az ily magától érthető dolgokat megfizetni ? Egy szóval: ne vedd tőlem rész néven , de azt kívánom, hogy feleségem és házunk részére ki ne adj többet 50 írtnál. Ez elég nagy összeg ! — Igen kellemetlen helyzetbe hozasz, mert ugyan mit kaphatni ily csekélységért ? ... . Hitványságot! — Ohó ! Nem volna rész ! Én sem adok ki többet nővéremért s a­mi elég jó a nővé­remnek, annak nem előtt is jónak kell lennie. — No, engedd meg legalább, hogy 300 frtig mehessek? — Lehetetlen — nem engedhetem ! — Tehát 200 frtig — légy eszedlen ! — Nem, az is sok volna ! — Mondjunk tehát 150 frtot; bizonyára csekélység reám nézve. — Száz forint, az utolsó szavam. És ki­jelentem egyúttal, hogy ha újévi ajándékod

Next