Pécsi Hírlap, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-01-01 / 1. szám
Pécs, 1888. január 1-én. II. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre ... 6 frt — kr. Félévre . . . . 3 „ — „ Negyedévre . . . „ 50 „ Egy hóra . . . — ,. 50 „ Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám, (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Pécsi Hírlap Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. 1-ső szám. Szerkesztői iroda : PÉCSETT, Deák utcza 2-ik szám, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereskedésben. Egyes számok kaphatók : Bthm Manó (fő-utcza), Weidinger N. utóda Demján I. (Szécheny'i-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József (ferencziek-utczája) papír és könyvkereskedéseiben, ifj. Rézbányay János fűszerkereskedésében (Szigeti országa), a dohány főtőzsdében (fő utcza) és a vasúti tőzsdében. Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. Az olvasóközönséghez. A „Pécsi Hírlap“ a jelen évvel egy évi pályafutást végez be, mely alatt a közönség körében annyira megkedveltette magát, hogy már mintegy szükséggé vált az egyes családoknál. Ezt a kedvező erkölcsi eredményt az által érte el a „Pécsi Hirlap“, hogy tisztán a társadalmi élettel foglalkozván s igy a nyüzsgő élet ezer változatainak tükre lévén, szerkesztésében bizonyos elevenséget, változatosságot fejt ki. A „Pécsi Hírlap“ figyelme mindenre kiterjed, ami csak a nagy közönséget érdekelheti; a „Pécsi Hírlap“ a közönséget s annak érdekeit szolgálja. Vezérczikkeiben a közjó, a közérdek követelményeivel foglalkozik, újdonság rovatai a legváltozatosabbak s a közönséget érdeklő minden esemény részletesen leírva megtalálható bennük, tárczaczikkei közt a komoly és humoros szépirodalmi termékek váltakoznak, „Csarnok“ rovatában szintén közöl hosszabb szórakoztató, érdekfeszítő olvasmányokat; egyéb rovatai szintén élénken szerkesztvék s mind a közönséget érdeklő dolgokat tartalmaznak.* Az újév beálltával több újítást fogunk báthozni a lap szerkesztését és berendezését illetőleg s még nagyobb gondot fordítandunk a szépirodalmi czikkek minél nagyobb számban való közlésére, mit annál is inkább megígérhetünk, mert munkatársaink, kiknek álnevei alatt igen sok, jeles tollú helyi író serénykedik, fokozott erővel fognak lapunk tárcza és csarnok rovatainak gazdagítására törekedni. Azért önérzetes lélekkel ajánljuk lapunkat a n. é. közönség becses pártfogásába, mint olyant, mely belbecsénél fogva a vidéki hírlapirodalom java között foglal helyet. A hetenként kétszer megjelenő lapnak előfizetési ára a többiekhez képest a legolcsóbb: helyben vagy vidéken szétküldve egész évre...................6 frt, félévre........................3 frt, negyedévre . . . . 1 frt 50 kr., egy hóra 50 kr. Tisztelettel a „Pécsi Hírlap“ kiadóhivatala. 1888. Kopognak az ajtón. — Szabad! — A vendég belép, bemutatja magát. 1888! Szives örömmel fogadják, nem látták még, nem ismerik, csak úgy a hitét hallották. Valami gazdag amerikai nagybácsi, akit a rokonok hízelegve fognak körül, nyájaskodnak neki, beczézgetik, a tenyerükön hordják, mert várnak tőle valamit: soksok jót, gazdag örökséget, mely megelégedést, boldogságot teremt. A nagybácsinak mindez fölötte tetszik, hát ő is tetszeleg. Kedélyesen fogadja a rokonok hízelgő csiripelését s mosolyogva bólongat, hogy „úgy lesz.“ De vájjon úgy lesz-e? Minden háromszázhatvanöt napban bekopogtat egy ilyen ismeretlen nagybácsi, mindegyiknek olyan biztató ábrázata volt, s mindegyik eléldegélt a reménykedő rokonok álvendégszeretete mellett, aztán odább állott, hogy helyet adjon a másiknak, az meg a harmadiknak, a negyediknek ... a kiket mind nagyobb és nagyobb hozsannával fogad az örökséget hajhászó nagy embercsalád, mert minden újabbról azt hiszi, hogy ez az igazi nagybácsi, az az előbbeni csak valami közönséges csaló volt. És ez az örökkévalóság változatlan rendje. És ez a változatlan rend csakugyan változatlan. Várunk-várunk és amit várunk, nem teljesedik be. A csalódás egész következetesen áll be. Nem is csoda. Mikor azt a csalódást önnönmagunkban hordjuk. Ott van az a szívben, ott van az agyban. A szív egyre fakasztja a legszebb érzelmeket, heves kopogással figyelmezteti az embert a jóra, de az agy, ez a konok bölcselkedő más parancsot ad az elhatározó észnek s a szív — csalódottan vergődik tovább. Az ész számit, jól számít, kiterveli a módokat, melyekkel a jólét elérhető, aztán körbeveti magát a szív, rózsapiros fátyolt lenget az ész előtt, mitől az nem látja a számolótáblát, töröl, ir, aztán megint töröl s — tönkre megy, szétfolyik minden terv. Az ifjú dagadó kebellel, tiszta parázstűzzel közeledik szive választottjához; érzelmeit megértik, kérő szava meghallgattatik — a két szív a boldogság kapuja előtt áll. — Jön az ész, ezerféle alakban veszi körül az ifjú sziveket; az édes ábrándok rideg számításokká változnak át, a burok mind vastagabbá keményedik az érzelmek forrása körül. A szépen meginduló frigy A „Pécsi Hírlap“ tárczája. Az ingaóra. — Újévi történet az életből. — Fordította: Halmágyi Gyula. Azt tartja a közmondás: „Boldogabb az, aki ad, mint aki kap.“ Nos, a mi Gyula barátunk egy idő óta más nézeten van. A legjobb években lévő agglegény pedig ezeknek azon fajtájából való, akiket nem tett még hidegekké, önzőkké a folytonos egyedüllét, hanem meleg szivet őriztek meg a mások szenvedései és örömei iránt — valódi mintaképe tehát kortársainak. Az agglegények e mintapéldánya egyúttal gyöngéden szerető nagybácsi is volt s mint ilyen maga a jóság és áldozatkészség. Minden közelebbi és távolabbi rokonai közül különös gyöngédséggel és szeretettel viseltetett Ottó unokaöccse és ennek ifjú s kedves neje iránt. Ottó fiatal, általánosan szeretett ügyvéd volt s minden tekintetben érdemes nagybácsijának szeretetére. És Klementina, 0t tró aranyos kis felesége is megfelelt nevének, mert nemcsak hogy szép volt, miként a májusi regy, hanem gyöngéd és kellemes is miként a meleg szellő, mely kora reggel oly gyöngédeden csókolgatja meg az erdő s rét virágjait. Klementina huszonnégy éves volt. Mi szép kor! Két teljes év óta viseli a házasság rózsalánczait és nem is panaszkodhatik semmi ellen, csupán férjének kissé messze menő takarékossága bántja olykor, ha hébe-hóba némely vágyának teljesítéséről van szó , férje ura az ellen debacháló sorsa azonban szerencsére minta-nagybácsijában atyai baráttal ajándékozá meg, aki folyton rendelkezett azon szükséges segédeszközökkel, amelyekkel minden óhaját kielégíthette. Az újév közeledtével a fiatal ügyvéd félrehívja a nagybácsit s így szól: — Kedves, drága nagybácsi! Ha meg nem előzlek, úgy ebben az évben is, mint az előbbeniekben esztelenségekre ragadtattad volna magadat s nőmet pazarló módon halmoznád el ajándékaiddal. Reám nézve ez rendkívül terhes volna. Sokkal közelebbi rokonok vagyunk, semhogy kereken ki ne mondhatnám véleményemet, — nemde? Te a múlt évben nőmnek újévi ajándékul egy pompás, valódi gyémántokkal kirakott nyakéket ajándékoztál, melynek értékét ahhoz értők legalább is 1000 forintra becsülték. Ez határozottan sok ! — Nevetséges! Az én körülményeim megengedik ezt s föl is jogosítanak reá. — Noblesse-re igen, de tulságokra nem! — De, édes fiam, hisz mégis csak forgatni kell a pénzt az emberek között, pártolni kell a szükséget szenvedő ipart, és szükség, hogy-----------— Mint nagybácsinak és házunk legbizalmasabb tanácsadójának mindenesetre jogod van ahhoz, hogy az illemszerü udvariasság korlátai között a névnapokat és újévet valamely tartós emlék által megédesítsed. Ezt szívesen megengedem. Azt azonban semmikép sem foghatom föl, hogy azt a néhány lakomázást — amelyeknél szivesen látott vendégként vagy nálunk — miért fizesd igy túlzottan, s herczegi módon vissza. — Hát a vonzalom és szeretetreméltó gondoskodás — a melylyel házatoknál körülvesztek — nem számit semmit ? — Édes bácsikám, abban gratis részesitünk. Csak nem akarod nekünk az ily magától érthető dolgokat megfizetni ? Egy szóval: ne vedd tőlem rész néven , de azt kívánom, hogy feleségem és házunk részére ki ne adj többet 50 írtnál. Ez elég nagy összeg ! — Igen kellemetlen helyzetbe hozasz, mert ugyan mit kaphatni ily csekélységért ? ... . Hitványságot! — Ohó ! Nem volna rész ! Én sem adok ki többet nővéremért s ami elég jó a nővéremnek, annak nem előtt is jónak kell lennie. — No, engedd meg legalább, hogy 300 frtig mehessek? — Lehetetlen — nem engedhetem ! — Tehát 200 frtig — légy eszedlen ! — Nem, az is sok volna ! — Mondjunk tehát 150 frtot; bizonyára csekélység reám nézve. — Száz forint, az utolsó szavam. És kijelentem egyúttal, hogy ha újévi ajándékod