Pécsi Hírlap, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-04-08 / 29. szám

II. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre . . . 6 írt — kr. Félévre . . . . 3 „ — B Negyedévre . . 1 „ 50 * Egy hóra . . . — 50 „ Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám (Nád­osy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lalások intézendők. Pécs 1888. április 8-án. Pécsi Hírlap Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. 29-ik szám. Szerkesztői iroda : PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereske­désben. Egyes számok kaphatók : Böhm Manó (fő-utcza), Weidinger N. utóda Dómjánál. (Széchenyi-tér),Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József (ferencziek-utczája) papír és könyvkereskedéseiben, ifj. Rézbányay János fű­szerkereskedésében (Szigeti ország­út), a dohány főtőzsdében (fő­ utcza) és a vasúti tőzsdében. Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. A Farkas-Ratkó alapítvány. Élt itt a mi városunkban egy csendes kedélyig jólelkü ügyvéd, a­ki életét jól töl­tötte mert küzdött, fáradott s gyakorolta a jótékonyság s a hazafiság erényeit s a ki a halála után fönmaradó emlékét is akként állandósította meg, hogy attól ne legyen elválasztható a hazafiság s a jótékonyság. Több nemes alapítvány őrzi híven néhai Farkas Istvánnak, s az ő szeretett nejének Ratkó Czelesztinnek emlékezetét. Egyebek közt kiválóan érdekes az az ala­pítvány, melyet a boldogult oly czélból tett le, hogy annak kamataiból a helybeli tanintézetekben működő oly tanár vagy tanító jutalmaztassák meg évenkint, a ki tanítványait a hazafias szellemben neveli. Az alapító levél rendelése szerint a nyolczvan forint ápril hó 6-án, Czelesztin napján adandó ki. Ez a nap pénteken volt, a­mikor is az erre kiküldött bizottság határozott a kiada­tásra vonatkozólag. A bizottság tudvalevő­leg úgy intézkedett, hogy az egyes taninté­zetek között sorsot húzott s az urnából ki­került intézet tanitókarára bízta a jelölést. Ezúttal a pécsi katholikus főgimná­ziumra esett a sor. Annak tanári kara há­rom egyént ajánlott kebeléből e megtisz­teltetésre s a pályadij bizottsága a három közül nagy szótöbbséggel Inczédy Dé­nes főgimnáziumi tanárt tüntette ki a Far­­kas-Ratkó-féle díjjal. A gyűlésre — a választás után — meghívták a kitüntetettet, a­ki a jelenlevők harsány éljenzése között lépett a városház dísztermébe. Aidinger János kir. tanácsos polgár­­mester ekkor a következő beszédet intézte Inczédyhez: „ Boldogult emlékű Farkas István volt pécsi ügyvéd tekintélyes vagyonát egész összességében hazafias, humánus­ és tudományos czélú intézményeknek részben létesítésére, részben pedig a már meglevők emelésére és fejlesztésére hagyományozta. Az általa tett több rendbeli hazafias irányú alapítványok között kiváló helyet foglalja el azon intézkedés, hogy 2000 írt tőkének évi kamatjai azon pécsi tanár vagy tanítónak ítéltessenek oda, ki a növendékek szivébe az igaz hazafiságot már idejekorán nemcsak ülteti, hanem ezen zsenge növényt helyes irányú nevelés és gondos ápolás ál­tal erőssé és hatalmassá fejleszti. Az alapitói oklevél értelmében a tes­tület, mely ezen kérdés elbírálására hivatva van, akként alakult, hogy a városi törvény­­hatóság küldöttjei s a városban lévő, az ala­pítói oklevél szerint számba veendő tanin­tézetek képviselői, illetve az abban működő tantestületek választottjai egy testté tömö­rültek, képezvén ezáltal a közvélemény leg­illetékesebb orgánumát. Ezen testület vagy helyesebben mondva jury tehát az alapítói oklevél értelmében a mai napon egybegyült, s a pécsi kath. fő­gimnáziumi testület által fölhívásunk foly­tán eszközölt hármas kijelölés alapján fő­­tisztelendőségedet találta és ismerte el azon tanférfiúnak, ki fölfogta magasztos hivatá­sának nagy fontosságát s még nagyobb horderejét; ki növendékeinek nemcsak el­méjébe csepegteti a tudományok és ismere­tek elemeit, hanem főgondjai közé sorozza azon elengedhetlen kelléket is, hogy növen­dékeiből jó hazafiakat neveljen. A közvélemény ezen nyilatkozatát te­hát amidőn kész örömmel hozom főtiszte­­lendőséged tudomására, átnyújtom egyúttal ezen elismerés jelképét, de mégis megjegy­zem, hogy ez a sokkal becsesebb erkölcsi elismerésnek csakis külső jelét képezi. Amidőn még azon szívből jövő óha­junknak adok kifejezést, hogy azon férfiak valamennyien, kik hazánk ifjúságának ne­velésére hivatva vannak, kivétel nélkül a haza szent képét szemeik előtt tartva, a ve­zetésökre bízott ifjúságot az igaz hazafiság elveiben neveljék, hogy hazánk virágozzék és fényre derüljön.“ S ezzel a polgármester átnyújtotta a pályadíjat Inczédynek, ki a meglepetéstől , meghatottságtól reszkető hangon vála­szolt, csodálkozásának adva kifejezést a fölött, hogy reá, a mathematika tanárára esett a jury választása. A köztisztelet- és szeretetben álló jeles tanár ismert szerény­ségével elhárítani igyekezett a kitüntetés jogosultságát s azért a jutalmul kapott ös­­­szeget nyomban átadta igazgatójának azzal a kijelentéssel, hogy az takarékpénztárban elhelyezve kamatoztassák, miből aztán oly idegen ajkú helybeli gimnáziumi tanuló ju­talmaztassák, ki legszebb előmenetelt tegyen a magyar nyelvben s ha ilyen nem találtatnék, akkor jusson az azon tanulónak, ki a ma­gyarok történelmében tanusít legnagyobb szorgalmat. ’■S. ------------— tSBSBBBBS ' aáHBN­ A „Pécsi Hírlap“ tárczája. Véletlen hála. Van nekem egy jó emberem sok ellensé­gem közt, a ki a legnagyobb hálával viseltetik irántam, csupa jót beszél rólam hátam mögött, a­mi a ritkaságnál is nagyobb ritkaság. Pedig esküdözés nélkül is elhihetik, ha mondom, hogy az ujjamat sem mozdítottam meg érte. Egyálta­lában kevés esetet kivéve, a legrosszabb pro­­tektor lennék, ha nagy állásbeli ember lennék, s bizonyára az leszek, ha majd a szavamra adnak a nagyfejnek, így azonban magamat sem tudom előre protegálni, annál kevésbé má­sokat. Különben is iró­ ember ne protektoroskod­­jék. Rendesen nagyobb a szíve az egész ember­nél, a­kit ajánlgat, úgy van mint az üzleti vállalkozással, ha nem is bukik bele, soha sincs­­­nyi haszna rajta, mint annak, aki czirkulusait nem engedi a vér befolyása által zavartatni. Egyszer-másszor én is fölsültem már az ajánlottjaimmal, megfogadtam tehát, hogy ezen­túl senkit sem ajánlok az ismerősöknek, ha csak nagyon nem érdemesnek találtam azt, a­ki éppen nem érdemes reá. Véletlenül megis­merkedik az ember államtitkárokkal, főnökök­kel, polgármesterekkel, iskolaigazgatókkal, bank­­pénztárnokokkal és végrehajtókkal, az ismeret­ség (talán a két utóbbit kivéve) csak annyira terjed, hogy az ember köszön nekik az utcrán vagy nyilvános helyen s ők elfogadják , de a protekczióra szoruló törekvő emberek egy ka­­lapmozdulatból, a köszöntést elfogadónak szem­­hunyoritásából kiszimatolják az ismeretség kö­zelségének fokát s nem mulasztják el adandó alkalommal a közvetítés kikérését, néhány évti­zedre hálának biztosított fölajánlása mellett. (Néha azonban ez a váltó is üresen prolongál­­tatik és legtöbbször a dubiozások közé kerül.) Ez a jó emberem, Duhaj Benedek, a­ki­ről mesélni akarok, egyik vidéki városban is­merkedett meg velem egy ünnepély alkalmával, a­hol a rendezőségnek fullajtára volt. Egészen megfeledkeztem róla, midőn egyszer csak elém toppan a fővárosban. Elmondja, hogy otthon sehogy sem jut előre, nyomorúságos napidíjon tengődik a városkapitányi irodában, pedig többre volna képes és a fővárosban megtalálná műkö­désének a kellő tért, segítsem be valami hi­vatalba. — De hát itt hogyan él meg barátom, ha a vidéki városban nem futotta ki a jöve­delme? Itt nem is kezdheti mindjárt a maga­sabb falú koplaláson, a dijnokságon, hanem helyrajzi ismereteket kell szereznie, a­mire rá is ér hónapokon át tartó csavargása alatt. Végre bejut valahová titkos dijnok gyakornoknak, a­kit egy írnok fogad maga mellé, a­mikor ki szeretne szökni egy gyalogsétára a zöldbe, ez azután alkalomadtán beprotegálja a hivatal­főnöknek ingyenes dijnoknak, de ezalatt és ez­után még mindig a készből él . . . Mennyi az a kész ? — Nem értem kérem. — Hozott-e magával sok pénzt? — Hiszen kérem ki van adva a kis örök­ségem, árendába kapok abból kétszáz forintot. — Szerencsétlen! És ön ide jön dijnokos­­kodni, hisz a legjobb esetben kap ön három­száz forintot. Siessen haza, dobja ki az áren­dást, szántson, vessen, kapáljon maga, lesz legalább­is négyszáz forintja, ha a bérlő kétszá­zat képes fizetni. Kap lakást hatvan forintért

Next