Pécsi Hírlap, 1889. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-03 / 1. szám

Ill évfolyam. Előfizetési árak: ész évre . . . 6 írt — kr. lévre .... 3 „ — N­egyedévre . . 1 „ 50 „ -gy hóra . .. ■ — „ 50 „ Egyes szám­ára 8 kr. Kiadóhivatal: OTT, Széchenyi-tér 12-ik szán­ (Nádosy-féle ház)­­rá az előfizetések és a lap tétküldésére vonatkozó felszó­lalások intézendők. Pécs, 1889. január 3-án. Pécsi Hírlap Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. 1-8. szám. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szán, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl. Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereske­désben. Egyes számok kaphatók : Böhm Manó (fő-utcza), Weidinger N. utóda Damján,I. (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József (Széchenyi-tér) papír, és könyvkereskedéseiben, ifj. Rézbányay János fűszerkereskedésében (Szigeti ország­út), a dohány főtőzsdében (fő­utcza) és a vasúti tőzsdében. Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. Az olvasóközönséghez. Két év óta áll csak főn e lap s mégis a közönség már úgy hozzászokott, mintha tizenöt éve szolgálná a közvéleményt. Ez összeszokást a közönség s a lap közz­é tette a gyakori érintkezés, a lap vezetését átlengő szellem, gon­dolkodásmód, fölfogás, mely ugyan azonos olvasó­közönségünk szellemével, gondolkodásmódjával és fölfogásával. Ez a szellemi, lelki rokonság t ártotta f­­.1 két évig a lapot s fogja föntartani — bizony­osak vagyunk benne — továbbra is. Eddigi olvasóközönségünknek, mely a lap szerkesztésével úgy is meg volt elégedve, nem tartjuk szükségesnek bővebben ajánlani lapun­kat, ajánlja az önmagát; azoknak, a­kiknek a semmi kötelezettséggel nem járó mutat­ványszámot megküldtük, csak annyit ajánlunk figyelmébe, hogy olvassa el azt, az beszél he­lyettünk is. A társadalom szolgálatában álló lap irány­­czikkei azoknak tárgyilagos, de a­hol kellett szigorú hangja, mulattató, szórakoztató tárcza czikkei, a hét esemény­halmazához mérten nagy számú, gyors újdonságai, érdekfeszítő olvasmá­nyokkal dicsekvő „Csarnok“ rovata, művészeti és irodalmi, valamint törvényszéki rovatai, köz­­gazdasági czikkei, sőt néha még a szerkesztői üzenetei is érdekesek, melyekről meg kell je­gyeznünk, hogy azok nem úgy gyártódnak, mint a­hogy egynémely fővárosi lapnál ez ma már valóságos cultus. Mind e fölsorolt rovatok érdekességüknél fogva fölötte kedveltek is s nem egy család van előfizetőink között, kik csupán egy-egy ügyesen szerkesztett rovat kedvéért járatják a „Pécsi Hirlap“-ot. Lapunk ezentúl is szórakoztat, tanít, mu­lattat, cseveg, tudósít, mint eddig. Mai szá­munkkal egy nagyobb szabású regény közlését kezdtük meg a CSARNOK“ ro­vatban. Vidéki gazdáink a közgazdasági ro­vatban minden héten egyszer föltalálhatják a legújabb gabona-árjegyzéket, mely a hét végén megtartott gabonavásár alkalmával hivatalosan állapíttatott meg. Ezenkívül a „Pénzügyi értesí­tődben a budapesti értéktőzsdéről s egyéb gaz­dasági és pénzügyi viszonyokról nyernek gyors értesítést. A „Pécsi Hírlap“, mely hetenkint kétszer jelenik meg, lőfizetési ára : egész évre......................6 frt, félévre..........................3­0 negyedévre . . . . 1 frt 50 kr. egy hóra....................— „ 50 kr. Az előfizetési összegeket kérjük a „Pécsi Hírlap“ kiadóhivatalához (Pécs, Széchenyi-tér 12. sz.) küldeni. Teljes tisztelettel a „PÉCSI HÍRLAP“ szerkesztősége és kiadóhivatala. A farsang. Itt állunk már a farsang küszöbén, a mulatozás zajos saisonja előtt, a­mikor ifjú­ örege egyaránt majdhogy­nem köte­lességnek ismeri: mulatni, mulatni jól, igazán, tele szívvel, jó kedél­lyel, mert a tiszta örömmel eltöltött mulatság jól esik testnek-léleknek egyaránt. Az idei farsangot jó hosszúra szab­ták a kalendárium-csinálók — kedves­kedni akarván a mulatni vágyó emberi­ségnek, hanem a messze kirugó farsang daczára sem mutatkozik — legalább ed­dig — valami nagy kedv a bálozásra. Általában, évek óta köztapasztalat az, hogy a hajdan nagy hírű, elmaradhatat­lan fényes tánczvigalmak lassacskán el­maradoznak, sőt egyeseknek még az em­lékük is elmosódott. A zajos, nagy pompát kifejtő, pazar fényű bálok helyébe mind sürüebben fu­rakosznak a kisebb „koszorúcskák,“ me­lyek — igaz, nem is nyújtják azt a ma­gasabb élveket, melyek egy-egy bálnak a legnagyobb vonzó ereje és speczialitása, — csupán csak a táncz istennőjének hoz­nak áldozatot, mig a kedély, a szivélet nem kap maga elé annyi és oly kitűnő alkalmat a kifejtéshez, mint a „nagy bál“-on. De mi ennek az oka ? Ha társadalmi átalakulás volna ezen, a kedély nemesítésére kétségen kívül fon­tos tényező­ lassanként való leapadásának oka, úgy bizonyára érdekes annak fesze­­getése, már csupa tanulmányból is ama társadalmi átalakulást illetőleg. Csakhogy nem ily magasan fekvő ok szünteti meg lassanként a fényes tánczvi­galmak divatját; az ok magukban a ren­dezett vigalmakban rejlik : nem volt igazi létjogosultságuk, vagy helyesebben: nincs már létjogosultságuk. A hajdan öt vármegyére szóló me­gye­bál kihalta nagyon is észrevehető módon jelzi a megyei élet lazulását s a végenyészet felé hajlását — és viszont, vagyis a megyei élet lazulásával meg kel­lett szűnnie a megyebáloknak is, melye­ket csupán az akkor mindent föntartó, ősi összetartásnak szükségérzete tudott megteremteni. ezeket az álmokat dobos Baranyainak, ki nem is késik a megfejtéssel s mint egy második egyptomi álmoskönyv, — pletykál imigyen : 1 • ll • - — "1 i TgggBur - -r mn-T — A „Pécsi Hírlap“ tárczája. Baka-hiuság. A körszoba falai nyirkosok, szögleteiben szállást vett a pók. Ni, ni,­­ milyen csudás jégvirágok ra­kódtak az üvegtáblára s ha egy-egy odatévedt napsugár szint ad nekik,­­ hogy ragyognak ! A kályha sem sokáig tartja magában a meleget, kurta csöve van, talán azért. Mint didereg szegény Balázs Flóra még a téli takaró alatt is­­ pedig be van pólyázva jól, nem látszik csak az orra, mely farkassze­­met néz a polcz alatt függő, hószinre mosott „bród­zsák“-kal. Sokat mosta azt nyolcz hét alatt a fiú — s a „zupás őrmester“ egyszer sem­ állíthatta tisztátalanság miatt raportra. Most már csünghet a zsák, szabad kézre van bocsájtva . Balázs Flóri nem nyúl bele s tudni sem akar róla, hogy a két csomag ko­misz-dohánynak, melyet a szombati osztáskor kapott, hire nincs, hamva sem. Valahol ott tévedt el az a dobos kezén, kinek a dohányapritáshoz akarta s hozzá való szerszáma is vagyon. Az is nyög, együtt kerültek ide a Flóri gyerekkel s nem kapnak bajba, — megmarad­nak békés egyetértésben együtt. Balázs Flóri álmodik az otthonvalókról ; adja, veszi álmában a csákót, meg a cselét s örül, hogy kihizlalhatja e két jószágot formás, sokat nyomó gőböl­lyé. Aztán néha újból ná­­doztatja a házat, galamb­búgót is kerít az ud­varra, a tűzfalra meg fölpingáltatja: B. F. gyalogos a 3 ik századtól. S nem ritka az az eset sem, Balázs Flóri elindul a fölvég felé s összetalálkozik egy for­más, mosolygó arczu kis leánynyal, ki éppen most az alvégre igyekszik. A Szűcs Magdus az­ persze, hisz a pil­lantásáról is megismeri Flóra. Mintha ölelni akarná: már ajkán érzi a csókját; — de a kis teremtés húzódik, fél a délczeg baka­ gyerektől, kinek melléről levirit a piros lövész bojt. — Nem ismersz Magdus? — szabadságra jöttem, rövid szabadságra; én vagyok a te Flórid, a kiért könyed hullt, a ki után annyi sóhajtásod szállott. Szűcs Magda a fejét rázza, kezet sem ad, szót sem szól, csak megy tovább. Apránként, hébe-kórba el-elmondja Flóri ( — Nincs is az másként, rokon ; ökröket adott el, pénzt árult az öreged, — hejd, a szűk esztendejét, srófolhatnál tőle profuntédesi­­tésre egypár garast. Nyújtsd elébb csak pipád, nem jön még az ezredorvos, rácsiholok itt a pokrócz alatt, hogy a mennybéli magasság rúgja szét ezt az ispotályt! S míg agyarai közt lábatlankodik a pipa, vigaszképen oda szól néha Balázs Flórinak is. — Ház, galambbúg, tűzfal, pingálás, szá­zad — suvix. — A Magda, az valami, — hanem már jegyben jár. Balázs Flóri megcsóválja a fejét. — Nem lehet az, apám , hazudik az álom; itt van a levélben: „nem választhat el még a halál se tőled.“ — Annál jobb, öcsém, bundás, hanem most súlyba a kereplővel, mert hát jön az öreg. Dobos Baranyai iszonyúan nyög, azt hiszi ő az egyedüli beteg s neki dukál csupán „mádi cziha“ (mediczina). S mégis Balázs Flóri az első, kihez oda

Next