Pécsi Hírlap, 1889. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1889-07-04 / 53. szám
II. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre . . . 6 írt — kr. Félévre . . . 3 „ — „ Negyedévre . . 1 „ 50 „ Egy hóra . . . — ,. 50 ,, Egyes számlára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉcsETT. Széchenyi-tér 12-ik szám (Nádasy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők. Böhm Manó (fő-utcza), Weidinger N. — Egyes számok kaphatók : utóda Demján I. (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József (Széchenyi-tér) papír és könyvkereskedéseiben, ifj. Rézbányay János fűszerkereskedésében (Szigeti ország-ut), a dohány főtőzsdében (fv-utczat. Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. Pécs, 1889. július 4-én. Pécsi Hírlap Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. 53-ik szám. Szerkesztői iroda : PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám, hová a lap szellemi része illető minden közlemény , intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl HJíjfizetések elfogadtatnak még fs valamennyi könyvkereskedésben. A tanító legszebb jutalma. Befejeződött a tanév, megürültek az iskolapadok, nem zsong már az iskolák körül a gyermeksereg, mint a kaptár körül a szorgalmas méhraj , bezáródtak a tanintézetek ajtai, két hónapig szerte szalad a tanulók nagy serege s a tanító végig gondolva az elmúlt tanév fáradságos napjain, szintén nyugalomra tér, hogy új erőt meritsen a jövő munkájára, melyet — kevés változással — újra ott kell kezdenie, ahol a bevégzett tanév elején kezdett. Magasztos és szent a néptanító hivatása. A szülőknek engedelmes gyermekeket, az országnak munkás polgárokat, a fejedelemnek hű alattvalókat, az egyháznak odaadó híveket, kell, hogy neveljen é, s működésének hatása nem szorítkozik csupán ama szűk körre, hogy a gondjaira bízott „ifjúságot képezze, nevelje, hanem az elhintett jó magnak mély gyökereivel át kell hatnia több ivadékra is és a legédesebb gyümölcsöket érlelnie, melyek áldást hozólag a vető és fáradozó szorgalmáról tanúskodjanak. A hivatást átérző tanító a legmelegebb és legbensőbb szeretettel viseltetik tanítványai iránt, nem bér, dicsvágy vagy más alantas okok ösztönzik őt a munkásságra, hanem a szoros értelemben vett emberképzés s ha czélt ér, boldognak érzi magát egy német nevelőként, ki örömteljesen mindig ezt mondá : „ha Isten kegyelme e földön boldoggá akar tenni, úgy bízzon gondviselésemre jámbor kisdedeket, kiknek szunyadozó s még csirában levő nemes tehetségeit fölébreszthessem és czélszerüleg kiművelhessem.“ A lelkiismeretes tanítónak folyton folyvást szeme előtt lebeg hivatalának fontossága, magasztossága és nemes ambiczióval arra törekszik, hogy csak jót és hasznosat műveljen. S valamint a buzgó hivatása magaslatán álló tanitó a reá bizott kisdedek jövendő boldogságának szilárd alapot vet, úgy a hanyag, hivatalát csak immel-ámmal, bérencz módjára teljesítő tanító kipótolhatlan károkat okoz ; mint ezt egy német iró igen szépen mondja a következő példázatban : „ha — úgymond — a családatya óráját javítás végett az órásnak adja s ez az órát elrontja, akkor az ügyetlen órás köteles az okozott kárt megtériteni, de ha a családatya legdrágább kincsét t. i. édes gyermekét oly egyénre bizza kiképeztetés végett, ki azt elképzi, s tán erkölcsileg is elrontja, akkor örökre pótolhatlan az okozott kár.“ Alig képzelhető fontosabb és magasztosabb hivatás, mint a tanítóé ; neki embereket kell boldogítani. De mikor felel meg teljesen bizatásának ? Akkor, ha minden jóra és nemesre hajlékony ifjúságot az igazság ismeretére vezérli ; ha a jó és nemes iránti hajlamot benne fölébreszti, táplálja, ha megtanítja őt az erény és becsületesség útján járni és azon szilárdan megmaradni. Az így tanított és vezérlett ember a legnyomorultabb gunyhóban, ínség és nyomorúságban is boldognak fogja magát érezni, mert nem a múlandó kincsekben, nem a földi elvekben helyezi boldogságát, hanem a túlvilági örökké tartó örömökben, melyeket bizton elnyerhetni remél. A jó tanitó a reá bízott ifjúság boldogságának alapját hogy megvethesse, kell, hogy a szülők is közreműködjenek ; kell, hogy ezek a tanítóval mindenben egyetértsenek, hogy a gyermeket otthon a pontos és föltétlen engedelmességre szoktassák s hogy őket már gyenge korukban fogékonnyá tegyék minden jóra és nemesre. Ahol a szülők és tanítók közt ezen összhang, ezen egyetértés föltalálható, ott a legnagyobb bőségben tenyészik az ég áldása, ott a szülők és gyermekek egyaránt boldogok és elégedettek. Sajnos azonban, hogy ezen annyira szükséges együttműködés manapság nagyon ritkán észlelhető. Kivételkép tehetnek és vannak is itt-ott ezen együttműködésről tanúskodó példák, de általában véve a tapasztalás az ellenkezőről tanúskodik. Nem ritka eset, hogy a szülők ily forma ajánlat mellett mutatják be gyermeköket a tanítónak : e gyermekből alig válik majd valami jó, mert engedetlen, makacs és módfölött vásott; nem tiszteli szüleinek parancsait, megveti intéseiket, a büntetéstől épen nem fél, de talán az iskola még faraghat rajta valamit, tán még szelíddé, engedelmessé teheti! Ezeket tudva, miután egy ideig iskolába járt az ily megromlott gyermek, mégis azt kívánják a szülők, hogy vásott fiuk a többi fölött kitűnjék és a tanító által, ki teljes erejéből törekszik őt jobb A „Pécsi Hírlap“ tározója. Rózsika. — Vig történet levelekben. — Németből fordította : Peterdi S. Márczius 20. Imádott angyalom ! Eljegyzés, menyegző, nászút! Drezda, Bécs, Grácz, Velencze, Flórencz, Róma, Nápoly, Kápli! Visszatérés, újra látni és ölelni szülőket, testvéreket ! Bevonulás saját otthonunkba, saját gazdaságunkba! Nemde fölséges gondolat ? És mindezt, sőt még más egyebet is átélt, élvezett a te Emmád anélkül, hogy reád gondolt volna, anélkül, hogy neked — ki maga vagy a megtestesült jóság — csak egy szót is írt volna! Ugyanazzal a mohósággal merültem ez élvezetekbe, mint amily mohósággal nyertem az intézetben az új regényeket. Hányszor kigúnyoltál, hányszor mosolyogtál ezért, te aranyos kis filozófus barátnőm ! És te oly elbájolóan tudsz mosolyogni és oly szívesen bocsátasz meg — mosolyogj és bocsáss meg most is, soha sem foglak többé ily rútul megsérteni. Ai kedves Annuskám, mily boldog vagyok ! Ha ismernéd Zoltánomat! Emlékszel-e még, hogy hányszor elképzeltük magunknak: ki és vajjon milyen lesz jövendőbeli férjünk ? Zoltán egy makulányit sem hasonlít ugyan az én ábrándképeimhez, de mégis oly jó, kedves és csinos és én oly szerelmes vagyok beléje. Hanem — hidd meg édesem — kimondhatatlan örvendek, hogy ismét hazajöttünk. Nem is képzeled, mennyire örülök, hogy visszatértünk. Úgy remegtem azoktól a híres olasz szépségektől. Hiszen tudod, hogy az én szépségemmel jobb elhallgatnom, habár Zoltán makacsul az ellenkezőt állítja. Köztünk legyen mondva, imád engem és boldogságom éppen olyan nagy, mint félelmem, hogy azt elveszíthetem. Soha sem fogom elfeledni, hogy mennyit szenvedtem Castellamareban. Egy fekete szemű franczia nő oly kihívóan és oly sokáig bámult Zolikámra, hogy képes lettem volna mint a két szemét kikaparni, ha férjem meg nem esküszik, hogy a szemtelen teremtést utálatosnak találja. Akkor azután kinevettem. De ebben a félórában megismertem , mily kimondhatatlan fájdalmat szülhet a féltékenység! Kétszeresen boldog én, kis Zoltán szerelmében biztos vagyok! Biztosits — kérlek — minél előbb teljes bocsánatodról és változhatatlan barátságodról és ezzel egészen boldoggá teszed barátnődet Emmát. I. U. i. Lakásom pompás, majd máskor többet irok róla; ma nincs érkezésem, mert még néhány látogatást kell tennem. Képzeld csak, Olga férjhez mert a görbe orrú tanácsnokhoz ! Vájjon emlékszik-e még reá, hogy ő nevetett és gúnyolódott legtöbbet a félszeg emberke örökmozgó orrán ? Ha Zoltánnak ilyen orra lenne .... Ha nem is szeretek rá gondolni. Ölel Emmád. II. U. i. Szemben velünk egy telihold arczú főhadnagy lakik, sima arczczal és árvaleány hajjal. Midőn haza érkeztünk után kinyitottam ablakunkat, ő szintén ablakánál állott s reám bámult savó szinü szemeivel. Egyszerre olyan nagy nevethetnékem támadt, hogy elrejtsem ebbeli vágyamat, ajkaimba haraptam és meghajtottam magamat a kaczagástól. Ő még vörösebb lett és szintén meghajtotta magát. Éppen úgy nézett ki, mint ha a hold le akarna menni az égről. Nem tudtam magamat visszatartani és szivemből kaczagni kezdtem. Vájjon miket gondolhat most