Pécsi Közlöny, 1894. június (2. évfolyam, 61-70. szám)

1894-06-03 / 61. szám

1894. június 3. ban álljon. Hogy mily mérvű lesz ez a változás, azt az új kormány program­jából fogják megtudni. Valamint a legközelebbi napokban nyerünk felvilágosítást arról is, hogy milyen lesz az új pártala­kul­á­s. A mi értesülésünk szerint gr. Appo­­nyi Albert pártja, a nemzeti párt is bele van vonva a kombinációba. Ha tehát a liberális párt egy része csakugyan felmondaná a szol­gálatot, a nemzeti párt hozzájáru­lásával meg lesz a kormányt támogató többség. Hírek. A bolgár fejedelem az úrnapi körme­­neten. Koburg Ferdinand bolgár fejede­lem, ki egy hetet töltött bátyjának, Fülöp her­cegnek gömörmegyei birtokain, május 24-én nagy kísérettel megjelent a pohorellai temp­­lomban. A szent­misét atyjától örökölt mély ájtatossággal hallgatta, s aztán részt vett a körmenetben. A falusi népre felemelő hatás­sal volt az a ritka látvány, hogy egy ország fejedelmét látták hitéhez ragaszkodva meg­alázkodni a Mindenható előtt, ki nem tesz kü­lönbséget a pór és a koronás király közt. A nemes szivü fejedelem templomból való távo­zás előtt 100 frtot tett a pörsölybe. A nagyváradi káptalan és a pápa. Schlauch kardinális — mint a szatmári „Heti Szemle“ írja — táviratban értesítette Nogáll püspököt, hogy a pápa a nagyváradi káptalant kiváló kitüntetésben részesítette. Az egész káptalannak megadta a jogot a cappa major viselésére. A cappa major kerek hermelin gallér, melylyel együtt jár a jog az uszályos ruha viselésére. Ez a kitüntetés nálunk eddig csak az esztergomi és kalocsai káptalanok tagjait illette meg. — Ezenkívül a nagyváradi egyházmegyéből Schiffner kano­nok, pápai prelátus, ki ma, jun. 3-án, Endrő­­dön mondandó aranymiséje alkalmából na­gyobb összeget áldozott jótékony célokra és még 3 nagyvárad-egyházmegyei pap pápai káplánokká lettek. Üdvözlet Zichy Nándor grófnak. A pécsi egyházmegye drávántúli részében fekvő d.­miholjáci kerület papsága május 28-án Ve­­liskovcen tartott tavaszi gyűlése alkalmával gróf Zichy Nándorhoz üdvözlő táviratot in­tézett, melyben egyúttal köszönetét fejezi ki a főúrnak az egyház jogainak védelmében kifej­tett fáradhatatlan tevékenységéért. Zöldojtás. A megyei gazdasági egyesü­let által a pécsvárosi amerikai szőlőtelepen rendezett, verseny­nyel is összekötött, zöldojtási gyakorlatokon 51-en vettek részt. A versenyen jelen volt Ottocska Géza, a gazdasági egylet elnöke, Vörös Mihály, egyleti titkár, továbbá Gábor József szőlészeti vándorta­­nító, Jeszenszky Gyula központi szolga­­bíró és Szinkovics Károly, megyei al­jegyző. A jutalmakat akkor osztják ki, mikor a megeredés tájékoztatást nyújt majd a munka eredménye felől. A gyü­di barlang. A Mecsek-egylet csütörtökön tartott választmányi ülésén dr. Ágh Timót főgimna­tanár beszámolt a gyüdi barlang megtekintésére kiküldött bizottság el­járásáról. A jelentés a barlang felkutatását javasolja. A választmány elhatározta, hogy ez ügyben átír a legközelebbről érdekelt Gyűd községhez a költségek elvállalásáért, a megyé­hez pedig erkölcsi támogatásért. A meghívott alispán kijelentette, hogy a megyei hatóság nem fog kifogást tenni, ha a jómódú község az ügynek megfelelő áldozatot megszavazza. Szolgabirói hivatalok megvizsgálása. A siklósi eset után — úgy látszik — nagyobb figyelemben részesítik a szolgabirók hivatalos működését, mert Siklóson meglehetős hanyag­ság került napfényre. S­z­i­l­y alispán pénte­ken a pécsváradi szolgabiróság ügykezelését vizsgálta meg. Dragonescu pénzügyigaz­gató a szentlőrinci, sásdi és pécsváradi szolga­­birói hivatalokat járta be az utóbbi 3 nap alatt. Az Albrecht ezred jubileumit. A Pé­csett állomásozó 44. számú Albrecht félig gya­logezred fennállásának 150 éves jubileumát f. é. aug. 25-én ünnepli a Buda közelében levő pilis­csabai táborban. Somogy vármegye, mely az ezred hadkiegészítő területét képezi, azon kérelemmel fordult az ezredtulajdonos Albrecht fhghez, hogy a jubileumi ünnepség Kaposvá­rott tartassák meg. A kir. hercegtől már leér­kezett erre nézve Somogymegye törvényható­ságához a válasz, mely szerint az emlékünne­pélynek katonai szempontból Pilis-Csabán kell lefolynia.­­ Az ezred eredetileg lombardiai volt s csak e tartomány elvesztése után, 1860- ban alakították át magyar ezreddé. 1869-ben a krivosd­ai fölkelés alkalmával sokan estek el a dalmát sziklák mögé bújt vad ellenség go­lyóitól és kő­battériáitól; 1878-ban pedig Bosz­niába rendelték nemcsak az ezredet, hanem a szekér és lóval rendelkező somogyi polgárokat is, kik közül nem egy hagyta ott a fogát abban a görbe országban. E miatt az együgyű so­mogyi parasztok Albrecht féget okolták s ez az oka, hogy mikor a főherceg-ezredtulajdonos 1880-ban Somogyban megfordult, igen barát­ságtalan fogadtatásra talált, sőt kis hijja, hogy meg nem kövezték. A főherceg, ki különben szeret a néppel érintkezni, egy görösgáli pa­raszt szekerén vitette magát Kaposvárra. Fu­varosa, a birógazda maga, gebéit püfölve, szidta a rossz utat. Albrecht fhg azt kérdezte kocsisától, hogy volt-e katona ? — Voltam bi­zony, válaszolt ez, még pedig Ferenc Károly, mert akkor még nem soroztak a Habrexekhez (Albrechtek). — Akkor hát régi ember, ugy­e jobbak voltak akkor az utak ? — Bizony gye­­nerális uram, olyanok voltak, akár a deszka, a német világban, meg aztán az adó se volt ak­kora, mint most. — E szerint talán még jobb is volt a német világ, mint a magyar? — Jobb bizony! — Hát aztán szeretnék-e, ha megint visszajönne ? — Azt már éppig nem mondhat­nám ! — Miért ? — Azért, felelte nyakát hát­raszegve az ügyetlen atyafi, mert mégis huncut a német. — Ez a párbeszéd an­nak idején bejárta egész Somogy megyét, és most senki sem veszi ki a somogyiak fejéből, hogy a regementjubileum azért nem lesz Ka­posvárott, mert Albrecht kir. hg. még mindig haragszik a bicskás somogyi magyarokra. Életunt tanító, Somogyi József sze­­merecsehi (Tolna) tanító átrándult a nagyszo­­kolyi korcsmába s ott fejbe lőtte magát. A halál azonnal bekövetkezett. Tettének oka is­meretlen, csak gyanítható, mert annyi hagya­téka sincs, hogy a 30 frt temetési költség ki­kerülhetne belőle. Balogh Etel jutalomjátéka. A pécsi színházlátogató közönség kedvencének, Ró­nainé Balogh Etelnek, jövő csütörtökön lesz a jutalomjátéka. A rokonszenves, kiváló mű­vésznő Gilbert szerepét választotta „Frou- Frou“-ban. Úgy hisszük, hogy a közönség, mely Baloghné játékát mindig élvezettel nézte, örömmel fogja őt jutalomjátéka alkalmával elismerésben részesíteni s tömeges látogatásá­val az est sikerét biztosítani. A két és egy gyermek­rendszer. A „Debreceni Protestáns Lapl” utolsó száma na­gyon figyelemre méltó cikket közöl. A kálo­mista újság elpanaszolja, hogy a reformátusok szaporodása régóta marad vissza a többi fele­kezetekhez képest. Ennek okát a debreceni újság sem az elkeresztelésben, sem a többi fő­zik, a szivek nagyot dobbannak, valahányszor a játék sorsa eldől s a pénzhalmaz egyik hely­ről a másikra vándorol. A sok, sok pénz kö­zött a bűn, az erkölcsi tönk s a legnagyobb földi nyomor jár itt karöltve, — s ezek felett az emberiség nemtője szárnyaszegetten hullat keserű bánatteli könyüket. Kovács állandó szerencsében van, nem úgy szomszédja, ki épp most bizza utolsó bankjegyét a szerencse kerekére. Arca fakó szint játszik, szemei az izgalomtól könyeznek, térdei inognak s ujjai görcsösen babrálnak kabátja zsebében. Vesztett. Szótlanul felkelt. A pincérnél megivott egy pohár rummal ke­vert sherryt s ingadozó léptekkel távozik. Pár percre hatalmas dördülés s emberi test zuha­nása verte fel a játékosokat. Kiki bezsebelvén a pénzét, kirohant. Ott fetrengett vérében a néhány perccel ezelőtt még viruló életnek ör­vendő erős férfi. Hatalmas vérsugár tör elő szivetájáról. Jobb könyökére támaszkodva, iszonyúan eltorzult arccal körülnéz; megtört szemei a részvéttelen csoporton akadnak meg. Két kézre támaszkodva s mereven maga elé nézve, szederjes ajkai e sújtó szavakat mor­mogják : — Átok reátok, gyilkosok ! . . . — Kell is nekem a te vacsorád. Nem azért jöttem haza, — tette fenyegetőleg hozzá. Remegés fogta el az asszony minden tag­ját s az ájulás környékezte. — Pénzre van szükségem, adni fogsz, — mondja parancsoló hangon. — Jól tudod, hogy nincsen, — mondja az asszony, könyvit alig türtőztetve, — amit keresek az élelemre sem elég. — Nincsen ? — ordít a férj s nagyot üt­­ az asztalra, — bolonddá akarsz tartani; azt­­ hiszed, nem tudom, hogy 400 forintos takarék-­­ pénztári könyvecskét őrizel ott a szekrényben,­­ Ide vele. Szükségem van reá. Az asszony elképedve tekint a szörnyű emberre és ajkán meghal a szó, csak nagyne­­hezen tudja kinyögni: — Jól tudod, hogy az nem a miénk ; a gyermekek utolsó menedéke az, ha engem kivisznek a temetőbe, téged pedig . . ., — nem fejezhette be, mert mint vasgyűrűk fo­nódtak csuklói köré férje vaskarmai. — Nem adod elő a pénzt ? — mordul reá arcából kikelve. — Nem, — mondja az asszony a fájda­lomtól sziszegő, de határozott hangon. — Veszsz hát, te cefet! — s arcba üti öklével a szegény asszonyt, ki a vértől elbo­rulva, gyenge sikolylyal összeesik. Éles sikoltás szakítja meg e jelenetre a gyermekek csendes sírását. Kovács haragtól szikrázó szemekkel feléjük tekint s káromló szavakat mozdulva a szekrényhez siet. Ajta­ját erővel felfeszegeti s halomra kihányja be­lőle a ruhadarabokat. Már-már eredménytelen­nek látszik a kutatás, de egy utolsó kísérletnél elégült mosoly ült eltorzult arcára, mert kezé­ben van a keresett kincs. Övéire ügyet sem hányva, elrohan . . . A gyermekeitől elrabolt pénz, úgy lát­szik, szerencsét hozott Kovácsnak, halom­számra feküdt előtte a játékasztalon a pénz. Irigylő moraj futott végig, valahányszor na­gyobb összeget sepert be. Mily visszataszító látvány ! A félelem s reménytől eltorzított arcokra a szenvedély ki­törölhetetlenül ráírta mindazt, ami rút és pisz­kos. A megcsalt s összedőlt remények csendes átkot adnak a vonagló ajkakra, a reszkető kezek idegesen simulnak végig a redőkbe ráncolt homlokon, melyre a gyér hajzat az izzadtságtól csatakosan alálóg, a szemek két­ségbeesetten forognak mély üregeikben, a halavány homlokon hideg verejték gyöngye „PÉCSI KÖZLÖNY“­­.

Next