Pécsi Közlöny, 1900. január (8. évfolyam, 1-8. szám)

1900-01-04 / 1. szám

PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenits minden szerdán és szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Szepesy utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza, a szerkesztőség. Január 4. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő : Dr. HANUY FERENCZ. Főmunkatárs: VIRÁG FERENCZ. Előfizetési árak: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 12 fill. Nyílt-térten 1 sor 40 fill. Csütörtök VIII. évfolyam 1. szám. ** ySjjjjA***** jSZjJtg* Fischer Henrik könyv- és zeneműkereskedő Pécsett, Király utca 2. sz. (városház épület) ajánlja a m. t. olvasóközönség figyelmébe dúsan felszerelt raktárát, melyben mindenféle díszművek, könyvujdonságok, imádságos könyvek, legizlésesebb papírkészletek és írószerek, zeneművek nagy választékban, a legolcsóbb árakon, a legpontosabb kiszolgálás mellett, Pécsett a házhoz is elszállítva kaphatók. .».ti,.*»*.*.*«*.*+**.*,.*,...*.****»..».»tv.**. ROTYIBISZ GYÖRGY épület és diszbádogos Pécsett, Kossuth Lajos utca 7. sz. (műhely a szigeti külvárosban Tábor u. 12. sz.) készít és elvállal mindenféle bádogos munkákat magánházakon, középületeken, templomokon, továbbá vízvezeték-, fürdő- és closet-berendezéseket, diszítményi munkákat rajz szerint, és minden e szakba vágó javításokat a legjutányosabb árak szerint. A hírlapi sajtó feladatáról. Sok rész és nem rész élet hangzott már el a hatodik, vagy ha Olaszországot is hozzájuk számítjuk, a hetedik nagyhatalomról, a hírlapi sajtóról. Azoknak száma, kik ezen nagyhatalomnak mindent megbolygató, megmaró befolyásáról, erejéről rajongva beszélnének, vajmi csekély, de annál nagyobb azoknak száma, kik azt gáncsolják, a kor mételyének mondják. Nemcsak Bismarck, hanem majd minden régibb iskolája államférfiú, nyílt ellensége volt a hírlapi sajtónak. És valljuk meg őszintén, mindig meggyőződésből, a zsurnalisztika nemes hivatásának igaz méltatásából ered-e manapság is az irányadó köröknek, az ország és vidék vezérférfiainak feltűnő előzékenysége a hírlapi, napisajtó képviselői iránt ? Nem, ezek maguk sem mernék állítani. De miért is ? A tényt elismeri mindenki. Akár szidják a hírlapi sajtót akár simán, de annál kevésbbé őszintén, bánnak vele, befolyását, hatalmát mindnyájan elismerik és érzik. Honnét ezen befolyás, ezen hatalom ? Az élőszó hegemóniájának már régen vége szakadt. Kedvező körülmények mellett rendkívüli egyéniség még mindig csodákat érhet ugyan el valaki élőszóval is és százakat, ezreket ragadhat magával. De mi ez az írott szó, a hírlapi sajtó útján való eszmeterjesztéshez képest ? Itt egy tollvonás ezer papírra veti a szót, százezer lélekben kelt fel lelkesedést, indulatot, szenvedélyt, százezerek figyelmét tereli érdemesekre és érdemtelenekre. Nem kell utána menni, magától repül be a hírlap a házba, jár**házról-házra, nem nehéz felvenni, oly nehéz letenni, könnyű olvasni, oly jól lehet gyakran csacskasága felett mulatni. Nélküle is lehet az ember tudós, művész vagy bármi más, de nem lehet modern ember, a kor színvonalán álló szakember. A reális, a mindennapi élet máza az, amit nélküle nem bír, nem ismer az ember. De ha a hírlapi sajtónak ilyen befolyása, ereje van, azért csak gáncsot érdemel ? vájjon a hőt, mert éget, a fényt, mert vakit, a rohanó vizet, mert elragad, rosznak tartjuk-e ? és nem inkább saját céljaira törekszik az ember a fizikai erő ezen különböző nemeit felhasználni ? A hírlapi sajtónak is megvan a maga komoly, nemes feladata, melyre féktelen erejét haszonnal lehet irányítani. Azt ugyan nem mernék állítani, hogy a hírlapokat ezen feladatnak előre való megfontolása hozta létre, mert köztudomású, hogy a hírlapokat a kíváncsiság szülte. Spanyolország népe Kolumbus felfedező útja eseményeit, Németország lakói a török háború viszontagságait és a reformáció hullámzásáról, a „tenger királynőjének“, Velencének alattvalói pedig II. Szolimán ellen viselt háború esélyeit olvasták először külön e célra sokszorosítottt lapokról. Azonban, a hírlapoknak mai berendezése mellett, a kíváncsiság kielégítését a hírlapírás egyetlen, vagy csak fő céljának is tekinteni nem lehet. Ez is célja, sőt ez a cél a tárgyválasztásra, minden, még a legkomolyabb dologról való közlemény alakjára tagadhatatlanul befolyással van. Másban kell tehát keresnünk a hírlapírás feladatát. Mi teszi tehát ezen feladatot ? Az értelmi és erkölcsi önképzés könnyítése és népszerűsítése, a helyes társadalmi közvéleménynek, a közélet minden ágára, politikai lapoknál pedig főképen a napi politikára vonatkozólag, megteremtése, minden jónak, nemesnek, az emberekre lelki értelmi vagy csak jogosult anyagi előnyökkel bíró dolognak, ismertetéssel, magyarázattal, lelkesítéssel való előmozdítása. Ezen feladatot azonban a hírlapíró csak úgy valósíthatja meg, ha fáradalmat nem ismer a tudomány, a művészet, az ipar és kereskedelem, az irodalom legújabb mozzanatainak és vívmányainak, a híreknek, az országos és külföldi híreknek összegyűjtésében, könnyed előadásban ; ha menten gyávaságtól és hízelgéstől egyaránt, bátran, de mindenkor mérsékelten,eszélyesen emeli fel szavát a tárgyi igazság az emberek érinthetetlen kincse, az örök szép és jó, érdekében, védelmére. Ily feladat, ilyen tevékenység jellemez, az elvek bizonyos változatlan egészét tételezik fel mindenkinél, aki hírlapírással foglalkozik. Ily jellem nélkül forgatni a hírlapírói tollat hasonlíthatlanul merészebb játék az erkölcsi téren, mint mikor a gyermek szalmakazal közelében tűzzel játszadozik. Tételes jog nem szabályozta még a hirlapírók minősítését, de a természeti jog, az észjog kérlelhetlen szigorral követeli az erkölcsi kvalifikációt. És itt rejlik a keresztény, a katolikus hirlapirásnak jogosultsága. Erkölcsi jellem, változhatatlan erkölcsi elvek, megállapodott vallási meggyőződés nélkül egyáltalában nem léteznek. Másnak, mint vallásos és erkölcsös embernek, kezében a hírlapi sajtó a társadalomra kész veszedelem. Nem tudja az ilyen megérteni, meglatolni, megvédeni az emberek legfőbb és legdrágább, földöntúli érdekeit.