Pécsi Közlöny, 1903. december (11. évfolyam, 273-296. szám)
1903-12-01 / 273. szám
1903. december 1. Kedd XI. évfolyam 273. szám. PÉCSI KÖZLÖNY Pártonkivüli politikai napilap. — Megjelenik minden hétköznap este. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Lyceum utca Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefonszám 111. D Ő M A L A N Z EL M, felelős szerkesztő. MADARÁSZ BÉLA, laptulajdonosés kiadó. Kéziratot nem adunk vissza. Előfizetési árak : Egész évre 24 K. Félévre 12 K. Negyedévre 6 K. Egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 12 fillér. Kereskedelmi szakoktatásunk. Irta: Hajnal Mihály. Állandó, régi panasza a magyar kereskedőknek, hogy a felső kereskedetlai iskolákból és kereskedelmi akadémiaikból kikerülő fiatal emberek nem hoznak az iskolából olyan fokú szakképzettséget magukkal, hogy még szerény igényeket is kielégíthetnének és a legtöbbnek az általános műveltsége sem üti meg azt a mértéket, amelyet a középiskolát végzett fiútól elvárhatni. Annyira hangos az utóbbi időben már ez a panasz, hogy nem csak a hivatásos pedagógusok foglalkoztak a kereskedelmi szakoktatás reformjának szükségével, hanem ennek a reformnak időszerű voltát Láng volt kereskedelemügyi miniszter is belátta és megbízta az országos ipari és kereskedelmi szakoktatási tanácsot, hogy ezt a kérdést behatóan tanulmányozza és a teendőkre nézve tegyen minél előbb javaslatokat. A tanács fölhívta az ebben az ügyben leghivatottabb testületeket, a kereskedelmi és iparkamarákat is, hogy mondjanak véleményt e tárgyról. A budapesti kereskedelmi kamara nemrégiben tette közzé nagyterjedelmű előterjesztését, amelyből nem hiányoznak a szép és — ami a fő — az életrevaló eszmék sem ; a pécsi kereskedelmi és iparkamara szintén beható előterjesztést dolgozott ki e tárgyban. A kereskedelmi iskoláknak az kell, hogy elsősorban a céljuk legyen, hogy lehetőleg széles látkörű, műveit és főleg gyakorlati kereskedőket adjanak az üzletnek, ne pedig csupán magántisztviselőket az irodának, akik tulajdonképpen még az íróasztal mellett sem állják meg minden tekintetben a helyüket. Az iskolából kikerülő fiatal embernek, amellett, hogy bizonyos mértékű általános műveltsége van, tehát elméleti ismereteket is elsajátított, mégis csak mindenekelőtt kereskedőnek kellene lennie, aki ha mindjárt az első napon nem is találhatja bele magát az üzleti élet minden mozzanatába, már az iskolából magával hozza azt az alapot, azt az ismeretkört, amelynek kiépítésével minél hamarabb igazi, jó kereskedő válhatik belőle. Ezt a célt pedig csak azzal lehet elérni, hogy az elméleti tanítással párhuzamosan folyik a gyakorlati oktatás, hogy a kereskedelmi iskolák csakis olyan tanulókat fogadnak be, akik bizonyos fokú gyakorlati tudást hoznak már magukkal és ezen gyakorlati ismereteiket az elméleti oktatás ideje alatt is folyton gyarapítják. A gyakorlati oktatás alatt azonban nem holmi mintairodai dolgozatokat értünk, amelyek nem egyebek, mint játék, gyakorlati értékük nincsen, sőt anynyiban még határozottan károsak is, hogy bizonyos sablonokat vernek a tanuló fejébe, amelyektől az azután még az életben, az irodában is nehezen tud szabadulni, hanem értünk igazi, az üzletben, a raktárban és az irodában megszerzett gyakorlatot, amelyet az elméleti tanítás is nagyrészt alapul vehet. A kereskedelmi iskolák igazán célszerű reformja az volna, hogy ha szabályul kimondanák, hogy csak olyan három vagy négy középiskolai osztályt végzett natal embereket fogadhatnak ezek az iskolák be, akik legalább két hónapig valamely kereskedelmi cég irodájában már dolgoztak és a felsőbb osztályokba is csak az léphetne, aki a szünidőnek nagy részét valamely üzletben töltötte el. Ha ilyen gyakorlati előképzettséget követel meg a kereskedelmi iskola a tanulóktól, három gimnáziumi vagy reáliskolai osztály elég elméleti tudást adhat arra, hogy minden tekintetben jó kereskedőknek való anyagot képezhessen ki és már ezzel elérhetnék azt, hogy a mostani hétesztendei tanulás helyett hat évi iskolázás után bocsáthassák szárnyára a fiatalságot, amely többet és jobban tanulhat ilyenformán az iskolában is, mint mostanában. A gyakorlatnak ilyetén kényszere elriasztaná a kereskedelmi iskolákból azokat az elemeket is, amelyek ma csak az egyévi önkéntességi jog megszerzésének kedvéért tódulnak épen oda, mert egy esztendővel hamarabb kapják meg ezt az érettségi bizonyítványt, és amelyek az igazán kedvvel kereskedőknek készülő tanulótársaikat is hátráltatják a haladásban. De nagy előny volna az is, hogy azok a tanulók, akiknek már bizonyos kereskedelmi dolgokról van némi fogalmuk, könnyebben fognák föl az elméleti oktatást is, a tanítás tehát gyorsabb tempóban haladhatna, sok olyan anyagot ölelhetne föl, amelyet most elhanyagolnak és a tanulók mégsem lennének túlterhelve. Bele lehetne illeszteni könynyen a tantervbe a gyorsírást, a gépírást és más olyan dolgokat, amelyekre az üzleti életben szükség van. Az áruisme és a technológia tanítása is alaposabb lehetne, mert nem kellene minden tanulónak minden áruszakma ismeretével bíbelődnie, hanem ezt a tárgyat fakultative lehetne előadni és mindenki azt a szakmát tanulhatná, amelyet választott az iskolalátogatást megelőző gyakorlata alatt, aminek viszont az az előnye volna meg, hogy az irodai személyzetnek is volna kifejezett szakmája, amelyben emberül megállhatná a helyét és nem jelentene minden állásváltoztatás egyúttal szakmacserélést is. De a gyakorlatot az iskolába magukkal hozó tanulóknak szánt elméleti oktatásnak sem kell tisztán elméletinek maradnia, hanem magában az iskolában is szakadatlanul folyhat a gyakorlat, egyes tantárgyakat demonstrációk, kísérletek és azoknak szakszerű magyarázatai egészíthetik ki. A könyvelés, levelezés, az áruisme, a technológia a vegytan stb. sem volnának tehát puszta elméleti tantárgyak, mint mostan, hanem a gyakorlatot kiegészítő, kikerekítő ismeretcsoportok. De az idegen nyelvek tanítása is könynyebb lesz az olyanoknak, akik már láttak igazi német, francia leveleket és nemcsak a theorián lovagló tanár sablonjait ismerik. Nem akarjuk elvitatni, hogy az iskolai oktatással így párhuzamba veendő gyakorlat elé meglehetősen nagy akadályok tornyosulnak; az első évben, különösen amíg kereskedőink és pénzintézeteink meg nem szokják, nem lesz egykönnyen megvalósítható; a tanulók száma, különösen a vidéken, meg fog csappanni, mert a tanulók sem szoknak majd egy csapásra hozzá, hogy előbb üzletbe kelljen menniük, mielőtt az iskolázást folytathatják. De ez nem lesz nagy baj, kereskedelmi segédszemélyzetben nincs hiány, sőt határozottan a legtöbb szakma éppen segédszemélyzettel van annyira zsúfolva, hogy egyesek nehezen jutnak álláshoz, de még az önálósítás is