Pécsi Közlöny, 1903. december (11. évfolyam, 273-296. szám)
1903-12-01 / 273. szám
2 sokkal nehezebb, mint amilyennek lenni szabad volna, mert a kereskedelmi pályára lépő ifjúnak az kell, hogy célját képezze, hogy önálósíthassa magát, hogy magának dolgozhassák, ne pedig elsősorban a más, a főnöke vagyonát legyen kénytelen munkájával szaporítani. A kezdet nehézségeit pedig egy kis jóakarattal le lehet majd győzni és az új rendszer néhány esztendő múlva bizonyára annyira beválna, hogy valóságos életszükségletté lenne. Az első időben kísérletképpen talán meg lehetne azt is tenni, hogy az iskolázás idejét két félévre megszakítsák, az üzleti gyakorlat kedvéért, de azt hisszük, hogy a szünidei gyakorlat célravezetőbb, mert nem odázná el a tanulónak a pályájára való végleges lépését, sőt esetleg a tapasztalatok nyomán arra is vezethetne, hogy — amint már föntebb mondottuk — az iskolázás idejét megrövidíthetné. Nem akarjuk azt állítani, hogy ez volna a kereskedelmi iskolák reformjában az egyedül szükséges, de azt merjük állítani, hogy erre is szükség van. Ha példára kell hivatkoznunk, itt vannak az ipariskolák, amelyeket senki sem tudna gyakorló műhelyek nélkül elképzelni és amelyekről az az általános fölfogás, hogy csonkák volnának, ha tanulóikat szabad idejük egy részében nem szorítanák igazi, az illető iparágban végzett munkára. És ami nélkül az ipariskola nem lehet él, az nem fölösleges a kereskedelmi iskolának, illetőleg a kereskedelmi pályára készülő fiatal embernek sem. Pécs sZi k. város autoorologiai állomási jegyzetei 1903. november 30 d. u. 2 órakor. Barometer (ref.Akált) 7415 mm. sülyedő. Hőmérsék 1 9-4 . Hőnérsék maximuma 88 *C. Hőmérsék minimuma 2.6 **C. tegnapi. Páranyomás 73 mm. Relatív nedvesség 83 ort. Harmat pont 46 oC. Felhőzet 10 Cum Str. SW. Szélirány s erő SE. 3.— Csapadék 24 órai. 5.101 lőjóslat Derült, száraz, fagy. Advent. Szombaton ért véget az egyházi év és tegnap, vasárnap kezdődött az ut, melynek elő időszaka Urjövet (Advent). A karácsony ünnepét ugyanis előkészítő idő előzi meg, mely alatt töredelemmel és böjttel készítjük elő szíveinket a Megváltó eljövetelére. Az eljövetel (adventus) szótól ezen időszak neve advent. Az advent 4 vasárnapot ölel fel azon 4 ezred év eleltére, ameddig az emberiség a Messiást várta. A búskomor téli időszak, a kihalt természet, a hosszú sötét éjszakák méltó kifejezői a bűn sötétjében tévelygő , a világosságért epedő emberiség lelki állapotának. Az egyház e 4 hét alatt szerda és péntek napokon szigorú böjtöt rendel, a zajos mulatságokat, ünnepélyes mennyegzőket tiltja, bűnbánatra hiv fel mindenkit s a tövedelem jeléül a templomban violaszinü egyházi ruhákat használ. Advent hétköznapjain a hold, szűz Mária tiszteletére kora hajnalban ünnepélyes szent mise tartatik, melyet Rorate-nak nevezünk, mert e szavakkal kezdődik: „Rorate coeli* , azaz: „Harmatozzatok egek felülről s a felhők csepegjék az igazat. E hajnali mise szintén azon lelki sötétségre emlékeztet bennünket, melyben az emberiség a Messiást várja. A Rorate után az „Ur angyala“ imádságot mondja el a pap, melytől a mise „angyali misé“-nek is hivatik. András napja. Ma hétfőn van András napja, a régi világ, a babonás aszszonyok, leányok, egyik törzsnapja. Tán az év egyik napjához sem fűződik annyi és oly merész babonás népszokás, mint épen e naphoz. Ma, mondják, már kevésbbé babonás a nép, mint azelőtt. Lehet. De azért — bár ne lenne így — még most is sokfelé hódolnak a babonás szokásnak, amiben a legnagyobb baj, hogy a hódolás nagyon is komoly. A karácsony esti ólomöntő több tréfával csinálja dolgát, mint az a leány, aki szent András egész napját egészben átbőjtéli, legföljebb 3 cseppnyi vízzel, és 3 szem búzával él, és éjjelre a feje alá tesz egy férfi ruhadarabot, a férfi viszont női ruhadarab segélyével akar a jövőbe látni, hogy megálmodja, ki van a számára kiszemelve hitvestársnak. Van ennek a szokásnak egy más faja, amely a folyók mentén levő lakosságnál van elterjedve. A lány éjjel kimegy a folyóhoz, belenéz a víz tükrébe és meglátja a jövendőbelijét. A várományos, házasulandó férfi úgy játsza ki, hogy iiton követi és a folyónál a feje fölött keresztül hajolva, a lány legtöbbször annak képmását látja a vízben, aki elveszi feleségül, mert hiszen az a babonás aktusnál azért jelent meg, hogy értésére adja világosan a lánynak, hogy vonzódik iránta. Ez a mód biztosabban eredményre vezet, maga az álom is kétséges, hisz nem arról álmodik, aki a jövendőbelije lesz, hanem akit ő szeretne annak, akivel gondolatban napközben sokat foglalkozik. E szokásos babonák vidéken kint változnak, bővülnek, a szerint, a mint a vidék, a régi hagyományok, szokások a nép kedély és gondolatvilágára minő befolyással vannak. A pécsi püspöki javak átvétele A pécsi püspöki javak összeírására kiküldött bizottság pénteken megjelent Német Lipótnál, mint a Mohács-Kölkedi és a Margittaszigeti Ármentesítő Társulatok miniszteri biztosánál a leszámolás eszközlése, illetve annak megállapítása végett, hogy a két ármentesítő társulat védműveinek beruházási költségeiből a püspöki uradalomra eső összegekből mennyi volt esedékes a boldogult püspök halálakor és mennyi azóta a tartozás. Az eucharisztikus papi szövetség tagjai kéretnek, hogy jövő évi tagdijukat (2 kor.) alulirthoz december hó folyamában baküldeni szíveskedjenek. Wajdits Gyula, egyházmegyei elnök. Új hajójárat Fiume és Amerika közt. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a m. kir. belügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök azAdrian m. kir. tengerhajózási részvénytársaság által képviselt Cunard Steamship Companynak ideiglenes engedélyt adott arra, hogy Fiume és New York közt járó hajóin kivándorlókat ■zállithasson. Viszály a mohácsi szerb hitközségben. A M. és V. írja : Már régóta viszály dúl a helybeli gör. keleti szerb hitközség kebelében, melyet az a körülmény idézett elő, hogy a hitközségi választmány két emléktáblát szerzett be és helyezett el a gyönyörűen restaurált templomban, melyeken a király, pátriárka, püspök és lelkész nevein kívül megörökítik a választmány tagjainak s a templom restaurációján dolgozó összes iparosok neveit is. A hitközség tagjainak egy része kifogásolja a választmány e tettét és izgalmat keltve hangosan követelte e tábláknak a templomból való eltávolítását. Akkora volt az izgalom, hogy éppen e miatt nem szentelték föl ezideig a templomot. Időközben a püspöki szentszék a választmányt és képviselőtestületet föloszlatta és az ügyek tovább vezetésére s az újjászervezés előkészítésére hat tagú bizottságot nevezett ki. A bizottság elnökévé a szentszék dr. Andrics Tivadar ügyvédet tette meg, de mivel ez az elnökséget el nem fogadta, legújabban Brkics Dávidot nevezte ki a bizottság elnökévé. Kívánatos, hogy most már a béke teljesen helyreálljon s az újraszervezés mielőbb megtörténjék, hogy a szép templom immár fölszenteltessék, rendeltetésének átadassák, s a gör. kel. hivők ne kénytelenittessenek még sokáig a városon kivül levő gör. kel. temetői kápolnába istentiszteletre menni. Mikor tesse a sorozás? A mai zavaros politikai viszonyok egyik legaktuálisabb kérdése, hogy mikor tartják meg a folyó évben elmaradt sorozást. A kormány ama terve, hogy december 23-ig befejezzék az ujjoncállítást , hajótörést szenvedett. Ez által a besorozandók négy hónapot veszítettek, ami nagy sor a katonaéletben. Ha az első terv szerint tartják meg a sorozást, az újoncok január végén vonultak volna be s 1906. szeptemberben léptek volna ki s igy összesen két év és 8 hónapot kellett volna szolgálniok. E terv elesvén, az ujoncozást csak 1904. év elején tarthatják meg, ha ugyanakkor is meg lehet majd tartani, s így a bevonulás április eleje előtt aligha lesz meg. A jövő áprilisban bevonuló újoncok 1907. márciusban szabadságoltatnak csak, ami nagy időveszteség a régi tervvel szemben. Mivel április elejére a harmadik évüket kiszolgált (negyedéves) katonák már szabadságoltattak, az újoncképzést az egyévi önkéntesek teljesítik, kik arra az időre már altisztek lesznek. Az újonnan besorozott egyévi önkéntesek a jövő év októberében kezdik meg szolgálatukat. A cégtagok választási joga. Érdekes elvi jelentőségű határozatot hozott az egyik végzésében a kir. Curia, kimondotta ugyanis, hogy társas cégeknél a cégtagok mindenike felveendő a választók közé, ha a cég adója olyan magas öszszeg, amely- NAPIHÍREK. Pécs, 1993. november 30. Azont. előfizetőinket, akiknek felszólítást küldtünk és még eddig nem küldték be előfizetésüket, kérjük, hogy tartozásukat mielőbb küldjék be. PÉCSI KÖZLÖNY, 1903. december 1