Pécsi Napló, 1893. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1893-02-01 / 26. szám

nagyobb részben a kamara buzgólko­­dásának köszönő 24 működő s 4 alakulófélben levő­ ipartestület van ; rég elismert igazság pedig, hogy a kis­iparosság a testületek kebelében szer­­vezkedhetik legsikeresebben a nagyipar versenye ellen. Téves alapon járnánk, ha kama­ránk tevékenységét példákkal bizonyí­tani szükségesnek tartanák. Elismerés a régi, üdv az uj ka­marának ! Az intézmény a régi , az uj ka­mara öröksége sem új : tovább haladni közgazdaságunk emelésére kitűzött uton. Az elnöki tiszt tenni vágyó, ta­pasztalt, a kamarai intézmény fontos­ságának tudatával biró független férfiú kezeibe van letéve. A kamarai titkár széles látkörű­, ernyedetlen szorgalmú, a kereskedelem és ipar­­ág mezején gondosan körültekintő s a kalamitáso­­kat gyorsan felismerő egyén. Az újra megválasztott régi tagok lelkesedése bizonyára át fog ragadni az új tagokra. A siker biztosítva van. Jóleső várakozással nézünk az új kamara működése elé. Annyi össz­­h­angzatos buzgóság kell, hogy meg­teremje gyümölcseit. Mi csak áldást kívánhatunk a működésre, hogy azon nemcsak városunkra, hanem vidékére is nagyhorderejű alkotásokat, melyek már többször is megvitatva lettek, mint vámhivatal, dohánygyár, termény- és áruraktár, vasúti hálózat összpontosítása, megvalósítani sikerüljön! lesz elfoglalva. Azután szó van arról, hogy e héten még a földművelési minisztérium költ­ségvetése is letárgyaltatnék. A jövő héten hétfőn kezdi meg a képviselőház az állami tisztviselők, altisztek és szolgák fizetésének szabályozásáról szóló törvényjavaslat vitatását, melyet egy huzamban kívánnak befejezni. A költségvetési részletes vita az igazságügyi, honvédelmi és pénzügyi tárc­ák előirányzata felett csak azután következik .■ A szabadelvű, klub új igaz­­ gatója. Az országgyűlési szabadelvű párt báró Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt ér­tekezletet tartott s a tagjai közül kilépett Latinovics Ernő helyére Dercus Ernőt válasz­totta meg a pártkör igazgatójául. Az értekez­letnek egyéb tárgya nem volt. .. A Ház munkarendje. A kép­viselőház kedden és szerdán a ragadós tüdő­­lob kiirtásáról és a millenniumi kiállítás költ­ségeiről szóló törvényjavaslat tárgyalásával alkalmatosság, mert annál fogva tartódik a bőrszivar a fogak közt — hát nem mén ... Van-e bicskája kennek? — Van — feleli nyugodtan Halber s a­hogy előszedi, koczog vele az asztalon. Mindezt igen nyugodtan teszi, bár a szomszéd asztaltól egy fekete szerb hátra­fordul, és merően néz rá, hogy ugyan mit zörög ez itten. — Nekem egy féllitert — mondja. S hozzá teszi odavetőleg. — Nem tudom a sógor mit iszik. A sógor szerényen szól. — Én majdcsak pálinkát... Elhozzák a bort is, meg a pálinkát is. A sógor benyeli egy hajtásra, Förgeteg pe­dig szeme elé tartja az üveget. Azután a poharat az asztalszélre tolván, csöndesen tölt. Ahogy a pohárból a bort félig kiitta, elveszi az ajkaitól és a sógorra néz. A sógor kérdő tekintetet vet rá, amire aztán felel. • — Jó. A sógor biczczent féloldalt a fejével s fölrántja a vállait, a­minek körülbelül az az értelme, hogy hiszen uram isten, hát bor, bor. Úgy sincs rossz bor, mert minden bor jó. Förgeteg ezután kiissza egészen, leteszi a po­harat, újra tölt s megint megissza. Ezzel aztán egy kis szünetet tart. A sok ember a beszéd zaja, az ital egy kicsit vidá­mabb hangulatba veri Hátradől a székben teljes kényelemmel, egyik lábát a másikra teszi, lóggatja s a kezével negédesen dobol az asztalon. A sógor azonban már türelmetlen. Te­lik az idő, múlik a nap. Gyerünk már För­geteg incselkedve súgja neki oda: — Tán legényes otthon a tájék ? — Mi? — Mondok tán hogy az asszony . . . . A sógor üt egyet a levegőbe a kezével , végighúzza a bajuszát, meglett emberek módjára, mind az öt ujjal. Nyilvánvalókép annyit jelent ez — mert hiszen világos, hogy minek szóval beszélni ott, ahol amúgy is megértik az embert — hogy ér ez a bajusz Tömörkény István. Pécsi Napló, 1893. február hó 1. A képviselőház üléséből. — Saját külön tudósítónk expresszud­­itása — Budapest, január 31. Elnök Bánffy Dezső báró. Harmadszori olvasásban is elfogadják az újonc megajánlásról szóló törvényjavas­latot, aztán folytatják a „ragadós tüdőláb­ról“ szóló tvjavaslat tárgyalását. Vajay István sajnálja, hogy nálunk a legfontosabb ügyeket csak ötletszerűen, valamely külföldi kényszer következtében intézik el. A ragadós tüdölok ellen csak a külföldi konvenció kényszere alatt védeke­zünk. A javaslatra nézve attól tart, hogy nincsenek elegendő szakértőink s a ravasz emberek le fogják bunkóztatni marháikat, hogy értük kárpótlást kapj­nak. Azután e czimen újabb adóval terhelik a népet s ma­holnap Magyarországon csak éhenhalni lehet — adótalanul. Próbálják a tüdőláb kiirtásá­nak költségeit egy uj jövedelemforrásból , talán a bönneadóból fedezni. Putnoky Mór még általánosságban se fogadja el a javaslatot, mert adót ró azokra, kik marhiákat tartanak, holott nálunk prémiumokat kellene azokra kitűzni, kik aránylag a legtöbb marhát tartják A kár­térítésben nem igen hisz, úgy van az fogalmazva, hogy kibúvót enged alóla. Bottlik Lajos szerette volna, ha a javaslat az összes marhabetegségek ellen való védekezésre terjesztetett volna ki. Pártolja Bujanovics javaslatát, de a kötelező állat­biztosítást nem helyesli. Szalay Imre szerint a nagytudományú professzorok mindjárt a zár alá rendelést határozzák el, pedig a gazdák, semhogy egész existenciájukat kockáztassák, inkább eltagadnak mindenféle bajt. Károlyi Sándor reméli, hogy a mi­niszter nemsokára előterjesztést fog tenni a többi marhabetegségek tárgyában is. A kö­telező életbiztosítást helyesli. Bethlen András gróf földmivelésügyi miniszter. Sürgősnek tartja a javaslatot, de elfogadását nem ezzel kívánja indokolni. Kö­szönettel adózik azoknak, kik a javaslatot pártolják s azután polemizál a javaslat ellen­zőivel. Mint arcánumot hozták fel a kötelező állatbiztositást, ezzel szemben fölemlíti, hogy felszólította a gazdasági egyesületet erre vo­natkozó javaslat kidolgozására, de a viszo­nyok ma még nem olyanok, hogy a köte­lező állatbiztosítás behozható volna. Ha a fertőzésben gyanús állatokat nem hagynák zár alatt, hanem mindjárt lebun­­koznák, amint ezt egyesek kivánnak, akkor a javaslatot nem a ragadós tüdőláb kiirtásá­ról, hanem a marhaállomány kiirtásáról kel­lene czk­k­eztetni. Hisz megeshetik, hogy 3000 marhából álló gulyában egy állat megbetegszik; akkor gyanússá lesz az egész gulya s mindjárt le is kellene bunkóz­ni. Ez nem járja. Kéri a javaslat elfogadását. Ginár Jenő: az ipartelepek nem egy istállóban tartják a nagy marhaállományt, hanem több istállójuk van s igy az izolálás igen nehéz. Megjegyzést kénytelen tenni a javaslatra. Az ő tudomása szerint alig van különbség az ipari és mezőgazdasági szesz­gyárak közt. Nem szabad bizonyos osztályok érdekét felkarolni, ennek az iránynak kell ellenmondania. A részleteknél majd fog mó­dosítást ajánlani Nem hajlandó elállani attól, hogy a törvényhatóságok is hozzájáruljanak a kártérítéshez. Ugron Zoltán: Általánosan elfogadja a javaslatot. Polemizál Gaál Jenővel, kije­lentve, hogy nem adható kártérítés a nagy szeszgyárosoknak. Nem fogadja el többek azon állítását, mintha e javaslat a gazdakö­zönség érdekeit szolgálná. Elnök: Szólásra senki sem lévén fel­­jegyezve a vitát bezárja. Wekerle Sándor miniszterelnök : Hogy a javaslatot beterjesztették, annak indoka első­sorban az, hogy a zizdelobot csakugyan kiirtsák. Annyit mondhat, hogy daczára annak, hogy törvény nincs még, már oly értelemben járnak el, mely a láb kiirtására vezet. Kell, hogy a kártalanítás ne egészen a kincstárra essék, nem pénzügyi szempontból, hanem azért, mert ezáltal ele­jét veszik a visszaéléseknek. Első­sorban azért tartja szükségesnek azt, hogy a kárta­lanításhoz az érdekeltségek is hozzájáruljanak. A szolgáltatást nem tartja az egész országra kiterjesztendőnek. Miklós Ödön előadó: Eláll szólási jogától, az eddig elmondottakra nézve fen­­tartja megjegyzéseit, melyeket a részleteknél fog elmondani. A Ház a törvényjavaslatot általános­ságban elfogadja, úgyszintén Gaál Jenő ha­tározati javaslatát is, az asszony előtt annyit, mint száz legény. Förgeteg iszik, azután zörög, fizetni akar. — Fizetnék itten — mondja s kinyújtja a lábszárát, hogy kényelmesen belemehessen a kezével a zsebbe úgy együltő helyében a zacskóért. — Ez­é­r szól magyarázólag s előbbre tolja a féliteres üveget. — Ez az enyém. Fizetnek. A visszajáró krajczárokat az asztalszélről a tenyerébe söpri. Halbőr­s úgy ereszti a zacskót bele. — Mennyünk ne. — Hát igen — felelt a sógor. Főállnak, menésre készen. Mielőtt el­indulnának azonban, Förgeteg kiönti a po­hárba, ami kicsi ital az üveg fenéken maradt. Lehet az vagy egy ujnyi a pohárban. Megfogja s odatolja az asszony elé, aki­vel együtt ültek az asztalnál. — No igya ki — mondja nagylelkűleg. — Igya ki mind . . .

Next