Pécsi Napló, 1898. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1898-01-01 / 1. szám

e­ zelő-személyzet a jegyzői irodában kitett ivén fejezte ki jó kivánságait a közszere­tetben álló polgármesternek. Hasonlókép­pen a főispánnál sem tisztelgett a város tisztikara, hanem üdvözletét Rihmer által festett díszes kartonlapon juttatta el Fe­­jérváry Imre báró főispánhoz. Egyházmegyei dispozicziók. Dárdára a Cserny Gy­ula plébános elhunyta következtében megüresedett plébánia ve,­­ Pater Polykarp eszéki kapuczinus szerzetes bízatott meg. — A Szent-Istvanni plebániába Kirschanek Ödön vaszari káplán nevezteti ki ad­minisztrátornak. — Halálozások. Tegnap este hosszas szenvedés után Pécsett elhunyt Kemény Alajos, 1848/49-iki honvéd fő­hadnagy, kaposvári lakos, Hartl Ferencz polgártársunk édes testvére, ki a saját és rokonsága nevében adta ki a halálesetről a gyászjelentést. Az elhunytat holnap, január elsején délután 8 órakor helyezik örök nyugalomra. — Pécsváradon e hó 29-én hosszas szenvedés után elhunyt Gyimóthy János, pécsváradi járásbirósági végrehajtó, volt 48-as honvéd, életének 70-ik évében. Az elhunytban Gyimóthy Gyula pécsi kereskedő édesatyját gyászolja. — B. u. é. k. Azt vélhetnénk, hogy az élet követelményeinek szünet nélkül való fokozódásának, az életnek napról-napra erősbbödő küzdelmével az emberek mind jobban elidegenednek egy­mástól, az udvariasság nem oly tisztelet­­teljes, mint az előtt volt, nagyobb az el­­hidegülés, az elidegenedés, ezzel kapcso­latban csakis azon boldog új esztendőt kívánóknak száma szaporodik, kik a kíván­ság mellé mindjárt oda is tartják kezeiket, hogy azokba a szokásos tributumot rak­ják le azok, kiknek mintegy köteles­­ségüké tette végzetük, hogy adakozók legyenek azok irányában, kik tőlük kér­nek. De ezen fölfogás téves. Az évforduló alkalmából a pécsi nyomdák alig győzték i­ névjegyek elkészítését, , nagyobb . Nem, nem. Ez nem lehet. Nem leszek hon. Ki kell a nyaralóba mennem. A csendőrtiszt tudomásul vette a ki­térést s egy szóval sem erőltette az öreget. Pár közömbös szóváltás után ismét haza ment. Este pedig azzal távozott hazulról, hogy a tiszti összejövetelen kell részt vennie. Gyanútlanul hagyta el otthonát s az esti szürkületkor kisietett ipa nyaraló­jához. Úgy kellett a vasrácson átmásznia, mert a vasajtó zárva volt. Az épület mö­gött lesbe állt s várta az öreget. Jó besö­tétedett már, a mikor a vén Weigert Mátyás kézilámpájának fénye megvillant a kerítés ajtaja előtt. Előszedte kulcsait s fölnyitotta a zárt. Belépett a kertbe s úgy látszott, nagy zavarában elfelejtette az ajtót belülről bezárni. Az épület főajtaját fölnyitva sorra nyitotta az ajtókat s akkor jutott eszébe, hogy a rácsoskaput be kellett volna zárni. Visszasietett a kapuhoz. Ezt a pillanatot fölhasználta a fiatal csendőrtiszt s nagy ügyességgel besurrant a legbelső szobába. A sötétség kedvezett neki. — Megleslek Weigert apó ! Majd kitudódik, hogy éjszakának idején mit szoktál itt művelni ? Mint a macska, a mikor egérre les, megtapsolt a kárpitos ablak függönye mö­gött és várt. Az öreg rövid várlat után megérkezett, minden ajtót gondosan be­volt ezekben a kereset, mint az elmúlt évben, és ezzel párhuzamban több 2 kr. és 3 kros bélyeg fogyott el, mint tavaly. Az üdvözlő névjegyek beérkezése meg éppenséggel oly mértéket öltött, mely fölülmúl mindent, mit a legvénebb postá­sok ezen téren tapasztaltak. Ma deczem­­ber 30-án érkeztek az első üdvözlő töme­gek és ezen tömeg napról-napra gyarapo­dott el annyira, hogy szinte lehetetlen a pontos kézbesítés. Az új­évi üdvözletek megváltása csakis azt eredményezi, hogy a szegényháznak is jut némi segély, de senki magát, a hozott pénzáldozat által az újévi üdvözletek elküldésének kötelezett­ségei alól föloldva nem érzi. A Pécsi Napló szerkesztősége megtakarítja a posta költséget és ezen után kíván boldog új esztendőt minden barátjának, előfizetőjé­nek és munkatársainak. — Elkésett távirat. Nem sze­retünk panaszszal élni, akkor legkevésbbé, ha a magunk dolgáról van szó. Csak a végső szükség kényszerítő hatása alatt emelünk zokszót, mikor előttünk ismeret­len kényelmi szempontból nehezítik meg a mi hírlapírói tisztünket. Tegnap, csü­törtökön este 11.55 perc­kor indított el a budapesti távirda hivatal, egy, tudósítónk által minden bizonynyal már fél órával előzőleg föladott táviratot, melyben azon szenzácziós hírt közli velünk, hogy Ár­tom, a franczia Panama per egyik főhő­sét és vádlott társait fölmentette a bíró­ság. Közli velünk a még jóval fontosabb parlamenti dolgokat, a szabadelvű párt hangulatát, mit óhajt a kényes politikai helyzettel szemben a párt többsége és azon bécsi telegrammot, hogy a hivatalos lap már ma reggel közölni fogja a vám és kereskedelmi szerződésre, épagy a nemzeti bankra vonatkozó szükségrende­­letet. Ezt a nagyfontosságú táviratot ma reggel fél 9 órakor kézbesítették nekünk,­­ól­­evő mint utóbbi időben már ismétel­ten, a legérdekesebb értesülés kiszorult lapunkból. Nem mondjuk mi azt, hogy fővárosi tudósítónk nem küldhette volna zárva maga mögött. A­mikor már teljes biztonságban érezte magát, a ruhaszek­rényhez léppett s egy munkás-zubbonyt öltött magára, aztán fölhajtva a szőnyeg egy részét, fölszedett néhány parkett-lapot. Egy vasláda volt itt elrejtve, telve külön­féle fémlemezekkel, festékkel, hengerekkel s nyomtató készülékkel. A vén Weigert Mátyás munkához látott. Szép egymásutánban készültek a hamis márkák, a hamis német bankók. A csendőrtiszt előlépett s a mint kirántva kardját az asztalra csapott, Weigert-apó hanyatt vágódott és ször­nyet halt. Ilyen véget ért a rejtélyes ember, és fél órával előbb is azt a táviratot, mely I a szabadelvű párt esti összejöveteléről­­ adott hírt, mely 9 órakor este teljesen I véget ért már, de azért tudósítónkat ter- I heli a felelősség. De tényleg 11 óra 55 I perczkor éjjel elindult a távirat Buda-­­ pestről, mely így 11 óra 56 perczkor már I Pécsett volt, és itt már nem volt tiszt- ■ viselő, aki azt fölvegye. A távirda hivatal ■ zárórája, amint ép a mi kérésünkre a­­ pécsi posta és távirda igazgató szives elő- ■ terjesztésére a kereskedelemügyi miniszter Щ elrendelte, éjféli 12 óra, míg Nagyvára-­­ don, Aradon, Szegeden, ahol szintén reg-­­ gel jelennek meg a napilapok, permanens ■ a szolgálat, de ha mi még nem vitük ■ ennyire, sőt októbertől áprilisig a nappali ■ szolgálat, mint valami falusi távirdahiva-­­­­alban csak reggeli 8 órakor kezdődik, s­­s azt legalább is elvárhatjuk, tartsák be a teljesen utolsó perczig az éjfélig terjedő ■ szolgálatot. Ezzel a hivatal nem nekünk­­ tartozik, a Pécsi Napló szerkesztőségének, s mely a maga részére nem kér túlbuzgal-­l­mat, kedvezményt, vagy többet, mint a­­­mit a kötelesség parancsol, hanem a kö­zönségnek, melynek mi épúgy szolgálata­ ,­ban állunk mint a távirdahivatal, mely , akkor áll hivatásának teljes magaslatán, ha többet tesz, mint a­mennyi a köteles­ ,­sége, és nem kevesebbet. És itt ismétel­­­­ten megsürgetjük a reggeli hivatalos óra kezdetének 7 órára való kitűzését télen­­nyáron át, és bízunk benne, hogy ezen újítás minden nagyobb megerőltetés nél­kül megvalósítható lesz. — A sör megadóztatása. A város tanácsa már fölküldötte első előter­jesztését az illetékes minisztériumhoz, hogy a közvetett megadóztatási tételek közül első sorban is a sörnek városi ille- Г lékkel való megadóztatását engedje meg. Tudva van, hogy a minisztériumok a­t­­i pénzügyminisztérium és belügyminisztér­­­rium a városnak erre vonatkozó első előírás terjesztését nem hagyta jóvá, de a pol­gármester azon meggyőződést szerezte magának legutóbbi tanulmány­útja alkal­m ett a becsülésre. Később az ő szive is lángot fogott. Azóta égett, lobogott sza­kadatlanul. Szabolcs az az ember volt, a­ki minduntalan dicsőséget szerzett nevé­nek. Mi táplálja egy fiatal leány szivében a szerelmet, ha nem ez? A közbecsülés, a szeretet, a tisztelet, amelylyel felhalmoz­ták azt, kit ő szívébe fogadott, képezte azt az olajat, amely a lángnak örök tápot ad. Egyikük sem akarta a másiknak mu­tatni, hogy érdeklődéssel viseltetik a tettei iránt. A legnagyobb közönynyel beszéltek közönyös dolgokról. Aki figyelemmel kí­sérte őket, hajlandó lett volna elhinni, hogy ezek, ha nem is gyűlölik egymást, jóbarátok nem lehetnek. Apró, pajkos kötekedés és nagy halom maliczia kísérte társalgásukat folytonosan. Meg volt győződve mind a kettő, hogy a másik nem tud a szereleméről semmit sem. Megtörtént, hogy a férfi egy pillanatban gyenge volt s közel állott ahhoz a ponthoz, hogy a leánynak min­dent elmondjon. A leány észre vette a férfi ellágyulását s kifutott a szobából. Ilyenkor mindig akadt ok, a­miért tá­voznia kellett. És rendesen akkor tért csak vissza a szobába, amikor bizonyosra vette, hogy a férfi erőt vett magán s a társalgást minden veszedelem nélkül foly­tathatják. A leány megmozdult. Esteledni kez­dett. Homály feküdte még a falu szűk utczán­, a kastély fákkal beültetett széles parkját. Szabolcs menni készült. Kívül­ről lassú zúgás hallatszott. A leány oda lépett az ablakhoz. Meglepetve kiáltott Szabolcs után. A fáklyásmenet közeledett. Pécsi Napló 1898. január 1. Várady Ferencz: Becstelen. — A „Pécsi Napló“ eredeti tárczája. — Irta : Gallovich­ Jenő. (3) Ha jött, ha ment, vagy h­a tett vala­mit, mindig, mindenben, mindenütt a mozgató erő csak annak a képe volt. A házban, olykor ha felállott, hogy beszéljen, ha vállalatokba fogott, min­dig a leány képe lebegett előtte. Csak azért tett, csak azért, élt. Márta észrevette ezt. Éles látásával kiolvasta a férfi szemeinek a csillogásából, kezének érintéséből. Kezdetben csak ő becsülte Szabolcsot, úgy, mint ismerőst, aki érdemeket szer­

Next