Pécsi Napló, 1905. június (14. évfolyam, 126-147. szám)
1905-06-01 / 126. szám
2 új erőpróba, mert ez a zsebet súlyosan érinti s minden lehetőt elkövetnek ellene. Újra fölhangzik majd a tiltakozás, hogy törvénytelen a ház föloszlatása s lesznek megint, akik ünnepélyesen bejelentik, hogy a régi, jogon megjelennek az új országgyűlésen; erre azonban nem lehet, nem szabad adni. A nemzetre nézve az új választás semmi esetre se lehet hátrányos. A nem-zeti akarat megnyilatkozását száz válasz- tás se befolyásolhatja. Nincs tőle mit tartani, félni. A választás urnája olyan, mint a szűrő, mentői többször bocsátjuk rajta keresztül a szavazatokat, az egységes többség annál tisztábban kerül ki belőle. A király és a korona körül álló tanácsosok is hadd lássák tisztán, mit akar a nemzet. Ma csak az látható, de ez se tisztán és kétségtelen bizonyossággal, hogy mit akarnak a különböző elvi alapokon álló pártokból alakult koalíció vezérférfiai. A magyar nyelv érvényesülését a hadsereg magyar ezredeiben mindannyian akarjuk, egyikőnk a természetszerű fejlődés alapján, másikónk hamarabb. Az önálló vámterület kérdésére megoszlanak a vélemények. De emiatt csak nem maradhat örökös ez a káros és átkos törvényenkivüli állapot. Siettessük a helyzet tisztulását, sejgítsük a kibontakozás lehetőségét. Egy uj választással teremtsünk egységes többséget s akkor a gordiusi csomó kettévágása nem maradhat el. A nem-zet akaratának teljesülnie kell. A korona hajlandó az országgyűlés föloszlatására, az ügyvezető minisztérium megalakítása elé ne gördítsen a nemzet akadályokat. Egy darab kenyér van a kezében, azt forgatja és gálacsinokat készít belőle. Elmozdul a helyéből, fölgombolja a mellénykéjét, az ingét s a vállaira ereszti le a haját. — Melegem van ! — mondja alig hallhatóan. Én meg nézem és csodálkozom. Mert nem mindig ilyen. Hiszen máskor is elelhozta hozzánk az édesanyja s akkor maga az ördög sem birt vele. Vacsora után összeszedte a leányokat s a menyecskék is átlátogattak hozzánk. Édesapám, mint rendesen, visszavonult szobájába, mert mindig korán szokott lefeküdni. Csak édesanyám marad velük, aztán bezárják a kaput, bedugaszolják a hasadékokat és elkezdenek nótázni, tánczolni. A jó Isten a megmondhatója, hogy mit nem művelnek. Férfiruhába bújva ijesztgetik egymást s csakúgy hemperegnek a kert füvén, a lombok vastag árnyékában. Ilyenkor Nuska a vezérek. Kibontja fekete haját s ráveti magát arra, aki legjobban fél az éjszaka sötétjétől s az éjszakai dértől, azt bekergeti a kertbe, ide-oda hajszolja s énekli neki, hogy a „komita“ (rabló) hogy rabolja el a török asszonyt, hogy szökik vele az erdőbe, az asszony meg, hogy szabadkozik, ölelgeti és súgja a fülébe: „Ah, dzsan’m, dzsan’m!“ (Ah, szivem, szivem !) — Ah, dzsan’m, dzsan’m! Ezt dalolja és szalad ki a kertből, magára hagyva azt, akit megkergetett, aztán tepsit vesz elő valahonnan s azt veri és reszketve, hajlongva tánczol hozzá. A haja lobog, arcra ég, szeme fénylik s igy tánczol és dalol folyton. — Mi a bajod? — kérdeztem egyre. De meg sem mozdult. Mintha nem merne rám tekinteni. Egyre csak gombolja a mellényét, legyezgeti magát, feltűri az inge ujját és csodálatosan lágyan tekint reám. A hold meg csak úgy ragyog, reszket. Udvarunknak A sem ide, sem oda való „passiv resistentia“ alkotmányosnak alkotmányos ugyan, de a helyett, hogy siettetné a döntést, csak késlelteti s e mellett túlságosan unalmas, drága módszer a nemzeti ellenállás kifejtésére s az ország olyan szegény, hogy ilyen költséges és hosszantartó kísérletezést csak a saját romlása árán kockáztathat meg. Válasszunk újra! Az új választás eredményére már Bécsben se fogják mondani, hogy véletlen esélynek tudható be. A korona előtt is eloszlik minden homály s az alkotmányos és törvényes remi helyre áll. „PécsiNapló“ A képviselőim ülése. — Saját tudósítónk express és telefon jelentése — Budapest, május 31. Elnök: Justh Gyula az ülést megnyitja. Pozsgay Miklós jegyző felolvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, amelyet minden hozzászólás nélkül hitelesítenek. Elnök az irományok előterjesztése után engedelmet kér arra, hogy a megüresedett técsői választókerületben a választás kiírása iránt intézkedjék. A Ház hozzájárul. Mezősay Béla, akit a VII. bíráló bizottság Radisich Jenő mandátumának megvizsgálására kiküldött, leteszi az esküt. Laehne Hugó beterjeszteti a számvizsgáló bizottság jelentését. Következik az autonóm vámtarifáról szóló indítvány tárgyalása. Polonyi Géza: Itt van egy felirat, melyet a képviselőház nagy többsége fogadott el és ez kifejti a magyar nemzet álláspontját, mely a vámelkülönítés alapján áll. És ennek daczára akad miniszter, aki ezzel szemben állást foglal és a többség politikájáról azt mondja, hogy az veszélyes és szerencsétlen politika. (Éljenzés a baloldalon. Kijelenti, hogy elfogult egyoldalúság lenne azt vallani, hogy a különválásnak csak a agrárérdekeket kell megvédenie. A különválás a nemzet, mint közgazdasági egésznél minden oldalú érdekeit védi meg. (Helyeslés.) Kétségtelen az, hogy első feladatánk Magyarország őstermeléssel foglalkozó népének jobb sorsra vezetése. De a vámelkülönítés feladata az is, hogy az ipart és kereskedelmet fellendítse. Szerencsétlen dolog hirdetni, hogy egy ország csak vánszövetséggel, közös bankkal boldogul. De hiszen vámközösség nem is természetes dolog, s rendes helyzet az, hogy minden ország gazdasági élete független legyen. A vámszerződés különleges állapot. Itt tehát politika okok is közrejátszanak a vámközösség védelménél. Az utóbbi időkben gyakran felhangzott az az érv, hogy a vámelkülöníté egyik akadálya a fejedelmi akarat. Ez is hamis érvnek bizonyult, ennek czáfolatát volt alkalmunk hallani. Sajnálatos jelensét tehát, ha ennek daczára akad miniszter, ak a többséggel szemben szerencsétlen törekvésnek bélyegezze a vámelkülönítési politikát. Szól a horvátok állásfoglalásáról. Felemlíti, hogy a zágrábi kereskedelmi kamara olyan furcsa állást foglalt el, hogy ragaszkodik a közös vámterülethez, de ha az elkülönítés bekövetkezik, a horvátok is joga tartanak a vámelkülönítésre. Szakasztot olyan állásfoglalás, mint a nyelvkérdésben. (Derültség a baloldalon.) Kimutatja, hogy a horvátoknak semmiféle létező törvény nem biztosítja azt a jogot hogy ebbe a kérdésbe beleavatkozzanak. A miniszter beszédéből arra következtet, hogy Kossuth Ferencz indítványát el sem olvasta Mert, hogy ha elolvasta volna, megtudta volna, hogy az csak egy általános autonóm, vámtarifa megalkotását czélozza. Azt pedig Hieronymi miniszter szakember létére nem fogja tagadni, hogy erre minden esetre szükség van. Az osztrák parlament minduntalan megakadályozta a vámszövetség megújításére a kormány görcsösen ragaszkodott a ré£ állapothoz annyira, hogy olyan szerződés csak az a része világos, ahol mi ülünk, csak az fénylik, a többi árnyékban van, a körülöttünk pihenő nagy fák árnyékában. A lakodalmas háznál is épen most húzzák a czigányok az apró, gyors nótát, talán tusst a vőlegény apjának a köszöntőjére, helyeslő közbekiáltások hallatszanak át.. . — Óh! — sóhajtott föl Nuska és fölkelt Nyújtózkodni kezdett. Onnan túlról egyre erősbödő zaj, zsivaj hallatszik át hozzánk. Egyszerre csak fölkapott, átölelt és a kertbe vitt. „Nézzük meg őket1” — súgta, mikor a kertbe értünk. A kerítéshez vitt. A legsötétebb helyet választotta ki, egy almafa sarkában. Engem felültetett a falra s a lakodalmas udvar felé fordított, ő meg mögöttem állt meg. Nekivetette a lábát a fa törzsének, fölemelkedett, a falhoz támaszkodott, megölelt s mögöttem rejtőzködve, lopva odapislantott a lakodalmas ház udvarára; nézte a fal mellett sorakozó asztalokat, az asztaloknál ülő embereket, a házigazdát, a leány szüleit s a többi meghívott vendégeket, akik az ital hatása alatt már fölgombolták a dolmányukat, némelyikük már egészen levetette s elkezdett köhögni, szuszogni. A menyasszony és a vőlegény szolgálták ki őket. Csak egy, a baraczkfa ágára akasztott lámpa világított nekik. Kút is volt az udvar közepén, körülötte csak úgy fénylett a kiöntött viz. A házból szakadatlanul ki be futkosnak a cselédei, hordják az ételeket s a boros vödröket. A ház mellett, az eszterha tövében, az udvaron ülő férfiak és a házban sürgő- forgó asszonynép közé a czigányok ékelték be magukat. Árnyékban vannak mindnyájan és muzsikálnak. Csak a klarinétosnak, Sabánnak nem jutott hely köztük. Társai szépen kituszkolták maguk elé a világosságra. O mes keresztbe rakta' ^ . •A gubbaszt előtt alól kik fekete, csontos ábrázata a fekét nagy ujjaival válogatja a klarinét lyuka Folyton játszik, kurta kutyája pedig,mely mi gyermekek mindig üldöztünk, mert mes harapott bennünket, mikor gazdájához akarunk közeledni) leült előtte, fölemelte a fej s nézi, hogy a gazdája hogy játszik s felső lábával veri a taktust hozzá. Min nyáján játszanak. A trombita harsog, hegedű sir, a kézi dob recseg, Lábán pec mindnyájukat vezeti klarinetjével, czifrí belesivit, megszakítja, kettévágja őket, tiszti megbolongítja az embert, így is van ez térleg. A házigazda, meg egy pár idősebb ebér fölkeltek, a székekbe kapaszkodni látszik rajtuk, hogy őt is szeretnék eljá az oret, de szinte sajnálják félbeszakítan nótát és csak állnak, hajlongnak a nótai s kézzel ütik hozzá a taktust. — A, há - • • így ! Ó ó-ó-ó! Az öreg gazda már nem birt magát odakiálltotni Sabánnak: — Sabane, húzd rá azt a régit. . . A cigányok rázendítettek. Az áss ngok «leg épen ezt várták, kiszaladtál házból; persze úgy tettek, mintha és nézni jöttek volna, később ők is beállnak a körtánczba. Az „oró“ is megkezdődi Néhányan kiváltak a sorból, elővették zsebkendőjüket, törülközőjüket s vigáz tánczolnak, nehogy elhibázzák, de lassún kézkes még a tánczuk. — Hej, Mité, a lelkemet is odaadná ha neked lehetnék! — ij észtét rám a előttem felhangzó, fojtott hang"- Odanézte s a hátracsapott fez alatt Misden sötét, sz arczát pillantottam meg. Nuska még jobb: leguggolt mögöttem, lehajtotta a fejét s ersen átkarolt, mintha meg akarna véde valamitől. A lepány lábnihptrvre állt, szénn • KW 1905. június 1