Pécsi Napló, 1909. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-01 / 1. szám

4 borai befagytak a pincében a a dugók kipat­tantak a palackokból. Mi több, ugyanott egy korsó seltzi vie is befagyott, dugója kilódult s a korsó nyakából kitódult viz egy ujjnyi hengeralaku jégosappá fagyott a korsó ezá­jánál. Barmokkal teli istállókba is behatolt a fagy s jéggé merevítette vizeket. A vadak éhségtől és hidegtől halálra gyötörve hulltak rakásra. Fák hasadtak meg nagy recsegéssel. Majdnem hihetetlen, de egykorúak tudósítanak, hogy a tűzhöz tett víznek az az oldala, mely a tűztől távolabb állott, megfagyott. Maga a szesz és pálinka is jégburkot öltött a levegőn. Swinden tanár gondosan egybeállította az Európa különböző helyein észlelt hőméré­seket. Ezek szerint Halmstadtban jan. 27 én a legnagyobb hideg 118 Fahrenheit (19.5 Reaumur), Württembergben február 1 én 18.1 Fahrenheit (201 Reaumur), Lipcsében január 28 án 17­5 F. (22 R), Drezdában január 28 án 24­* F. (25 R.), Ghemnitzben ugyan e napon 26 5 Reaumur volt. Tegyük hozzá, hogy Párisban január 11 , 12­, 13 án a hó öt hüvelyk magas volt, de másutt a 18 hüvelyket is elérte. A jég 15 hüvelyk vastag volt a Rajnán, 17,5 hü­velyk vastag Leuwardenben, de sehol sem érte el az 1740-iki nagy tél magasságát, amikor Hollandban a Meuse folyón 39 hü­velyk vastag jégréteget is találtak. Különösen a halak szenvedtek sokat a hidegtől. Tömegesen találtak döglött halat a tengerparton Franciaországban, Olaszország­ban, Velencében. A flandriai parton, Nieu­port közelében, számos olyan madarat láttak, amilyenek csak az északi sarkon Spitsbergá­nál fordulnak elő. Havreba is sok idegen madár érkezett éhségtől, fáradtságtól ki­merülve, úgy hogy kézzel lehetett fogni. Láttak verebet leesni röpülése közben. Az 1776 iki tél korántsem volt oly hosszú, mint az 1740 iki, de sokkal szigo­rúbb. Különösen, hogy a velencei lagúnák, melyek 1740 ben dacára a hideg intenzívebb erejének, szabadon maradtak, 1776-ban any­­nyira befagytak, hogy a szárazfölddel való közlekedés csak úgy volt lehetséges, hogy a jeget megtörték. Ez történt 1709 ben is. E két éven kívül még nevezetes hidegről em­lékeznek a feljegyzések a múlt században az 1731., 1749, 1758. és 1767. évekből, tehát — különösen — kilenc évről kilenc évre. Akik a természet rejtélyes játékai iránt érdeklődnek, a nagy telek e periodikus visszatérésének törvényét az idei és az 1879 iki zordán tél által is könnyen iga­zolva láthatják. Hírrovatunk. Fépe, december 81. Uj esztendő küszöbén. Ismét öregebb lett egy évvel a vén föld. De mi ez az egy év az egymást követő korszakok megszámlálhatatlan évmilliárdjai­hoz, melyeken létét még át kell tengetnie. Amidőn tehát vénségében való haladását konstatáljuk, ezzel legföljebb csak egy határ­követ ütünk le az események sűrű láncolata közé, mely határkövet nevezzük el köznyel­ven évnek. Az ezerkilencszázkilencedik ilyen határ­követ ássuk le a mai napon, mely alkalom­mal jól esik egy kicsit elmélkednünk a dol­gok múlandóságán, nem érintve természe­tesen a teremtés megfejthetetlen két nagy problémáját: a kezdetet és véget, az Isten eszményében egyesülő fenséges fogalmakat. De annyit mégis megállapíthatunk, hogy a fejlődésnek nevezett okszerű jelenség a kér­lelhetetlen történelem kimért rendszere, mely az átalakulás megszámlálhatatlan fázisain vezeti át az emberiséget. Egyfelől enyészet és rombolás, másfelől újak keletkezése és alkotása, látszólag ellentétes motívumok, melyeknek azonban lényege, célja egy­ ébren tartani az emberiséget a küzdés nagy munkájában. E tétel felállításából következik, hogy az ember nem lehet kizárólagos cél­ja magáért, hanem kell, hogy egy magasabb érdekképviseletet is ruházzon magára: közös­ségre lépve embertársaival, egy szellemtől, egy intenciótól vezéreltetve munkálkodjék a lét javára. S csak igy állhatnak elő életerős nem­zetek, s szék tettreképes szervei, a városok. Tekintsünk csak körül helyi társadal­munkban, Pécs városában, valljon működése nyomán a múlt évről akadt e Kliónak föl­jegyezni valója ? Akadt bizony, még­pedig számtalan. S ezt nemcsak jóleső örömmel mondjuk, de hozzá még egy kis büszkeség érzete is elfog bennünket. Mert egyhamar el is tudunk képzelni várost, melynek tár­sadalma lelkületében az eszmék, a közintéz­mények, kulturális célok megvalósítása iránti vágyaknak oly hatalmas lángja lobogna, mint a mi társadalmunkéban, mely szinte tünemény­szerűen, bűvös álomként hívta életre a ragyogó alkotások egész sorozatát. Még a száméra hirt és hervadhatatlan érdemeket szerzett nagystílű kiállítás káprázatos mámorá­ból is alig ocsúdott föl s még közéletünk jelesének, társadalmunk kimagasló alakjának, Zsolnay Vilmos szobrának leleplezésekor rendezett impozáns ünnepély képe sem шо sódott el egészen emlékében, máris hazafias fölbuzdulásának méltó jeléül, a magyar nemzet lelkének koronázatlan királya, Kossuth Lajos tiszteletére emelt szobor országos hírűvé lett leleplezési ünnepélyével vezette be alkotásai­nak újabb sorozatát. Az országon kívül is, figyelemreméltó erkölcsi sikert eredményezett, egy lo­vagias nemzet itt eltemetett katonáinak emlékezetét megörökítő emlékmű fölállításával pedig az egész magyar nemzetnek teljesített szolgála­tot. E tényével a francia nemzet szimpátiá­ját részünkre határozottan megnyerte, ami az áldatlan külpolitikai helyzetünkre való tekintettel jelen percben nem kis jelentőségű dolog. Ezt követte a misinai nagyszabású kilátótorony emelése, melyben ugyancsak szívünk gyönyörűsége telik,ha délceg ormá­ról végigtekintünk Pécs és vidéke lelket megkapó panorámáján, amelyért jó messze vidéken irigyelhetnek bennünket. Mindezek mellett lelki szükségletéről sem feledkezett meg. A vallás, a hit világá­nak ébrentartására is áldozott, egy mély áhítatot keltő, fenséges symbolummal, egy hatalmas méretű, szép és díszes Szenthárom­ság szoborral. S nem utoljára említve a Széchenyi téren fölállított modern és prak­tikus időjelzőt, mely még nem zárja be az alkotások sorozatát. Megkezdetett ugyanis az állami do­hánygyár építése is, utcák burkolatának ki­javítása, asphaltozása, a sétatér rendezése s számtalan maradandó bizonyítéka­i annak a buzgó tevékenységnek, mely társadal­munkat újabb és újabb szép alkotásokra ösztönzi. S amint az illetékes körök részéről történt bejelentések mutatják, az új esztendő sem ígérkezik épen meddőnek. A bejelenté­sek felölelik mindama modern intézménye­ket, melyek közegészségi, köztisztasági, kul­turális, rendészeti, ipari és kereskedelmi vo­natkozásukban városunk életerős haladására alkalmasak. Az elismerés pálmájával tehát bátran kedveskedhetünk Pécs város társadalmának s minden köztevékenységü tagjának, kiknek különben az elmúlt évi fáradtság után jóleső pihenést, további munkálkodásukhoz pedig kitartást és áldást kívánunk. Csordás Rezső, mondják ezen sorok olvasásánál, amateur egyesületet kellene alakítani; természetesen eltalálták. Ha a kiállított képek nagy töm­e­gét és a kiállítók számát tekintjük, úgy mindenesetre ép oly joggal beszélhetünk itt egy Amateur klub felállításának eszméjéről, mint akár Sakk klubról stb. Úgy hiszem tehát, hogy úgy a quanti­­tásra, mint a qualitásra nézve elég garancia van arra, hogy ilyen egyesület városunkban prosperálna és bizonyára akadnak majd lel­kes amateurök, kik meg fogják kísérelni, vájjon össze lehet-e toborozni ezen 62 000 lakossal bíró metropolisban, az ügyért ér­deklődő amateur fényképészeket. Nincs a föld kerekségének pontja, hol ne nyílnék az amateurnok tág tér arra, hogy egyéni ízlésének megfelelő objektumot ne találna. De hiszen a fényképezés nincs is helyhez kötve, utazásokon, kiránduláson minden megerőltetés nélkül magunkkal vi­hető a gép és alkalmat nyújt arra, hogy a különböző vidé­kek szép tájairól maradandó emléket szerezhessünk és azokat másokkal is megismertethessük. Ép városunk oly gaz­dag természeti szépségekben, a Mecsek szebbnél­ezűbb részei szinte felkínálkoznak a fényképezőgép lencséje elé, hogy egy csettintéssel oly sok szépet megörökítsünk. Hogy tényleg igazam van, azt a kiállítás helyi vonatkozású képei elég fényesen bi­zonyították Mi lenne hát egy létesítendő »Amateur club“ célja, amit maga elé tűzzön? Röviden az, hogy — mintse lap is helyesent jegyezte meg — megteremtse a kapcsot a hasonló gondolkozásunk közt és baráti tanácsokkal, felvételek megvitatásával s időnkénti kiállí­tásokkal előbbre vigye, tökéletesítse, művé­szetté fejlessze az amateur fényképezést. És mi szükséges a cél eléréséhez ? Semmi egyéb, mint egy kis jóakarat és némi anyagi hozzá­járulás Havonkénti összejöveteleknél az eszmecsere, felvételek bemutatása, társas fényképészeti kirándulások, amint azt már egyleteknél találjuk, bizonyára fel fogják kelteni a talán nem amateurök figyelmét is és igy e szép és határozottan nemesítő­­ kedvtelésnek még új híveket is szerezhetünk. Végül csak fel akarom sorolni a hazánkban lévő amateur egyesületeket, rögtön meglát­juk, hogy lakosságban kisebb vidéki váro­sokban virágzó klubbok vannak. Ezen vá­rosok a következők: Arad, Budapest három egyesülettel, Debrecen, Kolozsvár, Nagy­várad, Sopron, Székesfehérvár, Szombat­hely, Zombor. És ha a külföldi híres képes amattor folyóiratok lapjait forgatjuk, a ma­gyar műkedvelők közölt képei nem marad­nak mögötte német és külföldi kollégáiknak. A debreceni Haranghy György és a szom­bathelyi Kiss Zoltán művészi alkotásai di­csőséget szereztek a vidéki magyar ama­­teuröknek. Remélem, hogy ezen szerény soraim nem maradnak minden visszhang nélkül és ha a mi örökké agilis Kiss József tanárunk, vagy Bokor Emil doktornak kezükbe veszik a dolgot, rövidesen megalakul majd a „Pécsi Amateur Club“, melyet előre üdvözlök. Hannover, 1908. december. Krausz Mór, aki. vegyészmérnök. — Kitüntetések. A király Jármai Gyulának, a Magyar Általános Hitelbank igazgatóhelyettesének, nyugalomba vonu­ása alkalmából, a pénzügyek terén kifejtett sok évi tevékenysége elismeréséül a királyi ta­nácsosi címet, Nagy Károly okai r. kát. plébánosnak, hosszú és eredményes műkö­dése elismeréséül, pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából, a koronás arany érdemkeresztet adományozta és megengedte, hogy Jekelfalussy Zoltán cs. és kir. kama­rás, belügyminisztériumi osztálytanácsos a porosz Johannita-rend jelvényei, Csitári Frigyes udvari tanácsos, az 510. ca. kir. szab. Dunagőzhajózási társaság magyarországi fo­­­galmi »iigazgatója a porosz vörös sor­rend III osztály IV, mezőszegi Szegedy Gy­örgyné sí. „Pécsi Napló“ Felhívás Pécs amateurjeihez. Bizonyos sejtelmes előérzettel veszem kezembe a tollat és szinte érzem, hogy olyan eszmét pendítek meg e helyen, mely halva született. De eloszlanak kétségeim, ha a Pécsi Napló egyik múltkori számában elol­vasom azt a sikert, melyet városunk ama­­teurjei a lezajlott nőegyleti amateurkiállítá­­son arattak. Már tudjuk, mire fog kilyukadni, 1909. január 1.

Next