Pécsi Napló, 1909. május (18. évfolyam, 99-122. szám)

1909-05-01 / 99. szám

1909 május 1. teljes önállóságát a házasság következmé­nyei mindig megszüntetik. A munkás­moz­galmat illetőleg szakítottak az empirizmus­sal és az emberek egyenlőségévől való meg­hatóan szép utópiát már Marx utódai is elvetették. A mai társadalmi szervezet helytelen­ségét igazolni annyi, mint bebizonyítani, hogy mennyire abszurdum a jeges eső nyá­ron. A kommunista, úgynevezett­­ jövendő társadalmi rendszer ellen a mindenkori ember természete tiltakozik, mint a­hogyan maga a természet nyilvánulásaiban is az ellenkezőt igazolja. Az emberi elme helyes­lésének az emberi természet kiált vétót. Bizonyos, hogy az emberi elme élő korát igazolja az atomokkal való dobálód­ás, hogy a történelmi materializmus az egyedüli meg­váltó szózat, hogy az elme parancsának az emberi természet fejet hajtson, pláne, hogy az ész logikája a természetével ellenkező eredményt létesítsen. Egyéni, vagy párti autokrataság, despotizmus, sőt anarkia is emberi vonás, de hogy az egész emberiség hajtsa önkényt fejét járomba, szellemét kor­látok közé, az ellen a természet minden anyagában és jelenségében tiltakozik. Az evolúció tudománya maga is kizárttá teszi a kétségtelen nem emberi kommunizmust, miután logikája ellenkezik a természeti fejlődés, haladás logikájával, és ha az ember igyekszik is a létező differenciákat kisebbekké tenni, kiegyenlítődés semmi irányban soha létre nem jöhet. Hamar meg fog térni az emberiség az agnoszticimushoz, sok mindent belát, azt is, hogy az a bizo­nyos »legnagyobb« boldogság, soha valóra nem válik. Mert a természet és így alkotó­részei soha nem érhetik el a tökélyt, miután a dolgok létezése nem egyébb, mint fejlődési processusok halmaza. És miután fejlődés nélkül nincs élet, a tökély, a megállapodott­­ság beállni akarásával a­ megsemmisülés állna be. A szocializmus kifelé, mint pártszerve­zet fegyelmezett, mert nem aktív, hitele vagy mert szélsőséges irányú és mert em­beri, ideális emberi érdekek teszik ki pro­­grammját. »A proletáriátus az a szikla, a­melyen a reakció erői megtörnek« (Kautsky). Ha valamely politikai bonyodalom révén aktivitásba kerülve ragaszkodnék programm­­jának végpontjához, a társadalmi anarkia VII. Út az óra. Nosza Lóra. Induljatok Barátunk. Az egeknek, Isteneknek Ajánljuk jó Pajtásink. Könyörgésekkel késérünk A' Jutalom pontyára, Kész az érdem, Vitéz Vérünk, Szivetek a' mit vára. Rántsd­ ki hát halálos íved, Bajszod pödörd ki jó Vitéz, Mutasd bátor Scitha szived, Jobbra tekénts, balra nézz. Nótája ezen Marsnak az, melly a’ Fran­czia Király megölettetésére készíttetett. Ezen induló lelkesítette a baranyaiakat száz évvel ezelőtt, mert az egykori följegy­zések szerint nagyban énekelték e marsot a hadbamenők Dunántúlon végig. Por, hamu, semmi leszünk — elérte már őket. Nyugosznak ők az örökös hazá­ban. Tetteiket, neveiket a száz év utáni koz­kegyelettel említi, ha szó van róluk, ha írunk róluk. Úgy volt, hogy Győr vármegye a nemesi fölkelés százéves fordulóját megünnepli a résztvevő vármegyék hozzájárulásával, de a terv elmaradt. A büdösfai Prédikátor, a lelkesítő poéta is a rideg hantok alatt nyugszik. Az Isten dicsőségét hirdette egy életen át, az Isten­nek ajánlva lelkét­ő­n halt meg. Nemcsak hozzátartozói, nemcsak falubeli hívei sirat­ták meg a koporsóba fekvőt, hanem a ba­ranyai nemesi fölkelők akkor még élő tagjai elmaradhatatlan lenne. Ha programmját­­ egyelőre szegretenné, úgy a neve is illuzó­­riussá lenne, miután a párt, mint olyan, megszűnnék létezni. Az első ellen tiltakozik a mai társadalom, az utóbbi ellen részint a párttagok elkeseredése, de másrészt a veze­tők praktikussága is. Mai szerepében, mint radikális kisebbség, ellenőrző és idő előtti, gyökeres újítást jelző programmjának han­goztatásával, a folytonos, de fokozatos hala­dást elősegíti minden téren. A mai «proletár szocializmus» élete még meglehetős rövid. A XIX. század ele­jének proletár küzdelmei még teljesen irány­­talanok, még nem fogott kezet a rögtön cselekedni és a jelen, a tőkebirtokosságon alapuló társadalomban helyet foglalni akaró «szocialista» a tudományos, azaz inkább teoretikus Marx iskolával és az evolúció tanításainak híveivel. Azóta a szocialista többet kíván a papok birtokánál, teóriákkal megrakodván, többet akar a hármas nyol­casnál is, csupán Heckel iskolája maradt meg kitűzött, eredeti útján; a Marxizmus lemondott az emberek teljes kiegyenlítésé­ről, csupán egyenlő társadalmi feltételeket kíván létesíteni. Utóbbi irányú és a proletár­mozgalmak azóta megkeveredtek, a párt­árnyalatok végtelenje született meg, könyv és szóharcaik a leggyakoriabbak és a leg­ellentétesebb álláspontokat felszínre hozók (legutóbb St. Etienneben Jauresék contra Guesdeék), melyeknek hívei egyformán nem engednek vélt igazukból. Ami pedig a szocializmus napjainkban való tevékenységét illeti, a szervezkedésen kívül nem terjed. Praktikus tevékenysége — sajnos — nem terjed tovább, m mint hogy Marx, Bebel, Heckel, azután Stadthagen, Calver, Bernstein, Kautsky és a még vég­telenségig terjedő Írógárda minden tagjának «tudományos» teóriáit a munkától agyon­gyötört munkásnak beadja. És miután az előadások télen tarf­anak meg, szívesen hallgatja végig az olvasott előadót jó meleg teremben a «proletár». De hogy mit ért meg az előadottakból, az édes kevés lehet; mindenesetre fülében maradnak a sok «ér­téktöbblet», «biogenetizmus» és «kommu­­nisztikus gazdálkodási rendszer» stb. Azt azonban még egyik előadó se találta fel, hogy mennyire ártalmas a sok ideálisan szép teória hallgatása, hogy a mai viszo­nyokba való belehelyezkedő képességet is megkönnyezték, mert az ő tolla alól ki­került mars erősítette lelkesedésüket. Ke­gyelettel említsük mi is nevét, szeretettel gondoljunk mi is az egykori büdösfai Pré­dikátorra, nagytiszteletű jó Győri Mihály uramra. Ezen emléket, a száz év előtti marsot az én kedves Váradi Ferenc barátomtól kap­tam. Neki ajánlom tehát e sorokat, sok évi igaz és hűséges barátságom jelésül. Szívvel ajánlom. Vegyed is szeretettel! mennyire kiesik a hallgatóból. Utóvégre így nem csoda, ha vörös május elsején mindenkin ütnek egyet és nem mindig csupán a véres táblákon. Még egyet! A vezető urak ma már mindenütt intelligens és képzett emberek. Bizonyos, hogy mikor a mai társadalom ellen vezetik a sokat szenvedett, tehát elé­gedetlen népet, magukban ha végiggondol­ják a kommunizmus élettanát, eszükbe kell, hogy jusson a mondás: «Nil naturale, mihi alienum puto». És ha ennek dacára is ki­rúgják egy ember tömeg lábai alól a talajt, melyen át juthat csak egy még teljesen ismeretlen Kánaánba, úgy a proletár köte­lessége kebeléből kivetni e lelketlen­­ bol­dogítókat, kik pályájuk és erszényük révén leginkább tiltakoznak a kommunizmus ál­dásai ellen! Pak­s, április végén. Lenkei Jenő. / / Bosznia annexiójának becikke­lyezése. Bécsből jelentik lapunknak: Az osztrák parlamenti körökben mind erőseb­ben terjed az a nézet, hogy az annexióra vonatkozó törvényjavaslatot mindaddig nem viszik a Reichsrat elé, amíg a magyar vál­ságot meg nem oldották és a Bosznia és Hercegovina annexiójára vonatkozó törvényt a magyar országgyűlés meg nem szavazza. Ennek természetes magyarázata van. Úgy az ausztriai, mint a magyarországi becikke­lyezésnek szó és szöveg szerint egyezőnek kell lennie, miután nagy fontosságú közös kérdések megoldásáról van szó az annexió­­nál. Ettől eltekintve, a mai politikai kon­stellációk között nincs kizárva azon eshe­tőség sem, hogy a magyar parlament bizo­nyos változtatásokat tesz majd az annexiós törvényjavaslat szövegén. Az ebből kelet­kezhető bonyodalmakat akarják elkerülni az osztrák vezető politikusok, amidőn arra az álláspontra helyezkednek, hogy bevárják a magyar politika egének kitisztulását és oly megszilárdulását, amely az ilyen feltevé­seket meg nem engedi. Addig nem is siet­tetik az annexiós javaslat tárgyalását az osztrák parlamentben, hogy én egyszer és mindenkorra megelé­geltem Lindét. Ott lenn, az alföldi városka földszintes kis házában pedig hiába vár, hasztalan gyötrődik egy jó lélek. Aztán később ő is csak megunta . . . „Pécsi Naplót Rónaky Kálmán dr. Az álmok hercege. Finale ... — Egy iró hagyatékából. — Irta: Kóbor Viktor. .. Másnap ? Nem történt semmi. Legföljebb az, hogy a báróék délután elutaztak és amikor elég tapintatlanul a bucsulátogatásra jelent­keztem, nem fogadtak. Pár nap múlva Töryék is elmentek. Készülődniök kellett az esküvőre, amelyre elfeledtek meghívni, bizonyára úgy gondol­kozva, hogy amúgy se élek már odáig. Még Szentmiklóssyék maradtak, mert két héttel későbben érkeztek, mint én. Végre én is csomagoltam. Betegebben, mint valaha, hagytam el a máskülönben kedves és mozgalmas emlékezetű fürdő­­­­helyet. Lloyd dr. a jövő évi turnusra ígérte­­ a gyógyulást és távolról sem gondolt arra. * A Lindén történtek voltak életemben a legutolsó mozzanatok, amelyekkel utoljára vettem részt a társadalom «nagy» örömei­ben. Ezekhez hasonló események végtelen sorozatának tudtam ellenállni és bármily nagyok is voltak a százféle alakban jelent­kező kísértések, mindannyiszor el tudtam őket kerülni, ha az ő szívós kitartására gondoltam, akinek sokkal több kockáztatni valója volt a várással, mint nekem adott szavam betartásával, a rendületlen hűséggel. És mégse . . .* Még mindig élek. Azóta már évek tel­tek. A főváros egészséges embereknek való lüktető, pezsgő élete lassan kint kivetett ma­gából és én lekerültem ide, ebbe a kis vi­déki városkába. Az idén szép csendes telünk van. Az ablakomon nézem a fehér utón csendesen baktató, jól ismert alakokat. Mindnyájan ismerjük és barátságosan köszöntjük egy­mást. Tudom, hogy ki miért jön, miért megy, mit visz, mit hoz. Ahogy mások gondjaival bíbelődöm, kisebbednek az enyémek. Vasárnaponkint sokszor éjfélig az ab­laknál maradok. A csöndes, csillagos, fehér 3

Next