Pécsi Napló, 1910. május (19. évfolyam, 100-122. szám)
1910-05-08 / 105. szám
4 fok tulajdonában vannak. Távolság 3000 méter. Neveztek hárman, indultak hárman. 1. Eder József bérkocsi tulajdonos 21. számú fogat Pompás—Szálka. 2. Novák Imre bérkocsi tulajdonos 30. sz. fogat Madár—Dani. 3. Holti Ferenc bérkocsi tulajdonos 67. sz. fogat Baba—Vércse. * Holnap délelőtt 9 órakor az ugrató és lovagló versenyeket tartják meg, délután 2 órakor pedig a lóverseny futamokat futják le a totalizatőrrel. Bokor Ferenc halála. Pécs, május 7. A régi, nagy és dicső idők egy szerény, de érdemekben gazdag alakja tűnt el ismét az élők sorából. Mint az elhaló fa levelei, úgy hervadnak el a messze múlt idők emlékezetes korának jeles férfiai. Bokor Ferenc, a pécsi állami főreáliskola nyugalmazott tanára is egyike azoknak, akik a magyar nemzet szabadságharcának idején 1848 ban küzdöttek s a béke idején a hazafias szellem ápolásával, hirdetésével, tanításával szolgálták a hazát. A múlandóság az enyészet szele nem kímél senkit és semmit. A halandó testből elszáll az élet s a halottak városa, a temető lakóinak száma egyaránt gyarapszik. A fájdalmasan kongó lélekharang ma délután Bokor Ferenc csendes elmúlását siratta. A kedves öreg ur, kinek a fél város tanítványa volt s szerette, becsülte mindenki, életének 87-ik évében örök nyugalomra hunyta le szemeit. Bokor Ferenc a kegyes tanitórend helyettes kormányzója által 1849-ben kiállított bizonyítvány szerint, mint kegyesrendü növendék Erdélyben Besztercén 1844. és 1845 ben az első nyelvtani osztályt tanította. Vácon a bölcsészeti tanulmányt végezvén, 1848-ban elemi iskolában tanított. A szabadságharc ideje alatt 1848. évi julius havától 1849. év augusztus haváig az első magyar hadügyminisztérium katonai ügyosztályánál, mint tisztviselő működött. Mintegy kilenc évig bujdosott, mely idő alatt sok viszontagságot élt át és sokat szenvedett. 1858 ban szentesiek néptanítójukká választották meg e minőségében 1862 ig Szentesen szólalta a magyar tanügyet. Az 1862 63 ik tanév elején jött Pécsre 1871. év augusztus havának végéig a pécsi kath. főgimnázium tanára volt. Ez iskola év végén a pécsi állami főreáliskolához nevezte ki a kultuszminiszter a magyar nyelv s a magyar irodalom tanárává, mely minőségében 1887-ig állott, a mikor is hajlott korára való tekintettel nyugalomba vonult. A kereskedelmi iskolában azonban még tovább is tanított s csak 1905 ben hagyta abba teljesen tanítását. Mint tanár, mindig a leghazafiasabb szellemben vezette az ifjúságot s gonddal és szeretettel fűzte magához tanítványainak szivét. Ő alapította meg a főreáliskolában az ifjúság önképző körét, melyben a tanulók hazafias szellemét fejlesztette s a kiválóbb tehetségeket fokozott mérvben képezte. Nem egy kiváló férfiú áldja emlékét. Agg korában se tudott munka nélkül meglenni. Mint a káptalan levéltárának őre, e közhitelességü okmánytárban hasznos tevékenységet fejtett ki. 1856-ban nősült meg, feleségül vevén Hayden Franciskát, ki mint odaadó hitvestársa egész életén át az oldala mellett volt s kinek ölelő karjai közt szenderült örök álomra. Nehány hónap óta annyira erőt vett"rajta az aggkor súlya, hogy már el sem igen hagyhatta családi tűzhelyét. Mindössze nyolc napig volt beteg s a halál ma délután 4 órakor elszólitotta az élők sorából. Három gyermeke volt: Bokor József káptalani erdész, ki már évekkel ezelőtt elhunyt s két leánya, az egyik Molnár Fe HÍRROVATUNK. Pécs, május 7. — Az angol király haláláról szóló hír nem kis meglepetést okozott ma reggel a pécsi és vidéki közönségnek, mely a brit uralkodónak halálára elkészülve nem volt, mert azt mindössze két napi betegség előzte meg és a Pécsi Napló távirati rovatában már a király haláláról adott hírt. A hírlapelőállítás technikájának egyik dicsősége, hogy a reggeli fél 5 órakor a pályaudvarra küldött vidéki újság azon helyzetben van, hogy négy órával előzőleg Londonban történt világeseményről hírt adhat. Budapesti szerkesztőségünk jól szervezettségéről tesz tanúságot, hogy ezen értesülés még lapunkban megjelenhetett, mert rendes körülmények között éjfél után kapjuk az utolsó telefonbeszélgetést Budapestről és tegnap ezen időben már oly hírek érkeztek Londonból, melyekről a katasztrófa bekövetkeztére következtetni lehetett, mégis, nehogy a korán induló lap lekésse a postát, másrészt mivel a közvetlen katasztrófa jelezve nem volt, lapunk egyik része már teljesen ki volt nyomva és épen az utolsó forma beemelése volt soron, amikor hajnali fél 3 órakor megszólal a budapesti telefon, hírül hozva Edvárd király halálát. A legújabb értesülés már nem kerülhetett szerkesztőségi földolgozás alá, mivel ezen időben a szerkesztőség már befejezte nálunk munkáját, másrészt a földolgozás lapkésést okozott volna és ezért a lap főtördelője látta el a szerkesztőség tisztjét is, röviden leadva a száraz tényt, a halál bekövetkeztét és így arról nálunk és a vidéken, ahova már az első vonatok szétröpítik a lapot, a kora reggeli órákban szerezhettek az újságolvasók értesülést az angol király haláláról, mely az egész művelt világban, ameddig csak a brit lobogó terjed, tehát Canadában és Indiában is megdöbbenést fog okozni. Mai lapunk vezető helyét az elhunyt király emlékének szenteljük, reprodukálva ezen alkalommal annak két év előtti időből származó arcképét is, a bekövetkezett halál körülményeiről és a walesi herceg királylyá történő proklamációjáról lapunk más helyén emlékezünk meg. — A Pécsi Napló nyári menetrendje. Ezen számunkhoz mellékelve veszik olvasóink kézbe a Máv. május 1-én életbe lépett új menetrendjét, mely ismét kibővült, hogy kellő tájékozást nyújthasson olvasóinknak a városunkat legközelebbről érdeklő vonatok menetidejére. A menetrendet összes előfizetőink ingyen kapják kézhez, amivel előfizetőinknek jó szolgálatot vélünk tenni. — Személyi hír. Jeszenszky Sándor dr., a miniszterelnökség államtitkára holnap, vasárnap magánlátogatásra Baranyába érkezik és este visszatér Budapestre. — Opris Péter, pécsi p. és t. főigazgató az elmúlt héten Dalmáciába ment tengeri útra, a postai közlekedés tanulmányozásába. Bocchedi Cattaróig ment el, nem a legkedvezőbb időjárásban és onnét e hét közepén visszatér Pécsre. — A pécsi püspök adománya iskolája. Zichy Gyula gróf pécsi püspök a tolnavármegyei Gyulaj községben épülő uj iskola 36.000 koronát kitevő költségeihez 5000 koronával járult hozzá. — Üdvözlések kitüntetés alkalmából. Jánosi Engel József udvari tanácsost az őt ért kitüntetés alkalmából igen sokan keresték föl jó kívánságaikkal Személyesen keresték föl a pécsi zenekedvelők egyesülete nevében Cseh Ervin nyug.miniszter, Girardi Józseffel. Nendtvich Andor kir. tan. polgármester a törvényhatósági bizottság részéről üdvözölte annak buzdó tagját kitüntetése alkalmából. Sürgöny és levél útján többek közt: Csatáry Frigyes, a D. G. T. vezérigazgatója, Ullmann Adolf és Kornfeld Pál báró a magy. árt. Hitelbank igazgatói Guttmann Vilmos báró, Hegedűs Lóránt dr., Darvas Fülöp, Frischmann udvari tanácsos, ifj. Chorin Ferenc stb. Az írásbeli üdvözlő átiratok sorából álljon itt a következő: 2356—1910. szám. Méltóságos Uram! Szinte örömmel olvastuk a hirt, hogy őfelsége Méltóságodat m. kir. udvari tanácsossá nevezte ki. Fáradhatatlan és nagyszabású közgazdasági munkásság nyert e kitüntetésben elismerést és szövetségünk, mely Méltóságodat legbuzgóbb tagjai között tisztelheti, szívesen ragadja meg az alkalmat, hogy Méltóságodat melegen üdvözölje, kérvén, hogy értékes tevékenységével szövetségünk ügyét a jövőben is támogatni kegyeskedjék. Mellyel vagyunk kiváló nagyrabecsülésünk kifejezése mellett Budapest, 1910. május hó 4-én, kitűnő tisztelettel Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége. Hatvany-Deutsch Sándor s. k. alelnök. Dr. Hegedűs Lóránt s. k. ügyvivő igazgató. — A jogtanárok is jobb fizetést kérnek. A kassai, nagyváradi és pozsonyi jogakadémia együttes küldöttsége tisztelgett pénteken délután Zichy János gróf közoktatásügyi miniszternél. A küldöttségben Kérészy Zoltán igazgató, Nagy Olivér, Reitner Hugó, Helle Károly, Kiss Albert, Balázs Károly kassai Oberschall Pál, Fabik Dezső pozsonyi, Mártonffy Marcell, Kiss Géza és Zsigmond Andor nagyváradi jogakadémiai tanárok vettek részt. A küldöttség kérelmét Kérészy Zoltán jogakadémiai igazgató adta elő, aki rámutatott arra az igazságtalan elbánásra, a melyben az újabb időben a királyi jogakadémiák tanárainak részük van. Mig a régi időben, a jogakadémiák tanárainak fizetése egyenlő volt a királyi táblabirákéval, ma fizetés dolgában az első folyamodásu bírák mögött maradtak. Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter hosszabb beszédben mondott köszönetet a küldöttségnek az üdvözlésért, kijelentette, hogy az előadott kérelmet a legnagyobb mértékben jogosnak és méltányosnak tartja. Egyszersmind értesítette a küldöttség tagjait, hogy a jogakadémiák tanári fizetésének rendezésével már a minisztériumban foglalkoznak. Ugyanez a küldöttség tisztelgett Molnár Viktor közoktatásügyi államtitkárnál is, aki szintén biztosította a jóindulatáról. Mivel a felekezeti jogakadémiák tanárai ugyanazon fizetésre tarthatnak igényt, mint a kir. jogakadémiák tanárai, a kir. jogakadémiák tanárainak jobb javadalmazásának természetes következménye lesz, hogy a felekezeti jogakadémiai tanároknak, így a pécsi püspöki jogakadémia tanárainak fizetése újból, melyet csak néhány évvel ezelőtt emeltek a kir. akadémiák tanuárainak fizetési fokáig is, emelkedni fog. — Kitüntetések. Ő Felsége Zsigmondovics Mihály curiai bírónak, nyugdíjazása alkalmából, sok évi hi és buzgó szolgálata elismeréséül a Lipótrend lovagkeresztjét, Tauscher Béla Pozsony szabad királyi város nyugalmazott tiszti főorvosának és szolgálaton kívüli viszonybeli honvéd törzsorvosnak, a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül, a magyar királyi udvari tanácsosi címet, Stefanecz Mihály trencséni kötélverőmesternek, ipari téren hosszú időn át kifejtett példás munkásságának elismeréséül az ezüst érdemkeresztet adományozta és megengedte hogy Lukanényei Luka László honvéd huszár százados és törvényes utódai családnevüket, régi magyar nemességük és a »Lukanényei« előnevük épségben tartása mellett *Nényei*-re változtathassák. — Előléptetett min. tisztviselők. Az Ő Felsége személye körüli minisztériumban Töbörétei báró Nagy Árpád miniszteri segédtitkárt miniszteri titkárrá, dr. Szillasi és Pilisi Szilassy Károly miniszteri segédtitkári címmel és jelleggel felruházott miniszteri fogalmazót pedig „Pécsi Napló, 1910. május 8. renc pécsi posta- és távírda főtiszt, a másik Mérey Pál toponári körjegyző neje. A megboldogult hült tetemeit hétfőn délután 4 órakor a Gyár utca 9. számú gyászházból a központi temetőben helyezik örök nyugalomra. A derék hazafit, aki egész életén át a 48-as elvek hive volt s a kitűnő tanárt, aki sok hasznos polgárt nevelt az országnak, őszinte kegyelet s általános részvét kiséri utolsó útjára.