Pécsi Napló, 1912. december (21. évfolyam, 274-297. szám)
1912-12-01 / 274. szám
XXI. évfolyam. Vasárnap 1912. december 1. 274. (7375.) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Munkácsy Mihály u. 10. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőségi telefon 109. Kiadóhivatali telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS 11 El fizetési árak: Egész évre 24 kor. Félévre 12 kor. Negyedévre 6 kororona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fillér. A rácok és a magyarok. Pécs, november 30. —g. Senkire sem oly kellemetlen Szerbia, mint reánk magyarokra s éppen ez oknál fogva még a béke áldásaiért sem áldozható föl könnyedén az alkalom, mely most a leszámolásra kínálkozik. A szerbek, kiket a török időkben s azután is rácoknak neveztek nálunk, évszázadokon át fanatikus gyűlölettel viseltettek a magyarok iránt s tűzzel, vassal pusztítottak bennünket. Szerbia hatalmának, erejének, területi nagyságának gyarapodását meg nem engedhetjük, mert bizonyosak lehetünk benne, hogy ezt legközelebb ellenünk fogják használni. Hiszen máris hetvenkedve kürtöli világgá a szerb sajtó, hogy Törökország földarabolása után következik Magyarország s a monarchia jogos követelményeire fittyet hányva úgy beszél Pasics, a nagyszerb hős, mintha kifejezetten provokálná a háborút s Ausztria-Magyarország és a hármasszövetség egyenes tiltakozására elfoglalják a szerbek Durazzót, tengeri kikötőt biztosítanak maguknak s úgy rendezkednek be a megszállott idegen területen, melyet a monarchia Albániának kíván föntartani, mintha örök időkre akarnának ott urak maradni, ahova csak mint betörők jutottak. Magyarország legfőbb érdeke most, amikor kereskedelmi kifejezéssel élve a „konjunktúrák” a lehető legkedvezőbbek, amikor a hatalmas némettel és olasszal szövetségünk megbízható és szilárd, amikor az oroszt kivéve, az összes nagyhatalmak, ha némi tartózkodással is, de végeredményében a mi álláspontunkat helyeslik ; a szerbek, a rácok merészen növekedő szarvait tőből kitörjük, hogy míg újra kinőnek, legalább száz esztendeig a magyarnak békessége legyen. Emlékezzünk csak viszsza a múlt idők sötét napjaira, hogyan bántak velünk magyarokkal, velünk pécsiekkel és baranyaiakkal a szerbek, az úgynevezett rácok. A XVIII. század elején kezdtek már bennünket pusztítani. 1703-ban már erősen háborogtak a kedélyek s a vármegye rác lakossága mindenfelé rabolt. A karok ésrendek Hain gróf szigetvári parancsnokhoz fordultak segitségért. A Hercegszőllősről származó Kulasovics Simon volt a rácok vezére s különösen a mecskeiek tűntek ki fosztogatásaik és gyilkosságaik által. E mozgalom Baranyában a Rákócyfölkeléssel volt kapcsolatos, melyet a rácok a maguk javára, a mi kárunkra, veszedelmünkre használtak ki. Garázdálkodásaikat a Heberstein alatt álló valóban barbár hadak a Dráván való átkelésük után kezdték meg, mikor Siklósra érkeztek. A rácok különösen a papságot és a katolikusokat üldözték. A megrémült nép a siklósi templomba menekült s Horváth Domonkos nevű szent Ferenc rendű barát kereszttel kezében a bejárat elé állott. Ezt menekülés közben levágták a rácok s a népet a templomban lemészárolták. Koller Ferenc pécsi jezsuita e szavakkal jellemezte ezeket az időket: „A fölkelők gonoszabban tettek, mint a törökök ; de a rácok még gonoszabban, mint a tatárok!...” Horváth György pécsi kanonokot a rácság a szigeti kapunál elfogta, agyonlőtte. Ugyanígy bántak a falusiakkal is. A Pálosok és Dominikánusok szerzetét fölégették, a lakosokat kirabolták, a zsidókat karóra húzták. Megöltek mindenkit, akit csak elérhettek , nem kegyelmeztek meg még a csecsemőknek sem. Azért kiált föl az egykorú író és szemtanú, Glavinics Sebestyén pécsi kanonok: — Pécs városát annyira elpusztították és kirabolták a rácok, hogy az már csak a kutyák tanyája ! A magyar szabdságharc idején újra kimutatták a foguk fehérét; a horvátokkal együtt ellenünk jöttek, nem hogy harcoljanak ellenünk, hanem hogy rabolhassanak. .. Jellasich nagy hadával törtek be Baranyába és Pécsre. A rác had a mai honvéd sátortábor és a hid közötti téren foglalt állást. Reggeli 8 órakor kezdték lövöldözni a várost s mikor az ut a védő csapatoktól megtisztult, folytonos ágyulövés mellett a város széléig nyomultak s nagyobb hatás kedvéért a Siklósi- és Malom-utca alsó házait fölgyujtották. A város lövetése délig tartott. Kelemen kanonok jegyzetei szerint hat ágyúzók lehetett s mintegy 250 lövést tettek a védetlen városra. Az ágyúzásnak egyik célpontja volt a főpiacon a török mecsetből átalakított katolikus templom, melynek tetején nem egy ágyúgolyó hatolt be. A lyceum kéttornyú templomába is több golyót röpítettek. Pécs megszállása után a rácok az egész városban raboltak, az üzleteket kifosztogatták. Ilyen emlékeket hagytak nálunk maguk után a rácok, a kegyetlen szerbek, akik mindig arról álmodoznak, hogy miként lehetne legalább Dél-Magyarországot, ahol sűrűbben laknak szerbek, az anyaországhoz, Szerbiához kapcsolni. Hogy állandóan fészkelődnek Horvátországban, Boszniában és Hercegovinában s még a magyar vármegyékben lakó szerbeknek se hagynak békét; ezt leginkább tudja a kormány, tudják a törvényhatóságok, de tudjuk valamennyien, akik a nemzetiségi mozgolódásokat figyelemmel szoktuk kisérni s meg vagyunk róla győződve, hogy addig nem lesz nyugalom és békesség, mig a szerbeket, rácokat a saját hazájukban meg nem verjük. Ha csak egy csepp eszük volna s tudnának rákia-mentesen, józanul gondolkodni, sokkal okosabban, üdvösebben cselekednének, ha a legjobb viszonyt igyekeznének velünk magyarokkal fönntartani. A nagyszláv álmok valóra soha se válnak. A szláv nép nem alkalmas a nyugati népek nagy kultúrájára. A germánok és gallok s belőlük kivált fajok lesznek örökké Európa urai, sőt a kerek nagyvilágra kiterjed uralmuk, vagy legalább is a befolyásuk. A szerbek hírhedt patrónusát megverték már a törökök Plevnánál és egyebütt, megverték a japánok s meg fogjuk mi is verni hatalmas szövetségeseinkkel, ha rákerül a sor. Mentül hamarább átesünk ezen az előbb-utóbb bekövetkező leszámoláson, annál gyorsabban biztosítjuk a hosszantartó nyugalmat és békés fejlődést. És ez oknál fogva semmi esetben se szabad visszariadniunk, hanem a felénk hajított keztyűt föl kell vennünk s a harcias és lovagias magyar nemzethez illő hősiességgel meg kell verekednünk. A szerbek még meggondolhatják a dolgot. Még nincs későn. Csak a maguk javára cselekesznek, ha a háborúra nem szolgáltatnak okot s a mit eddig elvakultságukban bolondul cselekedtek, viszszavonják, visszaszivják. A harc csak megtizedeli őket, fajukat pusztítja s vagyonukat rombolja, mert csak nem gondolják, hogy kétszázezer katonájukkal megvédelmezhetik országukat a monarchia két milliót kitevő fegyveres hadaival szemben ? Most nem úgy van, mint régen volt, a mikor másfél száz éven át a török hadak útja volt Magyarország, a mikor Rákócy csapatai is pusztították Somogyot, Tolnát, Baranyát s a rácság zavartalanul rabolhatott. Ma a monarchia nagyhatalom, a hadakozás minden modern eszközével gazdagon fölszerelve s kipihent erővel szállhat csatába. Vele van a német, a világ legelső, leghatalmasabb szárazföldi hadseregével s az olasz, román is mozgósítja fegyelmezett, harca kész hadát, mihelyt a monarchia erre fölhívja. A helyzet ma föltétlenül úgy áll, hogy a konfliktusból mi mindenképpen csak győztesen kerülhetünk ki s a szerbek mindenképpen csak vereséget szenvednek. De mindenki, az egész világ a békét óhajtja, a nagyhatalmak a béke galambjait a béke olaj ágával röpítgetik egy Lapunk mai száma 24 oldalra terjedt