Pécsi Napló, 1913. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1913-02-01 / 26. szám
KXII. évfolyamé Szombat 1913. február 16. тщ BU----- -alagj. w Szerkesztésén is kiadóhivatal: Munkácsy Mihály-II. 10. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőségi telefon 109. — Kiadóhivatali telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS El fizetési árak: Egész évre 2-1 kor. Félévre 12 kor. Negyedévre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 19 fillér. A Nyílt-tér sora 69 fillér. A diplomácia csődje. Pécs, január 31. A konstantinápolyi puccsot, mely megbuktatta az ottomán kormányt, nyomon követte a szófiai, amely pedig egész Európát érinti. A török fővárosban megváltozott helyzet egy-kettőre halomra döntötte az európai diplomácia terveit, s az előbbit csak kiegészítette a fegyverszünetnek bolgár részről történt felmondása. Mindezek a tények csak egy végső konklúzióra vezetnek. Nevezetesen, hogy az egész Balkán-krízis alatt minden egyes alkalommal más történt, amit a hivatalos európai diplomácia várt, vagy pláne kinyilatkoztatott. Legelsőbben nem sikerült a Balkán háborút megakadályoznia. A kudarc következő stációja volt, hogy kútba esett a mediáció. S végül most, amikor már-már olybbá tűnt, mintha sikerülne a portára gyakorolt preszszió, ami a béke helyreállítását célozta, jött az ifjútörök revulució és ugyancsak lerombolta a betetőzéshez közel álló művet. És most a bolgárok felmondták a fegyverszünetet, amihez természetesen a Balkán szövetség többi tagjai is csatlakoztak. A porta válaszára azt felelik: hétfőn eldördül az első lövés s akkor ha békét akartok, már új föltételeket diktálunk. A vérszegény Béke ilyenformán úja csak agonizál és a szánalomraméltó diplomácia-doktorok hiába sürögnek-forognak körülötte , nem menthetikmeg, nem állíthatják talpra. Nevetnünk kellene ezen, ha nem volna annyira sírni való, hogy az országok drága pénzén eltartott ,szertartásos diplomácia gyengesége, vagy ostobasága tán vérözönbe borítja a világot. Szigorú tényként leszögezve úgy fest tehát a dolog, hogy a „zseniális“ európai diplomáciának a Balkán krízis kitörésétől kezdve egyetlen parányi sikere sem volt. Hogy mi lehet az oka ennek, arra nem olyan nehéz feleletet találni, ha végigtekintünk a legutóbbi, váltakozó események láncolatán. A hármas entente magatartására gondolunk, amely ugyan kifelé becsületes igyekezetet mutatott a béke megóvására, végcélja mégsem egészen a balkáni béke volt, hanem saját presztízsének emelése. Oroszország nyugtalanító taktikája nem nagyon járult a béke megóvásához és egész Európát izgalomba sodorta. Itt kell tehát keresnünk azt a forrást, amely a mai bizonytalan és exisztenicia-romboló helyzetet megteremtette. Egy bizonyos : Oroszország nem űz őszinte külpolitikát akár a területi gyarapodás — Örményország! — akár csak a „faj és vallásrokonok“ segítése a célja. Akármit is mozgatnak Pétervárott a kulisszák mögött, tény, hogy a diplomácia teljes csődöt mondott, mert minden igyekvése dacára sem sikerült összekovácsolni az európai békét. Mától hétfőig még néhány kétséges, nehéz nap pereg le, amelyeken azonban kevés joga van az optimisztikus felfogásnak. A történelem nem operette, ahol az utolsó percben minden jóra fordul és a békétlenek egymás nyakába borulnak. A békekonferencia hat hetes élet után jobblétre szenderült. A ,,londoni béke“ most már kevés valószínűséggel kerül bele a történelembe. És Európa ? Bizonyára újra csak várni fog. Hogy is mondja csak Nestroy a régi Bécs kedvelt bohózatírója valamelyik darabjában: „A türelmemnek vége? Mi itt a teendő ? Újból csak türelmesnek kell lennem !“ _________ A javasasszony. — Közegészségiügy falun. — — Adj isten, tanítóné asszony. Mivel foglalatoskodik ? Már rég szerettem volna ígéretemnek eleget tenni, de még eddig nem került rá a sor. Most egy kevéssé ráérek, mert betegjeim nem nagyon vesznek igénybe! Hát eljöttem, hogy megnézzem a mi kedves tanítóné asszonyunkat és esetleg, ha kell, egy kis egészségi útbaigazítással is szolgáljak. — Nagyon örülök a szerencsének, forduljon csak beljebb és foglaljon helyet, így ni. Mondja csak nénikém, hol és merre járt, amióta nem láttuk egymást. — Hej ! kedves asszonyság, sok helyen voltam én azóta. Sok betegnek adtam vissza azt a drága jó elvesztett egészséget. Kigyógyítottam őket mind, csak még egy fekszik és ez aszomszédunk fia. Szegény, ez nagyon rosszul van. A sárgaság van rajta. Ha a doktort hívnák hozzá, akkor biztosan meg kellene neki halni... — No de ilyet, nénikém, hát hogy mondhatja ezt. Én azt még sohasem hallottam, hogy valaki pusztán csak az orvos látásától meghalt volna. — Nem is az orvos látása volna halálos, hanem tudja kérem, az orvosok minden betegnek orvosságotszoktak írni és ez a betegség pedig olyan, hogy elene semmiféle gyógyszert nem szabad bevenni, mert belőle a legkevesebb is halált okozó lehetne. Ez ellen orvosság nincs, annak csak az a legjobb, ha egy fehér cérnára fokhagymát fűznek és ezt a beteg nyakára kötik. Ettől meg kell neki gyógyulni. — Már biz én ezt elhinni nem tudom. Különben majd meglátjuk, hogy szomszédjuk fiának fog-e a gyógymódja használni. — Ejnye, ejnye, maga rossz ! Ez igazán nem szép magától, hogy szavaimnak Intelt soha sem ad, pedig már komolyan gondolkoztam afelett, hogy foglalkozásom titkaiba beavassam és elég jól jövedelmező mesterségem folytatását magára teszíljam. Na, na, csak ne nevesse, ki az embert. Foglalkozásom nem is a legutolsók közül való. Megálljon csak. Na, így is volt — — Na csak... Nem tudom, ki mondta, de ő azt mondá, hogy a régi görögöknek volt egy királyuk, kit Aretesznek hívtak, ennek pedig volt egy Medea nevezetű leánya, ki mesterségünket nagyon jól értette, mert ez fed a hegyeken, az erdők rengetegeiben, lent a réteken, a völgyek mélyében a termő füvekből és virágokból nagyon jó orvosságot és varázsitalt tudott főzni. — Abban igaza van kedves nénikém, hogy a régi időkben is voltak javasasszonyok, varázslók, kik füvekből kotyvasztottak valami kimondhatatlan szert, és akiknek példáját a mai nap maga is követi, de ez a mai, kor modern orvosi tudományával szemben meg nem állhatja helyét. — Nem-e ? Hát mi, akik az egykerendszer igaz Kivei vagyunk, nem elég jól csináljuk dolgainkat ? Mindig újabb meg újabb metódus szerint. — Bizony, bizony, nénikém, a maguk mestersége nagyon is csúnya, gonosz mesterség ! — He-he-he ! Na — maga igazán nagyszerű. Ez semmi sem ! Az asszony nem csak arra való, hogy a gyermekek tönkre tegyék. Nem mondom, hogy ne legyen egy gyerek a háznál, de több aztán az egész világért se legyem . Mondja csak nénikém, mit gondolna arról a kertészről, akinek a kertjében szép, erős, egészséges fák állnának, melyek telve volnának virágokkal, de a kertész a fák virágzása után a fákról a gyümölcsöt leszedné, csak egyet hagyna minden fán. Erre az egy meghagyott gyümölcsre ugyan nagy gondot fordítana, de jönne egy bogár, amelyik a még kifejletlen gyümölcs szárára petét rakna, mitől az megromlik és mielőtt még élvezhetővé, vagy pedig használhatóvá válna, leesne és elrothadna. — Nem hiszem, hogy volna ilyen kertész, de ha igen, akkor a bolondok házába kellene őt zárni. — Hát mit tenne ezekkel a fákkal, ha a kertésznek e szokatlan munkája folytán megromlanának és soha többé gyümölcsöt nem hoznának ? — Mit ? Kivágni és tűzre vele ! — Látja nénikém, most a saját feje fölött tört pálcát, mert maguk azok az oktalan kertészek, kik az egykerendszert előmozdítják. A megromlott gyümölcsfák pedig, amelyeket tűzre ítélt, hasonlatosak az anyákhoz, akik keze ügyébe kerülnek. — Na, na, csak ne oly hangosan, mert még valaki meghallhatná, amit nem szeretnék, mert bevallom, ez egy nagyon jó kereset. De ni-ni! Ki az, aki ott kint az udvaron sétál ? Talán rokonuk ? Kár a szép teremtésért, hogy sánta. — Nem sánta az ! Egészséges annak minden porcikája. A lábán tyúkszem van. Ez fáj neki. Biztosan valami időváltozást érez. — Hi-hi-hi! Tyúkszem ! Na az eredeti Most az egyszer meggyőzőm arról, mit tudok és nem fog többé tudásomban kételkedni. Tessék csak a tyúkszemre egy leveli békát kötni és addig ott hagyni, míg az gyökerestül ki nem esik. Hát a mi múltkori kis betegünk mit csinál ? Használt-e neki az ajánlott szerem ? — Ha őszinte akarok lenni, akkor meg kell mondanom, hogy orvost hivattam és azzal gyógykezeltettem picikémet, mert az ember egészsége életünk legfőbb java, amit , akik egyedül azok tudnak a szenvedő társalomnak visszaadni, akik azt tanulták — az orvosok. Hányszor és hány embernek szerzik vissza a már-már elveszett életet, de az emberiség általában véve életük megmentőjének rendesen hálátlansággal fizet. — Bizony, bizony, ezt akárhányszor már magamon is tapasztaltam. Az egyszer véleményeink egyeznek. De nini, ott integetnek, haza kell mennem. A legközelebb majd Kánya szomszédunk Jóska fiát fogom elküldeni. Az híres legény ! Jósiáshoz nagyon ért. A boszorkányokkal (amit a jegyzőnknek és doktorunknak is elmesélt) nagyon sok kalandja volt. Mondhatom, nagyon érdekes gyerek, aki csak megismerte, az mind beleszeretett. — Jó egészséget! Talán mégis csak tenni kellene valamit a hatóságnak a jórészt közismert és — közveszélyes javasasszonyok ellen ! Pálecskó Ágoston. — A testőrkapitány eskütétele. Ma délelőtt 11 órakor ő felsége Schönbrunnban Fejérváry Géza báró gyalogsági tábornok, a magyar kir. nemesi testőrgárda kapitányának eskütételét fogadta. Az ünnepies aktusnál Montenuovo herceg főudvarmester, Hazai báró honvédelmi miniszter, Csekonics András gróf zászlós interveniáltak. Az eskümintát vértessy Géza államtitkár olvasta fel.