Pécsi Napló, 1914. július (23. évfolyam, 146-173. szám)

1914-07-01 / 146. szám

8 hozzátartozóihoz kívánkozik. A gondnokság tagjainak érdeklődése iskolánk iránt minden elismerésre méltó és a két megejtett szava­zásnál 32 szavazatot adtak le. — Változások a felső kereskedelmi iskola tanári karában. A városi felső kereskedelmi iskola felügyelő bizottsága ma délelőtt­­12 órakor Nendtvich Andor kir. tan., polgár­­mester elnöklésével ülést tartott, hogy a szabályzat értelmében határozatot hozzon az intézet még nem véglegesített tanári karának jövendő sorsa tárgyában. Schindler József igazgató előterjesztése alapján kimon­dotta a bizottság, hogy az ideiglenes jelleggel rendszeresített földrajzi, vegytani és áruismer tanári állást, melyet most Wollák Gyula tölt be, nem szervezheti, mivel minden jel arra mutat, hogy a III. osztálynak a jövő tanévben párhuzamos osztályra nem lesz szüksége és így Wollák tanárral eddigi műkö­dése elismerése mellett nem újítja meg az ideiglenes alkalmazást. Lehotzky József, Pász­tor Adél és Endreffy Erzsébet ideiglenes ren­des tanárokkal a jövő évre is megújítja az eddigi megállapodást. Halász Dezsőt, a könyv­vitel és levelezés tanárát, aki az elmúlt évben megszerezte pedagógiai vizsgáját, most már ideiglenes rendes tanárrá lépteti elő. Bajnok József tanár, aki más intézet felé gravitál, föltételesen lemondott a kereskedelmi isko­lánál betöltött állásáról, míg Teszler Kálmán helyettes tanárt, akinek még nincsen meg a tanári oklevele, továbbra is alkalmazza, ha Bajnok tanár tényleg távozik az intézettől. Günther Mihály dr., a pécsi kereskedelmi és iparkamara titkára ugyancsak bejelentette le­mondását, melyre az új állásában reá vára­kozó súlyosabb feladatok késztették. A bi­zottság tekintettel Günther dr.-nak az inté­zet fölvirágoztatása, városítása, majd a női felső kereskedelmi iskola létesítése körül szerzett becses érdemeire sajnálkozással látná­­az intézettől való távozását, és azért a bi­zottság fölszólította az igazgatót, iparkodjék megegyezésre jutni, hogy idejéhez mérten­­ legalább két órát tartson meg. A jogi és köz­­igazgatási tanszakra kiírják a pályázatot. — A pécsi polgári leányiskola dicséretét hallottuk ma ismét az iskolaszék elnöke ré­széről, akinek egybe kellett hívni az ülést, mivel az egyik tanítónői állást kellett betöl­teni. Az iskolaszék hat pályázó közül egy­hangúlag Mező Irmát választotta meg, aki már négy éve működik mint­ helyettesnő. Nendtvich Vilma kisdedóvónőnek 100 korona utazási segélyt szavazott meg az iskolaszék az angol kurzus látogatása céljából. Több óvónőnek pedig szabadságot engedélyezett. — A dunántúli dalosszövetség Hegyi Ár­pád dr. orsz. képviselő elnöklésével julius 5-én tartja meg évi rendes közgyűlését Ka­posvárott, amelyen az 1915. évi dalosünne­pélyt fogják előkészíteni. — A kaposvári demokrata nap. Vasárnap délelőtt megalakult Kaposvárott a demok­rata párt. A megalakulásra a párt vezére, Vázsonyi Vilmos dr. országgyűlési képviselő is elment. A népgyűlésen, amely a Széchenyi­­téren délelőtt 11 órakor folyt le, mintegy 1000 ember jelent meg. Az elnökség megala­kulása után Vázsonyi Vilmos mondott be­szédet, amelyben a kormány törvényalkotá­sait vette bírálat alá és kimutatta, hogy azok már csak a gyors munka miatt is tarthatat­lanok. A reakcionárius kormány ellen össze kell fogni az önérzetes népnek és meg kell alkotni az általános, titkos és egyenlő vá­lasztói jogot. Vázsonyi beszéde után az elnök határozati javaslatot terjesztett elő, amely­ben a népjólét érdekében tiltakoznak a kor­mány törvénykészítési módja ellen és köve­telik a már alkotott törvények demokratikus megváltoztatását. Vázsonyi tiszteletére ban­kett is volt és egy ott elmondott fölköszön­tőjében roppant élesen nyilatkozott a sara­­jevoi bűnös merénylet ellen. ----Tűzoltók ünnepélye. Erdődön vasárnap ment végbe az ottani tűzoltó egyesület zászlószen­­telési ünnepélye, melynél Cseh Ervin nyugalmazott miniszter felesége, Sauska Julia szerepelt, mint zászlóanya. Az eszéki tűzoltó egyesületek vasárnap hajnalban mentek át Erdődre, zenekaraikkal és szerenádot adtak a zászlóanyának. Amint este híre érkezett a szarajevói tragédiának, minden további vigasságot megszüntettek.­­ A polgári leányiskola záró­ünnepélye. Vasár­nap délelőtt tartotta meg a pécsi polgári leány­iskola záróünnepélyét fényes műsor keretében. Leirhatatlanul bájos látványt nyújtott a sok fe­hérbe öltözött leányka, akikhez Majorossy Imre iskolaszéki elnök intézett gyönyörű beszédet. A műsor első száma Poldini bájos énekes tündér­játéka , a Vadrózsa volt. A kis operát művészi tökéletességgel adta elő az intézet énekkara, a kitűnő betanítás és precíz vezetés Boldis dr.-né énektanár jól megérdemelt sikereit szaporította. A dalmű magánrészeit Jusztusz M., Koch V., Császár M., Jámbor J., Risztl E., Schlanger J., Lechner M., Szvertka R. és Német Gabriella éne­kelték kedvesen, az előjátékot Placsek Etti és Knorr Magda játszották, míg a kíséretben Nendt­vich Margit működött közre, mindegyik kifogás­talanul. De nagy hatást váltott ki Szvertka Rózsi Fenyves S. „Magány“ c. magánéneke­s a befeje­zésül énekelt karének is. Értelmes, szép kifejezés­sel szavaltak: Nendtvich Margit, Polgár Adél, Bahula Ilona és Krausz Rózsi. A IV. osztályú növendékek nevében Dömei Erzsébet búcsúzott gyönyörű beszédben az intézettől. Xisváry Kamilla igazgatónő, majd Majorossy Imre magasztos sza­vai fejezték be a szép ünnepélyt, amelyet a termet zsúfolásig megtöltő közönség hallgatott végig. — Iskolatársak találkozója Pécsett. Az ünnepekben három tanulótársi összejövetel volt városunkban. A volt gimnáziumi tanu­lók 20, a volt reáliskolai tanulók 10 éves összejövetelt tartottak. Hétfőn pedig ötéves találkozója volt a polg. leányiskola 1908 — 1909. tanévben végzett IV. B. osztályú nö­vendékeinek, mely alkalomra igen szép szám­ban jelentek meg. A találkozás délelőtt 9 órakor volt az iskola tornatermében, ahol jelen voltak: Hofbauer Bözsi, Kaufer Etti, Krigl Margit, Miltényi Márta, Grümnhuth Aranka, Olt Márta, Zánkay Olga, Spierer Elza, Hoch Margit, Unterreinerné Áronffy Sylvia, Grünbaum Jolán, Münszter Jolán, Lengyel Margit, Vörös Anna, és Sáfár Berta. A tanárnők részéről Thaly Lujza volt osztály­főnök és özv. Frank Tamásné. A vidéki és elutazott növendékek üdvözlő sorai elolva­sása után együttesen átmentek a volt növen­dékek a belvárosi templomba, s végig hall­gatták a misét, minek végeztével Zelesny fényképésznél az egész csoport lefényképez­­tette magát. Délután 5 órakor felrándultak a Till-féle Turista-ven­déglőbe, ahol a késő esti órákig a legkedélyesebben elszórakoztak, felidézve a múlt kedves emlékeit, egyszers­mind közkívánatra felújították a szerződé­süket, mely 1919. június 30-ára szól. — Pécsről elhelyezett Máv. mérnök. Bein Hermann, a pécsi Máv. üzletvezetőségnél működő mérnököt, a vasútépítésben való jártassága révén szolgálattételre berendelték a Máv. igazgatóságához, ahol mint központi kiküldött mérnök a Máv. vasútépítési ki­­rendeltségénél, mely Budapesttől Zimonyig a fővonalon a második sínpárt helyezi el, a szabadkai építésvezetőségnél már meg­kezdette működését. Ezen vonal kiépítése oly sürgős, hogy ezért valószínűleg mára ter­vezett párhuzamos vonal kiépítését későbbi időpontra fogják halasztani. — Alapítvány a Julián intézet részére. Egy ma­gát megnevezni nem akaró úri­ember részvényekben olyan alapítványi összeget adott át Buzássy Ábel főgimnáziumi főigazgatónak, hogy az neve alatt kezeltessék és annak két 20 koronás kamatát, a Julián internátus két növendéke kapja meg évről­­évre. Az internátusban 50 horvát illetőségű magyar fiú talál elhelyezést és a fölszereléshez most kül­­dötték Budapestről a berendezési tárgyakat. Az alapítvány letétel példája mindenképen követésre méltó. — Beiratások folyamatban. A pécsi cistercita főgimnáziumban holnap, július elsején (és nem hetedikén, mint tévesen közöltetett) lesz a beira­tások utolsó napja, amikor a vidéki róm. kath. gyermekekre kerül sor. A létszám csaknem betelt már, ami újabb bizonyítéka annak, mennyire szük­ség van a cistercita főgimnázium kibővítésére. — A pécsi laktanyák építkezése tárgyában pén­teken ül össze újból a vegyes bizottság, amikor végleg el fogják dönteni elsősorban is a laktanyák elhe­lyezésének kérdését. — Tűz Pécsváradon. Mint tudósítónk Pécs­­váradról jelenti, ott vasárnap kigyulladt Békás Péter pincéje és présháza, melyek leégtek. A kár 600 korona. — Fölvétel tanfolyamra. A m. kir. földmivelési miniszter Baranyából Csernyászkyné Schváb Katica nagykozári áll. tanítónőt a kecskeméti földmives iskolánál tartandó mezőgazdasági tanfolyamra föl­vette. — Öngyilkosság Mohácson. Somogyvárác János mohácsi lakos pénteken reggel a padlásfeljáróra keresztben fektetett létrán fölakasztotta magát. Az öngyilkos dologkerülő, részegeskedő ember volt. Valószínű, hogy végzetes tettét is mámoros álla­potban követte el. — A Karasica titka. Baranyakisfalud határá­ban a Karasica folyóból kiágazó malomárokból egy alacsonytermetü, tót munkáskülsejü, 60 év körüli férfi hulláját fogták ki. A halott zsebében semmiféle írást sem találtak s igy személyazonosságát nem tudták megállapítani. Az orvosrendőri hullavizs­gálat folyamán külerőszak nyomait nem találták a hullán s igy valószínű, hogy baleset, vagy öngyil­kosság esete forog fenn. — Mesés nyakkendő-különlegesség, színes és fehér férfi- és gyermek­ ing, tetra-ing, gallér, kézelő, kezelőgomb, pénz- és névjegytárca, divatos haris­nya, zsebkendő, fogkefe, szappan, a legnagyobb választékban és legolcsóbb árban vásárolható Brucker Bélánál, Pécs, Városháza, Széchenyi-tér. Telefon 260. szám. — Gyilkosság Kiskőszeg határában. Tegnap­előtt este a Kiskőszeg határában lévő úgynevezett Szamárszurdokban gyilkosság történt. Egy fiatal legény agyonlőtte hasonkorú társát, akivel a korcs­mában valami miatt összezördült. Az esetről nem tudtunk pontos és részletes információt szerezni, mivel Kiskőszegen nincs telefonállomás és a dárdai főszolgabírói hivatalhoz még nem érkezett be a csendőrség jelentése.­­ A gázlámpák rémei. A múlt hét folyamán nap-nap után megtörtént, hogy a budai külváros különböző utcáin a gáz és petróleumlámpákat isme­retlen tettesek megdobálták és megrongálták. Már­kus József rendőrtizedesnek végre sikerült a lám­pák rémeit, két fiatalkorú személyében elfognia, akik beismerték, hogy éjjeli csa­vargás közben puszta csínytevésből rongálták meg. A rendőrsfg az idősebb fiút a fiatalkorúak bíróságának, a­­­­alabbikat pedig anyjának adta át. — Intézeti fehérneműeket fiuk és leány , részére ajánlatos már most megvenni Lehr Imre­­áruházában Pécs, Király­ utca, a színház mellé.­­ A fürdőidény kezdetével a MSítra.1 Általános Hitelbank Pécsi Fiókja ajánlja értékpapírok, értéktárgyak és okmá­nyok megőrzésére betörés és tűzmentes Saffer beposzt­jait, melyek jutányos havi, e­gyedévi és félévi bérek mellett az intézm helyiségében (Király­ utca, Nemzeti Casi­t épület) állanak a t. közönség rendelkezései „Pécsi Napló" 1914. julius 1. A sarajevói merénylet. Útban a két koporsóval.­­ Pétervár, junius 30. (Eredeti távirat) Miklós cár Ferenc Ferdinánd főherceg és neje elhunyta alkalmából részvéttáviratot intézett Ferenc József császár és királyhoz. Szassza­­nov külügyminiszter utasította Giers bécsi nagykövetet, hogy az osztrák és magyar kor­mánynál tolmácsolja az orosz kormány rész­vétét. Berlin, június 30. (Eredeti távirat.) A hadsereg rendeleti közlönye a következő legfelső kabinet párán­csét közli: Mély sajnálatomra hirtelen és váratlanul elhunyt Ferenc Ferdinánd osztrák-estei fő­herceg és trónörökös. Emléke megtisztelése végett elrendelem, hogy az Ágost Württem­berg­ herceg nevét viselő 10. számú poseni ulánusezred, a­melynek az elhunyt parancs­noka volt és a Ferenc császár nevét viselő 2. számú gránátosgárdaezred tisztikara nyolc napon át gyászt viseljen. Az elhunyt főherceg temetésén ezen ezredek az ezredparancsnok­ból, egy törzstisztből, egy századosból, egy főhadnagyból és egy hadnagyból álló küldött­ség által képviseltessék magukat. Utasítom, hogy ezeket haladéktalanul közölje a had­sereggel. A hadügyminiszterhez Vilmos s. k. Metkovics, jun. 30. (Eredeti távirat.) A trónörököspár holttestének ideérkezése alkalmából a dalmát Narenta vidék lakossága nagy előkészületeket tett a méltó, csendes gyászoló tisztelgésre. Metkovicsban min­den házon gyászlobogó leng. Az utcai lám­pásokat fekete fátyollal vonták be és a ki­

Next