Pécsi Napló, 1915. február (24. évfolyam, 26-48. szám)
1915-02-21 / 42. szám
1915 február 21 „Pécsi Napló* HÍRROVATUNK. Csukaszürke* Gyönyörű februári délután. Az ég puha kékségével lágy ívben borul a Mecsek fölé. A hegyen sétálok. A mandulástól nem messze, egyszerre csodás mozgolódásra bukkanok. Katonák feküsznek hosszú rajvonalban a frissen ásott lövészárokban. Csak a fejek búbját lehet látni és a sok puskacsövet, amint várakozóan merednek előre. Ezt meg kell nézni! Tőlük vagy huszonöt lépésnyire egy csoport fenyő mögé állok és várok. Nemsokára feltűnik az ellenség járőreinek csoportja. A lövészárokban észreveszik. Titkon megközelítik őket és elfogják. Aztán csendben, hangtalanul, várakozóan fekszik tovább a raj. Végre jön az ellenség. Bátran, nyugodtan jön, hisz az előőrsök nem adtak semmi jelt, ami óvatosságra intené őket. Vagy kétszáz lépésnyire a lövészároktól egyszerre óriási puskatűz fogadja az előrenyomulókat. Megriadnak a váratlan támadásra. De a következő pillanatban már visszatér lélekjelenlétük. Hasra vágódnak hirtelen és tüzet vezényelnek. Puskaropogás, trombitasző, gyönyörűséges feszültség szívekben és agyakban. A legprimitívebb, a legigazibb, a legnagyszerűbb, a legtipikusabb megnyilatkozása ez, az emberben rejlő őserőnek, az életküzdelemnek. Egy-két tiszt szaladgál jobbra-balra utasítást adni. Hangjukat elnyeli a puskaropogás. De sápadozó arcuk és izgatott mozdulataik elárulják, hogy ők nagyon komolyan veszik, ami itt folyik. Ők már nem tudnak katonásdit játszani. Ők már szagoltak egyszer puskaport és kapkodták a fejüket a fütyülő golyók elől, lenn Szerbiában, vagy odafönt Galíciában. Az igazi komoly harc képe, a gyilkoló puska és ágyuzat képzete rémes súlyával a lelkükbe vésődött, az agyukba ült. Ha ropog a puska és hangzik a hurrá, feledve mindent, kultúrát, eszményeket, gyermeket, nőt, szerelmet, csak egyet éreznek: élni, élni. Az előrenyomulók úgy látszik erősebbek és ügyesebbek, mert sikerült áttörniük a rajvonalat. Ezzel befejeződik a játék. Kürtszóra előkerül mindenki. Majd sorakoznak. Mikor pedig együtt vannak valamennyien, mikor megindulnak, egyszerre nem látok mást, mint egy színfolyót. Egy csukaszürke folyót, mely ritmikusan kígyózik tova az alkonyi ég alatt. És eszembe jut az a hosszú félév, mióta állandóan keresztül, kasul hömpölyög falvakon, városokon, utakon ez a különös folyó, magával sodorva a fél ország fél szivét, élményeinek részesét, álmait, vágyait. Gyönyörűségesen indult mesék szakadtak meg miatta és káprázatos lehetőségek dőltek romba. Vájjon van-e ember, akinek a szive meg nem dobban örömében vagy fájdalmában, ha utána néz ennek a csukaszürke folyónak . . . Ez a szin a szivekbe vésődik, a lelkekbe szárad. Fél ország szive sajdul, ha ezt a szint nézi és egy nemzet emlékei fognak ébredni láttára — majd valamikor szebb, békés időkben. Bodnárné Pethő Ilona. — Támogassuk a Ferenc József Laktanya sebesültjeit! Adományokat ezen kórház részére Deutsch Kornélné (Anna utca 19.) fogad el. Pé€si képek: A kávéház. A kávéház e túlfűtött és szivaros nézőtér, ahol bácsik pikkolóznak, öregebb hölgyek pletykálnak, fiatalabbak kokketálnak, hötzendorfi Conrádok stratégiáinak, a kávéház a semmittevők enyhe szigete, a boldogtalanok vigasztalója, a kivertek otthona, a cigány boldog mámortanyája, a kártyások vesztőhelye, a kávéház mégis csak a legszebb és legjobb intézmény a világon. A csillárok ragyognak , mint keleti stilű palotákban a smirna szőnyegek dús figurái, a tükrök remegve vernek vissza kopaszodó férfi fejeket és ondolázott női kontyokat. Mért is nem nézzük az életet mindig tükörből?! Mennyi eltitkolt fájdalom verne ki kezeink visszájából, szent isten! A tükör alatt egy kövér huszártiszt ül — széles jókedvvel és kamarási mivoltával. Egy cseppet se lehet hiú e huszártiszt, hogy a tükör alá ült. Egy hölgy széles kalapban vele szemben és folyton átkandikál a huszártiszt felé. A huszártisztet nézi vagy önmagát a tükörben?! Vagy talán mind akettőt egyszerre?! A hölgyek roppant diplomatikusak a kávéházban ! Egy úr (civil!) a feleségét nézi, a felesége egy tiszttel kokketál, a tiszt tartalékos és mérnök civilben és egy szaklapot olvas épitkezésekről. Egy szőke és egy barna nő velem szemben és egymáshoz hajolva suttognak titkokat vagy egyéb intimitásokat vagy isten tudja micsodákat. Egymáshoz hajolnak és nevetgélnek, csillogó fehér foguk felém villog és egymáson keresztül különböző irányban flirtelnek. Egy önkéntes Az Estet olvassa és tekintete meleg sugarával átsiklik a szomszéd asztalhoz, ahol egy kis leány ül, izeg-mozog, igazítja a blonzát, ha az önkéntes nem nézi, majd lekapja a kezét a fehér nyakáról, ha látja a fiú és mélyen elpirul. Milyen szép szűzi pirulás egy fehér leányarcon! Egy úr még kettővel pezsgőzik és nagyokat kurjant és a cigánynyal fülébe huzat. Eh, nem is ur ez az ur a másik kettővel. Mészárosok! Hiába mulatni csak ur tud! A másik asztalnál egy sápadt katona levelet ir. Ki tudja mit ir és kinek?! Talán az édesanyjától búcsúzik és talán utoljára tartja a tollat kezében, talán a menyasszonyának küld forró csókokat, vagy a papáját értesíti, hogy az orvos betegnek találta és nem megy ki a harctérre soha, heja-huj! Egy kóristanő a karmester lábát keresi az asztal alatt, a karmester egy pár debrecenit eszik sok mustárral. Egy főhadnagy monoklit csíp a szemére és a vidéki naivát akarja magába bolondítani a háború tartamára. A drámai szende dúdolja a nótát, amit a cigány húz, a cigány sorrajárja az asztalokat fehér tányérral. Hagyjon békét cigány, ne zavarjon, nem látja, hogy eszem, isten áldja meg! Két békés polgár sört iszik és feszengve ül a sok tiszt között. Ezek se jönnek többet ide, esküszöm! Egy önkéntes, meg egy népfölkelő, switterben, billiárdoznak. A dákó megrúg egy hadnagyot. Az önkéntes vigyázba állítja a dákót: pardon, bocsánat hadnagy úr! Egy kapitány a fülébe dalol egy nőnek, a nő piros és mámoros, a retiküjében kutat, kivesz egy számlát. Mit szól édesem, milyen drágák itt a kalapok ?! A kapitány önkéntelenül is a tárcájához nyúl. A mészárosok már az ötödik üveg pezsgőnél tartanak és két olcsó, karcsú poharat a földhöz vágnak. Az ajtón két honvédtiszt lép be egy nővel. Két színésznő távozik egy hadnagygyal. Egy hadnagy fizet egy üveg pezsgőt ásványvízzel. És reggelig folyik itt így az élet, reggel szürkül és piszkos köd ereszkedik a nagy üvegtáblákra. És jön a „tejes“ meg a pék és rikkancsok hozzák a friss Pécsi Naplót. Kezembe veszem. Háború van! Rév Béla. — Felhívás a pécsi oltáregylet tagjaihoz! Rendes gyűlés pénteken, február 26-án délután 3 órakor ; mindazok, akik az idei lelkigyakorlaton, mely március 15-én délután kezdődik, részt akarnak venni, kegyeskedjenek a gyűlésen ezt bejelenteni. Zichy Lujza gr. elnöknő. — Előléptetések a közös hadseregben. A hivatalos lap mai száma a következő, bennünket közelebbről érdeklő, közös hadseregbeli ezredeknél történt előléptetéseket közli: Március 1-i ranggal tart. főhadnagyokká léptek elő az 52. gy. e.-ben: Hónig Ödön és Szuly Jenő, a 69. gy. e.-ben: Kopál Gyula, Wiener János, Goldberger Jenő, Deutsch Lajos, Truka László, Boros Jenő, Szabó László, Geszler Béla; a 44. gy. e.-ben: Bagyó János, Berger Béla, Tóth Lajos. — Tartalékos hadnagyokká márc. 1-i ranggal, az 52. gy. e.-ben: Femnér Gyula, Biró Pál, Varjas Dezső, Bencsik Lajos, Antony Antal, Deutsch Béla, Balta Antal; a 69. gy. e.-ben: Vincze Oszkár dr. jur., Brunkala Imre, Weinmann Ödön, Manuel Bernát, Gazdag Gyula; a 44. gy. e.-ben: Róth József, Hoff Dezső, Regéczy Ödön, Konsza Samu. — A városok gyűlése. A városok kongresszusának tanácsa március hó 1-én Bárcy István, Budapest székesfőváros polgármesterének elnöklésével ülést tart, hogy a városoknak a háborúval kapcsolatos kérdéseiben döntsön. A kongresszuson részt vesz Nendtvich Andor kir. tan., polgármester is. —* A város főpénztárosának halála. A vármegye központi székházáról még be se vonták a gyászzászlót, már a testvértörvényhatóság, Pécs szab. kir. város székházának kupolájára vonták föl a fekete lobogót. A városnak halottja van. Bencze Sándor főpénztáros e hó 19-én hosszas betegség után életének 63 évében elhunyt. Kiválóan derék ember volt, kitűnő tisztviselő, aki méltán megérdemlette azt az elismerést, amelyben minden oldalról részesítették. Maga a megtestesült kötelességtudás, szolgálatkészség, megbízhatóság volt az elhunyt főpénztáros, aki minden erejével, minden tehetségével azon volt, hogy hivatását példás pontossággal töltse be. Középiskolai és jogi tanulmányait Pécsett végezte. 1878-ban lépett a város szolgálatába. Mint másodaljegyző kezdte meg tisztviselői pályafutását. 1881-ben gyámügyi pénztárossá választották, majd Áronffy József házipénztáros és Dévényi Iván főpénztáros nyugdíjaztatása után ezeknek az állását nyerte el. A ki tudja, hogy milyen idegölő munka a pénztárkezelés, az százszorosan méltányolhatja Bencze Sándor türelmes, előzékeny s mindenkihez barátságos szolgálatát, amelylyel e nehéz állást évtizedeken át betöltötte. Figyelmes, gondos, szerető családapa s őszinte, igaz jóbarát volt, aki méltán megérdemli a részvét tiszta s meleg könnyét. Az elhunyt főpénztárost e hó 21-én délután 4 órakor a központi temető ravatalozó terméből helyezik örök nyugalomra. Elhunytát gyászolja özvegye Asztalos Eleonóra s két gyermeke, Bencze László vármegyei tb. szolgabiró és Bencze 7. Ha olcsón és divatosan akar öltözködni, úgy keresse fel az újonan berendezett Központi Ruhatelepet,s ahol férfi-, fiú- és gyermekruhák a legolcsóbb árban kaphatók. I Irgalmasok-ura 2. • SZABOTT ÁR AKI $ Telefon*szám 168-