Pécsi Napló, 1918. augusztus (27. évfolyam, 173-197. szám)

1918-08-14 / 184. szám

1918­. augusztus 14. ,Pécsi Napló HÍRROVATUNK. Minisztertan­ács. Ma délelőtt tíz óra­kor a miniszterelnöki palotában Wekerle Sándor miniszterelnök elnökletével miniszter­tanács volt. A jegyzőkönyvet Joanovics Pál helyettes államtitkár vezette. A miniszter­­tanácson folyó ügyeket intéztek el. — A 19-es honvédek napja. Ki kell emel­nünk a 18-iki Zettyei ünnepévi fénypontját , a tűzijátékot, amihez hasonló méretű tán még a budapesti kiállításon sem volt látható. Г. mesébe illő szép élvezetet Sághy Vilmos m. kir. honvéd őrnagy, a hadapródiskola vegy­tan tanára fogja nyújtani a közönségnek, ki már a tavalyi honvéd napon is kitüntette magát szemkápráztatóan rendezett tűzijáté­kával és akinek jó szíve megesett a sok nyo­morgó özvegy, árva és rokkant keservein, hogy az ezek iránti jótékony célért minden szabad idejét feláldozza úgy, hogy saját maga készíti és állítja össze a különböző bomba rakkétákat stb. Gröbl Ede őrmesterrel együtt aki szintén hű és odaadó munkatársa. A tűzijáték kezdő­dik este 10 órakor, műsora a következő: 1. Forgó és álló napok. 2. Szél­malom szárnyak egymást kergető színes kígyókkal, egyrefutó és szét­bomló körökkel.­­3. Számtalan különböző nagyságú röppentyű, szirtes csillagokkal, rajkókkal, kígyókkal, szá­zanként egyszerre a magasba engedve. 4. Számtalan különböző nagyságú csillag, cso­kor kobold, üstökös és világító bomba. 5. Villám és ekrazit-gránátok, rajka és csillag fazekak egész tömege. 6. A romok kivilágí­tása fémszikratűzzel, közben 300 drb. római gyertya röpíti színes­ csillagait a magasba. Megemlítésre méltó Wimmer János őrmester hadapródiskolai vívó és tornaoktató torna­­csapata, amit csupa középiskolai tanulók­ból alakított, Kovács József tánctanár gyer­mek csoportja csupa apró gyermekekből, kikkel szép táncokat fog produkálni, a szen­zációk közül pedig Dávid Imre állat­ker­t­je. A népünnepély rossz idő esetén kedden, Szent István napján lesz megtartva. — Személyi hir. Benyovszky Móric gróf, Pécs szab. kir. város és Baranya vá­r­m­eg­y­e főispánja hivatalos útjáról ma visszaérkezett Pécsre. — Az uj dunántúli közélelmezési kor­mánybiztos. A hivatalos lap mai szám­a közli Széchenyi Aladár gróf somogymegyei főis­pánnak a­­ Baranya, Fejér, Somogy és Tolna vármegyék­, valamint Pécs és Székesfehérvár városok területére szervezett közélelmezési kormánybiztosi állásától való felmentését; a kormánybiztosság teendőinek ellátásával a miniszterelnök Ivády Béla miniszteri osz­tálytanácsost, kormánybiztost bízta meg. — Szivar nélkül maradtunk. Még csak e... hiányzott a szenvedélyes dohányzóknak, a­mi most bekövetkezett. A nagy tőzsde részére a pécsi kir. dohányáruda nem utalhatott ki ezen a héten szivart, semmiféle szivart, mivel a dohánygyárak, készleteik kimerülése követ­keztében nem tehettek eleget az utalványozás­nak, így a kistőzsdések sem kaphatták meg azt a kis mennyiséget, melyet mostanában a nagytőzsde útján kapni szoktak. Valami­­Sekély resztli volt még ma a dohányraktár­ban és délután azt is kiadták, nehogy a kis­­­tőzsdék teljesen áru nélkül maradjanak. A gyárak a fedődohánylapok hiánya miatt nem képesek a szivarokat teljességében elkészíteni és míg külföldről nem pótolják ezen hiányt, ez pedig ma igen nehéz dolog, a szivargyártás meg fog akadni. A gyárakban még rendelke­zésre álló kis készleteket az egész ország területére föl kell osztani és így elképzel­hető, mi juthat egy-egy város szivarozó közönsége részére. A dohányjövedék mindent elkövet a gyártás akadályainak leküzdésére, ámde a külfölddel va­ló érintkezés, még a velünk barátságban élő külfölddel is, oly nehéz, hogy maguk a dohánygyárak is pesszimisztikusan tekintenek a jövő elé és így egyelőre nem tehetnek eleget a megrendeléseknek. A ne­hézségek különben nem csupán a szivar és cigarettagyártás terén tornyosulnak, hanem minden ipari téren, ahol külföldi alkatrészekre is, szükség van. Nehogy a tőzsdések ellen faka­djon ki az elégedetlen szivarozó közön-­­ség, ha bevásárlásánál szivart nem kaphat, megírjuk a tényállást, a­mint arról a pécsi dohánygyárban és a pécsi dohányraktárnál tájékoztattak, ahol a legteljesebb udvarias­sággal és nyíltsággal vallották be, hogy szi­vart nem juttathatnak a nagytőzsdének, mivel új áru nem érkezett Pécsre, sőt még nem is jelezték, mikor lehet újból arra számítani. A háború nélkülözéseit első­sorban is a do­hányzók érezték, de oly súlyosan még nem, mint most. A háború egyéb, még súlyosabb nélkülözései között ezt is el kell viselni, amint igen sokan pipáltak most, akiknek soha pipa nem volt a szájukban. A pécsiek vigasztalására megírhatjuk azt is, hogy pl. Debrecenben már az elmúlt héten nem volt szivar kapható és így a tőzsdések a szivarneműekre kiadott jegy­­utalványokat nem válthatták be. Ott a leg­utolsó trafikárut a kistőzsdéseknek a nagy­tőzsde július 18-án és 19-én adta ki. Azóta minden jelentkező kistrafikost ridegen el­utasítanak arra, hogy nincsen áru. A közön­ség így valósággal koplal dohányáruk tekin­tetében és teljesen érthető a zúgolódás és felháborodás. Tudni kell még, hogy a dohány­jegyekre még csak 20-án, vagy 20-ika körül, tehát ezután fognak dohányt adni, vagyis a közönség csak e hó végén fog trafikot kapni, amikor az egész hónapban nem kapott semmiféle dohányárut. — Az A és B osztályozás helytelen alapja. A pécsi közélelmezési hivatal, mely a köz­élelmezés és közellátás egyes ágazataiban az egész országban első helyen áll, a közellátás hatályosabbá tétele érdekében a város lakos­ságát osztályozta, még­pedig A és B osztá­lyokat állapított meg. Az A osztályosok a jobbmódúak, a többet keresők, akiket nem részesítenek különleges kedvezményekben, míg a­n osztályba sorozottak, mint szeré­nyebb életviszonyok között élők mindent, amivel a város rendelkezik, a zsírt, sőt még a cipőtalpat és javítást, szövetet is (ha ugyan kap a város) kedvezményes áron, sőt gyor­sabban kapnak. Ez szép emberbaráti gon­dolat, de egyik előföltétele, hogy ezen osztá­­lyozás töltetlenül igazságos legyen, amit a h­ai osztályozás mellett épenséggel nem mondhat­tunk, "mert a selekció ötletszerűen történt és akik ezen munkát végezték, nem voltak a helyzetről, az egyesek magánviszonyairól kellőképen tájékoztatva. Igen sokan ke­rültek így a B. táblázatba, akikre nézve nem életkérdés az ezen után elérhető megtakarítás, míg többen vannak, akiknek háborús jöve­delme nem emelkedett, míg háborús kiadá­saik legalább is az eddigi kiadások ötszörö­sére emelkedett. Ilyen körülmények között nem kell bővebben magyarázni, hogy az eddigi selekció sürgős és golldos revízióra szorul és az összes állami tisztviselők, beleértve még kúriai bírói rangban lévő bírákat is, ha meg­felelő magánvagyonuk nincsen, a B. táblázat csoportba helyezendő , a magántisztviselők­kel együtt, akik főnökeik háborús nyereségei­ben nem részesednek. Illetékes helyen is teljes tudatában vannak már a megkülönböz­tetés kézzelfogható tévedéseinek és amint annak a rendkívüli elfoglaltság mellett sorát ejthetik, hozzá is kezdenek a törzslapok ezen revízió­jához és kívánatos, hogy ezen munkálkodás­ban részt vehessenek, akik a fenforgó viszo­nyokat alaposan ismerik, esetleg azok, akik fölött a bizottságban nem alakulhat ki egyöntetű nézet, az érdekelt felet is meghall­gassák, hogy megtudták a selektorok, mely anyagi fedezetek állanak az illetőnek ren­delkezésére. Kívánatos lenne, ha ezen ta­bellák revíziójára minél előbb sor kerülne, mert ezzel megszüntetnék a most a beosztás ellen minduntalan hallható panaszokat és elégedet­­lenségeket. — Zsír a tisztviselőknek. Az állami tiszt­viselők beszerzési csoportjában (Irányi Dá­­niel-tér) augusztus hó 14. napján délelőtt 8—12-ig a jogosult csoporttagok között zsír kerül kiosztásra. — Egy jótékony matróna halála. Az oroszok betörése által sújtott sárosi nép és a magyar képzőművészek javára a Szépmű­vészeti Múzeumban rendezett művészi sors­játék kiállításán feltűnést keltett az a hatal­mas gyűjtemény, amely Grimm Rezső, a nyolcvanas években elhunyt jeles festőmű­vész, a hetvenes és nyolcvanas években, még néhai Szauter Gusztáv igazgatói működése alatt a pécsi állami förendiskola volt rajz és mértani rajz tanárának, klasszikus, szép al­kotásait foglalja magában. A nagyértékű, gazdag gyűjteményt a művész egykori öz­vegye, egy szegény hetvennyolcéves öreg­asszony ajándékozta a múzeumnak, ő maga pedig az Erzsébet apácák budai kolostorába vonult vissza és abból a pénzből éldegélt, amely férjének az állam és a főváros által vásárolt képeiből befolyt. 19.700 koronát tett ki ez az összeg. Grimm Rezső özvegye most pénteken 82 éves korában halt meg és a Képzőművészeti Társaság tegnap, vasárnap, temette el hálás kegyelettel a nagyasszonyt a farkasréti temetőben. — Vidéki rendőrbiztosok országos gyűlése. A magyarországi rendőrség biztosi kara or­szágos értekezletet tartott vasárnap Buda­pesten. Schwarz Árpád miskolci rendőrbiz­tos ismertette részletesen azokat a sérelme­ket, a­melyeket a vidéki rendőrség államosí­tásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolat­ban a rendőrbiztosokat érték. Az országos értekezlet elhatározta, hogy érdekeinek meg­­vésésre megalakítja a rendőrbiztosok orszá­gos egyesületét. Az egyesület megalakítá­sára egy intéző bizottságot választottak, melynek elnökei lettek: Schwarz Árpád (Miskolc­.), Szilágyi Ernő (Kassa), Csontos János (Székesfehérvár), Szentkirályi Miklós (Miskolcz). Ezután az országos értekezlet egy tíz tagú küldöttséget választott, a­melyet Wekerle­ Sándor dr. miniszeterlnök hétfőn délelőtt fogadott. A küldöttség vezetője elő­adta a rendőrbiztosoknak azt a kérelmét, hogy a rendőrség államosításáról szóló tör­vényjavaslatban a vidéki rendőrbiztosoka­­ említés nem lévén, leérik tehát szerzett jogaik alapján az­ államosítás alkalmával őket rendőr­­felügyelőkké minősíteni s mint rendőrfelügye­­lőket" megillető rangfokozatba sorozni. A miniszterelnök a küldöttségnek kijelenette, hogy a rendőrbiztosok kérelmét jóakaratúan akarja elintézni és jogos kérelmüket teljesí­teni fogja. Pécsről nem vett részt rendőr­biztos ezen gyűlésen, mivel azok nem rendel­keznek idővel gyűléseken való részvételre. Különben is immár köztudomású, hogy a rendőrség államosítására a háború alatt aligha kerül sor és az előmunkálatok, bár azok immár évek hosszú sora óta folyamat­ban vannak, még nem haladtak annyira, sem hogy a tervezettel már a törvényhozás is foglalkozhatna.­­ Az élelmiszer-razziák. A miniszteri rendelet folytán időnként razziát tartanak a vonatokon. A razziák célja, hogy a csem­pészést Horvátországba meggátolják. A raz­ziák főleg olyan terményekre irányulnak, amelyeknek forgalma tilos. A razziák alkal­mával mégis lefoglaltak olyan dolgot is, pél­dául tojást, aminek forgalombahozatala nin­csen korlátozva. Ezt csak Horvátországba nem szabad kivinni. Hasonlóképen az egész megyében szabadon szállítható a tej, vaj, túró stb. is. A jövőben a razziáknál erre is figyelemmel lesznek. — ünnepelt pótzászlóalj. A 44. gyalog­ezred Reichenbergből érkezett pótzászlóalja még mindig lelkes ünnepe­ltélés tárgyát ké­pezi a kaposvári közönség részéről. Vasárnap délelőtt a Kossuth-téren, a nagytemplom előtt ment végbe a hivatalos fogadtatás, még­pedig az ünnepi mise után. A szabad téren Scheidl Károly alezredes, 44. hadkiegészítő parancsnok üdvözölte elsőnek otthonukban az Albrecht-bakákat, majd Széchenyi Aladár gróf főispán, visszapillantást vetve az ezred vitézi tetteire a harctereken, Somogy vár­megye­ közönsége nevében üdvözölte három évi távollét után a visszatért somogyi gyere­keket, , kérve azokat, hogy a komoly időkhöz alkalmazkodva, otthonukban is komolyan viselkedjenek. A főispán után Tallián Andor vármegyei főjegyző mondott lelkes beszédet APOLLO Haldokló gyöngyök. Dráma 4 részben. 5.

Next