Pécsi Napló, 1918. szeptember (27. évfolyam, 198-222. szám)
1918-09-24 / 217. szám
k is fájdalommal teli szívvel tudatják, hogy szeretett fiuk, illetve testvérük és sógoruk, Gyöngyösi Arnold, a cs. és kir. 52. gyalogezred zászlósa, a II. o. ezüst vitézségi érem és a Károly-csapatkereszt tulajdonosa, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank tisztviselője, f. hó 10-én az olasz harctéren hűséges és önfeláldozó kötelességteljesítés közben ifjú életének világában, 20 éves korában mindnyájunkért hősi halált halt. Az ellenséges gránát, mely testét összetörte, összetörte a mi szíveinket is és reménységünket. Mérhetetlen fájdalmunkat még büszkeségünk se enyhitheti, hogy a haza oltárán vesztettük el őt, ki nekünk legdrágább volt! Hali tetemeit bajtársai helyezték ideiglenes nyugovóra a tábori temetőben, de már várja szülőföldje, hogy befogadja hű fiának porait! Mohács, 1918. szeptember 18. — Halálozás. Kolozsvárról érkezett gyászjelentés adja tudtunkra az ottani állami polgári leányiskola tanárnőjének, Csoma Zsigmondné, szül. Hikker Ernesztina életének 33 évében bekövetkezett elhunytát. Az elhunytat, akit széleskörű rokonság, ebben pécsi családok is, gyászol, az elmúlt hét keddjén helyezték örök nyugalomra Kolozsvárott. Simon Nándor pécsi pole, iskolai tanárt súlyos veszteség érte. Édesanyja, özv. Simon Gyuláné spanyol betegségben, életének 51. évében rövid szenvedés után meghalt. Széleskörű rokonság gyászolja az elhunytat. Temetése f. hó 24-én délután 4 órakor a központi temető ravatalozó terméből megy végbe. A gyászmisét, mint a gyászjelentés mondja, az ugyancsak spanyolnáthában szenvedő nyolc családtag fölépülése után fogják bemutatni. A szigetvári képviselőtestület adománya. Szigetvár képviselőtestülk a közélelmezési alapnál megtakarított feleslegből 560 koronát adományozott a jegyzők országos árvaházának. Ezen adományával a jegyzők fáradhatatlan,munkásságát kívánta honorálni a képviselőtestület s mivel a felesleg leg-, nagyobb részben úgyis a jegyzők önzetlen munkájának eredménye és a városra terhet nem jelent, adományával a legszebb példát nyújtotta. A képviselőtestület a Vidékihirlapírók orsz. szövetségének is 50 koronát, Csíkszereda városnak az oláh betörés okozta károk enyhítésére hazafias készséggel ugyancsak 100 koronát adományozott. — Szőlőért fejőstehenet kért. Mohácson valaki feladott egy táviratot egy ottani szőlőbírtok X vármegyében lakó tulajdonosára címezve." A távirat szövege ez volt: ,,Komoly vevő a szőlőt húszezer koronáért kéri, adhatom-e ?" Megjött a válasz imigyen : „Papirosért nem eladó, nyolc fejőstehénért igen“. Ez ma a bankó becsülete ! — Megkezdik Fiuméban a vasbetonhajók építését. A fiumei tengerészeti hatóság arra törekszik, hogy a vasbeton hajóépítőipart Kaiméban megteremtse, így Lazarus Viktort, a Lazarus-telep tulajdonosának mérnök fiát, aki a vasbetonhajóépítést külföldön akarja tanulmányozni, a hatóság legmesszebbmenő támogatásban részesítette, sőt vállalkozásához hajócsúszdát is kilátásba helyezett. Lazarus Viktor erre hosszabb időt töltött külföldön, honnan most tért hazai Dániai, norvégiai és skandináviai gyárakkal lépett érintkezésbe, melyek közül egyik már 5000 tormás vasbetonhajót is építtetett. Ezeknek a kipróbált gyáraknak bemutatta a magával vitt terveket, amelyeket a „ Worscke Veritas” osztályozott is. A szóbanforgó gyárak képzett munkásokat bocsátottak a Lazarus-gyár rendelkezésére, hogy az ottani munkásokat betanítsák, azonkívül egy hajóépítő mérnök isFiuméba érkezett, hogy a csúszdaépítési és egyéb előmunkálatokat vezesse. Az új telepen, melyhez a telket a tengerészeti hatóság bocsátja rendelkezésre, egyelőre uszályokat, később pedig az Adriai és Földközi tengeri viszonyoknak megfelelő nagy parthajózási hajókat fognak vasbetonból építeni. A hajókat motorerőre rendezik be. Az előmunkálatok már annyira haladtak, hogy az építést néhány héten belül megkezdik. — Egy nap alatt gyógyítható a spanyol nátha. Az idei nyár szenzációja kétségkívül a spanyol nátha volt. Divatba jött Európaszerte. Végig száguldott a frontokon. Lázba hozta — a szó szoros értelmében — a „hátmögötti országrészek” békés lakosságát. Az utóbbi időben pedig fékevesztetten kezdett garázdálkodni és alig volt nap, hogy egy-egy olyan halálesetről ne hoztak volna hírt a lapok, mit a spanyol nátha okozott . Végre egy hir, hogy a spanyol náthát is sikerült megfékezni. A felfedezés dicsősége egy magyar orvos nevéhez fűződik. Markovits dr., Bártia fürdő tiszti üdülőjének főorvosa a Wiener Klinische Wochenschrift című orvosi szaklapban közli, hogy sikerült neki a spanyol influenzát minden esetben huszonnégy óra alatt meggyógyítani, amit úgy ért el, hogy a betegnek a láz fellépése után nyombani nagy adag hálómért (0.3—0.6 gramm), négy-öt órával későbben pedig félgramm aspirint egy decigramm koffeinnal keverve adott. Az így kezelt betegek mentesek lettek és minden komplikációtól megszabadultak, míg a kálómér nélkül kezelt betegek gyógyítása hat napig is eltartott. A kalomet tulajdonképen higanysó, ami a gyógyszertárban, mint erős gyomortisztító és béldeszinfictáló szer ismeretes. Adagolása nagy elővigyázatot igényel, miért csak orvosi rendelésre és utasítás szerint szabad bevenni, annál is inkább, mert lehetnek esetek, midőn a kalomér használata veszélyessé lehet. — Megváltott villanyos telep és gázgyár. Sok évi viszálynak és perlekedésnek vetett végett Sopron város szombaton megtartott közgyűlése, melyen egyhangú határozattal mondotta ki, hogy 4.200.000 koronáért megváltja az augsburgi gázgyári üzem r.t. tulajdonát képező villanytelep és gázgyárat. A vételár évi annuitása 230.000 korona, míg a két telep 1916-ban 350.000, az elmúlt évben pedig 306.000 kortett, mivel a város nem engedte meg a szénárakkal arányban álló áremelést. A városban ezen szerencsés vétel valóságos örömmámort idézett elő. — Kútba dobta a hűtlen feleségét. Nagy meglepetésre érkezett haza az orosz hadifogságból Vujkovics Bukvin szabadkai tanyai gazda. Mikor belépett a tanyájára, a felesége épen akkor ölelgette a muszkáját. Ölelés, csók helyett éktelen káromkodás volt a viszontlátás első jelenete, amely alatt a szerelmes orosz ijedten hunyorgatott a szemeivel. Az asszony, ahelyett, hogy mentegetődzött volna, nyelvelni kezdett az urával. A hazatért férjet ez annyira felháborította,, hogy megkapva feleségét, a tanya udvarán levő gémeskúthoz cipelte és behajította. Mikor az asszony sikolya már elhalt, a férj nyugodtan szólt le utána a kútba : — No lelkem, utánad küldjem az oroszt ? Ez azonban csak kérdés volt, eleget nem tehetett volna a férj az asszony esetleges óhajának, mert a muszka már elrugaszkodott. A férj most már nyugodtan indult vissza a városba. Erre a muszka ismét előkerült és kiemelte az asszonyt a kútból, aki heteken át betegen feküdt. A szabadkai törvényszék a férjet ebből az ügyből kifolyólag három évi fegyházra ítélte. Az ügy felebbezés folytán a szegedi kir. tábla elé került, amely tegnap hozta meg az ítéletét. A szabadkai törvényszék ítéletét megváltoztatta, a férjet erős felindulásban elkövetett, súlyos testi sértésben mondotta ki bűnösnek s ezért másfélévi börtönre ítélte csupán. Tizennyolc korona a bor literje a soproni gazdák bormérőiben. A borárak hallatlan emelkedésének valószínűleg Sopronban érjük el a rekordját. Hétről-hétre szökött fel a bor ára nem is egy, hanem két-három koronával is. Mert ott tartunk, hogy a soproni cégéres bormérésekben a vörösbor literjét 16, a fehér literjét 18 koronájával mérik. Meg kell még ehhez jegyeznünk, hogy a bormérők állandóan zsúfolva vannak. — Elveszett egy arany óralánc a Ferenc József fürdőtől a Siklósi utca sarkáig és innen a Széchenyi térig terjedő uton. Megtalálója illő jutalomban részesül. A lánc a szerkesztőségben adható le. — Cseh katonák rohama a pécsi főállomáson egy tehervonat ellen. A katonák garázdálkodásának se szeri, se száma. Vagy lopás, betörés vagy más bűncselekmény terheli a lelküket. A szökött katonák nem egyszer rablóbandává verődnek össze és nyílt pályákon is megtámadnak egyes vonatokat és kirabolják az árut szállító vagyonokat. De arra még sohsem vetemedtek, hogy fényes nappal egy nagyobb állomáson támadjanak meg egy tehervonatot, több kocsiját feltörjék és azután azt kifosztva, tovább siessenek. Vasárnapon reggel egy katonákat szállító vonat érkezett Pécsre. A katonák a cs. és kir. 34. lövészezred egyik menetalakulatához tartoztak, amely túlnyomórészt esehekből áll és reggel 5—6 óra között reggelizés céljából álltak meg Pécsett. A katonák zöme nyugodtan reggelizett, míg 20 ember kivált a többiektől és az állomáson evő egyik tehervonatot, amelyet szuronyos népfölkelő őrzött, megtámadták és az őrséget tehetetlenné tették, a tehervonat több kocsiját feltörték, onnan lisztet és gabonát vettek magukhoz, majd pedig a meginduló vonatra felugrottak, amely elszáguldott velük. A Banhofkommandó csak távozásuk után értesült a rablásról és az állomásfőnökséggel együttesen azonnal intézkedtek, hogy Üszögnél a katonavonatot feltartóztassák. Ez meg is történt. Azonnal értesítették a katonai rendőrséget is, amelynek tagjai külön mozdonyon mentek ki a helyszínére és a katonavonatot átvizsgálták, de nem találtak semmit. A katonák ugyanis, mire a katonarendőrök kiértek, már elszéledtek a mezőn és ott is elrejthették a lopot holmikat. Az állomás környékén sem tudtak felkutatni semmit. A lopott tiszt és gabona csodamódon eltűnt. Átvizsgálás után a katonavonat tovább folytatta útját, és talán jó messze Pécstől előkerült a lopott és jól eldugott liszt. Ily hőstettek elkövetése után utaznak a cseh katonák a harctérre. — Szerencsétlenség a pécsi állomáson. Szeptember 22-én d. e. 9 óra utáni időben a főpályaudvar előtti tolatás alkalmával Ugróczi Pinzsi 16 éves vasúti kocsi tisztogatónői mozgásban levő egyik kocsira akart felugrani, azonban visszaesett s a vonat kerekei mindkét lábát lemetszették. A súlyosan sérült leánynak az első segélyt Széll Zsigmond állomásfőnök nyújtotta, ki szemtanúja volt az esetnek. Ideiglenesen ő segítette bekötözni a leány sebét. Ezután a súlyosan sérült leányt a közkórházba szállították. Kihallgatásakor azt vallotta, hogy a műhelyben egy szerszámot felejtetett és időkimélés céljából akarta az utat vasúti kocsin megtenni. A rendőrség a vizsgálatot folyamatba tette. — Becsapott falusi. Ma országos vásár volt Pécsett. Nemcsak a vevők és eladók jöttek el a vásárra, hanem a csalók is. Gondolták, hogy itt majd jó alkalmuk lesz könnyű aratásra. És volt, akinek sikerült is. Egy ilyen csalási stiklinek az áldozata Csulyó Gábor siklósbodonyi polgár. Lovat akart venni a vásáron. Egy 30 év körüli iparos külsejű asszonynál alkudott egy pár lóra. Az asszony 275600-t kért a lovakért. A polgár sokalta ezt az összeget és mert bizony soványak voltak a lovak, ezt az árt nem érték meg. Nézte az alkudozást egy lókereskedő rorna ember, aki odasúgta a polgárnak, hogy Vegye meg a lovakat, ő 1000 korona hasznot ad érte. Meg is indokolta, hogy ő azért nem veszi meg az asszonytól a lovat, mert nincsen senkije, aki az állomásra hajta rá őket. A polgár kapott az alkalmon, hogy 1000 koronát kereshet és szó nélkül fizette most már a magas vételárat. A passszust mindjárt át is íratták a kereskedő nevére, aki meghagyta, hogy délben legyen az állomáson, majd a lovat ott átveszi. Csaló Gábor pontosan ott is volt a megbeszélt helyen és időben a lovakkal, de bizony a vevőt nem találta. Várt egy darabig, de mikor senki sem jelentkezett, akkor látta, hogy becsapták. Búsan jött fel a rendőrségre és megtette a feljelentést a csalók ellen. Az asszony és az ember nyilván összebeszéltek és ily egyszerű furfanggal vették rá a polgárt, hogy jó drágán vegye meg a hitvány lovakat. Azonban egész biztos, hogy az atyafi sem veszít majd .Pécsi Napló* 1918. szeptember 24.