Pécsi Napló, 1918. október (27. évfolyam, 223-249. szám)

1918-10-02 / 224. szám

2018 október 2. „Pécsi Napló taikus emelkedéseket, néha egész orkeszter­tirádákat­ szólaltat meg a zongoráján , de legjobban imponál nekünk a lírai részeknél, amelyekben kialakul előttünk László egész meleg, vonzó, poéta-művész egyénisége és ezekben a homofon részekbe bontakozik ki az érző, invenciózus művész, akinek liraisága és buja, pazar előadásmodora díszes orná-'­ usba tudja öltöztetni még a legjelentékte­­lenebb motívumot is. Valósággal átszellemül, imádkozik játékában, mint akinek szentsége is zongora. A művészt zenei felfogásának ki­alakulásában nagyban elősegíti káprázato­san virtuózi tekhnikája s magas zenei intelli­genciája, amellyel saját önálló zenei felfo­gása alá tudja helyezni az előadott műveket (Bach, Scarlatti és Rust, műveit saját átira­tában játszotta). A sajnálatosan kisszámú, de megértő közönség mindvégig lelkes ün­neplésben részesítette. László — a­int a fiatal magyar művész gereneráció egyik kétségkívül legjelentékenyebb tagja — min­denkor szívesen viszontlátott vendége lesz városunknak. — A zongorakiséretet az egyéb­ként ■ ni­vósab­b feladatra is hivatott Kósa látta, el; szerényen, diszkréten, de annál szebben. Z. — Elégedetten színészek. Azt vélné a színház belső életétől távol álló szemlélő, hogy a színészek a háború alatt aranyidőket élnek. Minden napon zsúfolt nézetér, az elmúlt színiidény végén harmadszor fes­eml élt helyárak mellett, 125.000 korona bér­lettel biztosított jövedelem és az elmúlt szint­idény 550.000 koronás bruttó jövedelme békés időkhöz viszonyítva csakugyan szédítő jövedelmet jelentenek. Ezzel szemben az elsőrendű drámai színészeknek ezen idényben eg­y hétre 1­0 korona jövedelem jutott, holott a tavalyi 4 ben 200 koronán aluli heti jövedelme­s szer sem volt. Az elmúlt idényben legmagasabb jövedelme egyik éne­kes színésznőnknek­ volt, amikor 18.000 kor­­bevételt tudott elérni, melynek fele egyetlen operetté torlettjére elment. Tavaly 800 volt a szín társulat egysége, az idén 900, mivel­ a társulat, bár ennek nincsen látszatja, na­gyobb és a­­gázsik is emelkedtek. Miből ölö­­tözködjék a hős és lírai szerelmes a szín­padon és a polgári életben, ha heti 170 korona keresménye mellett egy ruháért 1500 koronát , egy pár cipőért 500 koronát kell fizetni; élelmezése, lakása is jóval többe kerül, mint amit a reá eső egységből egy hétre meg­kereshet. Talmi tehát nemcsak az, amit a színpadon mutat, hanem az igazán tekin­télyes, szép jövedelem is, melyből előzőleg le kell vonni az el sem képzelt magasságú napi kiadásokat, üzemköltségeket, jog- és nyugdíj­illetékeket, melyek ólomsúllyal ne­hezednek a jövedelemre. Ma délelőtt társu­lati ülés volt, melyen keresték a módozatokat, mint javíthatnák meg anyagi helyzetüket; ennek módját azonban a magunk részéről nem újabb helyáremelésben tartjuk, mint ami­ről a megszorult színtársulati tagok beszél­nek, hanem országos akciót kell indítani, hogy a színdarab ügynökségek ne fölözhessék le árdrágítók módjára a vidéki színházak jövedelmeit. — Hevessy Mariska — férjhez megy. A legszebb és legszerényebb színésznők egyike, aki több éven át a pécsi színtársulatnak volt tagja, K­evessy Mariska — jelenleg a nagy­váradi színtársulat ünnepelt­ művésznője, a nagyváradi társas élet egyik legnépszerűbb tagjával. Verzál■ István bírál köt házassá­got, amint annak folyamatban levő váló­­pere bírósági elintézést nyer. Férjhez sz­ene­­tele után Hevessy Mariska, akinek nővére Guszti már régebben férjhez ment, házas­ságkötése után búcsút mond a színpadnak, ahol oly sok szép sikernek volt részese. A János vitéz operette pécsi bemutatóján ő énekelte Juliskát és mintha csak Petőfi költői alakja elevenedett volna meg előttünk. — Ki lenne a legszebb moziszínésznő ? Ezzel a kérdéssel fordul a Színházi Élet leg­­legújabb száma olvasóihoz. A szépségver­senynek egészen új, érdekes fajtája ez a pályázat, melyen asszonyok leányok be­küldött fényképei alapján egy filmrende­zőkből és írókból álló bizottság fogja el­dönteni, melyik az a nő, aki arca,"feje szép­sége megjelenése”által a’legméltóbb és a legalkalmasabb lenne a „legszebb magyar művésznő” elnevezésre. A­ beküldött fény­képek közlését a Színházi Élet már a jövő számban megkezdi a legszebbnek ítélt képek tulajdonosnői között pedig huszonnyolc ér­tékes díjat oszt ki. Az első díj egy női arany cigarettatárca vagy pedig 2000 korona. A részletes pályázati feltételek a Színházi Élet most megjelent számában olvashatók. — Mint a „Kék Könyvek“ 9-ik kötete jelent meg a napokban Jolanthe Marés: Lilli című nagy­városi erkölcsrajza. Ez a könyv a legfrappánsabb életképek egyike, amit a modern irodalom nekünk nyújt. Minden vonás egy-egy markáns alakot állít elénk, a nagyváros ingoványának ama lápvirá­gait, akikben annyian, de hányan a modern nő ideálját látják. Az egyéni szabadság visszaélései ezek a túlkapások, amikben a mai német asszo­nyok és leányok önmaguknak tetszelegnek. De valójában az erkölcsi züllést, a tisztességes nő fogalmának és a családnak teljes csődjét jelenti ez a regény, melynek sok vihart megért hőse egy a legjobb körökhöz tartozó leány, aki azonban viselkedésében, illetve életmódját illetőleg, alig különbözik az utca sokszor ócsárolt hölgyeitől. Sivár, megdöbbentő képét mutatja ez a könyv a mai német „felső tízezer"-nek mondott társadalom­nak. A könyv fordítását Sárossi Bella kiváló mű­vészettel végezte. Óriási feltűnést keltett a könyv Németországban, ahol néhány nap alatt 50,000 példányban kapkodta szét a közönség. Gyönyörű borítéklapja Kónya Sándor festőművész remek­műve. Az ízlésesen kiállított, szép kötet ára 6 ko­rona. Kiadója: Herczka Árpád. 5000 halottja van a spanyol­náthának. Logano, október 1. (Eredeti távirat.) Páduából jelentik, hogy ott a spanyolnátha járványává fejlődött. Eddig 5000 ember halt­at a városban ebben a betegségben.­ ­ Utolsó hírek. Ki lesz a külügyi államtitkár. Berlin, október 1. (Eredeti távirat.) A lapok a külügyi államtitkár állásra jelölt kép Erzberger és Reckenberg báró centrumpárti képviselőket, Eber és Leghten szociáldemok­­­­rata, valamint Fischbeck haladópárti kép­viselőt említik. — Parlamenti körökben azt hiszik, hogy a birodalmi gyűlés jövő kedden­­ ismét összeül és az új kormány­ programját­­ meghallgatja. — Wilson a nők szavazati jogáért. Hága, október 1. (Eredeti távirat.) Was­­­hingtonból jelentik Wilson a szenátushoz intézett átiratában a választójognak a nőkre való kiterjesztését javasolja, minthogy a há­ború szerencsés folytatására ennek nagy jelentősége van. Az elnök utalt arra a tényre, hogy most Anglia vezet ebben a kérdésben, minthogy a nőknek az egyenlő választójogot biztosította. — Az antant megszállja Bulgáriát. London, október 1. (Eredeti távirat.) A Reuter-ügynökség értesítése szerint a bolgár­­fegyver­szünet, azonnal életbe lépett és a béke­­tárgyalások befejezéséig hatályban marad. A fegyverszünet tisztán­­ katonai természetű, francia tábornok és nem diplomata kötötte. Feltételei közt a következők vannak: Görög­ország és Szerbia megszállott területeinek azon­nali kiürítése, a hadsereg azonnali leszerelése, mindennemű forgalmi eszköznek, hajóknak, vasutaknál; a szövetségesek részére átadása. A szövetségesek felügyelnek a fegyverek fölött, melyeket össze kell gyűjteni és az ország kü­lönböző részén beraktározni. A szövetségesek szabad átvonulási jogot nyernek Bulgáriában és a stratégiailag fontos pontokat megszáll­ják. Bulgáriában a megszállás angol, francia és olasz csapatok által történik, míg a görög területek görög, a szerb területeket szerb csa­patok szállják meg.­­ A háború befejezése utáni területvállalásokról egy szó említés sem történt. Elhatározták, hogy ezeket a kérdéseket az általános béketárgyalások idejére halaszt­ják, mert végzetes volna, ha e vitás kérdések te­ret engednének a háború tovább f­oly­tatásásra. A tárggyalások befejezésével a Balkánon tar­tós békét vélnek elérni.

Next