Pécsi Napló, 1925. október (34. évfolyam, 90-116. szám)
1925-10-25 / 111. szám
10 .utvan Modern muzsikusok. Bartókról és Kodályról. Amikor e két nevet egymás mellé írjuk, kultúrtörténeti szükségszerűség diktálja, hogy mindkettőjükről egyszerre szóljunk, mert a nyugatról importált zenei műformák keverésével alkotott és az eddig magyarosnak nevezett muzsikának első ellenharcosai ők, kik egyszerre indultak útnak, hogy a magyar ősi népzenét felszínre hozzák. Művészetük centrumába is állítják az ősi dalt, amelynek folytán egy új iránynak adnak helyet. Mint minden újszerűség ellen, természetesen nekik is harcolniok kellett ; legkülönféleképpen támadták őket szünet nélkül. Sorsuk egyivású volt teljesen Adyéval, kivel egyidőben léptek fel és egyidőben védekeztek a hatalmas támadásokkal szemben. Nemrégen még, egy hónappal ezelőtt egyik pesti újságban Mihalovich Ödön volt zeneakadémiai igazgató, zeneszerző így nyilatkozott Bartókról és Kodályról: „Kodály nem számít, invencióban, száraz. Bartók pedig ferde dolgokat csinál, érthetetlen dolgokat ír, aminek semmi köze a zenéhez stb.“ Ezt a kijelentést 83 éves korában tette Mihalovich és akinek véleményén nálunk még sokan osztoznak, holott Bartók és Kodály európai relációban a legnagyobbak közül valók és zászlóvivői az új művészetnek. Mihalovich Ödöntől nem vehető rossz néven ez az erős kijelentés, mert már abban a korban volt, amikor a művészetek forradalmában nem vehetett részt. A klasszika és romantika meggyökeresedett formáinak volt a harcosa, még mikor Bartók és Kodály már revellál az új művészetben. De nemcsak Bartók és Kodály ellen manifesztál az egykori zenei nagyság, hanem a francia új zeneköltők ellen is. Így Debussy ellen is, akit épp úgy nem ismer el, mint Bartókékat.A művészetben azonban egy a jó és szerencse is, hogy nem a címek és a rangban befutottak szentenciái irányítják azt, hanem maga a kor, amelynek mindenkori gerincét az ifjú gárda képezte, amely az elmúlt korok stílusán nevelkedett; de megállani nem tud, mert a fejlődés törvényével természetszerűleg halad, azaz haladnia kell. Nézzük meg közelebbről Bartók és Kodály művészetét és helyét. Ady Endrével egyidőben lépnek fel. Keresik a dalt ugyanazon forrásban : magyar rögön, a magyar népben. Míg Ady népies ritmusokat és rigmusokat keres és kutat, addig Bartók és Kodály az ősdalt, a magyar nótát. Különös, hogy milyen ösztönös erővel kutatnak. Bejárják a felvidéket, az Alföldet, Erdélynek zegzugát , lankadatlanul gyűjtenek. Ma több mint ezer azon daloknak száma, melyek néprajzi múzeumunkban fekszenek és várják feldolgozásukat. Folklorikus kutatásaik további eredményeiről annak idején megemlékeztek folyóiratok és lapok, mi pedig vizsgáljuk meg a Ma muzsikájában helyzetüket, figyelembe véve mindazon klasszikus irányok együtthatóit, amelyek eklektizmusában új romantikájukat megalkották. Nézzük meg közelebbről is, mint állítják a népi zenét művészetük középpontjába. A klasszika nyugvópontján felnevelkedett forma technikával, a huszadik század impresszionista és expresszionista szélsőségei között megállapodva, újromantikát alkotnak, habár egész pontosan nem tudjuk determinálni a sok izmus útvesztőjében, vajjon melyikhez is tartoznának. Bartókot, mint az expresszionizmus utóromantikusát, mi Kodályt a tiszta líra utóromantikusához sorolnánk. Bartók felhasználja a népi zenéhez mondanivalóit az ő speciális hangnemfázisaival és azzal az új kontrapunktival, melyet oly egyénien és különös stílussal kezel. Vonatkozik ez kozmikus zenéjére is. Ez a stílus a Bartók stílus, amelyet atonálisnak is neveznek még ma, azaz hangnemnélkülinek, holott mondanivalója hangzatszimbólumok. (Különösen az ősi népzenében, avagy más primitívek zenéjében, amely éppenséggel primitív voltát oly kitűnően visszatükrözi. Papp V. definíciója.) Ma, amikor a nyugati kultúra felcicomázott és agyoncsépelt formaságaival és reánk szuggerált dogmáival művészetünkön parazitáskodik, hogyne lenne újszerű a kiaknázatlan Kelet ősi erőforrásában. Bartók az őselem etikájával, intuitív harmóniájával, valamint a rendelkezésére álló zenei célszerűség eszközeivel hatolt be az új művészetbe. Új kultúrát : ' 1 - _1- ,,4 rl/illT-rwac Telanozófiája a végtelen, nem pedig a forma demarkációja. Alter egója: Kodály Zoltán, aki egyazon körben és ideológiában éli ki művészi lelkivilágát, míg Bartók mindenben az ősérzelmek elemét " penget", addig Kodály specifikusan magyar lírát énekel. Kodály zenéje inkább visszanyúló és valamivel skrupulózusabb , nem oly túlfűtött ve- shemenciával alkotó individuum. A lírai és drámai elemek poétikus egymásba fonásával zsolozsmás melódiává és harmóniává varázsolják zenei nyelvét. (Psalmus Hungaricus.) Rapszódikus életének labyrintusát a tömör harmonikus modernség és az egyidőben megszólaltató, érdekes hatású akkordok teszik oly különössé. Ritmikai merész változásai, szakadozottságai is azok, amelyek együtthatói egyéniségének. Ez képezné a Kodály-stust. Mondanivalója az evangéliumos egyéniségén leszűrt és lehiggadt liga, melynek az örök felsőbbrendűség harmóniájában domborodik ki. Az ő népdalmuzsikájában, mint a Bartókéban az egyszerű harmonizálás dominál, a népi jellem kidomborítása miatt. Tehát a hangzatszimbólumokkal való helyettesítés nála is szükségszerűség. Sok-sok harccal álltak szemben Kodály és és Bartók művészetük miatt. Sok farkasszáj nyílt reájuk, amely elnyeléssel is fenyegette őket, mint német és francia pajtásaikat, (Schönberg, Ducasse Sévarac, Stravinsky stb.) de a megnemállást hirdető örök fejlődés igazolta a mi két nagyunkat, akikre ma úgy nézünk fel, mint az örök Adyra. Ma már nemcsak itthon nagyok ők, hanem titánok a külföldön is. Páris, London, Berlin és Amerikában nap-nap után állandó műsoron szerepelnek műveik. Műveikért a világ legnagyobb kiadói versengenek. Jelenleg egy dalsorozata kerül kiadásra Kodályának Londonban, Ausztriában és minálunk , még pedig magyar dalok. Egyik magyar dala pld. így hangzik angol nyelven : ,,From the tree apple fell.” („Apró alma lehullott a sárba.”) A külföldi sajtóban napirenden dicshimnuszokat zengenek róluk és a lelkesedés hangján illetik. Hiszen ez természetes is, hogy külföldön igen és nálunk nem. „Nemo propheta in patria sua.” Amennyiben a hindu lélek apostola Mahatma Ghandi, úgy Bartók és Kodály a magyar ősdal újkori apostolai. Mangold Rezső. I PÉCSI NAPLÓ 1925. október 25 Pécsi Napló irodalmi melléklete. rg Este, Csillagos ég bontogatja szárnyát, Olyan mint egy nagy fekete rózsa, Fénylik a sok csillag, mint a gyémánt Selyemszirom most az ég kárpitja. Körülöttem halkan szunnyad a világ Álmodozva suttog a falevél, Tarka szirmát bezárta a virág S zokogva esti harang hangja kél. Lázasan zihál a dús földanya, Szinte hallom a lélekzetét. Megáll a munkás kezében a kapa S lassan imára kulcsolja kezét. Éji pillangó halk repülése, Harmatos fűben tücsökcirpelés , Százféle hangon beszél az este, Mintha gitározna ezer zenész. Majd kibukkan a hold sárga fele, Elcsendesülnek a bántó zajok. Alszik a föld, mint az éj gyermeke , vigyáznak reá fényes csillagok. Larta. — A Meteorológiai Intézet jelenti : Hazánkban a hőmérsélet tegnap 20 fok Celsius volt. A maximum Csengeren 24 fok volt. Eső majdnem mindenfelé esett, de csakis mennyiségben. Szolnokon, Budapesten és Halason volt csak számottevő csapadék 5—13 mm. Időjóslat: Változékony idő sok helyütt esővel és egyelőre lényegtelen hőváltozással. Impresszionizmus expressionizmus. A két művészi irány közti különbség egyszerű, világos és abszolút, mint az neveikből kitetszik. Az impresszionista művész a külvilág képeiből nyeri benyomásait és amennyiben azt igyekszik visszaadni, a természet képét nyújtja, tehát némikép utánzó. A másik saját énjét akarja képpé formálni, műve saját bensőjéből ered és érzéseinek kifejezőjévé alakul. Ezek a meghatározások elméletiek és tulajdonkép nincs műalkotás, mely maradék nélkül fedné egyiket vagy másikat, hiszen a mű nem teória, hanem maga az élet. Általánosságban pedig alkalmasak ezek az elméletek arra, hogy belőlük ellentétekre következtessenek, hisz az expresszionizmus mintegy fölváltotta az impresszionizmust és forradalmi időink lelki kifejezőjévé vált. Zola fogalmazása az impresszionizmusról : „un coin de creation, ou a travers un tempérament”, melyben később a creation szót a nature váltotta föl, azt mondja, hogy az impresszionista „temperamentumával”, szóval, lelkével szívja föl a természet egy-egy részletét, az alkotásra közvetlenül a természettől kapja az impulzust, h így jön létre egy újabb teremtmény. A természet azonban a neki konszonáns témákban nyújt benyomásokat és azokat oly mértekben formálja át, amint érzése kívánja. Az expresszionista eljárása ép ellenkező ; alkotás vágya bensőjéből indul, műve független a természettől. Azonos mindkettőben az ,,új mű”, hisz a puszta utánzás nem művészet, sem alkotás ; lényeges a művész temperamentuma, míg az eszközök módja másodrendű. A teóriák sohasem tökéletesek, -h így az expresszionizmusé. Mert ez a művészfajta sem független a teremtéstől, sőt a természettől sem, lévén ő is teremtmény, — mindössze lelkének mechanizmusa dolgozik az előbbivel ellentétes módon : az emlékekből alkot. És az it a következő : tudatos érzéseinek, melyeket valamely ok fölszabadít, kifejezést keres és ez a formákban, színekben megnyilvánuló kifejezés többé-kevésbé emlékeztet a természeti képekhez. Ha az egyik benyomásait ezen átformálás nélkül adná és a másik érzéseinek kifejezését tisztán abstraktan közölné, a művészet határain túl fotografáló, illetőleg nem ábrázoló kényszerűséghez érkeznék. A kettő között van az igaz harmónia, melytől — elméletileg — az abszolút impresszionista ép oly távol áll, mint az ugyanoly expresszionista. Minden művészben megvan mindkét tulajdonság ; úgy lehetne fogalmazni : a benyomások olyan mértékben lesznek bensőséges élményekké, amennyiben impulzív vagy reflektáló hajlamú a művész. A mű szülője, az érzés, mely kifejeződést keres. A képzőművészet kifejezés lehetőségei szűken határoltak , az esetlegességekkel tömött utánzás és a mértékes ritmusra leegyszerűsített élet között. Ez a két véglet már nem művészet, hanem mechanizmus, illetőleg geometria; mindkettő egyéniség nélkül való. Minél ösztönösebb az egyik, annál függetlenebb az esetlegestől, a tűnő mozdulattól, amily mértékben mélyrelátó, reflektáló, ugyannyira abstrakt, szabályos ábrázolásaiban. Alapjában ez utóbbi, a teremtés szabályait kereső művész inkább természet utánzó, mert a maga módján alkot, a szubjektív természeti kép helyet objektív természetteremtés után nyúl. Az egyik ösztönös, mozgalmas, kolorista, az utóbbi inkább formakereső, rajzoló, mozdulatlan. A impresszionizmus az ösztönösek művészete, de azóta, a festés összes „iránya” kitűnően szerkesztett programmal lépett elő, mintegy előre kiáltva, elméletben fogant eredetét. Sőt a kubizmus, a „L’art des intellectuels” elfordul az élettől, geometriai abstrakcióra hajlik, az impresszionizmus legvégső ellentéte. A futurizmus ép ellenkező vég, az impresszió fölfokozása a természeti képhez . вдатавакага Hunyadi János természetes keserű víz a világ orvosi tekintélyei által ajánlva.