Pécsi Napló, 1928. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1928-09-18 / 220. szám
1928. szeptember 18. PÉCSI NAPLÓ A Népszövetség ülése. Genf, szept. 17. A gazdasági főbizottságban Szterényi József báró a népszövetség gazdasági vonatkozású jelentésénk tárgyalásával kapcsolatban hosszabb beszédet mondott, amelyben kifejtette hogy az egyes államokban még mindig az elzárkózás szelleme uralkodik. Beszélt az európai vámrendszerekről és ismertette Magyarorszáág kereskedelmi szerződéseit. Genf, szept. 1 (MTI.) Ma délelőtt 10 órakor az első, második és hatodik főbizottság tartott ■egyidejűleg ülést. Genf, szept. 17. A Rajnavidék kérdéséről folyt tárgyalásokról tegnap kiadott közleményekkel kapcsolatosan a Wolff iroda külön tudósítója még a következőkről értesült: Legfontosabb eredmény és az eddigi állapottal szemben való nagy haladást jelent az, hogy a rajnai kérdésben hivatalos tárgyalások indultak meg a megszálló hatalmakkal. Ezzel biztos és szilárd alapot teremtenek a további tárgyalásokra. Ilyen módon ezt a problémát, amiként a német nép jogos igénye követeli, állandóan vita tárgyává lehet tenni a világ nyilvánossága előtt. — Órajavitások. Schönwald Imre órás és ékszerüzletében órajavitások a legpontosabban és azonnal és legolcsóbban eszközöltetnek helybeli saját, megbízható munkaerővel. Ugyanott női és férfi arany, ezüst zsebórák, karórák, munkásórák rendkívül olcsó árban kaphatók, míg a költözködés ideje tart. Használja fel mindenki e ritka alkalmat. Gyönyörű, üvegburás, 400 napig járó diszórák 40-től 60 pengőig. Meghalt a börtönben az életfogtiglani fegyházra ítélt gyilkos. Szegedről jelentik : A Csillag börtönben meghalt Földvári Dezső volt hódmezővásárhlyi tanító, akit hitvesgyilkosság miatt életfogytiglani fegyházra ítéltek. — Gyorsírótanfolyam a Szabad Lyceumban. A pécsi nemzeti szabadtanítás keretében október 1-én magyar és német gyorsírótanfolyam létesül. A gyorsírást ma már minden állásban lévő embernek el kell sajátítania, mert ezt a modern, lüktető kereskedelmi élet megkívánja. Ma legnagyobb érték kétségtelenül az idő, mellyel minden művelt embernek ép úgy takarékoskodnia kell, mint a pénzzel s a gyorsírás e cél legjobb eszköze. Előadók : magyar gyorsírás : Sebestyén dr.-né ígért Mártha, német gyorsírás : Zupancsicsné Farkas Lenke felső kereskedelmi iskolai tanárok. Jelentkezni lehet csütörtökön d .u. 6—7 óráig a női felső keresk. iskolában Mária-ucca 4., földszint jobbra. — Gyomor-, bél- és anyagcserebetegeknél a természetes „Herkules” keserűviz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja. Kapható mindenütt. A kereskedelmi szaktanfolyamon, amely a városi felsőkereskedelmi iskolával kapcsolatos, szepotember 18-án, kedden este 9/18 órakor kezdődnek az előadások, a már közzétett órarend szerint, az intézet Makár utca 32. sz. alatti helyiségében. Szeptember végéig még felvehetők a jelentkezők a szaktanfolyamra. Az igazgatóság a már eddig is tapasztalt félreértések elkerülése végett közli az érdeklődőkkel, ez a kereskedelmi szaktanfolyam semmiféle kapcsolatban nincs a Baross Szövetség által hirdetett hasonló című magántanfolyammal. Ez utóbbin nem is tanítanak a felsőkereskedelmi iskola tanárai. — Rendőri hírek. Kolompár Sándor Alsóputurluk-ucca 78. szám alatti lakos ma a rendőrségen feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki lakásáról ellopta 37 pengő készpénzét. A rendőrség keresi a tolvajt. — A budapesti főkapitányság körözése folytán a pécsi rendőrség is keresi özvegy Kovács Jánosné született Bánfi Aranka 26 éves cselédet, aki azzal gyanúsítható, hogy Gáspár Ede dr. budapesti rendőrkapitány ékszereit többezer pengő értékben ellopta. — A pécsi állami megyei, városi és közintézeti altisztek köre meleg ünneplésben részesítette két érdemes tagját abból az alkalomból, hogy Kovács József a Pécsi Takarékpénztárnál, Neumann András a püspöki hivatalnál e hónapban töltötték be a 40 évi szolgálati évüket. Mind a ketten szorgalmasan és becsületesen teljesítették e hosszú időn át kötelességüket, ugyannyira, hogy Kovács Józsefet az igazgatósága pénzbeli jutalomban s dicsérő oklevéllel tüntette ki. Az altiszti körnek Kovács József 28 éve, Neumann András 27 éve buzgó tagja, többször részesültek elismerésben a kör részéről hasznos tevékenységükért. E hosszú idő alatt törhetetlen szorgalmuk fényes példa a kör tagjainak. Torjánca községben apagyilkosság történt. A megszállt Baranya Torjánc községben szerdán búcsú volt, amelyre igen sokan mentek át a szomszédos baranyai községekből. Az esti órákban a legények és a lányok a községháza előtt kólót táncoltak, amikor a táncosok közé rohant Diusanics Misó torjanci gazda és a bírót kereste. Koleszár Misó községi bíró, aki a községháza előtt ülve nézte a táncoló fiatalságot, meglátva a feldúlt arcú gazdát, megkérdezte, hogy mit akar, mire az felhívta, hogy azonnal jöjjön el a lakásába, mert ott nagy baj van. A bíró rosszat sejtve két esküdttel együtt ment el Dusanics lakására, ahol megdöbbentő látványt tárult szeme elé : a földön átvágott nyakkal feküdt a nyolcvankét éves Dusanics Pavle és mellette állt idősebbik fia, Zsivkó. A bíró azonnal csendőröket hivatott, akik a következő tényállást állapították meg : Az öreg Dusanics Pavle már régóta haragos viszonyban volt fiaival, mert fiai állandóan szemrehányást tettek apjuknak, hogy állandóan iszik és az anyai örökségüket elkorcsmázza. A búcsú napján az öreg egész délelőtt ivott, majd délután elment fiai lakására és azokat elhívta magához, hogy ott békésen intézzék el az örökségi ügyet. A két fiú öt óra tájban felkereste apját, aki egy liter bort hozatott és eleinte csendesen beszélgettek, majd amikor Mijó apjának újból szemrehányást tett, hogy folyton iszik, mindjobban összeszólalkoztak. A vita hevében az öreg Pavle felkapott egy éles disznóvágó kést és azzal fia felé ment, hogy azt megszűrje. A fiú elkapta apja kezét és kicsavarta a kést, majd apja felé sújtott oly szerencsétlenül, hogy az öregember nyakát majdnem teljesen átvágta. Amikor a csendőrök a fiatalabbik Dusanicsot megvasalták és el akarták vinni, az öreg visszanyerte eszméletét, amire az idősebb fia fölé hajolva így szólt hozzá: Nézze apám, Mijót viszik a börtönbe. Nem sajnálja? Az öreg csak annyit tudott mondani: • Sajnálom és megbocsájtok neki. Ezután elvesztette eszméletét és hét órakor meghalt. Az apagyilkos torjancsi gazdát a csendőrök csütörtökön bekísérték a zombori ügyészségre, ahol Popovics Radován vizsgálóbíró azonnal megkezdte kihallgatását. Dusanics azzal védekezik hogy ő nem akarta apját megölni, csak önvédelemből szúrt felé és szerencsétlenül nyakát találta, úgyhogy a borotvaéles kés átvágta apja nyakát, aki nemsokára elvérzett. A RAJNA VIDÉK KIÜRÍTÉSE ÉS ANGLIA. London, szept. 17. (Wolff.) Génfből jelentik a Reuter Irodának. A megállapító és egyeztető bizottság, amelynek felállítását a tegnap délután kiadott kommüniké bejelentette, hogy kizárólag a katonai jellegétől megfosztott Rajna vidékre vonatkozik. Azt a kérdést, hogy részt fog-e venni Németország képviselője a bizottság munkájában, az illető kormányok egymás közti tárgyalási során fogják eldönteni. Miután a további megbeszéléseket Németország indítványozta, hír szerint Németország diplomáciai után hivatalos tárgyalásokat kezd és javaslatot tesz a legközelebbi tárgyalás helyére nézve. Az angol delegátus szombaton Londonba akar utazni, hogy a kabinet jövő hétfőn tartandó ülésén jelentést tegyen. Bár Genfben saját felelősségére cselekedett az angol delegátus, meg van győződve arról, hogy az angol kabinet helyesli magatartását és a kabinet tagjai teljes megelégedésüket nyilvánítják a megbeszélések felett és mindent megtesznek, hogy a megbeszélések folytatását előmozdítsa. A berlini Wolff iroda a jelentéssel kapcsolatban mértékadó körökből arról értesül, hogy Franciaország indítványozta a megállapító és egyeztető bizottság alakítását és határozottan felajánlotta azt, hogy Németország számára helyet biztosítsanak a bizottságban. Egyébként még diplomáciai úton kell tárgyalásokat folytatni az említett bizottság összetételének kérdésében. A főváros legszebb és legforgalmasabb helyén, az Erzsébet-körút 44. sz. alatt, a Mérő-féle táncintézet helyiségeiben nyílik meg szeptember 16-án Lenkei Zsigmond szerkesztő harmadik filmművészeti tanfolyama. A múlt tanfolyam sikerére jellemző, hogy 9 növendék máris elhelyezést nyert. Beiratkozni lehet még kivételesen és csak igen tehetséges jelölteknek október elsejéig a tizhónapos tanfolyamra naponta 3—5 óra között. — Lemondott hitközségi elnök. A pécsi izraelita hitközségnek két ízben megválasztott elnöke, Nemes Vilmos dr. kormányfőtanácsos, aki nagy buzgósággal és odaadással látta el ezen tisztét, nagymérvű más irányban való elfoglaltságára való hivatkozással lemondott ezen tisztségéről. Az elöljáróság küldöttség meg kereste föl az elnököt, hogy lemondásának visszavonására, vagy legalább felfüggesztésére bírja, de Nemes Vilmos dr. nem tehett eleget ezen felkérésnek, épen a lemondó levélben felsorakoztatott érvekre való hivatkozással és így a képviselőtestületnek gondoskodnia kell majd az elnöki tisztség betöltéséről. Amíg erre sor kerülhet, a hitközség régi alelnöke, Neumann Ignác vezeti tovább a hitközség ügyeit, melyeknek gondozása nála legjobb kezekben van. — Mohács legidősebb iparosának halála. Az elmúlt héten Mohácson meghalt a város legidősebb iparosa, Reinitz Jakab, 90 éves korában. Az ismert Kohn Manó és fia féle szappangyárnak volt alapítója, mely a szakmában becsülésben áll. Már három évtizede nyugalomban élt. A mohácsi családok nagy sora gyászolja az elhunytat, akinek végtisztességén Mohács közönségének színe-java vett részt. Az elhunyt pécsi rokonságából is többen vettek részt a végtisztességen. — A Katholikus Népszövetség napja. A Katholikus Népszövetség vasárnap Egerben Katholikus napot rendezett, amelyre mintegy 30.000 főnyi hivő sereg érkezett az egyházmegye minden községéből. A katholikus napot főpapi mise vezette be, amelyet Szmrecsányi Lajos érsek pontifikált. Mise után nagygyűlést tartottak, amelyen Szmrecsányi Lajos főpásztori szózatában hangoztatta, hogy szervezettségre van szüksége a magyar katholikusoknak, hogy vissza tudják verni azokat a támadásokat, amelyek újabban úgyszólván napról-napra érik . E támadások már külföldön is visszhangra találtak. Legutóbb a pápa azt az üzenetet küldte a magyar katholikusoknak, hogy éljenek testvéri szereidben és megértésben, mert csak úgy szerezhetik vissza országuk régi határát. A hívek legyenek egyek a katholikus egyházzal. Szervezzék meg a nagy katholikus egységet és akkor sikerrel fogják visszautasíthatni a támadásokat. Ernst Sándor apostoli protonotárius, országgyűlési képviselő arra mutatott rá, hogy mennyit tett az egyház évszázadokon át a kultúráért, a művészetért is a hazáért. Fel kell világosítani a katholikus híveket arról, hogy milyen fontos tényező az egyház életében a hívek egysége. Haller István Eger város képviselője kimutatta, hogy az egyház mennyi iskolát és kórházat emelt és a szociális intézmények egész sorát létesítette. Ezután Károlyi József gróf és Czettler Jenő szólaltak fel. Délután 35.000 hivő részvételével körmenetet tartottak, majd hálaadó istentisztelet fejezte be a katholikus napot. — Átkisérték az ügyészsége Nett Jánost. Nett Jánost, aki szombaton féltékenységből megszúrta Iván Máriát, a rendőrkapitányság bűnügyi osztálya előzetes letartóztatásba helyezett s ma délelőtt átkisérték az ügyészség fogházába. „Nagy tételekben, közvetlenül az első beszerzési forrásokból vásárlunk , a legjobbat is legolcsóbban adhatjuk“ idei szép fehér legolcsóbb O SZJ- utódainál Irgalmasok u. 24. Rendeléseket házhoz szállítunk. 5. oldal. Üvegezést és képkeretezést «JAS Steiner R£CK£&«caja 2. sz