Pécsi Napló, 1929. november (38. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-05 / 252. szám
4. oldal IPOS.1 0ВАЯ? az előadások 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. Н ШК. Búcsúzik az ősz. Az őszi nap szomorú verőfényben ragyog, amig el nem takarják az esőfelhők. S bucsucsókját mindennap gyengédebben szórja a földre. Mint messze idegenbe induló szerelmes. Különös varázsa az őszvégi napok melankóliája. Szinte megnöveli minden érzésnek ünnepiességét. S ilyenkor az időnek minden kakaslépése az elmúlásnak súlyos bélyegét nyomja rá a fakóra hervadt mezőkre és lombhullató fák homlokára. A leveleket már megcsípte a hajnali hideg. Összegöngyölődve csüggnek a lehajló ágak hegyén. S különös bokrétáik arany, bronz és piros színben pompáznak. Mintha friss virágokkal és kivánt gyümölcsökkel ékesítették volna a fák koronáját. Az emberben — erdei séta közben — az az illúzió támad, mintha gránátvirágbokréták ülnének a nyírfákon. S mintha érett szőlőfürtök bujkálnának a kőrisfák halvány lombjai közt. Az erdők mélyéből valami különös moraj hallatszik. Összekeveredve a száraz ágak recsegésével, s a ködtől nedves avar zizzenésével. S ez a panaszos, sóhajtásszerű hang fájdalmasan érinti a szivet. A Mecseken már szorgosan szövögetik az ősz tündérkéi a természet rokkáján ködruhácskáikat. Nekik is megvan a sajátszerű divatjuk. Reggelenként sűrü, fehér köntösbe öltöznek. Délben pedig finom, selymes pókhálószövetbe. Úgyhogy még néhanapján Napapónak is megakad rajtuk a szeme. S ilyenkor haragosan kel ki a mai divat túlzásai ellen. S gyilkos sugaraival rongyokra tépi a fátyolruhát. De szófogadatlanok a pajkos tündérkék. Alkonyattájon, ha megkezdődik ismét az élet, a munka, a fürge ujjacskák a széttépett ruhafoszlányokat újra összeszövögetik. . . ... S ismét ott lebeg, fehérült a habselyem fátyol a Mecsek homlokán. Olyan, mint egy esküvőre váró mennyasszony. Mert a vőlegénynek — a télnek — meg kell érkeznie hamarosan. Szüret után lesz az esküvő... A köd szimfóniája borongós, szomorú érzést kelt bennünk. Emlékeztet arra, hogy nemcsak kacagó élet, virágillatos tavasz, forró, csókos nyár és boldogság van a világon. Hanem jogaiért lázadozó ősz is, tél is... Elmúlást, bánatot, testilelki fájdalmat is tartogat a Sors a ládafiában. Mert a Sors kegyetlen uzsorás. Tengersok könnyel, nagy szomorúsággal kell megfizetni apillanatnyi örömért, boldogságért. ... Az őszi köd szemfedője mindent betakar. A természet pusztulását, a lelki bánatot. Hogy ne láthassa senki... Ne kacaghasson rajta senki. -------- Lőrinczy Mária. — Kormányzói elismerés. A kormányzó Horn József, a Kender, Juta és Textil Ipar Rt. művezetőjének három és fél évtizeden át kifejtett értékes szolgálatáért elismerését nyilvánította. — Kinevezések a m. kir. követségnél. A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére murai és kőröstarcsai Török Bálint dr.-t, I. oszt. követségi tanácsost rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré a hágai, rudnói és divékujfalusi Rudnay Lajos dr. I. oszt. követségi tanácsost rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré a szófiai m. kir. követséghez kinevezte és ezen követségek vezetésévek követi minőségben megbízta. Rettegi Moldoványi Sándor dr. I. oszt. követségi tanácsosnak a rendkívüli követi és miniszteri címet és jelleget adományozta és őt Belgiumba és Luxemburg nagyhercegségben való képviseletet ellátó brüsszeli m. kir. követség vezetésével követi minőségben megbízta. — Bécsi egyetemi tanár előadása Pécsett. Hans Kelsen, a bécsi egyetem világhírű tanára f. hó 18-án d. u. 126 órakor tartja az egyetem aulájában előadását „A szuverenitás fogalmának eltolódása" címmel. Í Leanyja és fiú cipői a legolcsóbban Kleinnál, Ferenciek исс ч 10. — Ügyvédi In. Dr. Krausz Sándor ügyvédi irodáját Fürdő ucca 1. szám alá (Izraelita Hitközség bérpalota) helyezte át. — A Budapesti Mérnöki Kamara által kiküldendő törvényhatósági bizottsági tagok választása f. hó 9-én, szombaton délután ‡23—6 óráig Pécs város székházának közgyűlési termében történik és azon a kamara által hitelesített névjegyzékben felsorolt összesen 92 Pécsett lakó kamarai tag jogosult résztvenni. — Sok pénzt fog takarítani, ha szükségletét nálam szerzi be. Párisi Áruház , Rétyi Dezsőnél . — A pécsi Szr. Nőegylet klubszerű összejövetele ma délután 5 órakor a Széchenyiben. üresedésben lévő körjegyzői állások. A siklósi járáshoz tartozó Beremend és Kásád községek körjegyzői állása megüresedett. Pályázati határidő november 11-e. Ugyancsak megüresedtek a vajszlói és rácpetrei rendszeresített segédjegyzői állások is, melyekre november 11, illetőleg november 24-éig lehet pályázni. A bikali és kisvaszari segédjegyzői állásokra a pályázati határidő november hó 15-e. A németbólyi rendszeresített segédjegyzői állásra november 26-áig lehet folyamodni. A kérvények az illető községek járási főszolgabíróihoz intézendők. — Senki el ne mulassza kihasználni a 98 filléres hét rendkívüli árait Csipkeáruház, Király u. 17. — A Pécsi Ügyvédi Kamara vármegyei érdekképviseletének választásáról tegnapi számunkban adtunk hirt. Hírünkbe hiba csúszott be, amennyiben póttagnak Varga Pál dr. (Siklós) mellé nem Riemer Oszkár dr.-t (Pécsvárad), hanem Riemer János dr. (Szentlőrinc) választották meg. Riemer Oszkár dr. különben virilis jogon tagja a törvényhatóságnak. — Ilyen olcsón még nem vásárolt mint a Párisi Áruházban, Kétyi Dezsőnél. — Pécs szab. kir. város mezőgazdasági bizottsága a közigazgatás rendezéséről szóló 1929. évi XXX. t.-c. 4. §-ának 4. bekezdése értelmében saját tagjai közül egy érdekképviseleti tagot küld ki a város törvényhatósági bizottságába. Ezen érdekképviseleti törvényhatósági bizottsági tag választása november 10-én, vasárnap d. e. 9 órától 11-ig lesz a városi székház III. em. 60. sz. a. gazdasági tanácstermében. A rendes tag választásával egyidejűleg egy póttagot is kell választani. A rendes tag és póttag választása együtt történik. — Meghirdették a vármegye főtisztviselői állásait. Fenti cím alatt mai számunkban hírt adtunk arról, hogy vitéz Keresztes-Fischer Ferenc dr. főispán november hó 30-iki lejárattal pályázatot hirdetett Baranya vármegye összes főtisztviselői állásaira. Baranya vármegye Hivatalos Lapjának ma megjelent rendkívüli kiadásában a főispán a „Pályázati hirdetmény“-nek a pályázat határidejére vonatkozó részét hatályon kívül helyezte, és ezt a határidőt folyó évi november hó 30-áról, évi november hó 16-ára tette. V Slázcsatornázást készít Gungl Fülöp és Társa, Deák ucca 9. Telefon : 945. ..,1...'.'." ■■■■■■ ,v ............Mini'll, nii'll II illlllllllllllmllllllllllllllllllllllllll I A* ppCy pörköltkdve a legneme- I sebb fajkávék keveréke. ............................. — A pécsi szociáldemokrata párt két körzetben megpeticionálja a törvényhatósági választást. A pécsi szociáldemokrata párt ma este ülést tartott és ezen elhatározták, hogy a törvényhatósági választásokat а IX. és minden valószínűség szerint а XII. választási körzetben is, megpeticionálják . Használja ki az alkalmat és vásároljon’ a 98 filléres héten a Csipkeáruházban, Király u. 17. — A „Zitakör“ tagjainak adománya a Heim Pál alapra. A Stefánia Szövetség a következő értesítést kapta: A Stefánia Szövetség Tekintetes Elnökségének Pécs. Mi, a „Zitakör“ tagjai, mint jó magyar honleányok — és leendő magyar anyák — megértettük azt a fontos nemzetvédelmi munkát, amelyet a Szövetség a magyar anyák, a magyar gyermekek érdekében folytat. Szerény tehetségünkkel a Szövetség munkáját egyelőre mással nem támogathatjuk, mint azzal, hogy szerény keresetünknek nehezen, de szívesen félrerakott filléreiből megvesszük a 3. sz. táblablockot. Amidőn az érte járó 50 P-t mellékeljük, arra kérjük a T. Elnökséget, hogy ezen 50 P-t a „Heim Pál alapítványhoz“ csatolja, hogy a „Zitakör“ is előbbre vigye a pécsi gyermekek örökemlékük apostola nevének megörökítését.’ 1929. nov. 2-án mély tisztelettel Herma Kató, Vétek Kató, Guth Mária, Schudt Mária, mint a Zitakor vezető tagjai. — Miért nem nosztrifikálják a csehek a pécsi egyetemen szerzett diplomákat ? Nagy meglepetést keltett az a híradás, hogy a csehek nem hajlandók a pécsi és szegedi egyetemeken szerzett diplomákat nosztrifikálni, sőt még az itt folytatott tanulmányokat sem ismerik el. A csehek ezen cselekedete ismét bizonyíték az általuk annyit hangoztatott „békés együttműködés“ gyakorlati megvalósításának, amely mögött nem lehet más, mint politika. Az a politika, amely megszüntette a pozsonyi, a kolozsvári magyar egyetemet, mert félt, hogy az azokból kiáramló magyar kultúra túlságosan el fogja homályosítani friss sütésű „győzelmük“ amúgy is halovány dicsfényét. A kiüldözött két egyetem azonban feltámadt. A kolozsvári Szegeden és a pozsonyi Pécsett folytatta működését. S a jelek szerint a csehek szemében az a bűnük, hogy élni merészelnek annak ellenére, hogy halálra ítélték őket. A magyar kultúra megsemmisíthet ellenségének bizonyítéka ennek a két egyetemnek működése. Ez az oka a csehek újabb cselekedetének, amellyel félrerúgva minden jóérzést, igazságszeretetet, ismét valódi arculatukat mutatták meg. — Órajavító-intézet, Kossuth L. u. 4. — A pécsi Jótékony Nőegylet vezetősége f. hó 10-én vasárnap délután 5 órai kezdettel megismétli a múltkori, nagy tetszésnek örvendő teadélutánját. A terem ismét hangulatosan lesz díszítve, sok színes lámpával, virággal. Lesz ismét táncverseny és más kedves meglepetés. Belépődíj nincs, a kötelező teajegy sendvichel együtt 1.50 P. Táncosoknak ugyanez 1s. — Felakasztotta magát és meghalt. Máté József házai gazda idegbaja miatt az istállója gerendájára felrasztotta magát s mire tettét észrevették, meghalt. a rádió országos ki Гц művésznője fellép Bodán Margit nov. hó 10-én, vasárnap este a Pannonia nagytermében. A Pécsi Polgári Dücskör közreműködésével rendezendő nagyszabású magyar nóta propaganda estén. PÉCSI NAPLÓ 1929 november 6 AZ APOLLOBUDAPESTTEL EGYIDŐBEN NÉGY NAPIG MUTATJA BE TEL ÉS TEJELŐ HOLTTEST-JÉT