Pécsi Napló, 1931. március (40. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-17 / 62. szám

év után­­. szőlőszomszédnál világosságot láttam. Betértem. Ott találtam Perfel Mátyást a feleségével. Hal­paprikás volt vacsorára. Marasztaltak s én ott maradtam. Nem bírtam azonban sokáig a fenn­maradást, a bor nagyon dolgozott már bennem. Elköszöntem azzal, hogy hazamegyek. Nem volt azonban kedvem lemenni a faluba. Visszamentem a présházba, ajtaját bezártam és lefeküdtem a priccsre aludni.. Alig hogy elszunnyadtam, zörge­­tést hallottam az ablakon. Kinéztem. Perfel Má­­tyásné jött utánam azzal, hogy elfogyott a boruk. Aggjak néhány litert. A jegyző kérdésére bevallot­ta ezután Ambrus, hogy tíz éve szoros barátságban állt Perfel Mátyásáéval. •—­ Eleinte nem akartam beengedni, — folytatta Ambrus vallomását — nagyon bosszantott, hogy utánam jött. Hosszas kérésére azonban mégis be­engedtem. Szemrehányásokat tettem neki, mire az asszony gorombán válaszolt. Erre én pofonütöttem. Mikor azután erre az asszony nekem ugrott, vér borította el agyamat. Nem tudtam már, hogy mit teszek. Letepertem a földre, kezem nyaka köré szorult és addig szorítottam, untig csak éreztem, hogy mozog. — Homályosan emlékezem még arra, hogy felkaptam ezután baltámat és az asszony fejére sújtottam ,majd a mozdulatlan testet leöntöttem petróleum­mal és meggyu­jjtottam. A lángoló testet karjánál fogva végighúztam a prés­házon és kidobtam a hóba. irtózatos tette után, vallotta Ambrus, haza­ment és lefeküdt aludni. Reggelre kelve kialudta mámorát, döbbent Ambrus tettére. Első gondolata az volt azonban, hogy Perfelné nem halt meg. — Jól elláttam a baját—■ gondolta— legalább ezentúl békében fog hagyni. Kiváncsi volt azonban arra, hogy megtalálták-e az asszonyt és visszament ezért a szőlőbe. Ekkor égták el.* Ezt a vallomását ma Ambrus a vizsgálóbíró előtt is megismételte, mire a vizsgálóbíró elrendelte előzetes letartóztatását. Miután a helyszíni vizsgálat a mai nap nem fejeződött be és ezt holnap is folytatni fogják, eredményét csak a legközelebb fogjuk ismertetni. PÉCSI NAPLÓ 1931. március 17. Budapesten látták Schreiber Tamást szombaton este. Budapest, március 16. A rendőrségen ma egy nő bejelentette, hogy szombaton este a Huszár utcában látta Schrei­ber Tamást egy férfi társaságában. Mielőtt még a járókelőket figyelmeztethette volna, Schreiber eltűnt a szeme elől. Budapest, március 16. Schreiber Tamásról különféle bejelentések érkeztek a főkapitányságra. Az egyik bejelentés szerint Schreibernek már he­tekkel a bűntett elkövetése előtt szorosabb vi­szonya volt egy kb. 30 éves elvált asszonnyal, aki miatt akart szakítani mindenáron Nagy Má­riával. A másik jelentést Budi Pál volt gazdatiszt tette, aki elmondotta, hogy Schreiber ellopta az ő születési bizonyítványát. A bejelentések alap­ján megállapították, hogy Schreiber Budi névre állíttatott ki magának útlevelet és az útlevél most is érvényben van. Ebben az a levélben Schrei­bernek bajusz nélküli fényképe van. Lélekemelő módon ünnepelte az egész város 1848. március 15.-ének emlékét. Pécs, márc. 16. Az 1848-iki nagy március nyolcvanharmadik fordulója a tavasszal kacérkodó, napszigaras köntösbe öltözötten köszöntött reánk. Ám e csalóka fénypompa mellett nagyon is érző­dött a szokatlan hosszúra nyúlt tél dermesztő lehelete. Az időjárás párás, hideg volt, de a szivek felengedtek az emlékezés tüzénél s ünnepelt az ország minden lakójával Pécs városa közönsége is, történelmi múltjához, kulturális jelentőségé­hez méltóan. A város házai piros-fehér-zöldben pompázó lobogódíszt öltöttek a nagy évforduló alkalmából s nem volt üzlet, kereskedés, kávéház, vendéglő, melynek kirakataiban ott nem virított volna a szabadságeszmék vértelen diadalnapjára emlékez­tető szalagdísz vagy nemzeti kokárda. Az ünneplő lélekhez ünnepi köntöst öltött a város lakossága is, mely sűrű rajokban hullám­zott az utcákon, a délelőtt korai óráiban a hely­beli templomokban az ünnep alkalmából tartott istentiszteletekre igyekezve. Szentmisék, illetőleg istentiszteletek folytak a székesegyházban, a belvárosi, budai külvárosi plébánia templomokban és a gyárvárosi templom­ban reggel 9 órai kezdettel, a szigeti külvárosi rk. plébánia­ templomban reggeli 8 órai, az ágostai hitvallású ev. templomban és az izr. imaházban délelőtt 10 órai, a református templomban dél­után 5 órai kezdettel, hol mindenütt a hívők és áhitatoskodók imponáló tömegei jelentek meg, a városi, megyei és állami közhivatalok és intéz­mények hivatalos képviselőivel az élükön. Ünnepség a Majláth-téren. A város társadalmának a nap jelentőségét kidomborító ünnepsége 1412 órai kezdettel a Majláth­-téren folyt le, melyet jelzett időre mint­egy 5—6 ezer főnyi közönség szállt meg, hogy a letűnt idők lelkes ifjúsága soha el nem homályosult­ emlékének adózzon. Az ünnepséget a m. kir. 8. honvédzenekar vezette be, a Magyar Hiszekegy lélekemelő hang­jaival. Ezután Rajczy János, a Verbőczy T. E. tagja szavalta el messzeható, harsány hangon Petőfi Nemzeti Dalát. Az ünnepi beszédet Magda István dr., sziget­vári ügyvéd, a Verbőczy T. E. dominusa mon­do­tta. A gyújtó hatású, megkapó beszédet a követ­kezőkben adjuk : — A legigazibb magyar lila lantosa, a leg­hősibb magyar eposz héroszai és­ a legmegrázóbb magyar dráma mártirai, esztendőről-esztendőre ünneppé t tették március 15-ét. A 48-as idők fel-fel ismétlődő magyar élet, magyar sors rapszódiáiról emlékezünk ma. Petőfi ifjúsága, Kossuth népe,tehát a magyar­­lélek együtteséből teremtődött a szabadságharc. Lett, mint a magyar földből a vadvirág. Ha meg­csapta is az idegen szél, nem volt romboló, mint a franciák forradalma, sem lámpavasat használó bécsi zendülés és szabadságharc is, csak azért lett, mert a hatalmon lévők nem engedtek a szabadságnapnak. Harcra nem készültek. Petőfi „Talpra Magyar” jához, csak pár rőfnyi nemzeti szinti pántlika kel­lett. Kossuth üzenetére pedig csak a kiegyenesí­tendő kaszát vihette csatába a magyar gazda. És mégis, ebből a lelkesedésből támadt a hon­véd, a nemzetőr. Ifjú és öreg, vetélkedő védője, őre, hőse lett a honnak, a nemzetnek. A „szabad­ság, testvériség, egyenlőség” szenth­áromság­­tana, Kossuth eszméje szállta meg a lelküket. És az az eszme a legigazibb kereszténység és a legnemesebb demokrácia összetételéből állt. Érezte, tudta, hirdette, hogy akiben él a hit­szerinti kereszténység, abban kell, hogy legyen szerető demokrácia is. És megfordítva: Kossuth sokoldalú, szokatlan nagyság. Élt benne külön-külön egy egész politikus, szónok, államférfiú. De mégis elveinek együttesével, mint milliókat felszabadító szabadsághős vált, örök­­életűvé. Mert a tudós elméleteinek kódexeit, a könyvtárak, a szónok nevét, a lexikonok, a poli­tikus tetteit a „corpus juris”, igaz, hogy mara­dandóan őrzi, de mindezeknél többet ér, a leg­több levelű, az élő, az örökalbum, a nép lelké­nek emlékezete. Oda pedig, róla csak ennyit írt fel a szeretet : „Kossuth Apánk”. A legtávolabbi magyar falu, puszta és tanya legegyszerűbb embe­rének, ha eszébe jut vagy nevét hallja, szeme megvillan, majd könnyezik. Én úgy tartom, hogy ez a legmagasztosabb emlékbeszéd és a legmeg­­siratottabb nekrológ. E „Nagy idő, nagy emberek”, m­a, a megszáz­­szorosodott magyar sorsfájdalmak idején meg­­éreztetik-e velünk, hogy csak a 48-a­s eszmével győzhetünk? Érzitek-e, hogy újra dem­okratiku­­sabbá kell tenni, a kereszténységet és kereszté­nyebbé a demokráciát? Tudjuk-e, hogy a nem­zeti közszerencsétlenségünk, kiceruzázott határain túl, „magát az eltiport magyarnak még kisírni sem szabad”? Hát azt észrevesszük-e, hogy a magyar föld imádója, az Isten adta nép, titkon bár, de keserűséget hord magában, hogy sors­testvérei közül már sok, „nem leli honát e hazá­ban”. Látjuk-e, hogy gyengül a fellángolás az ifjú szívekben már? Ha mindezt érezzük, tudjuk, látjuk, akkor akarjunk hát egy új március idusát ! Akarjátok, ti, idősebbek, akiké a fele múlt és a fele jelen és akarjuk mi, fiatalok, akiké a jelen másik fele, de a jövő egészen !­­ Szóval Kossuth mai népe, Petőfi új ifjúsága ! És igy lesz feltámadás, igazi magyar élet" A beszéd kiváltotta zajos éljenzés és taps elülte után az összes pécsi dalosegyesületekből alakult énekkar Weigele Oszkár karnagy vezény­lése mellett Ammer : „Nem, nem, soha !“ című, hatalmas karát adta elő, majd a város, megye, állami hivatalok, társadalmi, kulturális és jóté­kony egyesületek küldöttségei járultak Kossuth Lajos ércbe öntött alakja elé, a hála és meg­emlékezés koszorúit helyezve a szobormű talap­zatára. A nagyszabású ünnepséget a Pécsi Leven­ték Dal- és Zeneegyesületének zenekara rekesz­tette be a Himnusszal. Az ünnepség után az egyetemi ifjúság, mely bajtársi egyesületeibe tömörülten, testületileg vett részt a nagy időket idéző megemlékezésen, a katonazenekar hangjai mellett vonult vissza az egyetemi aulába. A pécsi egyházak, egyesületek és iskolák márciusi ünnepsége. A Pécsi Evangélikus Egyház lélekemelően szép ünnepi istentiszteletekkel emlékezett meg március 15-ről. A délelőtti istentiszteleten az ünnepnap alkalmára vendégül jött Kapi Béla püspök tartott magas szárnyalású prédikációt. Beszédében meghatóan és szívhez szólóan hang­súlyozta a kereszthordozás mindnyájunknak ked­ves kötelességét, mely azonban csak akkor Isten­nek tetsző, ha lépéseinket állandóan és minden­ben Krisztus járása szerint igazítjuk. Az este 6 órai ünnepi vallásos est kimagasló eseménye a vendégpüspök közel egy órás előadása volt, mely­ben drámai erővel tárta a hallgatóság elé azokat a bűnös mulasztásokat, önzést és kapzsiságot, me­lyek a nemzetet a mohácsi katasztrófához juttat­ták. A mai trianoni nyomorból is — úgymond — csak a nemzet javainak előtérbe helyezé­se segíthet ki bennünket. Ne felejtkezzünk meg tudományunkról és művészetünkről sem, mert ha könyvtárainkat megint a fegyverek és szarvasagancsokkal cserél­­j­ük fel, a tudatlanságba sülyedünk. Közreműködött az evang.­nlikar Zupancsics tanárral. A gyüle­kezeti éneket Reichel Lajos főkántor­­vezette szép bariton hangján, Zongorán pedig Bán János zeneiskolai tanár játszott. A templom zsúfolásig megtelt a legelőkelőbb közönséggel és városunk notabilitásaival. A gróf Széchenyi gyakorló reáliskolában az ünnepélyt a Hiszekegy nyitotta meg. Tolnai La­jos VI. o. t. a Nemzeti dalt szavalta el, majd Varga Gábor dr. tanár mondott ünnepi beszédet. Ragyogó gondolatokkal és mély politikai meg­látással rajzolta meg a márciusi ifjak igazi lelkét és állította példaképül a mai gyenge, lélektelen ifjúsága elé. Jancsek János VIII.­­ t.. Franco Berardelli olasz költő „Petőfi” című modern ódá­ját szavalta komoly átérzéssel. Ezután az intézeti énekkar Jakab—Hollósy, „Riadó“-ját adta elő Szilárd Leó dr. tanár művészi vezetésével, tö­kéletesen. Miksa Lajos VII. o. t. Kozma Béla „Volt egyszer egy ország“ c. verset szavalta el. Vincze Zs.: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyar­­ország dalának interpretálásával újra az énekkar ragyogtatta kiváló összetanultságát. Ifjú Dobokai Márton 1. o. 1. Sajó Sándor „Magyarország” c. versét szavalta. A Himnusz és a Kossuth nóta fejezték be az ünnepélyt, amelynek az a neveze­tessége is megvolt, hogy ezen mutatkozott be — egyelőre csupán, mint az énekszámok kísérője — az iskola néhány hónapja megalakult fúvós zene­kara. Az alsó osztályos tanulók számára külön

Next