Pécsi Napló, 1935. április (44. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-05 / 78. szám

2. bitlül Villanyszerelési és mindennemű mechanikai munkákat a legjutányosabb áron elvállal garanciával Molnár Artur villanyszerelési vállalata, Széchenyi­ tér 15. Telefon 26-17. Takarékosság bevásárló hely­ állandóan és hosszú időn keresztül a közélet, a parlamenti élet aktív képviselőit mindig ugyan­abból a 300 -400 emberből permutálja, kombinálja és variálja,­­ nem lehet helyes.­­ A parlament rövid időn belül összeül és megkezdődnek a munka nehéz­köznapjai. E ne­héz munkanapok eredményéből kell, hogy a ma­gyar ünnepnapok szülessenek meg. A választási harcnak nemcsak elesettjei vannak, mert a harc­ban sebek is esnek. Ezeket a sebeket közös magyar akarattal minél hamarabb be kell gyógyítani, el kell feledni, hogy mielőbb beálljon a leengesztelő­­dés légköre, amely távol minden szubjektív szemponttól, csak a magyar ügy szempontjából néz minden kérdést. Minden igaz magyar közéleti férfit, kell, hogy ez a gondolat vezessen. Ennek a gondolatnak jegyében köszönöm meg még egyszer a szombat­­helyi kerület bizalmát, midőn annak mandátu­mát átveszem. A hatalmas tömeg, amely a városháza előtti téren hallgatta végig a miniszter beszédét,­­ szűnni nem akaró lelkes éljenzéssel ünnepelte ismét a város képviselőjét. A miniszter és kísérete Szombathelyről Kő­szegre hajtatott, ahol este 6 órakor részt vett azon a gyűlésen, amelyen Németh Imrének, Kő­szeg képviselőjének nyújtották át a mandátumot. A BUDAPESTI EGYETEM JUBILEUMI ÜNNEP­SÉGÉNEK ELŐKÉSZÜLETEI. Budapest, ápr. 4. A kormányzó kihallgatáson fogadta a királyi magyar Pázmány Péter Tudo­mányegyetem tanácsát. A kihallgatás folyamán az egyetem rektora megtette az egyetem jubi­leumi ünnepségeivel kapcsolatos előterjesztéseit és egyben felkérte Ő főméltóságát, hogy az ezévi szeptember 26-iki díszülést személyes megjele­nésével tegye emlékezetessé. A kormányzó az előterjesztésekhez hozzájárult és kilátásba he­lyezte megjelenését a díszülésen és az operai díszel­ő­ad­áson.­­ IDŐJÓSLAT: Gyenge nyugati légáramlás, helyenként még eső, a nappali hőmérséklet növek­szik, éjjel azonban sok helyen talajmenti fagy. A „PÉCSI NAPLÓ" REGÉ­NYE Két férfi özvegye Írta: SÁSDI SÁNDOR 82 Előttük feküdt a letakart tetem. Valahonnan egy stráfos abroszt kerítettek, azt tették a halottra. - Látni akarom - mondta Antónia és csak szorította kezében a pereceket. Nem sírt, de az arca fehér volt és szájaszéle remegett. - István, te vagy az István? - suttogta magában, aztán hangosan ismételte: - Látni akarom... Levett kalappal álltak körben a munkások. Egyik felemelte a csikós abroszt. Antónia nézte ■a szétroncsolt fejet, a bevérezett hajat, a fel­hasadt szájat és a kifordult szemeket. Kiáltani akart, de csak sóhaj, lihegő nyögés szakadt ki belőle. - Nem, ez nem ő... Ez nem István... A munkás letakarta újra a halottat. Valaki azt mondta: - Nem vette észre, hogy a vasrúd még nincs befalazva. Én láttam, amikor lebillent. - Áldott jó ember volt. Krajcárral meg nem csalt senkit. Hogy beteg lett a feleségem, a két­heti napszámomat előre kiadta. - Nekem meg bukkancsot adott az elmúlt télen. - Áldott jó ember volt... ! Jött a mentő­kocsi. Biró úr erőszakkal el­vezette Antóniát, beültette az autóba és haza­vitte. Mielőtt elment volna, átadta a halott zse­béből kiszedett holmikat. Az óráját, a töltőtollát, ceruzákat, erszényt, tárcát. Odarakta az asztalra Antónia egyedül maradt. Odaállt az asztal elé és sóhajtott. - Ez minden, ami megmaradt belőle... Kezébe vette az órát, amelynek csodálatos­képen semmi baja nem történt. Ketyegett most is. Megnézte a töltőtollat, a ceruzát. Felnyitotta az erszényt, amelynek egyik rekeszében át­lu­­kasztott fillér volt. Ő találta valamikor, lent az uccán és odaadta Istvánnak. A nagy tárcában rendbe voltak rakva a bankjegyek. Közöttünk egy levél. Tegnap irta a báróné. Ugyanabban a borítékban egy másik, Imre írása: „Antónia. Úgy szeretlek, olyan nagyon szeretlek, hogy ezt sürgősen le kell írnom, neked... “ Csak állt, kezében a levéllel és úgy látja elbillennek helyükből a bútorok, forogni kezd a fal, aztán sűrű feketeség esik mindenre, ő meg zuhan valahova mélybe, nagyon mélybe.. . Pillanatig tartott ez. Újra látásra nyílik a szeme, megindul a szíve verése, gondolatok préselődnek az agyába és kezét a szájára szorítja, hogy ne halatszon a kiabálása. - Megöltem... én öltem meg őt... Bűnhődni szeretne. Azt akarná, hogy min­denki hallja e szörnyű vádat. Köpjék le, kövezzék meg, égessék el máglyán. Bűnhődni! Fetrengeni porban, a korbács csattogását érezni arcában, elvérezni ebben a nagy kínban, amellyel élni úgy sem lehet. - Én öltem meg őt. .. - kiáltja, vagy csak hiszi, hogy kiáltja, mert nyelve nem mozdul, szája nem nyílik. Csak ül. Összeroskadtan, szörnyű terhek­kel a vállán, s nagy, nagy kereszttel, amely nyomja lefelé. Odanőtt hozzá, vinni, cipelni kell ezt, mert nincs megkövezés, megkorbácsolás, máglya­halál; csak a bűntudat kínja, amely örökre rásütötte bélyegét és, amelyet rejtegetnie kell mindenki előtt... Az este olyan csöndben jött el most is, mint máskor. Etel begyújtott a kályhában. Ők ott ülnek a pamlagon. Középen Antónia, mellette a kislányok. Összebújnak hárman, a világ leg­­árvább­jai. Ahogy hozzásimul a két gyerektest, úgy érzi Antónia, nagy üszkös sebét simogatják gyó­gyító kézzel. Szorítja magához mindkettőt és már tudja, hogy soha sem hagyja el őket. Bejön Olga Jante, Púder és festék nélkül. Öregasszony megint­ így jön gyászolni ebbe a házba. - Antónia, mi lesz a gyerekekkel: apátion, Anyátlan árváim... Csókolgatja őket, de a kislányok karja nem vál le Antóniáról. (Folyt. köv.) PÉCSI ЛАРИ) ­ április 5. A DGT. tisztviselőkara és munkássága bensőséges ünneplésben részesítette a távozó Balsay Aladár bányaigazgatót Pécs, ápr. 4. Délután 4 óra. Ünneplőbe öltő-­­ ■ zött bányatisztviselők és bányászok sorakoznak fel a bányaigazgatóság tanácstermében. Elfogó­­dottan foglalják el helyeiket. Megilletődött csend­ben lép a terembe Balsay Aladár bányaügyi fő­tanácsos, a DGT. távozó igazgatója. Kérgeskezű munkás emberek és tisztviselők szemében könny csillog, amikor felhangzik a búcsúbeszéd első mondata. Amikor elhangzott az utolsó beszéd, Balsay Aladár is könnyezett. A közös munkában eltöltött évek szomorú és víg epizódjai, emlékei vibráltak a lelkekben.* A távozó bányaigazgatón kívül Szabolcs Rezső bányaügyi tanácsos, a bányaigazgatóság új veze­tője és Ozanich Gyula központi felügyelővel élükön megjelentek a kerületek vezetői, a bányamérnöki és üzemi tisztviselői kar, a bányaigazgatóság admi­nisztratív tisztviselői, a bányatárspénztár orvosi karának, a DGT. népiskolák tantestületének és a DGT. által fenntartott szociális és népjóléti intéz­ményeknek képviselői.* Szabolcs Rezső bányaügyi tanácsos a bánya­igazgatóság és bányaüzemek háláját és köszönetét tolmácsolta a távozó bányaigazgatónak és ki­emelte, hogy Balsay Aladár mindenkor vasszorga­lommal párosult tudással, ritka szervezőképesség­gel találta meg a vállalat és alkalmazottai érde­kében a reábízott súlyos feladatokat. * Ozanich Gyula központi felügyelő a bánya­technikusok osztatlan bizalmának, megbecsülé­sének és ragaszkodó szeretetének adott mélyen átérzett szavakban kifejezést. Kiemelte, hogy Balsay Aladár a kötelességszerű szigorúságot min­den ténykedésében őszinte kollegialitással, pártat­lansággal, igazságossággal és jóakarattal egyesí­tette. Ténykedéseiben erős nemzeti érzés, kiváló szaktudás és minden nemes és jó ügy iránti lelke­sedés irányították. Biztosította, hogy volt tech­nikus munkatársait a kortársi szeretet és hála szálai fogják a jövőben is hozzáfűzni. * Borsy Jenő irodafőnök az adminisztartív tiszt­viselői kar megbízásából és nevében mondott költői lendületű beszédben Isten hozzádot a nyuga­lomba vonuló bányaigazgatónak. „Az élet nagy várótermében vagyunk valamennyien - mon­dotta - és szüntelenül látjuk vonatok érkezését, tovasuhanását és ezzel örömnek és bánatnak szaka­datlan váltakozását. Az Isten hozott és Isten hozzád szavai lelkünk érzelmeinek állandó hullám­­­­zásai.“ A távozó bányaigazgató olyan évtizedben intézte a bányaüzemek ügyeit, amely évtized a maga verejtékes gondjaival, megújuló aggodal­maival talán egy egész emberöltő súlyával nehe­zedett minden alkalmazottra és Balsay Aladár ezen gondterhelt időkben vallásos és hazafias érzéseivel, mély emberi elgondolásaival igyekezett a lelkek egyensúlyát átmenteni jobb időkre. Emlé­kül és lelki értékként megtartja a tisztviselői kar az ő példaadó kötelességtudását, vasszorgalmát, amelyekben mindig előljárt. „A mindenható áldása kísérje a pihenés éveiben életutain - fejezte be szavait - és végtelen kegyelme hozza meg vala­mennyiünknek a sóvárgott, jobb magyar jövendőt.“­­ Balsay Aladár mélyen meghatódva és elérzé­­kenyülve köszönte meg az elhangzott, szívből fakadt búcsúszavakat és biztosította volt tiszt­viselőtársait, hogy a Pécsett töltött időket min­denkor legkedvesebb emlékei közt fogja megőrizni és szeretettel kiséri figyelemmel volt munkatársai további sorsát. Reméli, hogy a megpróbáltatás és áldozatok nehéz évei után még jobb idők fognak beköszönteni. Kérte az összes alkalmazottakat, hogy kötelességeiket híven, lelkiismeretesen és szorgalommal teljesítsék a jövőben is és tartsák meg őt jó emlékezetükben és legyenek meggyő­ződve, hogy ténykedéseiben, ha a viszonyok kény­szerű nyomása alatt sokszor fájó érzésekkel kellett is cselekednie, de mindig a szeretet volt fő irányí­­tója. Ezzel a felemelő szép ünnepség véget ért. * * A FRANCIA VEZÉRKAR MAGYARBARÁT PO­LITIKÁT AJÁNL A KISANTANTNAK. Fázis, ápr. 4. A francia vezérkar a kisantantnak a Magyarországhoz való kö­zeledést ajánlja. Azt ajánlják, hogy helyes volna bizonyos területi és politikai áldozato­kat hozni Magyarország igényeinek kielégí­tésére. * A magyar közvélemény mindenesetre a leg­nagyobb örömmel fogadja ezt a baráti és meg­értő gesztust, amelyet a francia vezérkar ezzel a cselekedetével produkált. A legmértékadóbb körök részéről hangzott el tehát most a figyel­meztetés a kisantant felé. Páris felől más szelek fuj­dogálnak és mi ezt nem csak örömmel, de mint az idők elkerülhetetlen jelét vesszük tudomásul.

Next