Pécsi Napló, 1937. szeptember (46. évfolyam, 198-222. szám)
1937-09-24 / 217. szám
KLVI. év. kir. város Тек.Főjegyzői híra 12 fill. 1937. szeptember 24. Péntek ■■ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Munkácsy u. 10. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerk. tel.: 21-09. — Kiadóhivatali tel.: 20-27. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak házhoz szállítva vagy postán egy hónapra 2 P 50 f, egy negyedévre 7 P 50 f. Egyes szám ára 12 fillér. — 16 oldalas 20 fillér. 3? A francia sajtó játszotta és játsza ma is a legnagyobb szerepet az összes európai államok közvéleményének irányításában. Ezt feleslegesnek látszik indokolni, ha csak arra gondolunk, hogy a századforduló milyen céltudatosan irányított sajtópolitikára köszöntött Franciaországban, így nem mehetünk el szó nélkül a szerdai Petit Bleu hasábjainak egy cikke mellett, mely A. de Montgon tollából személyes meglátások és tapasztalatok útján foglalkozik a trianoni rokkant országgal. Egy csekélyszámú publicista gárdától eltekintve — kiknek kezét már nem köti le a vesztegető rubel polipkarja — vajmi kevés és még kevesebb őszinte szót hallottunk a középeurópai állapotokról. Hosszú évek és évtizedek sajtópolitikája némította el a francia sajtó szabadságát s nemzetközi önállóságát, annyira, hogy az már 1909-től, Izvolszky és Raffalovics párizsi megjelenésétől orosz érdekeket szolgált. A legnagyobb újságok, a Temps, az Echo de Paris, a Journal des Débats, a Republique Francais térdet hajtottak az aranyrubel előtt, s merész álhíreket s arcpirító, felháborító hazugságokat és rágalmakat terjesztettek. A Temps testvérvállalata, az Agence des Balkans, az első balkáni háború győztes államainak anyagi támogatásával Párizsban az íróasztalnál írt „helyszíni tudósítások“-kal uszított a pánszláv érdekek mellett, a monarchia ellen, az eszelősségig menő szájaskodással. Céljukat elérték. A feltétlen óvatos, de rövidlátó francia diplomácia, mely irányított lapjainak célját ekkor még nem ismerte fel, mindvégig igyekezett higgadtságát, józan önmérsékletét megtartani a balkáni kérdésben. Pétervár azonban nem állt meg félúton. Tovább uszított s elkövetkezett a világtörténelemben példátlan jelenség, hogy saját lapjai idegen zsoldban hazájuk ellen fordultak s téves információjukkal belekergették országukat a világkataklizma nagy kockarárásába, mely nekik vajmi keveset adhatott, de nagyon sokat követelhetett, igen nagy véráldozattal. Az idegen célok bérenclapjai — melyeknek üzelmeiről az orosz diplomácia levéltárában található Feketekönyvből szerezhetünk bőséges adatokat — megtették feladatukat, melyeknek elvégzésére a pánszláv célok kótyagosai bérelték őket. Végigvezethetjük aljas üzelmeiknek fonalát a háború vérzivatarjain, s a trianoni karneválon. Folyt tovább a harc a háborús felelősség kérdésének megvitatásában is. Ezekről ez alkalommal felesleges szólani. Most, hogy így láthatjuk, hogy a francia sajtó a múltban mit jelentett az országa közvéleményének irányításában, örömmel veszünk tudomást Montgon kemény tollának visszhangjáról. A Petit Bleu oldalain megjelent cikke a személyes tapasztalás meggyőző erejével világosítja fel a francia közvéleményt Magyarország mai helyzetéről. Most, mikor már tisztázódnak azoknak a titkos, s eddig megfoghatatlan erőknek rugói, amelyek a világot a háború őrületébe belehajszolták, kétszeresen értékes és becses számunkra Montgon éles meglátású publikációja. A történetíró Michelet régen összegezte Nyugat kötelezettségeit hazánkkal szemben, s Michelet tisztelőinek alkalmuk nyílott adósságukat leróni — írja Montgon — feldarabolták Magyarországot! A francia közvéleménynek fogalma sincs arról, hogyan darabolták fel Magyarországot? Képzeljék el, hogy Franciaországtól elszakították volna Bretagne-t, Burgogne-t és Province-t. Ez a képtelen helyzet nem állhat fenn sokáig, mert papírrongyokra nem lehet szilárd épületet emelni. Magyarország igyekszik visszaszerezni azt, amit integráns részének tekint, s amire életbevágó szüksége van. Az igazságtalanság nem teremthet egyensúlyt. A nemzetiségi elv, a történelem és a földrajz arculcsapása — írja Montgon — következett be. A cikkíró befejezésül utal az igazságtalan helyzetben rejlő veszedelmekre. A magyarság egyeteme őszintén hálás e sorokért, melyet Montgon a trianoni per újrafelvételének érdekében írt. Hálánk, köszönetünk, elismerésünk is az övé, hisz ne feledjük el, ezek az őszinte, s lelkiismerettől sugalt szavak a hirhedt francia sajtódzsungelben hangzottak el — az igazságért! Kecskés Tibor dr. Meghalt Horthy István lovassági tábornok , kormányzó testvérbátyját szombaton temetik Kenderesen Pécs, szept. 23. Ma hajnalban, a bécsi Collegium Hungaricumban, élete 79. évében meghalt vitéz nagybányai Horthy István lovassági tábornok. Isten jóvoltából magas kort ért, szellemi és testi frissességben, mégis szívenütő a váratlan halál, mely a legmagyarabb magyarok egyikétől fosztotta meg a nemzetet. Horthy István katona és politikus volt. Mindkettő azzal a természetes férfiassággal, mely ma már csak a régivágású nagyurak sajátja. Nemes egyszerűség, bátor kiállás és őszinte szókimondás jellemezték azokon a kiváló emberi tulajdonságokon felül, melyek személyiségének értékes összetevőit adták. Harcos egyéniség volt, ami nem egészen katonai neveléséből folyt, hanem azokból a helyzeti adottságokból is, melyek nemzeti közéletünk utolsó két évtizedét uralták s melyekkel nem tudott teljesen megbékélni. Fényes katonai karriert futott meg s amikor a polgári életbe tért, oda mindazokat az erényeket magával hozta, melyek katonai előmenetelében segítették. A hős brigadéros, később tábornok, aki a világháború valamennyi véres csatáját végigharcolta, a polgári életben a politika terén talált a további harcokhoz alkalmas terrénumot. Bácsbodrog vármegye tanácstermében és a felsőház díszes csarnokában hallatta mindig okos, néha az ügyek érdekében kíméletlen szavát. Súlyos kritikáinak visszhangja az egész országot bejárta s jóleső megnyugvást váltott ki, mert Horthy István, ahogy a harctereken az emberéletek kíméletét szorgalmazta, úgy közszereplései során ezeknek az életeknek a fölemelésén munkálkodott. A politikában Bethlen gróf hive volt és vele végig kitartott. Most, hogy az egykori császárvárosban örök álomra hunyta éleslátású, tiszta szándékokat sugárzó, bölcs tekintetű szemeit, ez a mindvégig tartó álom hozza meg számára mindazt, amiért a harctéren, vitézi karddal, a polgári életben önzetlen becsülettel a magyarságért küzdött, azért a magyarságért, mely benne haló porában is nemzete igaz és nagy fiát áldja. A betegség és a halál Vitéz Horthy István lovassági tábornok a múlt héten Grácban járt és hétfőn Bécsbe érkezett, ahol meglátogatta Herberstein gróf altábornagyot. Vitéz Horthy István útközben meghalt és légcsőhurutot kapott. A bécsi Collegium Hungaricumban ápolták. Betegsége közben tovább fejlődött és csakhamar tüdőgyulladás lépett fel. Szerdán délben a beteg állapota rosszabbra fordult, mert a tüdőgyulladás mindkét tüdőt megtámadta. Ekkor a beteg ágyához hívták unokaöcsét, Horthy Istvánt, a kormányzó fiát. Vitéz Horthy István állapota órárólórára rosszabbra fodult és éjszaka háromnegyed 1 órakor a Collegium Hungaricumban meghalt. Holttestét Budapestre szállítják. Darányi Kálmán miniszterelnök a halálhír vétele után táviratban fejezte ki a maga, valamint a kormány részvétét Horthy Miklós kormányzónak. A miniszterelnök a családtagoknak is külön kifejezte részvétét. A Collegium Hungaricumban megkezdték a holttest felravatalozását és pénteken délután a református szertartás szerint megáldják. Vitéz Horthy István életrajza Vitéz Horthy István lovassági tábornok 1858-ban született Kenderesen. Nyugalmazott lovassági tábornok, földbirtokos, Horthy Miklós kormányzó testvérbátyja. Középiskoláit Pozsonyban és Debrecenben végezte, a jogot a bécsi és a budapesti egyetemen hallgatta s az utóbbin tett jogtudományi államvizsgát. Mint egyéves önkéntes az ulánusoknál szolgált, később tényleges szolgálatba lépett. 1882-ben nevezték ki tényleges állományú hadnaggyá a 4-es huszároknál. 1906-ban törzstisztté nevezték ki, 1916-ban pedig tábornok lett. A szerb, olasz, orosz és román harctereken teljesített szolgálatot. A Lipót rend, a Vaskorona rend, a katonai érdemkereszt és még sok hadikitüntetés tulajdonosa. A híres limanovai ütközet legválságosabb óráit az ő huszárdandára küzdötte végig. A nemzeti hadsereg megszervezésekor a lovasság tisztikara egyértelműen őt kívánta le-