Pécsi Napló, 1938. december (47. évfolyam, 272-295. szám)
1938-12-04 / 274. szám
2. oldal. 1938 december 4. PÉCSI NAPLÓ Szemüveget kell venni? akkor Éden Drogériába kell menni! A felsőház egyhangú lelkesedéssel hívta meg a parlamentbe a Felvidék képviselőit Budapest, dec. 3. A felsőház mai ülését délelőtt 10 órakor nyitotta meg gróf Széchenyi Bertalan elnök. Az ülésen Imrédy Béla miniszterelnök vezetésével a kormány valamennyi tagja megjelent. Az ülés megnyitása után az elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg báró Harkányi János belső titkos tanácsos, felsőházi tag elhunytáról. Bejelentette, hogy Szülő Gézát és Cze 111 er Jenőt az államfő a felsőház tagjaivá nevezte ki. A bejelentés után megjelent az ülésterem baloldali bejárójánál Szülő Géza magyar királyi titkos tanácsos, a felvidéki magyarság vezetője és a felsőház tagjai nagy tapssal, percekig tartó éljenzéssel fogadták. Napirend előtt Meskó Zoltán nyugalmazott orvostábornok szólalt fel, aki hálásan emlékezett meg a kormányzó döntéséről, amelyet az egész ország megnyugvással vett tudomásul és amellyel a legutóbbi napok válságát megoldotta. Hangsúlyozta ezután, hogy az ellenségeskedéseknek meg kell szűnniük, az ország vitális éredekinek védelmében össze kell fogni mindenkinek. Végül meleg szavakkal üdvözölte a visszatért felvidékieket és azt a reményét fejezte ki, hogy ez a körülmény alkotmányos eszközökkel még gyorsabb munkára serkenti a nemzetet. A felsőház tagjai hosszantartó, lelkes tapssal fogadták azt a miniszterelnöki indítványt, amelyet a képviselőház már elfogadott és amely a felvidéki képviselők behívására vonatkozik. Az indítványhoz Huszár Aladár szólalt fel, aki örömmel és lelkesedéssel köszöntötte Szülő Géza felsőházi tagot, Jaross Andort a Felvidék miniszterét és Esterházy János grófot. Majd így folytatta: — A megfontolásnak, a bölcsességnek törvényhozó házában mondom, hogy csak jöjjenek a magyar életet átalakító refor- mok és biztosítom a miniszterelnök urat, hogy e háznak bölcsessége a legkisebb akadályt sem fogja gördíteni a reformok útjába, csak az a fontos, hogy a reformok , a népi és szociális gondolat mellett a mai gyár lelkiség szellemét foglalják magukban. Hosszantartó lelkes tapssal fogadták Huszár Aladár felszólalását. Más felszólaló nem volt és a felsőház ezután egyhangúlag nagy lelkesedéssel elfogadta a felvidéki képviselők behívásáról szóló miniszteri indítványt és a képviselőház által hozott határozatot országos határozattá emelte. Az elnök ezután indítványozta, hogy a felsőház legközelebbi ülését hétfőn déli 1 órakor tartsa és annak napirendjére a további teendőkről való intézkedést tűzzék ki. Bejelentette még az elnök, hogy valószínűleg akkor kerül sor az or-szággyűlés ülésszakának berekesztésére. Karácsonyi és újévi társasutazások. Az IBUSz rendezésében, Róma, Caprio San Remo, Abbázziába. Felvilágosítás és jelentkezés a Menatlegy irodában. Az országos dalosközgyűlés elismerése a pécsi dalművelésnek Pécs, dec. 3. A Magyar Dalos Egyesületek Országos Szövetsége a közelmúlt napokban tartotta évi rendes közgyűlését Budapesten, a Zeneművészeti Főiskola kistermében, a magyar dalosok nagy érdeklődése mellett. A közgyűlésnek kimagasló jelentőséget adott az a körülmény, hogy ez alkalommal jelentette be dr. Gfter János, volt cseh tartományi, losonci magyarpárti képviselő, mint a Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség országos elnöke, a viszszatért Felvidék 60 dalosegyesületének, 2500 lelkes magyar dalosának a MDEOSz-hez való csatlakozását. A népes dalos-közgyűlés percekig tartó meleg ünneplésben részesítette dr. Giller János képviselő-elnököt, valamint Simkó Gusztávot, a volt CsMDSz országos karigazgatóját, a Kassai Zenekedvelők Dalegylete jeles karnagyát. A szövetségi közgyűlés ünneplő egyhangúsággal határozta el, hogy a Felvidék visszatérésének emlékezetére 1939. évi június havában országos dalosünnepséget rendez Kassán, melyre máris oly nagy számban jelentkeznek az ország minden részéből a dalosegyesületek, hogy a kassai dalosünnep előreláthatólag minden eddigi országos dalosünnepet felül fog múlni. Szerény számítás szerint ezen dalosünnepségen 10—12 ezer dalos megjelenésére van kilátás. A Pécsvárosi Törvényhatósági Daloskerüllet képviseletében Borsy Jenő két, alelnök, szövetségi tiszteletbeli elnök üdvözölte a viszszatért Felvidék dalosvezetőségét. Magasszárnyalású felszólalással emelte a közgyűlés ünnepi hangulatát Czirják Antal országgyűlési képviselő, szövetségi tiszteletbeli elnök. Több értékes hozzászólással vett részt a közgyűlési határozatok meghozatalában Kiss Zoltán, polg. isk. tanár, mint a Pécsvárosi Daloskerület igazgatója és Pécsi Dalárda alelnöke. Agócsy László, a Pécsi Szeráfi Kórus, Székely István, a Pécsi Polgári Daloskör és Vásárhelyi Ferenc, a Máv. Ébredés Dalkör képviseletében vettek részt a közgyűlésen. A pécsi dalművelést kettős országos kitüntetéssel emelte ki a közgyűlés. Nevezetesen Agócsy Lászlót, a kormányzódíjas Szeráfi Kórus és az ezüstérmes és bornzérmes kor-mányzódíjas Pécsi Mór. Ébredés karnagyát az országos művészi bizottság rendes tagjává a közgyűlés egyhangúlag megválasztotta. A másik országos jellegű kitüntetés a Pécsi Szeráfi Kórust érte. Ugyanis azért a kiváló és értékes működéséért, amellyel a székesfehérvári XXV. országos dalosverseny ünnepi, valamint az egyházi díszhangversenyén szerepelt és továbbá, mert a székesfehérvári dalosversenyt megelőző 3 év alatt a magyar dalművelés terén és az egyházi karének művelésében országosan kimagasló eredményeket ért el és példás művészi munkásságot fejtett ki: a MDEOSz, a kulturális csoport díszpajzsával tüntette ki. Úgy értesültünk, hogy ezt a magas dalos kitüntetést dr. Eyssen Tibor, mint tanácsos, országos igazgató, a MDEOSz. nevében a közeli napokban személyesen fogja a kormányzódíjas Pécsi Szeráfi Kórusnak átadni. Nagy örömünkre szolgál, hogy a lefolyt országos dalos közgyűlés ilyen szép kitüntetésekkel gazdagította a pécsi dalművelés régi babérjait. Ma BaLOG-nál zaró össztánc » Vasuta« Otthonba». — Jön « Mikulás?! BalogIII. ESTI TÁNCISKOLÁJA dec. 6-án, kedden este 6 órakor kezdődik, a Vasutas Otthonban. A bronzérmes Hárfa Dal- és Zeneegyesület a közeli napokban megtisztelő kitüntetésben részesült. Ugyanis dr. Eyssen Tibor, mint tanácsos, a MDEOSz-nek orsz. igazgatója, Kiss Zoltán, polg. isk. tanár, daloskerületi igazgató kíséretében, egyik dalpróbán meglátogatta. Az országos igazgató vitéz Barsy József ny. tábornok, mint az egyesület érdemes elnöke, meleg szavakkal üdvözölte. Az üdvözlés után a kiváló dalosegyesület több értékes férfikari művet adott elő Pallós István, asztalosmester, karnagy vezetésével. Dr. Eyssen Tibor meleg elismerését nyilvánította a dalosok lelkes dalszeretetéért és a karnagy kiváló működéséért s a legmesszebbmenő támogatásáról biztosította városunk e szépen fejlődő és mindig értékesebb eredményeket felmutató dalosegyesületét. Vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg az Iparos Asszonyok Kongregációjának karácsonyi vásárra Pécs, dec. 3. Sok áldozatos, önzetlen és fáradságos munka eredményeként vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg Kühn Szaniszló cisztercita r. gimn. igazgató az intézet dísztermében az Iparos Asszonyok Kongregációjának a XV. „Karácsonyi Vásár“át. Az eddigi karácsonyi vásárok a legteljesebb siker jegyében zajlottak le. A megnyitástól kezdve a késő esti órákig állandóan hullámzott az érdeklődők hatalmas serege, a tombolatárgyakkal megrakott asztalok előtt. Rendszerint nem kevesebb, mint 1500 darab tombolatárgy kerül kisorsolásra s az „Iparos Asszonyok Kongregációs Vásáráénak az a nevezetessége, hogy ott csak nyerőszámok vannak, minden egyes tombolaszámot nyereménnyel húznak ki. A tombolán kívül még nagy látogatottságnak örvend a cukrászda és a buffet is, valamint az elárusító asztalok, ahol nagyon ízléses és szép kiállítású Mikulások, babák stb. kaphatók pár fillérért. A délután 6 órakor kezdődő műsoros előadás számaiból megemlítjük a pécsi dohánygyár kitűnő dalárdája, valamint Marossy Nóra és Schneider József dr. kiváló énekszámait, akiket Sass Dezső hírneves zongoraművész fog kísérni. Kocsis László papköltő versének elszavalása után Garay Lajos dr. törvényszéki tanácselnök, a kiváló előadó „Honfoglalás“ címmel tartja ünnepi beszédét. A műsoros előadás utolsó száma a „Távol-Keleten“ című mozgófilm bemutatása lesz, amelynek során a nézőközönségnek módjában lesz megismerni a Távol-Kelet mozgalmas, színpompás, tarka életét. A Fülöp-szigetek csodás természeti szépségei elevenednek meg a vásznon Manilával, a sziget fővárosával együtt, ahol 1937-ben az eucharisztikus világkongresszus volt. Majd a kínai nép életét, a milliós városok, Sanghaj és Hongkong nyüzsgő néptömegét szemlélhetjük. Innen Indo-Kínába, majd pedig Sziámba visz el bennünket a film, végül pedig a napsütéses India színpompás képei elevenednek meg előttünk s a világ legszebb tájának, Ceylon szigetének bemutatásával ér véget. Belépőjegy ára 30 fillér. A vásár rendezősége szeretettel hív meg mindenkit a XV. Karácsonyi Vásárra, amelynek teljes bevételét az egyházközségi szegények felsegélyezésére fordítják. Sajátkészítményü Bunda-, Lengyel-, téli- és bőrkabátok, férfi-fiú-gyepinek öltönyök PALLÓDÓK Pécs Takarékosság tagja 6y2 havi hitelre.