Pécsi Napló, 1940. május (49. évfolyam, 99-121. szám)

1940-05-02 / 99. szám

4. oldal. Hozzászólások az „Elsorvadt múzeum‘‘-hoz Vettük az alábbi közleményeket: A Pécsi Napló 1940 április 30.-i száma vezér­cikkben foglalkozik a Városi Múzeummal. Ezzel kapcsolatban a következőket jelentjük. A közgyűjtemény az 1929. évi XI. t. c. rendel­kezései értelmében a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter főfelügyelete alatt áll, aki a főfelügyeletet a Magyar Nemzeti Múzeum önkormányzati szerve­zetébe tartozó, Közgyűjtemények Országos Főfel­ügyelősége, illetve a közgyűjtemények országos fő­felügyelője útján gyakorolja, a törvényhatóság tulaj­donjogának és önkormányzati hatáskörének épség­­ben tartásával. Ezért a múzeum természetrajzi anya­gára vonatkozóan a közgyűjtemények országos fő­felügyelőjét kérdeztük meg. Természetrajzi anya­gunk, mint a részletes vizsgálatnál kitűnt, nagyrészt nem muzeális értékű példányokat tartalmaz, vagy nem is baranya megyei vonatkozású darabokból áll, tehát muzeális értéküknél nagyobb a pedagógiai jelentőségük, így csak csekély része kerülne kiállí­tásra, az anyag nagyobb része raktári elhelyezésre lenne kárhoztatva. Ennek elkerülésére a közgyűj­temények országos főfelügyelője, a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának hozzájárulásával megengedte, hogy a bemutatott jegyzékben feltüntetett termé­szetrajzi gyűjtemény a pécsi Pius-gimnáziumban letétként elhelyeztessék. Természetesen visszatartjuk azokat a példányo­kat és speciális baranyamegyei vonatkozású dara­bokat, amelyek kiállítás céljaira érdemesek. Az át­adandó anyag is a múzeum tulajdona marad és keze­lés ,raktározás s az ifjúság nevelése céljából kerül a Pius-gimnázium szertárába. A raktározás és kezel­e­lésnek ezt a módját nagyobb múzeumok is folytat­ják. Ami a természetrajzi anyagot illeti, az az el­múlt években állandóan gyarapodott, a rovargyűj­­teményt kivéve, amelynél az esetenként elpusztuló példányokat nem frissítették fel új anyaggal. Ez a pusztulás a leggondosabb kezelés mellett is ,az el­telt két évtized alatt érhette a gyűjteményt. Ez bár fájó, de nem pótolhatatlan veszteség. Éppen az ilyen pusztulások meggátlására indítottuk el azonnal a természetrajzi gyűjtemény gondozásba helyezését, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa nevé­ben a közgyűjtemények országos főfelügyelője már az elmúlt évben jóváhagyott. Ami a múzeum „sorvadását“ illeti, megjegy­zendő, hogy régészeti gyűjteményünk egyike a vidék legnagyobb régészeti gyűjteményének, mely nyolc kiállítási termet foglal el s kiállítási anyagánál is nagyobb a raktári anyaga. A régészeti gyűjtemény csak az elmúlt évben 1109 darabbal gyarapodott. Népművészeti anyagunk a legértékesebb régi nép­­művészeti darabokat tartalmazza, mely az elmúlt évben 6 darabbal, város és művelődéstörténeti anyagunk , mely jelenleg feldolgozás alatt áll, páratlan és pótolhatatlan emlékeket tartalmaz — 215 darabbal gyarapodott. Egyéb gyarapodás 84 darab. Az elmúlt évben tehát összesen 1.414 darab-­­­bal gyarapodott a múzeum törzsanyaga. Annak ellenére, hogy átalakítások és rendezé­sek miatt több mint három hónapot zárva volt a múzeum, az ideiglenes kiállítások látogatóit nem számítva, 2.239-en látogatták gyűjteményünket. Baranya megye területén lévő lelőhelyeken, a bel­városi templom bontásánál és a hétkarélyos ókeresz­tény építmény feltárásánál az elmúlt évben össze­sen 95 napon végeztünk gyűjtő-,­­ ásató- és kutató­munkát. A múzeum 1939. évi költségvetése összesen 18.576 pengő volt. A Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége az 1939. évi működésről megküldött jelentéséből kitűnik például, hogy a szekszárdi Tolnavármegyei Múzeum az 1939. évben 6.224 pengő jövedelemmel, 2.991 látogatóval és 904 darab évi gyarapodással szerepel. A megközelítőleg azonos nagyságú Kecs­kemét pedig 19.194 pengő jövedelemmel, 2757 láto­gatóval és 174 darab gyarapodással szerepel. A tárgyilagosság kedvéért megjegyzendő, hogy a szegedi és debreceni múzeumok lényegesen na­gyobb költségvetési kerettel rendelkeznek, de ezek közművelődési könyvtárral vannak egybekötve. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy itt fej­lesztésre nem kell gondolnunk. Ebben az irányban történtek is intézkedések. Természetesen merülnek fel kezdeti nehézségek, melyek leküzdése érdekében tett eddigi intézkedéseinket a múzeum felügyeleti szakközegei elismerésre méltónak nyilvánították. Pécs, 1940 április 30. Dr. Török Gyula múzeumvezető, a múzeumi szakbizottság megbízásából. A „Pécsi Napló“ folyó évi április hó 30.-i szá­mában megjelent, a Pécsi Városi Múzeum természet­­rajzi gyűjteményének sorsával foglalkozó cikkem­ben a „sorvadás“ kifejezés abszolúte nem vonatko­zott múzeumunk régészeti és néprajzi osztályaira. Ezekről mindenki csak azt állapíthatja meg, hogy PÉCSI NAPLÓ 1940 május 2. Pécs városa feliratot intézett a földművelésügyi miniszterhez a cukorfejadag felemelése érdekében Pécs, május 1. Három héttel ezelőtt lépett életbe a cukorjegyrendszer, amely bizonyos rendelkezései következtében élénk visszhangot váltott ki a vidéki városok körében. A rende­let ugyanis, miként ismeretes, a fejadagok te­kintetében megkülönböztetést tesz Budapest és a vidéki városok lakossága között. Míg Buda­pest részére 1 kg a havonként engedélyezett fejkvóta, addig a vidéki városok lakosai ugyanerre az időre mindössz fél kg cukorban részesülhetnek. A rendelet ezen megkülönböz­tetését a „Pécsi Napló“ elsőnek tette kritika tárgyává és mutatott reá annak indokolatlan voltára. Megmozdultak azonkívül a többi érde­kelt városok is, míg az elmúlt héten a kép­viselőház is foglalkozott a vidéki lakosság eze­­ irányú panaszaival. Többek között S­­­i­t­z Já­nos, a sásdi kerület képviselője is interpel­lált az ügyben a földművelésügyi miniszter­hez, kérve, hogy a vidéki városok lakosságára nézve sérelmes intézkedést változtassa meg. Az interpellációra adott válaszában T­e- r­e­k­i miniszter kijelentette, hogy nem zár­kózik el a cukorkészletek felvétele után, ameny­­nyiben nagy készleteket állapítanának meg, a rendelet megfelelő korrekciójától. Értesülésünk szerint most Pécs városa is csatlakozott a fejadagok felemelését szorgal­mazó mozgalomhoz és ezzel kapcsolatban feliratot intézett a földművelésügyi mi­niszterhez. A feliratban a város részletesen ismerteti a speciális pécsi körülményeket és rámutat a né­pesség foglalkozás szerinti megoszlására. Pécs lakosai közül ugyanis földműves a legkevesebb, ezzel szemben a legtöbben ipari foglalkozást űznek és ezek között is nagyon sok a bányász. A bányászok viszont köztudomás szerint, munkahelyükön víz helyett malátakávét fo­gyasztanak, a cukor tehát nélkülözhetetlen ré­szükre. Mindezek alapján tehát a város arra kéri a földművelésügyi minisztert, hogy ameny­­n­nyiben sor kerül egyes városokkal kapcsolat­­­­ban a cukorfejadag felemelésére, ezek közé­­ Pécsett is vegye fel. Hivatkozással a földművelésügyi miniszter­­ múlt heti kijelentésére, bízunk most már ab­ban, hogy a vidéki városok lakosaira nézve olyannyira sérelmes rendelkezés csakhamar korrekciót fog nyerni. Elszámolás a cukorjegyeikkel A cukorrendelet szerint a kiskereskedő a beváltott cukorjegyeket a hatóságnak beszol­gáltatni köteles. Az elszámolás Pécsett a Városháza III.­­ emeletének 110. számú szobájában naponta délelőtt 8 órától 1 óráig történik. Az elszámolás után az újabb cukorvásár­láshoz szükséges igazolványokat a Városháza II. emeletének 69. számú szobájában lehet át­venni. A város hatósága felhívja a kiskereskedő­ket, hogy a cukorjegyek gyorsabb elszámolása és a várakozás kiküszöbölése céljából az elszá­molandó cukorjegyeket úgy csoportosítsák, hogy az 5-nél több jegyet magába foglaló szel­vényeket 10, illetve 100 darabonként kössék, vagy fűzzék egybe, 5-nél kevesebb jegyet ma­gába foglaló szelvényeket, illetve egyes jegye­ket papírlapokra egymás alá olyként ragasz­szák fel, hogy a felragasztott jegyek min­den papírlapon 10 jegyből álló oszlopot alkos­sanak. Természtesen csak egyenlő értékű jegye­ket lehet a fenti módon csoportosítani, tehát a három hétre kiadott 24 és 36 dkg értékű je­gyeket ugyancsak a fenti módon, de külön kell elrendezni. Az elszámolandó jegyekről csoportosítás szerint jegyzéket kell készíteni és azon a je­gyek összegét, valamint a jegyekre kiszolgál­tatott cukor mennyiségét is fel kell tüntetni. Külön is felhívja a város hatósága a figyelmet arra, hogy a cukorrendelet értelmében a cukor­jegyeket érvényességi idejük utolsó napjától számított 2 héten belül lehet csak felhasználni, tehát az első heti piros felülnyomású jegyeket a kereskedők csakis május hó 6. napjáig be­zárólag válthatják be. Csütörtök estig meghosszabbították a Korzó nagytermében rendezett képkiállítás tartamát Pécs, május 1. Arra a híradásunkra hogy­­ szerdán este véget ér a Korzó étterem nagy­termében rendezett képkiállítás, még az eddi­ginél is nagyobb mértékben mozdult meg a vá­ros műpártoló közönsége. Tömegesen keres­ték fel szerdán a képkiállítást, sokan olyanok, akik látták is már, mégis most újból eljöttek, hogy meg­fürösszék lelküket Ál­der János László, Kárpáthy Jenő, R­e­m­e­k Árpád és J. Sándor Jenő színpompás, remekbe készült alkotásainak szépségében. Szerdán valóban a város műbarátainak seregszemléje volt a ki­állításon. Rohamosan szökött fel emellett a vásárlások száma is, amit nagymértékben mozdított elő természetesen az is, hogy a ki­állítás rendezősége a tárlat­­tartamának utolsó napjaira leszállította a képek árát. Olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg a kiállítás iránt, hogy a rendezőség a megnyilvá­nult óhajnak eleget engedve, elhatárolta annak tartamának csütörtök estig való meghosszabbí­tását. A kiállítás — amely most már megmá­­síthatatlanul — csütörtökön zárul, utolsó nap­ján is egész nap megtekinthető. örvendetesen gyarapodtak. Nem szólva Marosi Arnold és S­z­ő­n­y­i Ottó korábbi munkásságáról, dr. Török Gyula, a jelenlegi vezető is olyan érté­kes munkát végzett ebben a tekintetben, hogy érte csak elismerés és dicséret illetik. Amit a vezércikkben szóvá tettem, az kizárólag csak a mostohán kezelt természetrajzi osztály állo­mányára illetve annak pusztulására és ezzel kap­csolatban a természetrajzi anyagban rejlő, — meg­felelő kiállítás mellett érvényesülő és hatni tudó, — rendkívül nemzetnevelő szerepre és fontos­ságra vonatkozott. Mert vitán felüli, hogy a természettel minden­napos és közvetlen érintkezésben, annak tárgyai és jelenségei elsősorban váltják ki érdeklődésünket, s így a múzeumnak, ha már induláskor sem kizáróla­gosan a múltnak ábrázolására rendezkedett be, az említett vonatkozásban reá váró nagy feladatnál fogva, eleget kellene tennie ebbeli hivatásának is. Ha tehát már vittük annyira, hogy értékes ter­mészetrajzi anyagunk volt együtt, igyekeztünk vol­na azt megőrizni, — meg vannak rá a módok és lehetőségek, — illetőleg, amennyiben sajnos tönkre­ment ,— éppen az előbb említettekre tekintettel, azt pótolni, előteremteni törekedjünk. Ez volt cikkem veleje és belőle valamit is visz­­szavenni annál kevéssé áll módomban, mert amint lapunk mai számában közzétett nyilatkozat elárulja, a megmaradt anyag „zárt intézettben való elhelye­zésével, a kívánatos megoldástól nagyon messze eső utat választották. Boros István dr.

Next