Pécsi Ujság, 1894. április (13. évfolyam, 77-102. szám)
1894-04-21 / 95. szám
- től lelkesítve magáévá tette újra annak hamvait, szellemét, eszméit, kinek nevéhez a magyar név dicsősége és szabadságszeretete fűződik. Egy szó, egy kérelem, több ezeknél, egy parancs hangzott föl, midőn a nagy hontalan 46 évi távollét és küzdelmes élet után megtört és kiszenvedett, haza kell hoznunk ! Ellenállhatatlanul hangzott ez szét az országban és az ige testté vált. Azzá lett a nemzet akaratából. Szebb és nagyobb kötelességet nem rótt le az ország soha, de valóban nagygyá és történelmi jelentőségűvé az által vált, hogy a nemzet vágyát, óhaját, imádságát megértő jóságos fejedelme is és lemondván, nem állt útjába a közérzületnek, hanem hallgatag lehetővé tette annak teljesítését. Hazahoztuk, békében, csendben és a kegyeletet, a szabadságszeretetet összhangzásba hoztuk az alkotmány iránti törhetetlen ragaszkodással, az államfő iránti lejális hűséggel és kipróbált hódolattal. Ez a pálmaág, mely legszebb dísze a nagy halott sírjának, többet kívánni, többet akarni fájóbbá tette volna a fájdalmat, mert különbséget idézett volna a szeretetben és hálában, melyet egyenlő és osztatlan mértékben éreztünk és érezünk mindkettő iránt. Az iránt, ki a szabadság őre volt és az iránt, ki alkotmányunk felkent őre, legerősebb támasza. Minden fájdalomnak, minden csapásnak és veszteségnek leghatályosabb gyógyszere a kiengesztelődés. Ennek a magasztos és nemes érzésnek fátyola borítja ma a haza egyik legdrágább kincsét elfedő sirt s ha néhány nap múlva szeretett királyunk hű magyarjai közé jön, lelkesedéssel és a hódolat és szeretet kitörésével fogjuk fogadni és meleg üdvözlésünk hirdetni fogja : a magyar nemzet tiszteli és imádja nagyjait, üljön bár a trónon, vagy legyen száműzött, mert szabadsága egy az alkotmány megvédésével és fönntartásával. És a fejedelem újra megértendi a nemzet őszinte és becsületes szavát, vége szakad minden félreértésnek, minden aggódásnak legkisebb nyoma is. Ma már nincs többé választás, a halott visszakapta hazáját, a haza pedig királyával együtt érez törvény és alkotmány szerint. Semmi kétség többé, minden párt, az ország minden polgára a gyász legszomorúbb napjaiban, a veszteség fölötti legnagyobb fájdalom kitöréseiben megőrizte nemcsak hűségét, de egyszersmind igaz tiszteletét és ragaszkodását a trón iránt. Úgyszólván egyetlen hang sem emelkedett fölszínre, mely a nemzet két érzése között disharmoniát idézett volna elő. Méltón és jog szerint adtuk meg Kossuth Lajosnak az őt és a haza körüli érdemeit megillető hódolatot és épp ily módon adóztunk a fejedelem iránt is alattvalói kötelezett hűségünkkel. Ez a kiengesztelődés műve és a nemzet nagysága ez összhangban nyer legnagyobb biztosítékot. Abban a győzelemben pedig, melyet a kormány a nagy halott eszméi révén a szabadelvűségben az ország javára e napokban kivívott s mely örökké emlékezetes eseménye a közzel letűnt napoknak, próbakövét látjuk annak, hogy a nemzet kiemelkedve a megpróbáltatás nehéz küzdelmeiből, tud és elég erős szabadon gondolkozni és állami önállóságának biztosítékát a saját erejében bírja föltalálni. Hozzon minden virág, melyet a „PÉCSI ÚJSÁG“ tárcája. Boros doktor, Boros Elemér egyike volt a vidék legkeresettebb orvosainak. Harminc éves, szép magas ember volt. Soha társaságokba nem járt, egyedül könyveinek s betegeinek élt — no meg emlékeinek. Gyakran lehetett nyári reggeleken az erdőben találni olyankor, mikor más halandó még reggeli álmát aluszsza. Magam is imádom a természetet, én is gyakran sétálok kora reggel a szabadban, s ily sétám alkalmával láttam, hogy Boros az erdő egy méhlepte kövén ül, két tenyerébe hajtja fejét. Nagyon mélyen elmerülhetett gondolataiba, hogy észre sem vett mikor feléje közeledtem. — Jó reggelt Boros úr! — szólitam meg őt. Boros ijedten néz reám, idegesen nyúl zsebkendője után — ekkor vettem észre, hogy kényezik.— Jó reggelt, kedves barátom . . . hát ön is eljött élvezni a szép reggelt ? Meglehetős szép időnk van . . . Iátszott rajta, hogy keresi a tárgyat, melylyel figyelmemet más felé terelje. Nem akartam tolakodó lenni és sietős utamat adva okul, elhagytam őt, mintha a közeli faluba mennék. Legnagyobb csodálkozásomra Boros velem tartott. Szótalanul haladtunk egymás mellett egy darabig. Látszott rajta, hogy szeretne valamit mondani. — Észrevette, hogy ma sírva talált ? Meglepetve néztem rája. Ilyen bevezetésre nem számítottam s ő anélkül, hogy feleletemet bevárta volna, ismét az előbbivel éppen nem összefüggő kérdést intézett hozzám: — Mondja csak, milyen embernek tartanak engem a társaságban ? Ez a kérdés még jobban meglepett. — Visszavonult, magában élő, meglehetősen mogorva embernek. — Igazuk van. De higgye el, nem kívánom soha a társaságot. — Hát ha napi munkáját végezve fáradtan megy haza, kedves doktor úr, nem kíván fölüdülni, szórakozni ? — Szórakozni, oh nem! Ami a fölüdülést illeti, ezt a reggeli sétákban keresem és találom föl. A társaság nekem szórakozást nem nyújt. Képzeljen el ön olyan embert, kinek a szivén a bú férge rág, kinek halavány arca éles ellentétben áll a többiek életet és jókedvet sugárzó arcával. Képzeljen el barátom kiszáradt virágot az életet lehelő tavaszi levegőben: ez volnék én a társaságban. Azt a száraz virágot sem keresi föl se méh, se pillangó, csak az összhangot rontja. Hallgatva folytattuk utunkat kis ideig. Ismét ő volt az, aki megtörte a csendet. — Pedig látja, nem ilyen voltam én mindig. Én is életvndor voltam, rajongtam a nőkért — nem, nem jól fejeztem ki magamat, — csak egyért rajongtam. — Ah, tehát csalódott ? — Nem, én tudom azt, hogy Róza még most is szeret, de —a körülmények kényszerítették arra, hogy megszegje esküjét. Elmondom önnek azt, amit a világon még senki sem hallott tőlem — ha nem untatom vele. -7- Oh legkevésbé sem, s bizalma valóban megtisztelő. — Hagyja el barátom az udvariaskodást. Én ezt önzésből teszem; szükségem van arra, hogy búmat, bajomat mással is közöljem. Higgye el, a szívbezárt bú ezerszer emésztőbb. Orvosnövendék voltam, szerettem őt s ő is engem. Sorsunk azután elszakított egymástól, Róza atyjával egy vidéki városba költözött, nekem a fővárosban kellett maradnom. Folytattuk viszonyunkat levél utján. Itt mindig több reménynyel írtam leveleimet, az övéi mindig búsabbak voltak s folyton attól remegett, hogy reményeimből semmi sem lesz. A szigorlat előtt kaptam tőle levelet, melyben kér, hogy feledjem el, ha tudom, ő engem soha sem fog elfelejteni, de atyja — bukás — erőltetés — menekvés a hu- „Pécsi Újság“ 1894. április 21 nagy halott sírjára szól a kegyelet, megnyugvást, önbizalmat és uj reményt a haza számára ! HÍRROVATUNK. Pécs, április 20. — Kossuth-gyász az amerikai magyarok között. New-York-ból egy kivándorlott földünktől levelet kaptunk, melyben leírja a new-yorki magyarok impozáns gyászünnepélyét, melyet Kossuth halála alkalmából rendeztek. A levélből közöljük a következőket: A kellemetlen, esős idő dacára élénk képet nyújtott ma (április 4-edikén) a magyar városnegyed. Mindenütt magyar és amerikai zászlók lobogtak a háztetőkön, a gyász jeléül félárbocra húzva, a házak gyászdiszitésektől feketéllettek. A mellékutcákból szinte özönlöttek a főútvonalra (a 2. Ave. és Ave.B. Houston Str. és 14. Str. között) a fölvonuló egyesületek és testületek, melyek az előírt rend szerint fölállottak a nagy körmenetre. Pontban egy órakor indultak meg a különféle egyesületek tagjai, kik fekete ruhát, feketetollas Kossuth-kalapot viseltek. Elől ment egy szakasz rendőr, aztán a főmarschall két segédtisztjével, 30 lovasból álló bandérium, utánuk nyitott hintóban az Amerikában élő tagjai a Kossuth-családnak: Ruttkay L. W.-né három fiával, Lajos, Gábor és Pállal. Több kocsi következett ezután előkelőségekkel, diszkiséretekkel, tíz kocsiban 48—49, és Amerikában élő aggharcosok ültek. A kocsik után a százasbizottság lépdelt, aztán a magyar dalárda. Ezután 9 osztályban a különféle egyesületek jöttek zenekarokkal, bandériumokkal: Első magyar vadászegylet, Első magyar társalgó és betegsegélyző egylet, Első magyar vadászszövetség, Betegsegélyző egylet, Deák Ferenc páholy, Kossuth páholy, Magyar egylet, Rudolf trónörökös egylet, Új Petőfi egylet, Magyar vadászzászlóalj, Önképzőegylet, Social klub, Magunk közöttklub,“ Tíz olasz és 3 lengyel egylet, Magyar-tót egylet, Szt.Péter, egylet, Magyar-tót műkedvelő-társulat, Árpád páholy, Petőfi betegsegélyző egylet, Rákóczy műkedvelő egylet, Szt.János egylet, Zászlótartó páholy, Vasember páholy, Osztrákmagyar lövészek egylete, Ungvári testvér-