Pécsi Ujság, 1894. április (13. évfolyam, 77-102. szám)

1894-04-21 / 95. szám

- től lelkesítve magáévá tette újra an­nak hamvait, szellemét, eszméit, kinek nevéhez a magyar név dicsősége és szabadságszeretete fűződik. Egy szó, egy kérelem, több ezeknél, egy pa­rancs hangzott föl, midőn a nagy hontalan 46 évi távollét és küzdelmes élet után megtört és kiszenvedett, haza kell hoznunk ! Ellenállhatatlanul hangzott ez szét az országban és az ige testté vált. Azzá lett a nemzet akaratából. Szebb és nagyobb köte­lességet nem rótt le az ország soha, de valóban nagygyá és történelmi jelentőségűvé az által vált, hogy a nemzet vágyát, óhaját, imádságát megértő jóságos fejedelme is és le­mondván, nem állt útjába a közérzü­letnek, hanem hallgatag lehetővé tette annak teljesítését. Haza­hoztuk, békében, csendben és a kegyeletet, a szabadságszeretetet összhangzásba hoztuk az alkotmány iránti törhetet­len ragaszkodással, az államfő iránti lejális hűséggel és kipróbált hódolat­tal. Ez a pálmaág, mely legszebb dísze a nagy halott sírjának, többet kívánni, többet akarni fájóbbá tette volna a fájdalmat, mert különbséget idézett volna a szeretetben és hálá­ban, melyet egyenlő és osztatlan mér­tékben éreztünk és érezünk m­i­n­d­­kettő iránt. Az iránt, ki a szabad­ság őre volt és az iránt, ki alkotmá­nyunk felkent őre, legerősebb tá­masza. Minden fájdalomnak, minden csa­pásnak és veszteségnek leghatályo­sabb gyógyszere a kiengeszte­lő­d­é­s. Ennek a magasztos és ne­mes érzésnek fátyola borítja ma a haza egyik legdrágább kincsét elfedő sirt s ha néhány nap múlva szeretett királyunk hű magyarjai közé jön, lel­kesedéssel és a hódolat és szeretet kitörésével fogjuk fogadni és meleg üdvözlésünk hirdetni fogja : a magyar nemzet tiszteli és imádja nagyjait, üljön bár a trónon, vagy legyen száműzött, mert szabadsága egy az alkotmány megvédésével és fönntar­tásával. És a fejedelem újra megértendi a nemzet őszinte és becsületes sza­vát, vége szakad minden félreértés­nek, minden aggódásnak legkisebb nyoma is. Ma már nincs többé vá­lasztás, a halott visszakapta hazáját, a haza pedig királyával együtt érez törvény és alkotmány szerint. Semmi kétség többé, minden párt, az ország minden polgára a gyász legszomorúbb napjaiban, a veszteség fölötti legna­gyobb fájdalom kitöréseiben megőrizte nemcsak hűségét, de egyszersmind igaz tiszteletét és ragaszkodását a trón iránt. Úgyszólván egyetlen hang sem emelkedett fölszínre, mely a nemzet két érzése között disharmo­­niát idézett volna elő. Méltón és jog szerint adtuk meg Kossuth Lajosnak az őt és a haza körüli érdemeit meg­illető hódolatot és épp ily módon adóztunk a fejedelem iránt is alatt­valói kötelezett hűségünkkel. Ez a kiengesztelődés műve és a nemzet nagysága ez összhangban nyer legna­gyobb biztosítékot. Abban a győzelemben pedig, me­lyet a kormány a nagy halott eszméi révén a szabadelvűségben az ország javára e napokban kivívott s mely­­ örökké emlékezetes eseménye a köz­­­zel letűnt napoknak, próbakövét lát­juk annak, hogy a nemzet kiemel­kedve a megpróbáltatás nehéz küz­delmeiből, tud és elég erős szabadon gondolkozni és állami önállóságának biztosítékát a saját erejében bírja föltalálni. Hozzon minden virág, melyet a­ ­ „PÉCSI ÚJSÁG“ tárcája. Boros doktor, Boros Elemér egyike volt a vidék legkeresettebb orvosainak. Harminc éves, szép magas ember volt. Soha társaságokba nem járt, egyedül könyveinek s betegeinek élt — no meg emlékeinek. Gyakran lehe­tett nyári reggeleken az erdőben találni olyankor, mikor más halandó még reggeli álmát aluszsza. Magam is imádom a ter­mészetet, én is gyakran sétálok kora reg­gel a szabadban, s ily sétám alkalmával láttam, hogy Boros az erdő egy méhlepte kövén ül, két tenyerébe hajtja fejét. Nagyon mélyen elmerülhetett gondolataiba, hogy észre sem vett mikor feléje köze­ledtem. — Jó reggelt Boros úr! — szólitam meg őt. Boros ijedten néz reám, idegesen nyúl zsebkendője után —­ ekkor vettem észre, hogy kényezik.­­— Jó reggelt, kedves barátom . . . hát ön is eljött élvezni a szép reggelt ? Meglehetős szép időnk van . . . I­átszott rajta, hogy keresi a tárgyat, melylyel figyelmemet más felé terelje. Nem akartam tolakodó lenni és sietős utamat adva okul, elhagytam őt, mintha a közeli faluba mennék. Legnagyobb cso­dálkozásomra Boros velem tartott. Szóta­­lanul haladtunk egymás mellett egy da­rabig. Látszott rajta, hogy szeretne vala­mit mondani. — Észre­vette, hogy ma sírva talált ? Meglepetve néztem rája. Ilyen be­vezetésre nem számítottam s ő anélkül, hogy feleletemet bevárta volna, ismét az előbbivel éppen nem összefüggő kérdést intézett hozzám: —­ Mondja csak, milyen embernek tartanak engem a társaságban ? Ez a kérdés még jobban meg­lepett. — Visszavonult, magában élő, meg­lehetősen mogorva embernek. — Igazuk van. De higgye el, nem kívánom soha a társaságot. — Hát ha napi munkáját végezve fáradtan megy haza, kedves doktor úr, nem kíván fölüdülni, szórakozni ? — Szórakozni, oh nem! Ami a föl­üdülést illeti, ezt a reggeli sétákban ke­resem és találom föl. A társaság nekem szórakozást nem nyújt. Képzeljen el ön olyan embert, kinek a szivén a bú férge rág, kinek halavány arca éles ellentétben áll a többiek életet és jókedvet sugárzó arcával. Képzeljen el barátom kiszáradt virágot az életet lehelő tavaszi levegőben: ez volnék én a társaságban. Azt a száraz virágot sem keresi föl se méh, se pillangó, csak az összhangot rontja. Hallgatva folytattuk utunkat kis ideig. Ismét ő volt az, aki megtörte a csendet. — Pedig látja, nem ilyen voltam én mindig. Én is életvndor voltam, rajongtam a nőkért — nem, nem jól fejeztem ki ma­gamat, — csak e­gyért rajongtam. — Ah, tehát csalódott ? — Nem, én tudom azt, hogy Róza még most is szeret, de —a körülmények kény­szerítették arra, hogy megszegje es­küjét. Elmondom önnek azt, amit a vilá­gon még senki sem hallott tőlem — ha nem untatom vele. -7- Oh legkevésbé sem, s bizalma valóban megtisztelő. — Hagyja el barátom az udvarias­kodást. Én ezt önzésből teszem; szüksé­gem van arra, hogy búmat, bajomat más­sal is közöljem. Higgye el, a szívbezárt bú ezerszer emésztőbb. Orvosnövendék vol­tam, szerettem őt s ő is engem. Sorsunk azután elszakított egymástól, Róza atyjával egy vidéki városba költözött, nekem a fő­városban kellett maradnom. Folytattuk vi­szonyunkat levél utján. Itt mindig több reménynyel írtam leveleimet, az övéi min­dig búsabbak voltak s folyton attól re­megett, hogy reményeimből semmi sem lesz. A szigorlat előtt kaptam tőle levelet, melyben kér, hogy feledjem el, ha tudom, ő engem soha sem fog elfelejteni, de atyja — bukás — erőltetés — menekvés a hu- „Pécsi Újság“ 1894. április 21 nagy halott sírjára szól a kegyelet, megnyugvást, önbizalmat és uj re­ményt a haza számára ! HÍRROVATUNK. Pécs, április 20. — Kossuth-gyász az amerikai magyarok között. N­e­w-Y­o­r­k-ból egy kivándorlott földünktől levelet kaptunk, melyben leírja a new-yorki magyarok impozáns gyász­ünnepélyét, melyet Kossuth halála alkal­mából rendeztek. A levélből közöljük a következőket: A kellemetlen, esős idő da­cára élénk képet nyújtott ma (április 4-edikén) a magyar város­negyed. Minde­nütt magyar és amerikai zászlók lobogtak a háztetőkön, a gyász jeléül félárbocra húzva, a házak gyászdiszitésektől feketél­­lettek. A mellékutcákból szinte özönlöttek a főútvonalra (a 2. Ave. és Ave.B. Hous­ton Str. és 14. Str. között) a fölvonuló egyesületek és testületek, melyek az elő­írt rend szerint fölállottak a nagy körme­netre. Pontban egy órakor indultak meg a különféle egyesületek tagjai, kik fekete ruhát, feketetollas Kossuth-kalapot visel­tek. Elől ment egy szakasz rendőr, aztán a főmarschall két segédtisztjével, 30 lo­vasból álló bandérium, utánuk nyitott hintóban az Amerikában élő tagjai a K­ossuth-családnak: Ruttkay L. W.-né három fiával, Lajos, Gábor és Pállal. Több kocsi következett ezután előkelőségekkel, diszkiséretekkel, tíz kocsiban 48—49, és Amerikában élő aggharcosok ültek. A kocsik után a százasbizottság lépdelt, az­tán a magyar dalárda. Ezután 9 osztály­ban a különféle egyesületek jöttek zene­karokkal, bandériumokkal: Első magyar vadászegylet, Első magyar társalgó és be­­tegsegélyző egylet, Első magyar vadász­szövetség, Betegsegélyző egylet, Deák Fe­renc páholy, Kossuth páholy, Magyar egylet, Rudolf trónörökös egylet, Új Pe­tőfi egylet, Magyar vadászzászlóalj, Ön­­képzőegylet, Social klub, Magunk között­­klub,“ Tíz olasz és 3 lengyel egylet, Magyar-tót egylet, Szt.­Péter, egylet, Ma­gyar-tót műkedvelő-társulat, Árpád páholy, Petőfi betegsegélyző egylet, Rákóczy mű­kedvelő egylet, Szt.­János egylet, Zászló­tartó páholy, Vasember páholy, Osztrák­magyar lövészek egylete, Ungvári testvér-

Next