Pedagógiai Szemle, 1955 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1955-01-01 / 1. szám

A PEDAGÓGIA ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA MÓD ALADÁR egyetemi tanár, Budapest Közoktatásunk­ időszerű kérdéseihez is. Az elmúlt években közoktatási munkánk elméleti elmaradottsága legjel­lemzőbb és legélesebb formájában a pedagógia kérdéseivel való tudományos foglalkozás hiányában jutott kifejezésre. Ez nem véletlen. Következménye ez annak, hogy a nevelés kérdéseinek megoldása az egyes tárgyak oktatását messze fölülmúló mértékben követeli meg az ifjúsággal és a szülőkkel való foglalkozás terén a pedagógus helyes politikai és ideológiai tájékozódását, az egyes tárgyak meghatározott ismeretanyagának oktatásán túl az ifjúság maga­tartásában jelentkező társadalmi, erkölcsi és politikai kérdések önálló és alkotó­­szellemű megoldását, a pedagógus alkotó munkáját. Itt sem arról van szó, hogy ezen a téren nem volnának eredményeink. Pedagógusaink új feladataik meg­oldása közben — saját tapasztalataikra és a szovjet módszerek tanulmányozá­sára támaszkodva, mint azt kiváló gyakorló pedagógusaink eredményei mutat­ják — számos vonatkozásban érnek el igen komoly eredményeket. Hiányzik azonban a gyakorlat kérdéseinek elvi-elméleti feldolgozása s ezen az úton a helyes kezdeményezés, az eredmények általánosítása, illetve a meglevő hibák, nehézségek s a reakciós ideológiai örökség elvi bírálata. Az elméleti munka hiányának, mint általában, ezen a téren is a formalizmus vált jellemző és ál­talános következményévé. Ez világosan tapasztalható elsősorban is a nevelés feladatának és a nevel­hetőség kérdésének helytelen értelmezésében és ennek következményeiben. A nevelés feladatát és a nevelhetőség kérdését tekintve, közoktatási politi­kánk gyakorlatilag és elméletileg helyesen fordult szembe a reakció pedagógiai pesszimizmusával, helyesen tette az egész ifjúság eredményes oktatását és nevelését s az e célt szolgáló megfelelő szocialista pedagógia kialakítását isko­láink és pedagógusaink feladatává. Helyesen fordultunk szembe az olyan néze­tekkel, amelyek a burzsoá klerikálfasiszta ideológia nyomán a tanulókat tanu­lásra alkalmasokra és tanulásra alkalmatlanokra osztályozva, eleve lemondtak az ifjúság nagyobb, a dolgozók gyermekeiből kikerülő részének oktatásáról és neveléséről. Közoktatási politikánk jelentős eredményeket ért el a munkás és paraszt gyermekek oktatásának megjavítása terén. Ugyanakkor azonban ko­moly hibát követtünk el abban, hogy helytelenül maximalista módon értel­meztük az iskola és a pedagógus feladatát és lehetőségeit. Az egész ifjúság eredményes és tervszerű oktatása és nevelése kétségkívül reális és elérhető célja a szocialista iskolának, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az egész ifjúság eredményes oktatása és nevelése távolról sem azt jelenti, hogy a szocialista pedagógia figyelmen kívül hagyhatja az adottságokat. A burzsoá pedagógia pesszimista felfogásának a tagadása csak általában fog­lalja magában, hogy minden egyes tanuló nevelhető, szükséges, hasznos és értékes tagja lehet a társadalomnak, s az iskola feladata, hogy az egész felnövő ifjúságot a szocializmus építésének valóban jól képzett, hasznos, hazafias tag­jává, erőforrásává tegye. A szocialista pedagógia ebből a szempontból nem ismer reménytelen esetet. Feladata, hogy harcoljon minden egyes tanuló ered- 1 Ррг t­ocrncri ni ^7£> m — fi-4.

Next