Pedagógiai Szemle, 1955 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1955-01-01 / 1. szám
A PEDAGÓGIA ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA MÓD ALADÁR egyetemi tanár, Budapest Közoktatásunk időszerű kérdéseihez is. Az elmúlt években közoktatási munkánk elméleti elmaradottsága legjellemzőbb és legélesebb formájában a pedagógia kérdéseivel való tudományos foglalkozás hiányában jutott kifejezésre. Ez nem véletlen. Következménye ez annak, hogy a nevelés kérdéseinek megoldása az egyes tárgyak oktatását messze fölülmúló mértékben követeli meg az ifjúsággal és a szülőkkel való foglalkozás terén a pedagógus helyes politikai és ideológiai tájékozódását, az egyes tárgyak meghatározott ismeretanyagának oktatásán túl az ifjúság magatartásában jelentkező társadalmi, erkölcsi és politikai kérdések önálló és alkotószellemű megoldását, a pedagógus alkotó munkáját. Itt sem arról van szó, hogy ezen a téren nem volnának eredményeink. Pedagógusaink új feladataik megoldása közben — saját tapasztalataikra és a szovjet módszerek tanulmányozására támaszkodva, mint azt kiváló gyakorló pedagógusaink eredményei mutatják — számos vonatkozásban érnek el igen komoly eredményeket. Hiányzik azonban a gyakorlat kérdéseinek elvi-elméleti feldolgozása s ezen az úton a helyes kezdeményezés, az eredmények általánosítása, illetve a meglevő hibák, nehézségek s a reakciós ideológiai örökség elvi bírálata. Az elméleti munka hiányának, mint általában, ezen a téren is a formalizmus vált jellemző és általános következményévé. Ez világosan tapasztalható elsősorban is a nevelés feladatának és a nevelhetőség kérdésének helytelen értelmezésében és ennek következményeiben. A nevelés feladatát és a nevelhetőség kérdését tekintve, közoktatási politikánk gyakorlatilag és elméletileg helyesen fordult szembe a reakció pedagógiai pesszimizmusával, helyesen tette az egész ifjúság eredményes oktatását és nevelését s az e célt szolgáló megfelelő szocialista pedagógia kialakítását iskoláink és pedagógusaink feladatává. Helyesen fordultunk szembe az olyan nézetekkel, amelyek a burzsoá klerikálfasiszta ideológia nyomán a tanulókat tanulásra alkalmasokra és tanulásra alkalmatlanokra osztályozva, eleve lemondtak az ifjúság nagyobb, a dolgozók gyermekeiből kikerülő részének oktatásáról és neveléséről. Közoktatási politikánk jelentős eredményeket ért el a munkás és paraszt gyermekek oktatásának megjavítása terén. Ugyanakkor azonban komoly hibát követtünk el abban, hogy helytelenül maximalista módon értelmeztük az iskola és a pedagógus feladatát és lehetőségeit. Az egész ifjúság eredményes és tervszerű oktatása és nevelése kétségkívül reális és elérhető célja a szocialista iskolának, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az egész ifjúság eredményes oktatása és nevelése távolról sem azt jelenti, hogy a szocialista pedagógia figyelmen kívül hagyhatja az adottságokat. A burzsoá pedagógia pesszimista felfogásának a tagadása csak általában foglalja magában, hogy minden egyes tanuló nevelhető, szükséges, hasznos és értékes tagja lehet a társadalomnak, s az iskola feladata, hogy az egész felnövő ifjúságot a szocializmus építésének valóban jól képzett, hasznos, hazafias tagjává, erőforrásává tegye. A szocialista pedagógia ebből a szempontból nem ismer reménytelen esetet. Feladata, hogy harcoljon minden egyes tanuló ered- 1 Ррг tocrncri ni ^7£> m — fi-4.