Pedagógiai Szemle, 1959 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1959 / 1. szám
többszörösét teszi ki az a — színvonalas és gyakorlati szempontból hasznos — anyag, mely sokszorosított, vagy kéziratos formában a pedagógusok szűkebb és meghatározott köréhez jut el, de amely az érdeklődök számára azért hozzáférhető és hasznosítható. Ha nem is egyenletes és egyenlő értékű, de figyelemre méltó munka folyik az egyetemek és pedagógiai főiskolák pedagógiai tanszékein. Meg kell azonban jegyezni, hogy a tanszéki munka anyagi támogatása minimális, feladataikkal nem áll arányban, s nem elegendő a személyi kapacitás okszerű kihasználásához. A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottsága 1958-ban a hosszú évek gyakorlatához képest aktívabb, az eltervezettnél azonban vontatottabb munkát végzett. Ennek több oka van. Nem utolsósorban az, hogy egyes tagjai rendkívüli mértékben meg vannak terhelve, ezzel szemben a bizottság, illetve a neveléstudomány az Akadémia vezetése részéről nem, kapja meg a kellő erkölcsi támogatást, ösztönzést, sőt, ahogy az idei nagygyűlésen kitűnt, a messzemenően elmarasztaló vélemény csak zavart és átmeneti levertséget idézett elő a pedagógia művelői körében. Ami az ideológiai harcot illeti, megkésett, de hasznos és szükséges dolog volt vitát indítani a balatonfüredi pedagógiai konferencia anyagáról A füredi anyagot eléggé sokoldalúan, egyértelműen, a revizionizmus elleni harc jegyében vették bonckés alá lapunk hasábjain. Helyes volt az a törekvés, s ennek megfelelő eljárás, hogy azok is nyilatkoztak és nyilatkozhattak, akikkel marxista pozíciókból nézve, nem mindenben, illetve egyes kérdésekben egyáltalán nem érthettünk egyet. Úgy véljük, hogy ennek a vitának pozitív és egyértelmű mondanivalóját azonban többen kellőképpen nem méltányolták, pedig abban minden lényegesebb helytelen, vagy ellenséges nézetről szó esett, s e nézetek kritikájaként a hozzászólók marxista műveltségéhez, szakmai biztonságához mért érveket maximális mértékben felsorakoztatták. Hiba volt azonban, — ezt elismerjük —, hogy a záróközlemény túlságosan lakonikusan, s talán éppen ezért, nem elég határozottan és alaposan foglalt állást abban a kérdésben, hogy a lap és szerkesztősége bizonyos nézetekkel miért nem ért egyet. Nem érthettünk egyet azokkal az igényekkel, hogy lapunk újítsa fel és folytassa a füredi vitát. Most, visszatekintve is, úgy látjuk, hogy célszerű volt a vitát, mint olyat lezárni, s májusi szerkesztőségi állásfoglalásunk ebben a kérdésben lényegében helyes volt. Azonban ott ígértünk valamit, amit viszont nem vagy nagyon is vontatottan teljesítünk. Azt ugyanis, hogy a továbbra is eleven, időszerű, lappangó, vagy újonnan felmerülő ideológiai, világnézeti jellentőségű szakmai problémákról — a kétfrontos politikai és ideológiai harc jegyében — folyamatosan beszélni, írni, vitázni fogunk. E tekintetben azonban szélcsend következett be, s a nyáron még talán indokolható „uborkaszezon” mélyen belenyúlt az őszbe, bizonyos értelemben napjainkig tart. Ezen változtatni kell. Az eleven ideológiai munka kibontatkoztatását egy-egy tanulmányban, így a pedagógia területén nemcsak előírják a párt által kidolgozott fontos dokumentumok, mindenekelőtt a Művelődéspolitikai Irányelvek, hanem ehhez a harchoz jelentős ideológiai-politikai útmutatást is adnak. Végül arról is ejtsünk néhány szót, hogy lapunk, a Pedagógiai Szemle, milyen munkát végzett az elmúlt esztendőben. Olvasóink elismerik, hogy a folyóirat munkájának vannak pozitív vonásai: a már említett balaton