Pedagógiai Szemle, 1973. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)
1973-01-01 / 1. szám
Ha a tanulás nem jelent a gyermekek számára olyan tevékenységi formát, amely a siker érzését válthatja ki, vagyis nem jár megelégedettséggel, akkor a tanulókban nem tudnak kialakulni a kötelesség-tendenciák, és éppen ezért szükségszerűen más tevékenységformákat keresnek. Ha ezt a művelődésben, a sportban vagy a játékban keresik, ezt is csak spontán módon valósítják meg, pusztán az időtöltés kedvéért. Ezeknek a spontán tevékenységeknek fejlesztő hatása is minimális. Surányi Gábor rámutat arra, hogy a tanulók tevékenységi formáinak egyre alacsonyabb szintre jutása a környezeti hatások következménye. Surányi Gábor poszthumusz num TOBIAS BROCHER Csoportdinamika és felnőttoktatás A kötet négy évvel ezelőtt jelent meg először, majd 1971-ben újra kiadták. Ismertetésünk az új kiadás alapján készült. A címben foglalt kettős témakör fontossága gyorsan, szemünk láttára növekszik a modern társadalomban: a csoportdinamika ismeretanyagára építő szemlélet áthatja, legalábbis mint vitatéma valósággal keresztüljárja a mai pedagógiát; a felnőttoktatás-nevelés-képzés pedig szintén ,.kiemelt téma” a korszerű társadalomtudományi, szűkebb értelemben pedig a neveléselméleti kutatásban. A csoportdinamika elmélete nem születhetett volna meg tudományos viták, sőt inkább ideológiai csaták nélkül. Az utóbbira jó bizonyíték, hogy jobbról és „balról” egyaránt támadják: a konzervatív tanbürokraták szerint a csoportdinamika áltudományos divateszme, az ultrabalról érkező kritikusok pedig azt vetik a csoportdinamikaikája még a maga nyers formájában is kiáltó szó ifjúságunk védelmében. Fel kell figyelnünk arra, hogy „a nem megfelelő nevelési szituációban az egészséges életöröm fásultsággá, a tudásvágy, az érdeklődés érdektelenséggé, a környezettel szembeni passzivitássá alakulhat”. (1841.) Ha ifjúságunk védelmében — a nevelés hatékonyságának emelésével — sikerül csökkentenünk ezeket a negatív hatásokat, akkor ezzel enyhíthetjük veszteségünket, amely Surányi Gábor korai eltávoztával a hazai pedagógiaipszichológiai kutatásokat érte. (Nevelés, Művelődés, Acta Paedagogica Debrecina sorozat 55. szám, 1972. 202.) Lénárd Ferenc kutatások szemére, hogy tudományos konstrukciókkal, tudományoskodó zsargonnal elrejtik a pedagógia egész osztálytartalmát, elfödik a kilátást a gyökeres reformok elől. Az ilyenfajta kritika nem akadályozza meg, hanem inkább erősíti a csoportdinamikai kutatást, sőt minden bírálat — a legszélsőségesebb is — része lesz a további kutatásnak. A különböző közösségek, „csoportok” véleményformálódásának törvényszerűségeit éppen az egymásnak ütköző nézetek dinamikus mozgásában lehet a legeredményesebben vizsgálni. A jövő tanára, aki valószínűleg nem annyira az információk átadója, mint inkább koordinálója, egy-egy adott téma vitavezetője lesz (különösen a felnőttoktatásban ez az uralkodó tendencia !) elmélyült csoportdinamikai ismeretek nélkül nem lesz képes harmonikusan, optimális hatásfokkal együttműködni csoportjával. Így min- 76