Pedagógiai Szemle, 1984. július-december (34. évfolyam, 7-12. szám)
1984-12-01 / 12. szám
SZÁNTÓ KÁROLY Várkonyi Hildebrand Dezső életútja és munkássága A pedagógia és a pszichológia területén működő mai középkorú kutató- és tanárnemzedék éppen csak a nevéről hallott valamit, a fiatalok még arról sem. Munkásságáról, kisugárzó hatásáról és arról a tanítványi gárdáról, amelyet „Várkonyi-iskolának” neveznek, keveset vagy annál alig többet tud a mai generáció. Vajon egy professzor hatása — aki évtizedeken át pedagógiai szakos tanárokat nevelt — oly csekély lehet, hogy neve egy emberöltő alatt a feledés homályába merül? Várkonyi nem tartozott azon emberek közé, akik látványosan, munkájukat nagydobra verve végezték, hanem komoly felkészüléssel, korrekt tanári munkával, hallgatói tanulmányainak élénk figyelemmel kísérésével és irányításával csendben alakította ki tanítványi gárdáját, azt a kört, amelynek tagjai a két világháború között a pedagógusképzésben döntő szerepet játszottak, és sokan közülük a második világháború után, az újabb időkben is nevet szereztek maguknak. Ki is volt Várkonyi Hildebrand Dezső? A pedagógiai lexikonok közül már az első, a Magyar Pedagógiai Lexikon (Révai, 1936) is megemlékezik róla, s elsősorban a kezdeti filozófiai munkáit sorolja fel. Az új Pedagógiai Lexikon ,,RO Z” kötete (Akadémiai Kiadó, 1979) szemérmesen elhallgatja, hogy eredetileg a magyarországi bencés rend tagja volt, melyből kilépett. Egyáltalán hányatott életét, mély humanizmusát, pedagógiai hatását a száraz lexikoni adatokból nem lehet kideríteni. Halála után a Pedagógiai Szemle nekrológja (1971. 8. sz.) véletlenül megfeledkezik főmunkája, „A gyermekkor lélektana” című kétkötetes szintetizáló művéről, amelyben mindazokat az eredményeket összegezte amelyeket e tudomány művelői publikáltak szerte a világon. Jelentősnek tartjuk azonban, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság 1979-ben kiadta Várkonyi Hildebrand Dezső műveinek és kéziratainak bibliográfiáját. Várkonyi Hildebrand Dezső 1888. aug. 3-án született az Esztergom megyei Kéménden, a mai Csehszlovákia Kamenin községében egy hétgyermekes család gyermekeként. Édesapja kataszteri mérnök volt, akit mint földmérő mérnökembert a millenniumi időkben ide-oda helyeztek. A család életéről Dezső öccsének, Nándornak önéletrajzi írásaiból szerzünk tudomást. Az apa ahhoz a férfitípushoz tartozott, akinek elve az volt, hogy pénzt keressen a gyerekekre és taníttassa őket. A gyerekek gondozását és érzelmi nevelését az édesanyára bízta. Egyetlen nevelő módszere, illetve eszköze több változatban a poroió, a nádpálca, a bot, a kutyakorbács vagy ami a keze ügyébe esett, továbbá a fojtogatás, földhöz verés. Az apa úgy jellemezhető, mint „szadizmussal terhelt idegezetű ember, fékezhetetlen kolerikus diszpozícióval súlyosbítva”. Várkonyi Nándor: Pergő évek. Tények és tanúk sorozat. Magvető Kiadó, Bp., 1976. I. fejezet: „A Brocken-tünemény.” 11—41. o.