Pedagógiai Szemle, 1984. július-december (34. évfolyam, 7-12. szám)

1984-12-01 / 12. szám

SZÁNTÓ KÁROLY Várkonyi Hildebrand Dezső életútja és munkássága A pedagógia és a pszichológia területén működő mai középkorú kutató- és tanárnemzedék éppen csak a nevéről hallott valamit, a fiatalok még arról sem. Munkásságáról, kisugárzó hatásáról és arról a tanítványi gárdáról, ame­lyet „Várkonyi-iskolának” neveznek, keveset vagy annál alig többet tud a mai generáció. Vajon egy professzor hatása — aki évtizedeken át pedagógiai sza­kos tanárokat nevelt — oly csekély lehet, hogy neve egy emberöltő alatt a feledés homályába merül? Várkonyi nem tartozott azon emberek közé, akik látványosan, munkájukat nagydobra verve végezték, hanem komoly felkészü­léssel, korrekt tanári munkával, hallgatói tanulmányainak élénk figyelemmel kísérésével és irányításával csendben alakította ki tanítványi gárdáját, azt a kört, amelynek tagjai a két világháború között a pedagógusképzésben döntő szerepet játszottak, és sokan közülük a második világháború után, az újabb időkben is nevet szereztek maguknak. Ki is volt Várkonyi Hildebrand Dezső? A pedagógiai lexikonok közül már az első, a Magyar Pedagógiai Lexikon (Révai, 1936) is megemlékezik róla, s elsősorban a kezdeti filozófiai munkáit sorolja fel. Az új Pedagógiai Lexikon ,,RO Z” kötete (Akadémiai Kiadó, 1979) szemérmesen elhallgatja, hogy erede­tileg a magyarországi bencés rend tagja volt, melyből kilépett. Egyáltalán há­nyatott életét, mély humanizmusát, pedagógiai hatását a száraz lexikoni ada­tokból nem lehet kideríteni. Halála után a Pedagógiai Szemle nekrológja (1971. 8. sz.) véletlenül megfeledkezik főmunkája, „A gyermekkor lélektana” című kétkötetes szintetizáló művéről, amelyben mindazokat az eredményeket összegezte amelyeket e tudomány művelői publikáltak szerte a világon. Je­lentősnek tartjuk azonban, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság 1979-ben ki­adta Várkonyi Hildebrand Dezső műveinek és kéziratainak bibliográfiáját. Várkonyi Hildebrand Dezső 1888. aug. 3-án született az Esztergom megyei Kéménden, a mai Csehszlovákia Kamenin községében egy hétgyermekes csa­lád gyermekeként. Édesapja kataszteri mérnök volt, akit mint földmérő mér­nökembert a millenniumi időkben ide-oda helyeztek. A család életéről Dezső öccsének, Nándornak önéletrajzi írásaiból szerzünk tudomást.­ Az apa ahhoz a férfitípushoz tartozott, akinek elve az volt, hogy pénzt keressen a gyere­kekre és taníttassa őket. A gyerekek gondozását és érzelmi nevelését az édes­anyára bízta. Egyetlen nevelő módszere, illetve eszköze több változatban a poroió, a nádpálca, a bot, a kutyakorbács vagy ami a keze ügyébe esett, to­vábbá a fojtogatás, földhöz verés. Az apa úgy jellemezhető, mint „szadizmus­­sal terhelt idegezetű ember, fékezhetetlen kolerikus diszpozícióval súlyosbítva”.­ ­ Várkonyi Nándor: Pergő évek. Tények és tanúk sorozat. Magvető Kiadó, Bp., 1976. I. fejezet: „A Brocken-tünemény.” 11—41. o.

Next