Pedagógusok Lapja, 1977 (33. évfolyam, 1-22. szám)

1977-03-20 / 6. szám

Az adminisztratív és technikai dolgozók érdekében Szakszervezeti tagságunk mind népesebb rétegét alkották az adminisztratív és technikai dolgozók. A központi vezetőségünk mellett tavaly megalakult egyik munkabizottság — Szolnoki József elnökletével — az ő gondjaikat kíséri fokozottabb figyelemmel. A bizottság legutóbbi, március 4-én tartott ülésén az időszerű bér- és munkaügyi kérdéseket vitatta meg. A tartalmas előterjesztésnek és a vitának szinte minden mondata lapunkba kívánkoznék. Bizonyításul legyen elegendő csupán a legfontosabbak közül néhányat idéznünk. Minthogy a technikai és adminisztratív dolgozók egyre jelentősebb szerepet töltenek be az oktatási intézmények életében, a szakszervezet egyik legfontosabb rétegpolitikai feladata a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott dolgozókkal való fokozott törődés. Amint ismeretes, szakszervezetünk X. kongresszusának határozatai közül jó néhány máris megvalósult. Növekedett az éves bérfejlesztés aránya 3-ról 5 százalékra. A kezdő béreket 1200 forintban állapították meg, s felemelték a felső bérhatárokat is 10 százalékkal. Ezek az eredmények, valamint az új étkezési rendelet, a nyugdíjasokat megillető félárú utazási lehetőségek bővítése s a szakszervezeti jogosultság kiterjesztése mind-mind olyan intézkedés, mely számottevően hozzájárul a nem oktató dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításához is. Mindezek azonban korántsem jelentik a kongresszusi határozatok hiánytalan végrehajtását. Jelentős tennivalóink vannak a bérszínvonal általános fejlesztése, ezen belül a bértételek módosítása, a pótlékrendszer felülvizsgálata, korszerűsítése érdekében. A tapasztalatok szerint bőven van feladatuk a helyi szerveknek is. Több helyütt késlekednek az idei bérfejlesztésre szánt összegek kifizetésével, nem törődnek a kialakult bérfeszültség megszüntetésével, s az is elgondolkodtató, hogy az 1971 óta érvényes bérutasítás rendelkezéseit még mindig nem mindenütt hajtották végre. Így számos óvodában nem fizetik a fűtési pótlékot, nem rendezték a házfelügyelői feladatokat végző dolgozók bérét. Néhol — jogellenesen — térítési díjak fizetésére kötelezik a bentlakó házfelügyelőket, másutt elmulasztják a jogszabályokban meghatározott díjak beszedését. Gyakran nem számfejtik a váltakozó tanítás többletmunkadíját, s elfeledkeznek arról a lehetőségről, hogy a belső helyettesítésért is fizethetnek. Mindez számos munkaügyi vita forrása. A más szervek által használt helyiségek rendbentartásáért sem fizetik ki mindenütt a dolgozókat megillető bért. Éppen a rendelkezések pontatlan ismeretéből fakad, hogy a dolgozók gyakran a bérbe vevő szervekkel közvetlenül létesítenek munkaviszonyt, ami sérti az érvényes jogszabályokat, és a dolgozókra is hátrányos, hiszen az így kapott kereset nem számít be een a táppénzükbe, sem a nyugdíjalapjukba. A helyi vezetők gyakran olyan kérdésekben is központi intézkedésre várnak, amelyeket nekik kellene megoldaniuk, így a többi közt nem gondoskodnak kellően a munka- és védőruha, valamint a megfelelő tisztálkodási lehetőségek biztosításáról. A bizottság ülésén nagy hangsúlyt kapott, hogy éppen az adminisztratív és technikai dolgozók érdekében többet kell törődni a megfelelő munkafegyelem megteremtésével, azzal, hogy minden egyes dolgozó ismerje és legjobb tudása szerint igyekezzék teljesíteni munkaköri feladatait. Megszívlelendő az a panasz, hogy még mindig előfordul: a taggyűlésekre nem hívják meg a technikai, adminisztratív dolgozókat! A résztvevők mindegyike egyetértett abban, hogy a bizottság eddigi tevékenysége, s a jövőre vonatkozó tervei kellő segítséget nyújthatnak ahhoz az előterjesztéshez, melyet az elnökség a jövő évben tűz napirendre, hogy megfelelő javaslatokat dolgozzon ki a gazdasági, műszaki, adminisztratív és kisegítő munkakörben dolgozók helyzetének javítására. Pethő Géza Az üdültetésről — őszintén A szakszervezeti tisztségviselők ezekben a hetekben ismertetik a nevelőtestületekkel azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a tagság üdültetése érdekében a különböző szakszervezeti szervek tesznek, és szólnak arról is, hogy még mindig jóval kevesebb az üdülőjegy, mint amennyi kellene. Budapesten a VII. kerületi Rottenbiller utcai általános iskolában Réti Gyuláné kerületi üdülési felelős mondta el, hogy bár a kerületben 29 intézmény és csaknem 900 szakszervezeti tag van, az idei nyárra mindössze három SZOT-családos, öt házaspárnak szóló és 13 egyéni beutalójegyet kaptak. Ezt egészítik ki a budapesti bizottság miskolci és balatonföldvári családos üdülőjébe szóló beutalók, valamint a kerületi bizottság balatonfüredi szobabérlete és az NDK-val szervezett csereüdültetése. Gond tehát bőven akad. A három családos jegyre 19 jogos kérés futott be, a házaspárok közül pedig 21 jelentkezett. Az igényeket talán csak a SZOT-gyermekbeutaló jegyek száma közelíti meg. Az iskola szb-titkára, Rákóczy Györgyné szívből örül annak, hogy a 32 tagú tantestület egyik tagja 5 gyermekével együtt a központi balatonföldvári családos üdülőbe juthat el az idén teljesen ingyenesen. Ezenkívül azonban sem házaspároknak, sem családoknak szóló jegy nem jutott senkinek. A kerületi szervezésű, étkezés nélküli szobabérlet sovány vigasz, hiszen az igény jóval több lenne. Vannak, akik 10—15 éve nem kaptak szakszervezeti beutalót. A beszélgetés során az is szóba kerül, hogy más szakmáknak több üdülési lehetőség jut. Hátrányunknak az a fő oka, hogy nekünk nemigen állnak rendelkezésünkre vállalati, intézményi üdülők. A Fővárosi Tanács békásmegyeri vagy királyréti üdülőjébe például évek óta nem kaptak beutalót. Magaslati beutaló is több kellene. Az elosztás igazságosságára egyébként nagy gondot fordítanak a kerületben. A név szerinti elosztásról szóló beszámolót minden évben minden iskola megkapja. Sz. D. IIY MEMÓRIÁM ÖZV. RÉTI ISTVÁNNÉ, a Nyugdíjas Pedagógusok Budapesti Otthonának lakója, a sokak által szeretett Jolán néni 94 éves korában elhunyt. A vasdiplomás nyugalmazott pedagógus hamvait a Farkasréti temetőben 1977. március 22-én helyezik örök nyugalomra. RAGÓ ISTVÁN, a kocséri Gábor Áron Általános Iskola nyugalmazott igazgatója 67 éves korában meghalt. Iskoláját 35 éven át vezette. Pedagógiai és közéleti tevékenységéért számos kitüntetést kapott. Nemzetközileg ismert kiváló sakkfeladvány-szerző is volt. Éveken át szerkesztette a Feladványkedvelők Lapját. Sakkrovatunknak haláláig hűséges és eredményes munkatársa volt. 2 Pedagógusok Lapja Békés megyei tudósítások Fiatal pedagógusok klubja — A közvélemény szerint a nevelőről már „messziről letí” a foglalkozása, mert rákényszerítik a „kirívó” helyes viselkedést__ Ki tudja egy építőipari szakmunkásról vagy éppen egy orvosról, hogy mi a szakmája, amikor színházban vagy vendéglőben szórakozik? A pedagógusra általában ráhibáznak... Mivel rájuk mindenki jobban odafigyel, feszélyezettebbek a társaséletben, a kapcsolatteremtésben is. Nem arról van szó, hogy gátlástalanok legyenek, csak a több természetességet hiányoljuk a közülük valóból. Egyebek között ezért teremtettük meg a klubot, így summázhatnám Katona Ilona klubvezető óvónő, Kerényi Klára tanítónő, Oláh Éva tanárnő, valamint egy állandó vendég, Balogh Sándor esztergályos véleményét, valamennyien a fiatal pedagógusok klubjának tagjai. Hogyan került szóba ez a téma? A klubról beszélgettünk, az otthont adó békéscsabai ifjúsági házban, a megalakulásról, a programokról és arról, hogyan érzik itt magukat. Az a helyzet, hogy amikor 1973 őszén öt taggal (egy óvónő, egy tanítónő, egy általános és középiskolai tanárnő, valamint egy iparitanuló-intézeti tanár) megalakultunk, volt egy kis vitánk a programokat illetően — magyarázza Kerényi Klára. — Kezdetben az a vélemény uralkodott, hogy pedagógiai előadásokat, fórumokat, vitákat kell tartanunk, hiszen ez „illik” hozzánk, nevelőkhöz ... Ám volt olyan nézőpont is — és szerencsére ez győzött —, hogy ne legyen szakmai továbbképzés jellege a klubnak ... Úgy sem tudjuk megtagadni önmagunkat. Vagy már a műsorban szerepelnek nevelésügyi témák, vagy utána a beszélgetések során alakulnak ki spontán pedagógiai viták. — Az éves tervet mindig közösen állítjuk össze, témakörönként — folytatja a gondolatot a klubvezető. — Ma már negyvenheten vagyunk, így nagyon nehéz mindenkinek a kedvére tenni, de időjártával csak kialakultak a közkedvelt műsorprogramok. A hónap utolsó szerdáján tartjuk a filmklubot (minden héten szerdán este vannak az összejöveteleink), más klubnapokon vetélkedőket, játékesteket szervezünk. Neves előadókat is gyakran hívunk meg: művészeket, írókat, riportereket, közéleti embereket. Évente 2—3 alkalommal képzőművészeti kiállítást rendezünk pedagógus alkotók munkáiból. Egyre közkedveltebb Az én estém című összeállítás: ezen bármelyik klubtag „bemutatkozhat”. Az alapvető szempont itt az, hogy a műsorvezető arról szóljon, ami számára rendkívül szép, kedves vagy hasznos. Az „est.” keretében hallhattunk már néhány élménybeszámolót utazásról és képzőművészeti előadást, sőt részt vettünk egy-egy hobbibemutatón is. Rendszeresen szervezünk kirándulásokat, legutóbb a mohácsi busójáráson voltunk együtt. Hagyományos tavaszi kerékpártúráinkon a klubtagság fele részt vesz. Tavaly márciusban Póstelekre kerékpároztunk, az idén Szabadkígyósra szeretnénk kiruccanni. — Egy-egy műsorunkra bárki eljöhet, akinek kedve van — kapcsolódik a beszélgetésbe Oláh Éva, aki bár restaurátor, de mindenekelőtt történelem—orosz szakos tanárnőnek vallja magát. — Ezeket a programokat, nemcsak az óvodákban és iskolákban hirdetjük ki, hanem rendszeresen közöltetjük a Békés megyei Népújságban is. Balogh Sándor eddig csendes hallgatója volt a beszélgetésnek, most mosolyogva megszólal. — Mivel a klubtagság háromnegyed része nő, természetesen fel kellett kutatniuk a fiúkat is. Nem mintha olyan nehéz lett volna megtalálni bennünket, hiszen mi szintén kerestük a kapcsolatot. Az építőipari vállalat Manzárd elnevezésű klubjával, valamint az ifjúsági ház Tízek klubjával állandó és szoros a barátság, innen kerültem én is közéjük. Egymás programját rendszeresen látogatjuk, évente általában 4—5 alkalommal közös vidám műsort is rendezünk. Nem mellékes az sem, hogy ezeken a játékesteken nemcsak mély barátságok, hanem házassággal végződő szerelmek is születnek. — Nem célunk „begubódzni” — veszi át újra a beszéd fonalát a klubvezető, Katona Ilona — Azt szeretnénk, ha a fiatal értelmiségiek örömmel jönnének közénk, már most is járnak hozzánk könyvtárosok, régészek, népművelők, restaurátorok, üzemmérnökök, építészmérnökök, valamint más műszaki értelmiségiek, és ez nagyon jó, így sokkal tájékozottabbak vagyunk egymás munkájáról, de az sem mellékes, hogy a napi közművelődési feladatokba is szívesebben és természetesebben kapcsolódunk be valamennyien. Sokat köszönhetünk az ifjúsági ház vezetőinek, legutóbb is 18 ezer forintot kaptunk tőlük. A szakszervezet is örömmel támogatja programjainkat. Azt hiszem nem véletlen, hogy egyre népszerűbbek „vagyunk”. A környékről, Békésről, Gyuláról, Csanádapátiból, Újkígyósról, valamint Gerláról szép számmal vannak fiatal pedagóguslátogatóink. — Úgy érzem, nem túlzok, ha összejöveteleinknek rendkívüli jelentőséget tulajdonítok — magyarázza Kerényi Klára. — Sok fiatal nevelő idegenként kerül városunkba, nehéz az ismeretlen helyen beilleszkedniük, egyebek között ezt szeretnénk megkönnyíteni számukra, hisszük és reméljük, hogy sikerrel. Szabó Éva Fesztiválkórus lett Idén, február elején múlt egy éve, hogy a Békés megyei Pedagógus Nőikar megalakult. Azzal a célkitűzéssel indult, hogy óvónő, tanítónő, ének szakos tanár tagjainak kétéves komplex továbbképzést nyújtson, s megkönnyítse a munkahelyi feladatok elvégzését. Hogy mivé nőhet, azt akkor még nem lehetett előre látni. Az első felkérés — az Alföldi Tárlat megnyitására — alig háromhónapos munka után érte az együttest, de már felkészülten találta. Még kellemesebb volt az első külföldi út, amely a szomszédos Arad megyébe vezetett. A kórus ekkor mindössze hét hónapja működött. Azután sorra kapták a hazai meghívásokat, közben a tagok felkészültek a karvezetői vizsga „C” fokozatú követelményeire. Az eredmény annyira jónak bizonyult, hogy a vizsgáztató elnök — Párkai István, a Zeneművészeti Főiskola docense — a vizsgát a magasabb „B” kategória alapján értékelte. Az ekkor 28 tagú együttesből 17-en szereztek kórus vezetői működési engedélyt. Az országos kórusminősítőn 1974-ben a „hangversenyfokozatot” nyerték el. Az énekkar „menedzserei” — a városi és a megyei tanács, valamint a Pedagógusok Szakszervezete — sokat törődtek az együttessel, és elősegítették szereplését. Gazdag is a kórus naplója, íme, néhány fellépés: 1975: Budapest, Zeneakadémia; 1976.Sopron, a pedagóguskórusok fesztiválja; egy stúdiófelvétel a rádióban; koncert a Nemzeti Galéria október 3-i matinéján és a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában december 16-án, valamint vendégszereplés testvérvárosukban, Zrenjaninban. A Nemzeti Galériában az a váratlan helyzet állt elő, hogy a szovjet tv részére 10 perces felvételhez kellett volna újra műsort adniuk. A Szovjet Kultúra Házában adott esti koncertre kísérőként felutazott a békéscsabai 2. számú általános iskola nevelőtestülete is, mivel három kollégájuk is énekel a kórusban. Legújabb sikerük: megkapták a „fesztiválkórus” minősítést. Sárhelyi Jeneiné Gerendáson révbe ért... Ha telefonon keresi az ember a gerendási iskolát, a régi épület jelentkezik, ahonnan legalább egy kilométer az új, a hatvanas években épült emeletes. Ha azután valamiféle telefonüzenet érkezik az iskola címére, a két épület közötti hosszú úton gyakran „elvész” egy-két fontos dolog. Napokkal előbb én is telefonon kerestem az iskola magyar és rajz szakos tanárnőjét, Pattó Mihályné Lestyán Máriát, de akkor sem sikerült tökéletesen az üzenet továbbítása, és amikor megérkeztem, csak szerencsémnek és az igazgató kedves segítségének köszönhettem találkozásomat a tanárnővel. Paulóék a városból költöztek ebbe a kisközségbe. Mégpedig nagyvárosból, Békéscsabáról. A férj naponta utazik vissza a városba, hol a könyvesboltban dolgozik, és felesége is hetenként legalább egyszer, hogy bekopogjon a szülői házba. — Így persze könnyebb — mondja —, az is előfordul, hogy szombat, vasárnap beutazunk, vagy az én, vagy a férjem szüleihez. Moziba vagy színházba is mehetünk, de azért nagyszerű dolog ilyen nyugalmas, jó levegőjű kisközségben élni, mint Gerendás. Szeretek itt lenni, a gyerekek is kevesebbek, mint a városban. Az igazgatónk szigorú, a pontosságot megköveteli, de ez kell, nem is lehet másképp. Nem véletlen, hogy már fél évtizede itt tanítok, és hogy itt lakunk. Először albérletben húztuk meg magunkat, de aztán szolgálati lakást kaptunk, az óvoda mellett. Sok utat végigjárt, amíg a gerendási iskola katedrájára állhatott. Nagybánhegyesen született, Csabán érettségizett 59-ben a Rózsa Ferenc Gimnáziumban. — Rajzoltam, festettem, elragadtak a színek, a formák, vonalak. ... Mokos Józsi bácsi szakkörébe jártam, utána következett az Iparművészeti Főiskolán három év, aztán hazajöttem. Ma már tudom, mi volt a baj, hogyan kellett volna. Akkor nem tudtam. Beálltam pedagógusnak. Képesítés nélkül. Medgyesegyházán, Sarkadon tanítottam. Majd Szolnok következett, a főiskola nappali tagozata, 1966-ban , magyar szakos tanár lettem, és két év alatt levelezőn rajz szakos. Dévaványa a következő állomás. Később nehéz évek jöttek. Elfáradtam. Úgy gondoltam, mégsem való nekem a pedagóguspálya. Íróasztalok mögé ültem, dolgoztam többfelé. És most öt éve, valami hirtelen megváltozott. Hiányoztak a gyerekek, az iskola ... 1972 szeptemberében újra nekivágtam, újra kezdtem itt, Gerendáson. Úgy ismerik, mint aki otthon, az iskolában és a közéletben maga keresi a feladatokat. — Rengeteg órában tanítok, helyettesítek, elvállaltam az iskolai könyvtárosságot, alapfokú könyvtárosképző tanfolyamra járok Gyulára, rajzszakkört vezetek a művelődési házban 23 gyerekkel, úttörő rajvezető vagyok és a nyolcadikosok osztályfőnöke. Otthon, az egyéni ízléssel berendezett lakásban derült ki, hogy a. rajztanárnő fest is, és többször vett részt alkotásaival az orosházi járás képzőművész pedagógusainak tárlatain. Sass Emu