Pedagógusok Lapja, 1986 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1986-06-16 / 12-13. szám

1986. június 16. A képzőművészeti nevelést szolgálja Tanár, festő, szakíró Nem először írunk Heitler Lászlóról, a pápai „polihisztor­ról”, hiszen például tavalyi, ausztriai — egy osztrák kollégá­jával közös — képkiállítását itt­hon éppen húsz előzte meg. S most készül a következőre, amelyre augusztusban kerül sor. A pápai 1. számú általános is­kola rajz—földrajz szakos taná­ra tehát minden bizonnyal két­szeresen várja a nyarat... — Várom bizony — mondja —, mert elég nehéz volt ez a tanév, de melyik nem az! Úgy érzem, kissé elmaradtam vállalt, iskolán kívüli dolgaimban. Festőként pél­dául a nyári keszthelyi kiállítá­som lesz az egyik legnagyobb je­lentőségű megnyilatkozásom, augusztusban. Legalábbis, én így érzem. Képeim témája a bakonyi, a balatoni népi építészet, össze­szedni, összeválogatni őket maga is nem csekély és izgalmas mun­ka. — Dolgozik-e újabb könyvön? — A legutóbbi Marton László szobrászról szól. Ez­­ tavaly je­lent meg. Megjegyzem: az ő Kilián Györgyről készített mell­szobra díszíti a pápai, róla elne­vezett általános iskola udvarát Újabb könyvem Egry Józsefet mutatja be, a nyomdai munkála­tai folynak, a Móra adja ki. A Corvina megbízásából pedig Az anya és gyermeke a képzőművé­szetben című témát dolgozom fel. Két éve kezdtem ehhez a mun­kához, s talán az év végére befe­jezem a kutatást. Emiatt is várom a nyarat. Hazai Sándor Jobb pedagógiai információt! A pedagógiai könyvek mainál szélesebb körű megismertetése érdekében szervezett tanácsko­zást a közelmúltban újságírók részvételével a Magyar Pedagó­giai Társaság informatikai szak­osztálya a Tankönyvkiadóval közösen. Évente csaknem 800 féle pe­dagógiai kiadvány jelenik meg hazánkban, köztük mintegy 140 könyvárusi forgalomban. Ebben a könyvrengetegben, amelyben nagyon nehéz a tájékozódás, a recenziónak iránytűként kell szolgálnia. Ennek a feladatnak azonban csak kevés írás felel meg, noha legalább 80 pedagó­giai-módszertani lap, továbbá több más heti- és havilap ad he­lyet azoknak. Főképp a kritikus vélemény hiányzik a könyvis­mertetésekből, amelyre nagy szükség lenne a pedagógusok érdeklődésének felkeltése érde­kében és azért is, mert segítsé­get nyújthat a szerzőknek és a kiadóknak is — állapították meg a résztvevők. Alföldi pedagóguskórusok ötödik ünnepi találkozója Ez a közkedvelt kórusszemle ez alkalommal — május 24-25-én — is lelkes hangulatban, színvona­lasan zajlott,, és hasznos tapasz­talatokkal zárult. Minden dicsé­ret és elismerés megilleti a talál­kozó tervezőit és szervezőit,, köz­ponti és helyi irányítóit. Szolnok városa és annak rutinos szervező gárdája most is csillogtatta kivá­ló házigazdái erényeit. Liszt Ferenc születésének 175. és halálának 100. évfordulója ad­ta az alkalmat, hogy a nagy ma­gyar zeneszerző életével, pálya­futásával és alkotásaival ismer­­kedjen a mintegy 500 főnyi peda­gógusénekes gondalvA terhedett zenésszel” való bensőséges talál­kozás elsősorban Forrai Miklós­nak, a Magyar Liszt Ferenc Társaság főtitkárának köszönhe­tő, aki a szemle záróünnepségén élményszerűen méltatta Liszt munkálkodását, felvillantva zse­nialitásának és mindennapi éle­tének ismert és kevésbé ismert vonásait, epizódjait. Különösen nagy hatást gyakorolt a hallga­tóságra a Liszt írásaiból össze­állított idézetcsokor, melynek igazsága mai életüsdjének is ve­zérfonala lehet. * A nagy zongoravirtuózzal és zeneköltővel való kapcsolat ab­ban is megnyilvánult, hogy szin­te minden szereplő énekkar meg­szólaltatta egy vagy két kórusmű­­vét. A Liszt géniuszát illető hó­dolat azért is örvendetes, mert a közelmúltban az amatőr kórusok repertoárjában csak ritkán, el­vétve szerepelt egy-egy Liszt-mű. Az évforduló reflektorfénye most rávilágít arra is, hogy a nagy ro­mantikus zeneszerző kórusra írt kompozíciói az amatőr énekkarok számára is elérhető, feldolgozha­tó, gazdag színforrást jelentenek. E művek megszólaltatásának az elmúlt időszakban két fő akadá­lya volt. Az egyik a kompozíciók­ban megnyilatkozó­­ hangszeres gondolkodásmód, a másik pedig az, hogy Liszt kóruszenéjének túl­nyomó többsége egyházi fogan­­tatású. Szolnokon bebizonyoso­dott, hogy érdemes mindkét aka­dályt átlépve, ezt a rendkívül szí­nes és tartalmas, a mai fül szá­mára is megnyerő, különleges vokális világot meghódítani és mind a kórusok, mind a közönség számára közkinccsé tenni. A műsort a vendéglátó Szolno­ki Kodály Kórus nyitotta meg (vezénylői: Buday Péter, Rigó Éva, Vajna Katalin) igényes, többségükben drámai hangvéte­lű műsorszámaival. Cegléd Város Pedagógus Énekkara (Holló Gyu­la) Brahms keringőinek stílusos megszólaltatásával aratott szép sikert. A Törökszentmiklósi Liszt Ferenc Kórus (Bischof László, Liptár Katalin) kamarahangzása tisztán és meggyőzően csengett. A Békés Megyei Pedagógus Nőikar (dr. Sárhelyi Jenőné) nehéz mű­sorát kitűnő biztonsággal adta elő. A rendezvény első sorozatát a Jászberényi Palotási János Ve­gyeskar (Bedőné Bakki Katalin, Hasznay Márta) változatos és igen magas hőfokú előadása zár­ta. A Hajdúböszörményi Városi és Pedagóguskórus (Kéryné Mészá­ros Mária) indította a találkozó második hangversenysorozatát. Tartalmas kórusukban friss szín­foltot jelentett a hangszeres köz­reműködők szerepeltetése. Az Érdi Pedagógus Nőikar (Szabóné Bozóki Flóra) a mai magyar és romantikus zene köréből mutat­ta be stílusos, szép műsorát. Ki­emelkedően nagy létszámmal és hangzáskultúrával szerepelt a Hajdúszoboszlói Városi és Peda­gógus Énekkar Török Zoltán tem­peramentumos Vezényletével. A Tiszafüredi Pedagógus Nőikar (Erős Lászlóné) isét , Karai-mű mellett Kodály egyik legnehezebb kórusművét, a Pünkösdölőt szólal­tatta meg. A Hajdúnánási Városi és Pedagógus Énekkar (Kövecs Imre és Sebestyén Miklós) két ve­zetője lágy hangszínekkel tanította és mutatta be kórusát. A második sorozatot Debrecen Pedagógus Ve­gyeskarának műsora zárta (Szesz­­tay Zsolt), melyben Kodály Kállai kettősének szép előadása volt kü­lönösen kiemelkedő. A rendezvény harmadik, esti sorozatát külföldi kórus, a trieszti „Montasio" együttes nyitotta meg; régi zenét idéző műsora a spon­tán társas zenélés légkörét hozta a hangversenyterembe Aldo Poli­­cardi vezényletével. A Salgótar­jáni Pedagóguskórus (Virág Lász­ló) csapata kiegyenlített kamara­­hangzással énekelt. A Tápiósze­­csői Pedagógus Kamarakórus (Szathmári József) sokat ígérő fia­tal gárdája jó benyomást keltett. Ugyancsak nagy örömmel hall­gattuk a Vásárosnaményi Liszt Fe­renc Vegyeskar (Iványi Tamás) élményszerűen megszólaló válto­zatos műsorát. A háromrészes hangversenysorozat és az egész rendezvény egyik legnagyobb ajándéka az est zárószáma volt, melyet a Kecskeméti Pedagógus Énekkar Erdei Péter vezényleté­vel (Liszt Via Crucis című művé­ből vett részleteinek megszólal­tatásával) nyújtott. A kórus min­den hangjából igazi Liszt-muzsi­ka áradt. Itt említjük meg, hogy a találkozó folyamán szereplő valamennyi énekkar igyekezett tudásának és adottságainak meg­felelő — vagy azt túlszárnyaló — produkciót nyújtani. Valamennyi együttes szép, ízléses ruhában je­lent meg, ami a fenntartók áldo­zatkészségét bizonyítja. * A kórusok egyéni éneklését jól felkészített együttes műsorszá­mok egészítették ki, melyek ke­retében Liszt—Lukin: Magyar ünnepi dala (vez. Fasang Árpád), Liszt—Sulyok: Zárókórus a Pro­­metheusból (Buday Péter) és Ko­dály—Berzsenyi: A magyarokhoz (Karai József) című darabjai hangzottak fel. Hasznosnak bizo­nyult a szakmai zsűri értékelése; a szereplő karnagyok némi útba­igazítást és­­biztatást is kaptak. Befejezésként e rövid méltatás keretében is hangot kell adni an­nak az örömnek és elismerésnek — ami dr. Köpf Lászlóné bv-titkár ünnepi megnyitó beszédéből és Cseh Sándorné megyei titkár zár­szavából is kicsendült —, hogy a pedagógusok napi gondjaik, ál­dozatkész oktató- és nevelőmun­kájuk mellett ilyen szép szám­mal és ilyen lelkesen hajlandók a kórusmunkában részt venni. Turcsányi Emil Pedagógusok Lapja Ádám Jenő emlékezete Emléktáblát avattak Ádám Jenő Kossuth-díjas, érdemes zenemű­vész emlékére Budapesten, a Moszkva tér 14. számú házon. A Fővárosi Tanács V.B. nevében Lukin László tanár, az egykori tanítvány, a neves ének-zene pe­dagógus mondott avatóbeszédet és méltatta Ádám Jenő zeneszer­zői, karmesteri, zenepedagógusi érdemeit. Koszorút helyeztek el az em­léktáblánál a Magyar Zenemű­vészek Szövetsége, a Magyar Ze­neművészek Szakszervezete, a a Magyar Kodály Társaság, a Nemzetközi Kodály Társaság, a Kórusok Országos Tanácsa, szülőfaluja, Szigetszentmiklós vá­ros, a kazincbarcikai Ádám Je­nő Ének-Zenei Általános Iskola, a XII. Kerületi Tanács V.B., a Fővárosi Gázművek Férfikara (alapító karnagyuk Ádám Jenő volt), valamint a család és a volt tanítványok nevében. A XI. kerületi Szamuely Tibor Ének-Zenei Általános Iskola kis­doboskórusa Ádám Jenő népdal­­gyűjtéseiből énekelt, a Zenemű­vészeti Főiskola Kamarakórusa és a Fővárosi Gázművek Férfi­kara pedig Ádám Jenő kórusfel­dolgozásaiból adott műsort. Az emléktábla avatását köve­tően a XII. kerületi Jókai Klub­ban emlékestet rendeztek, ame­lyet Fasang Árpád megnyitója vezetett be.A Hangszalagról Ádám Jenő szavaival felidézték életé­nek, alkotó művészetének jelen­tősebb állomásait. A volt tanártársak, tanítvá­nyok, tisztelők népes tábora fe­jezte ki őszinte tiszteletét a ki­váló zeneszerző, az európai ran­gú karmester és a magyar zenei nevelés világhírű módszerének egyik megalapozója, az első kor­szerű iskolai énekeskönyvek társ­szerzője, Kodály Zoltán hűséges munkatársa iránt. K.I. ,­­ Pedagógus költők Péter Eta Rovatunk legújabb szereplője, Péter Eta, Gödöllőn, a Petőfi általános iskolában tanít magyart és oroszt. Verseivel jelentkezett már a Magyar Ifjúságban és megyei folyóiratok­ban. Itt közölt két költeménye ígéretes költőnek mutatja. Anyám Vággyal teremteni a semmiből valamit ANYÁM! nélküled nincs föld, nélküled nincs nyelv, kiszáradnak kútjaink, hegyek omlanak össze , tűzzel, jéggel, árral szembeszállva, a hétköznapok zűrzavarában őrizve. KÖSZÖNTLEK boldogtalan boldogság Te, földi tisztaság A besnyői kertben Tavalyi lomb füstje száll fel az égre szél motor az ásott földön lila giliszta tekeredik --r-.n - madarak raja zeng a kertben Tavaszodik Könnyűnek érzem a léptem Hajam legyezi a tavaszt Amulok, fölemel az ég, a föld, a szél, a tavasz A bábjátszás művészei A lakatos­ nővérek és a gyerekek • Örökre lekéstem az ország első bábművész óvónőjével, a Lakatos Emíliával tervezett interjút. A hú­ga, Hedvig ugyanis a halálhírével fogadott és egy róla szóló, reá emlékeztető nekrológgal, amely a Nemzetközi Bábművész Szövet­ség, az UNIMA idei első körleve­lében jelent meg: „Néhány éve még nem lehetett bábos megmoz­dulás nélküle — olvassuk benne —, mindenütt megjelent, véle­ményt mondott, kritizált, részt kért magának a bábos életből, s joggal. Hiszen egész életét a bá­boknak és a kisgyerekeknek szen­telte. Hedvig húgával járták az országot nyaranta, játszottak me­séket és didaktikus történeteket egyaránt (...) Megvalósították a lehetetlennek tűnőt: a látványra, mozgásra épülő bábjátékot a hang dinamikájával, eleven cse­lekményességével vetítették a hallgatók elé. Számtalan gyerme­ket és pedagógust nyertek meg így a bábjátéknak.” — Ez a méltatás egy kicsit ön­nek is szól — jegyzem meg csen­desen. — Csupán azért, mert mi Emí­liával elválaszthatatlanok vol­tunk — válaszolja —, ő, a tíz év­vel idősebb nevelt engem partne­révé, állandó segítőtársává, ő irányított, szervezett mindent, én csupán igyekeztem hűen megva­lósítani elképzeléseit. Nagyon tiszteltem a megszállottságát, csodáltam sziporkázó ötleteit, áradó életszeretetét, fáradhatat­lanságát. És az élet kegyetlen tré­fája folytán éppen őt, a robba­­nóan dinamikus embert érte olyan súlyos baleset — házunk előtt a villamos elé lépett —, amely bénává nyomorította. De még ez sem tudta megtörni. Itt­honról szervezett, írt, agitált a bábozás érdekében. Haláláig min­denben segítettem neki. Egy szóval sem említi azokat a nehézségeket, amelyeket a maga­tehetetlen testvér gondozása oko­zott neki. Nem lett emberkerülő, nem látszik megviseltnek, csupán a szemén látszik egy kis fáradt­ság, a teste korát meghazudto­­lóan ruganyos, erős, sokat bíró. De hát Lakatos Hedvig végül is testnevelő tanárként dolgozott egészen 1970-ig, nyugdíjba vonu­lásáig. Sőt dolgozik azóta is. Csakhogy már nem általános is­kolában, hanem a Spartacus sportegyesületben tanít művészi tornát és modern gimnasztikát. Csupán a nővére ápolása idején nem tudott eljárni otthonról. No­ha önmagáról nem sokat beszél, kezdem sejteni: nővére valószí­nűleg azért őt választotta állan­dó partneréül, mert ugyanazt a mozgékonyságot, frissességet, su­gárzó életszeretetet fedezte föl benne, amit önmagában is hor­dott , s ami elengedhetetlen a bábozáshoz, a gyerekekkel való jó kapcsolat megteremtéséhez. — Kényszerű rabságának utol­só évében Emilia elhatározta, hogy földolgozza bábos múltját. Sajnos, csak a kezdetéig juthatott el, a munka dandárja rám vár — mondja. — Örömmel csinálom, hiszen az újságokat, meghívókat, leveleket forgatva, a fényképeket nézegetve újra átélhetem leg­szebb élményeinket. Mindket­tőnknek ezek adták az élet értel­mét, emiatt még a családalapí­tásról is lemondtunk, őszintén szólva, nem bánta meg egyikünk sem; oly sok szeretetet kaptunk gyerekektől, felnőttektől, egy­aránt, amennyi nem mindenki­­nek jut osztályrészül. Bizonyságul több hatalmas kö­tetet vesz elő, gazdag életük do­kumentumait. Az elsőben már időrendben sorjáznak beragaszt­va a levelek, újságkivágások, fo­tók. — Emmi 1926-ban a Rózsák te­rén lévő állami óvónőképezdében debütált mint bábos, óriási siker­rel — mutat rá az egyik képre. — Itt van a kezében a vursliban vett Paprikajancsi, „aki” egész életén végigkísérte. Emitt meg kedves figurájának későbbi tár­sa, Fáni és kettőjük kutyája lát­ható. Mindhárom a Magyar Szín­házi Intézet bábtörténeti gyűjte­ményében kapott végső otthont. Minden képről, jegyzetről, cikk­ről és levélről eszébe jut valami. Kissé kopott meghívót mutat 1940 decemberéből, rajta nagy ákom­­bákom betűkkel. BÁBJÁTÉK, alatta pedig a következő szöveg: „Lakatos Emilia vezetésével Mó­ra Laci bácsi mesél. Belépő: meg­unt játék, mesekönyv vagy ruha­féle”. Egy másikon ez áll: „Mó­ka néni meséi”. Ezt a nevet még a képzőben ragasztották rá diák­társai. Lehetetlen a sok doku­mentumot még végignézni is, hi­szen több száz újságcikk, 33 rá­diófelvétel hangszalagja, egy ró­luk szóló kópiája, talán ezernél is több fénykép és levél jelenti La­katos Emilia hagyatékát. És két könyve: az 1941-ben megjelent Bábszínház és a Bábosok az isko­lában című, amelyet utoljára 1978-ban adtak ki. összegzés helyett hadd álljon itt Lakatos Emíliáról és Hedvig­ről egy olyan méltatás, amelyet Szabó Lőrinc írt a nővérek Klo­tild-palotabeli gyermekműsorá­ról „Hajnali beszámoló” címmel a Magyarország 1940. május 8-i számában: „A főváros iskolaügyi vezetősé­ge és minden iskola boldog lehet, hogy ilyen fölséges gyakorlatú és ilyen ötletes nevelőművészekkel szórakoztathatja megfelelő alkal­makkor a tíz éven aluli fiatalsá­got. Én negyvenéves vagyok, mégis boldogan felejtkeztem be­le a játékba, abba is, amit a La­katos-nővérek elhitetnek, és ab­ba is, ahogy elhitetik.” Gyarmati Szabó Éva Szabó J. Judit felvétele ­ A demokrácia alapköve: a jó munka és valós értékelése Gácsér József: Demokratizmus és iskola című könyve, mely a Mód­szertani Közlemények Könyvtára 9. köteteként jelent meg Szege­den, közérdekű és úttörő­ jelentő­ségű. A szerző széles körű elméle­ti tájékozódás és négy, egymás­ra épülő kérdőíves felmérés alap­ján igyekezett feltárni az általá­nos iskolai nevelőtestületek hely­zetképét. A vizsgálat, amely 15 tes­tületre terjedt ki, bebizonyította, hogy a szocialista demokratizmus lényeges jegyei kísérleti eljárások­kal meghatározhatók, megmérhető egy-egy nevelőtestület ezen krité­riumokhoz viszonyított fejlettsé­ge, és az így kapott tapasztala­tok alapján a testületek demok­ratizmusa fejleszthető. Melyek ezek a kritériumok? A szocialista társadalom által meghatározott célok ismerete és elfogadása. A dokumentumokban követett célkitűzések ismeretét illetően nem mutatkozott különb­ség. Az ideológiai politikai elkö­telezettség fontosságát azonban a megkérdezett nevelők a 10 leg­fontosabbnak kiemelt motívum között csak a 8. helyre sorolták. Igaz, egy másik vizsgálati sza­kaszban 30 követelmény között az ideológiai-politikai egyetértés követelményét az első 12 közé helyezték. A nevelők többsége érzi, hogy nem elég az ideológiai döntések és az ebből származta­tott feladatok elfogadása, ehhez meggyőződésnek is kell társulnia. A közös célok megvalósítása kollektív tevékenységgel. A hosz­­szú távú feladatok testületi egyeztetése és vállalása tekinte­tében a vizsgált testületek közül csak egyben emelkedett az átlag fölé ez a mutató. A nevelőknek csak 68,5 százaléka vallotta, hogy náluk ez a folyamat az elvnek megfelelően történik. „Alig érzik a nevelők ennek a jelentőségét, hogy a körültekintéssel felosztott feladatokat vállalni kell” — írja a szerző. Ugyancsak elgondolkod­tató, hogy a másokért vállalt fe­lelősség, mutatója is csak a kö­zepes nagyságrendet érte el. A testület tagjainak szocialis­ta kapcsolata. A kölcsönös biza­lom légkörét, az őszinte megnyi­latkozás fontosságát a legfonto­sabbak között helyezték el a ne­velők. A felmérésben szereplő testületekben ugyanakkor nem találták kielégítőnek ezeket a vi­szonyokat. „A nevelők­ 7,25 száza­léka úgy véli, hogy a nevelők ál­talában a közérdeket saját érde­keik fölé helyezik, ugyaneny­­nyien éppen az ellenkezőjét állít­ják. A vélemények szóródása igen nagy. Az ideális modellhez vi­szonyított megfelelés 29,1 száza­lék.” A nevelőtestület mint szerve­zet. A hivatalos tényezők együtt­működése átlagos (néhol jobb) képet mutatott. Feltűnő azonban, hogy a 30 legfontosabb követel­mény között a 27. helyre sorol­ták a nevelők azt a követelményt, amely szerint a testület tagjainak segíteniük kell a társadalmi szer­vek munkáját. A vizsgálat ered­ménye ezért is elgondolkodtató, mert a jogi előírásoknál erősebb, hatékonyabb tényezőt alkotnak a személyes kapcsolatok. Egyetért­hetünk a szerzővel: „Ha az igaz­gató csupán a szolgálati kapcso­latokra épít az információk szer­zésében, a teendők kijelölésében és a feladatok felosztásában, s s nem akar számolni a testület­ben kialakult társas kapcsolatok rendszerével, akkor sokkal nehe­zebben képes megoldani a veze­tés gondjait, mintha kiaknázná az e kapcsolatokban élő kohéziót és együttműködést.” A vezetés demokratizmusa. A nevelők a szocialista demokratiz­mus tartalmi színvonalát elsősor­ban a vezetés demokratizmusa alapján ítélték meg. A másik azo­nos fontosságú pólus, a kollektíva háttérbe szorult. Az igazgatók ál­talában demokratikus vezetőknek mutatkoznak (az „utasít” és a „tanácsos” jellemzők közül az utóbbi döntő fölényben volt), csak három testületben fordult e­lő kedvezőtlenebb válaszarány. A hivatalos szabályozás mellett döntő fontosságú az a kapcsolat, amelyet az igazgató (az iskola vezetősége) kiépít a testület tag­jaival. „Minél gyakrabban kéri az igazgató a nevelőtársai segít­ségét, annál jobban érzik saját felelősségüket a nevelők is.” A fegyelem mint a szocialista demokratizmus fontos vonása. A fegyelem szerepét és összefüggé­sét a demokratizmus más tartal­mi jegyeivel nem sikerült kellő­képp tisztázni, bár a kérdéssorok­ban többféle megközelítést alkal­maztak. A mulasztók elmarasz­talása például a 30 kiemelt kö­vetelmény között egyike lett a leghátrább soroltaknak. Más fo­galmazásban már valamivel kö­zelebb érezték magukhoz a vála­szolók ezt a jellemzőt. „A fegyel­met és önfegyelmet tekintsük a szocialista demokratizmus fontos követelményének” — állítást 9 másikkal összehasonlítva a 4. helyre tették, de például négy testületben senki sem említette az önfegyelmet a demokratizmus lefontosabb követelményei között. A munka, a teljesítmény érté­kelése a nevelők minősítésekor. A nevelők nagy többsége igény­li, elvárja — állapítja meg a könyv írója — hogy az elvégzett munka, illetve annak eredménye alapján értékeljék. A gyakorlat­ban természetesen ez többféle ne­hézségbe ütközik (az érték meg­ítélése, a megfelelő metodikák kidolgozatlansága). Ez a követel­mény az első helyre került, ami azt mutatja, hogy a pedagógusok a demokrácia érvényesülését el­sősorban a munkájuk tárgyila­gos, részrehajlás nélküli megíté­lésében látják. Dr. Vastagh Zoltán

Next