Pedagógusok Lapja, 1986 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1986-06-16 / 12-13. szám
s Pedagógusok Lapja iúniu! 16- A nyolcvanadik születésnapon kedves ünnepségre gyűltek össze a XII. kerület nyugdíjas pedagógusai: tagozatvezetőjüket, Ács Frigyesnét köszöntötték a 80. születésnapján. — Olyan évforduló ez, amit el sem hinnénk, ha nem erősítené meg az elmúlt évben kapott aranydiploma — mondotta köszöntőjében dr. Szűcs Miklósné tanár. — Valamikor a nyolcvan esztendő matuzsálemi kornak számított, előttünk pedig egy tetterős, agilis, ránctalan, „ifjú” pedagógusnő ül, aki vezet bennünket, gondoskodik rólunk, hallgatja panaszainkat, problémáinkat ... Ezután beszélt a nyolc évtizedről, a munkában, bánatban örömben telt gazdag életútról. Ács Frigyesné — Manyika — a nyugdíjas tagozatnak alakulása óta vezetője. Fáradhatatlanul szervezi az össszejöveteleket, műsorokat. Tanácsadás, család- és beteglátogatás, mind-mind kiegészítője napi munkájának, minden munkát szívesen, szeretettel, mosollyal vállal. Csoda-e, ha tisztelet és szeretet veszi körül? A bensőséges ünnepségen megjelent Terescsényi Zsoltné, a XII. Kerületi Tanács művelődési osztályának vezetője, Bozzai Ottóné, a szakszervezet kerületi titkára és még sokan mások. Terescsényi Zsoltné ez alkalommal adta át a tanács kitüntetését, a „Hegyvidékért” érmet és egy szép Gorkavázát. Schelken Pálma a tömegkommunikációs KUTATÓ KÖZPONT gondozásában jelent meg S. Nagy Katalin tanulmánya, amelyben a szerző képek kíséretében érdekes tájékoztatást nyújt a Mosonmagyaróvárott és környékén tapasztalt vizuális kommunikációról. A kirakatok, cégérek, hirdetőoszlopok, utcai telefonok, plakátok, hirdetések, feliratok egyaránt szóbakerülnek. KISS ATTILA RAJZA AZ IDEI KÖNYVHÉTEN alakult meg — a Hazafias Népfront, a Művelődési Minisztérium és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elhatározása alapján — az Országos Könyvbarát Kör. A megjelent tájékoztató füzetből az érdeklődők megismerhetik a belépés feltételeit és az ajánlott könyvek listáját A FÁKLYA KLUB évadzáró kiállításán a Somogy megyei pedagógus képzőművészek mutatkoztak be nagy tetszést arató alkotásaikkal. A SZAKSZERVEZETI TISZTSÉGVISELŐK sok hasznos tudnivalót meríthetnek a SZOT munkavédelmi, társadalombiztosítási és egészségügyi szakosztályának a gondozásában megjelenő Időszerű Közlemények című kiadványsorozat 1986. 1. számából. GERENDÁSON a minap bensőséges ünnepséggel köszöntötték az iskola volt nyugdíjasait. A gyerekek előadta műsort nagy tetszéssel fogadták az idős kollégák. giiiiiiiiiiiiiiiimimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiunHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiuiumiuiitHiuiiumuuiiuinumiitiiiiinimHHmg | ÁLLÁSAJÁNLATOK PEDAGÓGUSOKMN 1 MUNKAVÁLLALÁSI INFORMÁCIÓS TANÁCSADÁS ÁLLÁST KERESŐ 0 óvónőknek, 0 tanítóknak, 10 napközis pedagógusoknak, 9 általános és középiskolai tanároknak, 0 szakközépiskolai és szakmunkásképző intézeti szakoktatóknak, 9 nevelőotthoni, kollégiumi, diákotthoni nevelőtanároknak, H 9 gyermekfelügyelőknek ... a Fővárosi Pályaválasztási Intézetnél (Budapest, V, Deák F. u. 17. Telefon: 172-333) Félfogadás személyesen: hétfőtől—péntekig 8—13 óráig Felvilágosítás a fővárosi szerződéses és határozatlan ide-jű állásokról pályakezdőknek, nyugdíjasoknak, fő- és mellékállás iránt érdeklődőknek. iiiMiniiiiiiiiiiitiHimiiimmnimiiiiiiiimmiiiiiiimmnimiiiimmiMimniumiiiiuHiiiiiiiuimiiimiiiiiiiiiiiiml A. Ny. Osztrovszkij A nagy orosz drámaíró halálának 100. évfordulóján rejtvényünk vízszintes 1., 44., valamint függőleges 20., 31., 32. és 64. soraiban drámáinak elmét rejtettük el. A megfejtéseket legkésőbb 1966. július 20-ig, levelezőlapon kérjük beküldeni a szerkesztőség címére. 1068 Budapest, Gorkij fasor 10. VÍZSZINTES: 1. Drámacím. 15. Híres Bergman-film. 16. Fényes fém. 17. Egy ... és más semmi . . . 18. Személyre kérdezés. 19. Libát etet. 21 Kicsiny folyóvíz. 22. A Duna mellékfolyója. 23. Eleinte mozog (!). 25. Tenyérbe való mennyiség. 28. Édes mártás. 30. Msh. kiejtve. 32. Gyakori városi madár. 34. Tiszta levegő. 36. Poharat telit. 37. Bizánci szentkép. 38. Törökország fővárosa. 40. Részvénytársaság röv. 41. Római 1500. 42. Ártatlan, szemérmes leány. 44. Drámacím. 46. Az egyik nem. 47. Magas értékű kártyalap (—•). 49. Fizess adót! 51. Olasz természettudós (1737—1798). 53. Sir ikerszava. 55. A „Macskák" angol költője. 57. Diplomáciai autók jelzése. 58. Udvariasan akar. 60. Keress! 62. Becézett Agnes. 64. Angolszász eredetű észak-amerikaiak gúnyneve. 66. Kilométerköv. 67. Hangtalanul mázol (!) 69. Latin elöljáró ellen. 71. O. R. E. 72. Görög betű kiejtve. 73. Minden rendben. 75. Sereg. 77. Most készült. 78. Központi Múzeumi Igazgatóság. 80. Csapadék hullott. 82. Fél roller! 84. Energiaforrás. 88. Papírra vet. 87. Földre helyez. 89. Moll jellegű hangsor. 91. Veszprém megyei nagyközség. FÜGGŐLEGES: 1. Autó fontos része. 2. Verssorok összecsengése, névelővel. 3. Lásd: vízsz. 53. 4. Hangtalanul kente (!). 5. Nagy szikladarab, névelővel. 6. Leegyszerűsített ábrázolás. 7. Fordítva: ásványi fűszer. 8. Disz. 9. Ferde. 10. Csípős fűszer. 11. Nyomatékosító szócska. 12. Ácsmunkával készített. 13. N. S. A. 14. város Észak-Angliában. 20. Drámacím. 22. .. . időre. 24. A legnagyobb nemzetiség a SZU-ban. 26. Körtánc. 27. K. O. A. 29. Visszafelé: állóvíz. 31. Drámacím. 32. Drámacím. 33. Összevissza néz (!). 35. N. R. E. 38. Nagy hegység Amerikában. 39. Ókori görög város. 41. Valamennyien. 43. Egyesült Arab Köztársaság. 45. Dátum röv. 46. Feltételes kötőszó. 48. Jó eredmény. 50. Z. L. A. 52. Mulató. 54. Angyalféle. 56. Ugyanazt újra csinálja. 59. Dalol. 61. Férfi udvarias megszólítása. 63. Izomrögzítő szövet. 64. Drámacím. 65. Ifjúsági Rendező Iroda. 68. Léha azonos nemű hangzói. 70. ökör. 74. Szükséges. 76. Lásd: függ. 54. 79. Római 3000. 80. Fizikai fogalom. 81. Ellenkezőleg: nem használ. 83. Román pénz. 85. A föld felé. 86. Etel jellegzetessége. 88. Régi római aprópénz. 90. Dalolószócska. S. A. A Pedagógusok Lapja 1986. május 8-i számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: „Csak a béke fékezheti meg a békében is tomboló indulatot.. A megfejtők közül jutalomban részesülnek: Binő Imréné, Kazincbarcika; Biró Andrásné, Soltvadkert; Deák János Bp.: Füzes Gyula, Debrecen; Házi Istvánná, Dunaújváros; Hegyi László, Pilismarót,Dunapart; Kélinger Lászlóné, Hajdúnánás; Kugler Béláné, Eger; Ötvös Sándor, Szeged; Viktorin Ferencné, Budapest. Szétzilált munkahetek Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a gimnáziumokban március közepétől május közepéig nem lehet rendesen tanítani. Ugyanis ha az öt tanítási nap csupán eggyel is csökken, az egész iskola tevékenységében pszichés zavar keletkezik, mindegy, hogy az elmaradó nap hol helyezkedik el a hétben. Ebben az évben március 15-e szombatra esett, így eggyel kevesebb lett a csonka hetek száma. De március harmadik hetét a 21-i tanítási szünet, negyedik hetét továbbképzés kurtította; április első hete három munkanapból állt húsvét hétfője és április 4-e között; április második hete tavaszi szünet, április 18-án nevelési értekezlet, 15-én KISZ-nap miatti tanítási szünet, újabb darabolt hetekkel; április 28—30. honvédelmi napok, hozzájön május elseje: a tanítás egész héten szünetel. Május első hete aztán egy nappal hosszabb, de ez már a ballagás hete a búcsúzás hangulatával; május 12-től 14-ig az írásbeli érettségi miatt megint csak nem tanítunk, marad két napunk azon a héten. Eltelt két hónap úgy, hogy jóformán egy rendes tanítási hét nem volt benne, s van még három hét az évből. Közben a hat napra megírt tantervi anyagot kellene az ötnapos heteken tisztességesen megtanítani. Sokat beszélünk a munka hatékonyságának növeléséről. Ám ehhez az alapfeltételt kell biztosítani: folyamatosan dolgozhassunk! Mit lehetne tenni? A továbbképzéseket tegyük a téli, illetve tavaszi szünet első vagy utolsó napjára, így kevésbé zavarnak; a nevelési értekezleteket tartsuk délután. A honvédelmi ismereteket négy éven át oktatjuk. Tantervi anyaga beépült az egyes tárgyak anyagába. Egyetlen délutáni „rajversenyen" ellenőrizhetjük az ismeretek elsajátítását, talán szükségtelen három tanítási napot feláldozni érte. Az írásbeli vizsgákat kezdhetjük 14 órakor, mint a levelezőn vagy mint a központi vizsgákon szokás. Tudomásul kell vennünk, hogy ha jobban akarunk élni, értelmesebben kell beosztani a munkaidőnket, és többet kell dolgoznunk. Így talán kevesebb lesz a panasz a tanulók munkafegyelmére is, arról a nyereségről nem is szólva, hogy már az iskolában megtanulnak keményen dolgozni. Borsos István IN MEMÓRIÁM Székely Miklós Életének 71. évében, május 11-én elhunyt Székely Miklós, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, a főváros II. kerületi dolgozók gimnáziumának nyugalmazott igazgatója. Felemelően szép, küzdelmes pályafutás végére tett pontot a hosszas betegség. A debreceni születésű és ott érettségiző kollégánk már diákkorában eljegyezte magát az illegális kommunista mozgalommal, vállalva egy baloldali diákújság terjesztését. A tanítói oklevél megszerzése után Vácott kezdett tanítani, de hamarosan a keleti frontra vitték, ahol 1943 elején hadifogságba került. Csakhamar az antifasiszta iskola tagja lett, majd a kijevi partizániskola egyik egységének politikai vezetője. A felszabadító harcosok sorában tért haza, és itthon szívvel-lélekkel bekapcsolódott országunk újjáépítésébe. Különféle beosztások után az Oktatási Minisztérium tervosztályát vezette éveken át. Közben az ELTÉ-n pedagógia-pszichológiai szakos tanári diplomát szerzett. Életútja ismét az iskolába kanyarodott: katonai akadémián, később a budapesti Hámán Kató gimnáziumban tanított. Pedagógiai pályájának megérdemelt állomása volt a II. kerületi dolgozók gimnáziumának igazgatói széke. Gyakran és szívesen megjelent szakszervezetünkben a „szochatások” találkozóin. Mindig az emberi helytállás példáját nyújtotta, ezért gondolnak rá szeretettel halóporában is munkatársai és tanítványai. fa. KOLLÉGIUMI NEVELÉS címmel érdekes kiadvány látott napvilágot, mely Zupkó Béla szerkesztésében a mezőkövesdi Földes Ferenc Középiskolai Kollégium életét ismerteti. A NAGYKŐRÖSI FÜZETEK 9. számában Petes Imréné óvónő a család és az óvoda együttműködéséről értekezik, Mráz Lénártné pedig az audiovizuális eszközök felhasználásáról szól az orosz nyelv tanításában. Mindkettőjük munkája díjat kapott a városi pedagógiai pályázaton. SPORT BUDAPESTI BIZOTTSÁGUNK az elmúlt hónapban rendezte meg az olimpiai napot a pestlőrinci sportcsarnokban, mintegy 200 pedagógus részvételével. Versenyeredmények: LABDARÚGÁS: 1. III. kerület; 2. XVII. ker.; 3. X. ker.RÖPLABDA. Nők: 1. XV., IV. ker.; 2. V. ker. Férfiak: 1. Árpád Gimn. (III. ker.), 2. XX. ker. A változatos program során a Testnevelési Főiskola és a MAFC kosárlabdacsapata bemutató mérkőzést tartott, s az utóbbi bizonyult jobbnak. Érdekes eseménye volt a találkozónak a családi váltóverseny, valamint a Steinmetz Gimnázium 200 leánytanulójának esernyős gyakorlata. A műsorszámok közötti szünetekben pedig neves sportemberekkel — Récczy Istvánnal, dr. Géczi Istvánnal és Szalma Lászlóval — beszélgethettek a résztvevők. SZOLNOK MEGYEI BIZOTTSÁGUNK május 25-én rendezte meg az olimpiai sportnapot a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán. A nagy érdeklődést keltő találkozón öt sportágban 150-en vettek részt. Eredmények : ASZTALITENISZ. Nők, egyéni: 1. Berczeli Ildikó (Mezőtúr), 2. Szabó Béláné (Homok), 3. Varga Lajosné (Tiszafüred). Páros: 1. Szabó Béláné— Kugyela Jánosné, 2. Varga Lajosné—Nagy Mariann; 3. Túri Istvánné—Streitmann Andrásné (Jászberény). Férfiak, egyéni: 1. Kalla Tibor (Jászberény); 2. Hulin György (Jászberény); 3. Rigó Lehel (Jászberény). Páros: 1. Kalla Tibor—Hulin György; 2. Rigó Lehel—Gallai Antal; 3. Lökös Kálmán—Mihályi János (Homok). Vegyes páros: 1. Hulin György—Túri Istvánná; 2. Kalla Tibor—Streitmann Andrásné; 3. Lökös Kálmán— Rügyek Jánosné. Csapat: 1. Jászberény I.; 2. Jászberény II.; 3. Homok. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS: 1. Mezőtúr; 2. Tiszafüred; 3. Homok. KOSÁRLABDA (nők): 1. Gyetvai úti ált. isk. (Jászberény); 2. Szolnok; 3. Bajcsy úti ált. isk. (Jászberény). LÖVÉSZET:1. Bajcsy úti ált. isk. (Jászberény); 2. 600. Sz. Ipari Szak. Int.; 3. Jászberény. SAKK. Nők: 1. Petries Anna (Jászberény) ; 2. Székelyné Szilárd Szilvia (Homok). Férfiak: 1. Sólyom János (Tiszafüred), 2. Kasnya Sándor (Jászberény), 3. Varga Lajos (Tiszafüred). Csapat: Homok. Pedagógusok Lapja a Pedagógusok Szakszervezetének lapja Megjelenik havonta kétszer A szerkesztőbizottság elnöke: dr. Voksán József Főszerkesztő: Deregán Gábor Szerkesztőség: 1088 Budapest, VI., Gorkij fasor 10. Telefon: 228-464, 228-454. Levélcím: 1417 Budapest, postafiók: II. Kiadja és terjeszti: a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1864 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő Igazgató Előfizetési dij egy évre 60,— Ft Egyszámlaszám: MNB 215-96430 Index: 26651 ISSN 0133—226086 0701 Athenaeum Nyomda, Budapest Nyloprint magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Válaszolunk levélíróinknak „A nyári szünetben lehetőségem lenne különmunkára — írja V. K. budapesti pedagógus. — Megbízási jogviszony keretében adatfeldolgozás lenne a dolgom. Nem tudom, szükséges-e a munka vállalásához igazgatóm engedélye, és milyen mértékben végezhetem ezt a feladatot.”. A másodállás, mellékfoglalkozás és munka végzésére irányuló egyéb jogviszony keretében történő foglalkoztatásról szóló, többször is módosított, 1/1976. (I. 30.) MVM számú rendeletszerint a dolgozónak a mellékfoglalkozás, illetve a — főállása munkaidejét nem érintő — munka végzésére irányuló egyéb jogviszony, így megbízási jogviszony elvállalásához nem kell engedélyt kérnie a munkáltatótól, de ezt a szándékát köteles a szerződés megkötése előtt neki írásban bejelenteni. Engedélyezés alá csak a másodállás, illetve a főállás munkaidejét érintő egyéb jogviszony létesítése esik. A bejelentés alapján a munkáltató köteles a munka elvállalását megtiltani, ha ez a főállással összeférhetetlen, illetve megtilthatja, ha a más munka ellátása a főállásból származó munkaköri feladatok teljesítését veszélyezteti. Ez utóbbi körülmény a nyári szünet alatti munka esetében nyilván nem áll fenn. Arra azonban ügyelni kell, hogy a melléktevékenység a nyári szabadságból a nevelő-oktató vagy azzal összefüggő egyéb feladat ellátására történő, legfeljebb 15 napig terjedhető esetleges igénybevételt ne akadályozza. A kulturális, valamint a nevelő-oktató munkát végző dolgozók második munkaviszonya, illetve egyéb jogviszony keretében történő foglalkoztatásáról szóló 6/1982. (V. 28.) MM számú rendelet 9. paragrafusa szerint nincs időbeli korlátozása a pedagógusoknak a nyári tanítási szünetben ellátható, főálláson kívüli foglalkoztatásának, tehát olvasónk havi munkaideje meghatározott részén felül is, munkaidő-korlátozás nélkül elvállalhatja a megbízást. „Öt évvel a nyugdíj előtt” jeligével írt levelet egy olvasónk. Azt kérdezi: beszámít-e majd a nyugdíjába azoknak az óráknak a díja, amelyet a város tanítóképző főiskolájának gyakorlóiskolájában tart meg. Olvasónk ugyanezen város általános iskolájának a pedagógusa. A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának 3/1984. (Tb. K. 4.) számú — sajnos, nem eléggé ismert — utasítása rendelkezik a pedagógusok egyes juttatásainak a társadalombiztosítási ellátások, valamint a nyugdíjjárulék alapjának megállapításakor történő figyelembevételéről. Ez a jogszabály — a pedagógusok munkaidejéről szóló 120/1982. (M. K. 15.) MM-ÁBMH számú együttes utasításából kiindulva kimondja, hogy túlmunkának minősül a pedagógusoknak a heti vagy a tanítási ciklus szerinti kötelező óraszámon felüli olyan, az utasítás szerint külön díjazott nevelési-oktatási tevékenysége, amelyet abban a nevelési-oktatási intézményben végez, amellyel munkaviszonyban áll (saját intézménye), illetve amit olyan más nevelési-oktatási intézményben végez, amelyik a saját intézményével azonos felügyeleti szerv irányítása alatt áll. A más felügyeleti szerv fennhatósága alatt álló intézményben végzett munka akkor minősül túlmunkának, ha ez az intézmény a pedagógus saját iskolájával azonos helységben működik, illetve, ha oda a pedagógust a kötelező óraszámon kívül is beosztották. Az utasítás alkalmazása szempontjából a felügyeleti szervek a következők: a megyei (fővárosi) tanács, a közvetlen minisztériumi irányítás alatt álló intézményeknél az illetékes minisztérium, gyakorlóiskola ésóvoda esetén pedig a felsőoktatási intézmény vezetője. Mivel olvasónk saját intézménye és a főiskola gyakorlóiskolája azonos városban van, bár a felügyeleti szerv különböző, a gyakorlóiskolában végzett óraadása túlmunkának minősül, s így beszámít a társadalombiztosítási ellátások (táppénz, nyugdíj stb.) alapjába. Az utasítás azt is megszabja, hogyan kell a más intézményben túlmunkaként végzett tevékenység után a munkadíjakat kifizetni, illetve a nyugdíjjárulékot levonni. A túlmunkáért a díjazást annak az oktatási intézménynek a béralapja terhére fizetik ki, ahol azt a pedagógus végezte. A kifizetett díjazás után a társadalombiztosítási járulékot minden munkáltató külön — az erre vonatkozó előírások szerint — fizeti. A pedagógusnak kifizetett óravagy más díjat a kifizetést teljesítő oktatási intézmény a pedagógus főállása szerinti munkahelyének havonként, részletezve köteles bejelenteni. A főállás szerinti intézmény pedig a nyugdíjjárulékot ezekből a díjazásokból és a pedagógusnak a nála elért s nyugdíjjárulék alá eső keresetével összeszámítva vonja le. Ez a rendelkezés természetesen azokra az esetekre is vonatkozik, amikor a pedagógusnak a saját intézményétől járó munkabérét a tanácsi költségvetési elszámoló hivatal (volt illetményhivatal), számfejti: Dr. S. Zs. SAKK 1072. SZ. FELADVÁNY V. P. JASCSUK (Luck — SZU) Segítőmatt 2 lépésben. CIRCE Versenyfeladványaink elemzését a kialakult szokás szerint (6—0-ig pontozással egybekötve) a lap kézhezvételétől számított két héten belül kell feladni rovatvezetőnk címére: Siklósi Pál, Budapest, Kőszeg u. 21. — 141 Március 7-i feladványaink elemzése: 1054. (Jerohin): 1. Vxd4 Vxg5 2. Vg4. — Mellékm.: 1. Hxd4. — 1055. (Kiss): 1. Vxe4t (e7) Ve5 2. Vxc6 (c7). Mellékm.: 1. Fxf5 (Vd8) stb. — A szerző javítása: ISGg5. — 1056. (Szmirnov): 1. Bxe3 Fxf6 2. Vxg2 Fxh4. Megfejtési létraversenyünk rovatgyőztesei: februárban Benedek Attila (Budapest) 138, márc. 7-i rovattal Kovács János (Őriszentpéter) 149 pontos eredménnyel. A februári feladványok tetszésmutatója: 1051. (Chivu): 3,21 — 1052. (Gheran—Mihalek): 3,85 — 1053. (Salazar) : 5,55. Március 28-i feladványaink elemzése: 1057. (Jascsuk): 1. Vxe4 (fény: 2. Vf5f) Bd3 2. Vxg4f Bxg4, ha 1. — Hxc4, akkor 2. Bxd6f Hfxd6. — Az első önmatt feladvány, amely nem sokkal kezdődik! 1. — Vxf8 nem védő lépés ugyan, de minor ditált okoz. Ennek kiküszöbölésére a szerző a SV-t felcseréli a bl-en álló SF-val, és az f2 VG-ot SGf3-mal. — 1058. (Parfirjov): 1. Vxe4 Vxf6 2. Bxe5 Vb6. — 1059. (Vaughan — Fenner): 1. Bxf6. — A Hassberg II. — témát bemutató feladvány. Három ellensakkot enged a kulcslépés. A Grimshaw d4-en már a látszólagos játékban is megvan. — A megfejtési létraverseny rovatgyőztese Mikitovics János (Gyöngyös) 205 ponttal. (Régről őrzött pontjait új megfejtései beküldésével felelevenítette.) A márciusi feladványok tetszési mutatója: 1054. (Jerohin): 4,41 — 1055. (Kiss): 2,14 — 1056. (Szmirnov): 4,16 — 1057. (Jascsuk): 4,47 — 1058. (Parfirjov): 4,17 — 1059. (Vaughan — Fenner) : 4,74. Április 11-i feladványaink elemzése: 1060. (Istokovics): 1. Bxd6 Fxg5 2. Fg6 Fe3. — 1061. (Ivanov — Rosszomaho): 1. Vxd6 Hd7, Hd5, Hd3 2. Vc6, Vg6, Be2. — Az első kétlépéses, amely négy témalépést mutat be (kulcs+3 sötét védő lépés). — 1062. (Salazar): 1. Vxf4 Bxd5 2. Hb7 Bd2. — Az egyik sötét király nyolc szabad helye ellenére egy lépésben mattot kap. Mellékm.: 1. Vg2 Bxd5 2. Khgl Fa7. Ugyancsak a király-király kötés alapján létrejövő mattkép. — A létraverseny rovatgyőztese Bohus Géza (Miskolc) 154 ponttal. 1073. SZ. FELADVÁNY F. SALAZAR (Madrid — Spanyolország) Segítőmatt 2 lépésben 1074. SZ. FELADVÁNY A. G. VASZILENKO (Kijev — SZU) Matt 2 lépésben AZ ISKOLAI SZEMLE, a Somogy megyeiek oktatáspolitikaipedagógiai folyóirata 1986. évi 1. számában számos érdekes olvasnivalóval szolgál. A Műhely rovatban például szó esik a honismereti gyűjtő és feldolgozó tevékenység helyzetéről a középiskolában, valamint a tanítójelöltek anyanyelvi és irodalmi műveltségéről. A Körkép rovatban a komplex esztétikai nevelésnek és az írói életrajz tanításának a kapcsolatáról olvashatunk. Két cikk is a somogyi nevelés múltjából merít.