A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevele, 1995
1995 / 1. szám
JUBILÁLÓ ÉVFOLYAMOK Pünkösd hétfőjén Gödöllőn lehetőség adódik az évfolyamok találkozójára a közös ebéd alkalmával. A jubiláló évfolyamoknak külön helyiségeket biztosítunk az öszszejövetelre a szentmise után, kívánság szerint a többi évfolyamközösség számára is. Gaudeamus igitur iuvenes dum sumus. Post iucundam iuventutem, post molestam senectutem -■kzz?. ~— nos habebit humus :/ Vivat academia, vivant professores, vivat membrum quodlibet, vivant membra quaelibeijt 1942 - 1950 /j semper sint in flóré Érettségi találkozó Irta : Mécs László őt lessük, míg kérdezzük egymást s emlékezés ásója is: „Emlékszel első szekundádra?“ „Hát te az első, szerenádra?“A sírdomb fogy,, egy villanás s mártvérkerringés villanyossá ■ a tündér csontját és hasát már mozdul, már életre rebben és körültáncol a teremben a régi, bűvös ifjúság. Most mégis tündért költögetnek. Csókolja őket sorba, körbe, ki nem is halt meg igazán, csókjától hősen részegek, csak alszik mélyen, eltakarja szokatlanul sok bort nyakainak, az élet furcsa száz avarja kurjantják, hogy sohase halnak jó vastagon, mégis lazán, meg s hasogatják az eget . A hatvanéves érettségi találkozó elé Kedveseim! Ismét összegyűlhettünk... most már ősz hajjal, megfáradt, lassuló szívvel, de hálásan és boldogan. Az, hogy itt és most együtt vagyunk, ajándék: a tovatűnő élet bizonyságtétele mellettünk: tanúi s így őrzői is vagyunk egymás ifjúságának. Sok beszámolni valónk van, de úgy gondolom, ha egy rövid mondatba kellene sűrítenünk a múltunkat, mindnyájan ugyanazt mondanánk: — Verítékeztünk, kínlódtunk —, de éltünk és szerettünk. S ha várható jövőnket kellene mondatba foglalnunk, talán az is ugyanegy lenne: — Vergődünk, gyengülünk —, de élni és szeretni szeretnénk. — Élni és szeretni, napszálltakor is, ősszel is... Vajon mi ennek a titka?... Mint eső után a gombák, úgy nőnek ki a földből körülöttünk a korlátok. Hová lett, hová tűnt a cselekvés bősége és szabadsága, hová a teremtő erő?... Mert mindegy, hogy tudományosan dolgoztunk, vagy pogácsát sütöttünk, tanítottunk-neveltünk vagy szabtunkvarrtunk, értekeztünk vagy pelenkát mostunk, mindenkor a mi akaratunkra jött létre valami a semmiből. Ez hiányzik most s ahogy rohan az idő, egyre jobban fog hiányozni... Az akar alattomosan bekeríteni és gúzsbakötni bennünket, amit ma divatos szóval így hívnak: a kreativitás, a teremtő tevékenység hiánya... A tehetetlenség nyomora, az öregség legnagyobb tehertétele... — Van-e innen kiút? — Igenis, van valami — és ezt szeretném ma nektek elmondani —, ami gazdagsággá tudja változtatni a nyomorúságot. Az, ha mi választunk. Párizsban egyszer betértem a Notre-Dame katedrálisba. Az egyik mellékoltárnál hittanóra nyomai látszottak: apró székek, asztalka, és egy fekete tábla, amelyre színes krétával felírtak egy mondatot: „Vivre, c'est choisir." — „Élni annyi, mint választani." Ez a kis mondat fényt vetett elibem: rájöttem, hogy varázsszónak vagyok a birtokában. Amit értelemmel és akarattal választunk, annak a lealázó terhe szertefoszlik... Aki választ, az az élet teljességét éli, az szeret, az gyümölcsözik!... Képzeljünk magunk elé gályarabokat, amint padjukhoz láncolva eveznek, fogcsikorgatva, emésztő hőségben vagy jeges szélben, s a hátukon ott csattog az ostor. És képzeljük magunk elé azokat a szerzeteseket, akik Jézus nevében odaültek a helyükre s ugyanazt tűrték, mint ők, de mennyire másként!... Az értelmetlen, vak kín Krisztusban teremtő erőt kapott. Mekkora különbség volt a kétfajta élmény, a kétfajta sors között!... S a különbséget a választás ténye tette: az egyik embert odahurcolták és odaláncolták, a másik igenelte, mert választotta a gályapadot, ami számára — Krisztussal — értékké lett, nagyobbá, mintha királyi trónra ültették volna. Kedveseim, akik ma itt összegyűltünk, próbáljuk meg választani az öregségünket, azt, amelyet éppen Itt, éppen így és éppen most az Atya nyújt nekünk. Akkor majd nem akarunk letűnt tavaszunk bűvöletében élni, bármilyen szép is volt az, sem a közelítő felünkében, bármennyi kétséget is tartogat az a számunkra. Akkor majd kiteljesedünk jelenünk pillanatában, a gyümölcshozó őszben és ki tudunk tárulni, hogy csak szüreteljenek, szüreteljenek rólunk!... Öregségünkből így lehet: küldetés. Vita nostra brevis est, brevi finietur. Venit mors velociter, rapit nos atrociter. ./, nemini parcetur ./ Mint tetszhalott Tündért kiásni, úgy jöttek össze a fiúk harminc éves találkozóra, legtöbbje már dérrel beszórva. Átéltünk két nagy háborút Mint hogyha maga apja volna, úgy jár a sok öreg diák: az arcuk mintha maszka lenne saját bőrükből s rajta, benne rovásírás, tragédiák. Ha a húsvét és a pünkösd ünnepét, mint az üdvösség történeti eseményeinek emléknapjait összefüggéseikben akarjuk megérteni, akkor azt mondhatjuk, hogy húsvétkor Krisztus, az isteni Nap megjelent a föld felett, hogy világítson, melegítsen. Pünkösdkor ez a Nap delelőjén van: érlel, melegít és életet teremt. Ha egy másik hasonlattal akarunk a két ünnep összefüggésére rámutatni, akkor azt mondhatjuk, a húsvét az újonnan kereszteltekkel az ültetés ideje az egyházban, a pünkösd pedig az érlelés, az aratás ideje, hiszen a Szentlélek erejét veszik a bérmálkozók. Beérett tehát a vetés, itt az aratás ideje. •Í.V. ittimám"* férím. Zordon gondok jönnek, kezdődnek hajszák, razziák. A tündét eltűnt mhjd megáldva, 's hazaballagdál a--családba,*, ■ ' "'magányba minfen'-vén diák. Kassa, 1943 junius 27. Húsvét és pünkösd 50 1937 - 1945 45