Százhalombattai Hírtükör, 2015 (28. évfolyam, 1-25. szám)

2015-03-12 / 5. szám

4­4* Február 21-én, szombaton, hajnali 5-kor elindult az Arany János Általános Isko­la és Gimnázium csapata és a szurkoló­­tábor a már várva várt Nagy Vagy! ve­télkedőre, Győrbe. A magyarországi és a határon túli magyar általános iskolák csapatainak a TV2 szervezte az erőpró­bát. Már kora reggel felpezsdült a hangu­lat a buszon, és amikor megérkeztünk az Aqua Sportközpont uszodájába, el­kezdődött az igazi kaland. Csapatunk a versenyt megelőző hat héten keményen edzett (heti 5-6 alkalommal), ez meglát­szott a teljesítményükön is. Az uszodá­ban mind a három feladatot megnyer­ték! A verseny közben természetesen a szurkolótábor sem tétlenkedett. Egy pil­lanatig sem volt csend, folyamatosan biztattuk a csapatot dobokkal, sípok­kal, dudával, kereplővel és persze a saját hangunkkal. Ezután átmentünk az Audi Arénába, ahol további három feladat tartozott még a selejtezőhöz. Követke­zett az első forduló eredményhirdetése. A 18 középiskolai csapatból 39 ponttal abszolút elsőként jutott tovább az Arany csapata az elődöntőbe. Fergeteges volt a hangulat és a hangerő a nézőtéren. Az elődöntőben végül egészen a ne­gyedik helyig meneteltek társaink, an­nak ellenére, hogy a vetélkedő szervezé­se nem volt teljesen sportszerű. Nagyon büszkék voltunk/vagyunk a remekül tel­jesítő Arany­csapatunkra. Ez a nap min­denkit közelebb hozott egymáshoz, és ez az igazi érték. A hazaút hangulata is fon­tos része volt a napnak. Felelevenítettük a vetélkedő legjobb feladatait, emléke­it, és így mindenkiben jó élmény maradt meg erről az eseményről. Sokan támogatták iskolánkat és a csapat tagjait a felkészülés idején. Kö­szönjük a segítséget Vezér Mihály pol­gármester úrnak, Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgatónőnek, Szabó Orsi néni­nek, a DÖK segítő tanárának, Hegedűs Róbert világbajnok kajakozónak, Kecs­kés István edzőnek, a százhalombattai sportegyesületeknek, a Halom TV mun­katársainak, az Aranykapu Alapítvány­nak és természetesen a csapattagoknak. Rosta Boglárka lo­b Arany János Általános Iskola és Gimnázium Nagy Vagy! k. OLDAL A szerkesztőség fenntartja a beérkező kéziratok rövidítésének, szerkesztésének jogát, és azok tartalmával nem feltétlenül ért egyet. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Csalogató rendezvények a Körösi iskolában Nagy szeretettel fogadtuk az érdeklő­dő nagycsoportos óvodásokat szüleikkel együtt a február 16-án és 23-án megren­dezett iskolába hívogató rendezvényein­ken. Első alkalommal a Zenepalotába kukkanthattak be az apróságok, ahol Násztorné Réczey Éva tanítónővel kü­lönleges hangszereket ismerhettek meg és próbálhattak ki. A Sportparádé hely­színén testnevelő pedagógusok erőt, le­leményességet próbáló akadályok elé ál­lították a kicsiket, akik minden bátorsá­gukat latba vetve természetesen meg­feleltek a játékos feladatoknak. Majd a mesék birodalmába vándoroltak tovább az ovisok, ahol Gyurkóné Pálföldi Ilo­na tanítónő segítségével együtt keltették életre az állatfigurákat. A második alkalommal a „Logika” elnevezésű foglalkozáson mutathat­ták meg az óvodás gyermekek, meny­nyit tudnak már a számokról. Mazzagné Kovács Ildikó, leendő elsős tanítónőnek elismerő véleménye volt kis vendégei­ről. A gondolkodtató feladatok után Kiri Zsuzsanna tanítónővel egy jó hangula­tú táncházi mulatságon vehettek részt. Megismerhették a kisiskolások közjáté­kait, táncait és lelkesen be is kapcsolód­tak a mókába. A napot Kovács Mónika, szintén leendő első osztályos tanítónő nyelvi játékaival zártuk. Reméljük, jól szórakoztak kicsik és nagyok egyaránt! Várjuk az érdeklődő szülőket gyer­mekeikkel együtt iskolánkba, egy utolsó Csalogató rendezvényre, amely március 23-án, 17 órától kezdődik. Ezen az alkal­mon bepillanthatnak vendégeink az ide­gen nyelvet oktató kollégák játékos fog­lalkozásaira, részt vehetnek a Móka tor­nán és kipróbálhatják a felső tagozatos tantermekben működő interaktív táb­lát is. Szeretettel várunk mindenkit! Tornainé Szegedi Erika intézményvezető-helyettes 1 J1­­1. Mackókiállításon a Kipp-Kopp Óvodában Az óvó néniknek az a nagyszerű ötle­te támadt, hogy kiállítást rendeznek já­tékmacikból. Mi pedig - az Arany Já­nos Általános Iskola és Gimnázium 4.a osztályának tanulói - február 25-én úgy gondoltuk, hogy érdekes program lenne meglátogatni az óvodásokat és sokunk kedvenc játékait. Az óvó nénik azt tapasztalták, hogy a kicsi gyermekek egyik legkedvesebb alvótársa egy-egy maci, meg aztán, ezek az állatok éppen mostanában éb­redeznek téli álmukból. Ezért gyűjtöt­ték össze a játékmackókat. Jutka néni (Takácsné Simonics Judit intézmény­­vezető) szeretettel fogadott bennün­ket, és elmondta, hogy az ovisok nem könnyen váltak meg kedvenc játékaik­tól. Az óvó nénik azonban megnyugtat­ták őket, hogy a macik csak pár napot alszanak az óvodában, azután hazatér­hetnek. Megtudtuk azt is, hogy még az anyukák is féltették gyermekkori ked­venceiket, így, a legidősebb macik, ame­lyek már harminc vagy negyven évesek is lehetnek, a bejárattól messze ülhet­tek, a legvédettebb helyen várhatták a látogatókat. Jutka néni szerint, majd­nem kétszáz kisebb vagy nagyobb, sárga vagy barna, selymesen puha vagy már megkopott mackó várta az óvoda előte­rében, hogy a kiállítás után ismét kicsi gazdájukkal tölthessék napjaikat. Kelle­mes órát töltöttünk az óvodában, jó volt a komoly iskolai feladatok közül egy ki­csit visszatérni a játékok birodalmába. Szigeti Lili Á­a Arany János Általános Iskola és Gimnázium Koordinált parkolás A városi uszodában tartott versenyek­re érkező résztvevők gépjárművei gyak­ran zavarják a környéken élőket. A hely­ismerettel nem rendelkező vendégek eddig gyakran parkoltak garázskijára­tokhoz, járdára. A képviselő-testületi ülésen is téma volt ez a sokakat érintő probléma, hiszen a versenyek gyakran egész hétvégén tartanak. A képviselő-testületi ülésen Szél Pál, polgárőrségünk elnöke és egyben önkormányzati képviselő felajánlotta, hogy más egyesületek, szervezetek ál­tal megszokott módon érkezzen jelzés a szervezők részéről a rendőrhatósá­gok felé, illetve felkérés a polgárőrség felé az intézmény környékén található parkolók és utcák forgalmának és par­kolásának irányítására. Ezzel párhuza­mosan felkértük a szervezőket, hogy ér­tesítsék a versenyen résztvevőket, hogy a BKK környékén található parkolókat használják, amelyek egyébként, főként hétvégén szinte üresek és az uszodától egyáltalán nincsenek messze. Láss cso­dát, a legutóbbi versenyen nem érke­zett jelzés a parkolásokkal kapcsolato­san! Az ipari parkban történt események miatt több ott várakozó kamionsofőrt tájékoztattunk a velük szemben elkö­vethető bűncselekmények jellegére. Te­kintettel arra, hogy a magyar sofőrökön kívül főleg ukrán, lengyel, szerb szár­mazásúak parkolnak ott, egy szláv nyel­vekben jártas polgárőrtársunk segített megértetni, mit is szeretnénk. Kerestünk egy szatírt, aki szóbeszéd szerint nőket zaklatott. Nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen hivatalosan senki nem tett bejelentést, így a jogrendszer „nem látja” az elkövetőt. Utcán elhang­zó és közösségi portálokon megjelenő pletykák alapján a rendőrség nem tud eljárni. Ennek ellenére komolyan vet­te mindenki a szóbeszédet, és a febru­ári hónapban az adatgyűjtés megkezdő­dött. A begyűjtött észrevételeket, adato­kat átadtuk a rendőrhatóságok részére. Közös járőrözésünk a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel a megszo­kott formában folyamatos volt. Városi Polgárőrség SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Márciuska a román nemzetiségnél A Román Nemzetiségi Önkormányzat (RORÖ) idén is megszervezte a már ha­gyományossá vált „márciuska” kitűzők kiállítását a BKK-ban. Több vitrinből vidám patkók, kéményseprők, lóherék, tengeri csigák, virágocskák - természe­tesen miniatűrben - mosolyognak a lá­togatókra, élénk színekben pompázva és piros-fehér fonallal összekötve. Ezek szerencsét hoznak tavasszal, tartja a ro­mán hiedelem. A kiállítást, ami márci­us végéig megtekinthető, Zimmermann Krisztina, a RORÖ elnöke nyitotta meg az érdeklődők körében és Szigetvá­ri József - a BKK igazgatója - jelenlé­tében. A hivatalos megnyitó után az össze­gyűltek átmentek a Polgármesteri Hi­vatal B épületének előadótermébe, ahol lezajlott az esedékes közmeghallgatás, majd kezdetét vette a mindenki által várt zenés-táncos, vidám program. A táncbe­mutatón a Forrás Néptáncegyüttes 4 re­mek táncosa felforrósította a hangula­tot négy román tánccal. Ezek a táncok sorban a következők voltak: „Invartita - kalotaszegi román forgató”, „Moldo­vai hóra”, „Brasoveanka” és „Drumul dracilor - Az ördögök útja”. Több sem kellett a jó hangulathoz, a közönség is szívesen bekapcsolódott a táncba, ami­hez a zenét most is régi ismerősünk, Constantin Oprea úr szolgáltatta. A kölcsönös kapcsolatépítés jegyében - viszonozva korábbi látogatásainkat - örömmel üdvözölhettük közöttünk az újpesti valamint az érdi Román Nemze­tiségi Önkormányzat két, illetve három képviselőjét. Márciusban mi, nők, szívesen visel­jük kis kabalánkat, aminek az összefont fonalában a piros szín a nők tüzességét, a fehér szín a férfiak bölcsességét jelké­­pezi. Üdvözlettel a RORÖ nevében: Sajtosné Király Marianna Suliváró az Eötvösben Közeledik az iskolaválasztás ideje, így a Százhalombattai Eötvös Loránd Álta­lános Iskolában február 18. és március 11. között négy alkalommal került meg­rendezésre a „Suliváró” programsorozat a leendő első osztályos ovisok és szüle­ik számára. Az első délutánon az érdeklődők megismerkedhettek a leen­dő első osztályos tanítókkal, Hóborné Balog Erikával és Kovácsné Vincze Szilviával. Ezt követően több kisgyer­mek tette próbára ügyessé­gét és kitartását a tanítási órákon használt MiniLOK oktatójátékkal. Az interak­tív tábla segítségével eleve­nedett meg a látogatók szá­mára „A három pillangó meséje”. A varázslat folyta­tásaként­ a gyerekek is részt vehettek a mese interaktív illusztráció­jának elkészítésében. A következő alkalom során az oviso­kat idegennyelvi foglalkozásokon fogad­ták, ahol betekintést kaptak a két taní­tási nyelvi programba: az idegen nyelvet tanuló alsós angolos és németes diákok rövid előadással szórakoztatták a népes közönséget. Több tanteremben az angol nyelvszakos tanárok irányításával nyel­vi foglalkozásokon vehettek részt a kis­gyermekek: dalokat, mondókákat, játé­kokat tanultak. A márciusi program során kézműves foglalkozást szerveztünk a gyermekek számára. Ezen a napon először 2.a osztá­lyos kisdiákjaink előadásában az „Arany­madár gyógyító meséje” elevenedett meg az érdeklődők előtt. Az alkalmi színját­szó csoport tolmácsolásában az ovisok és szüleik az évszakok színpompás változá­sainak lehettek részesei. Díszes kalitkát készítettek az „aranymadárnak”a napkö­zis tanító nénikkel és a diákokkal. A nap­közis kézműves délutánt közös mondó­­katanulás zárta. Utolsó alkalomként iskolánk torna­termében játékos sportdélutánnal bú­csúztunk az intézményünk iránt érdek­lődőktől. A közös, zenés bemelegítés után kezdődött a játék: a kisgyermekek önfeledten, boldogan vették birtokukba a hatalmas teret. Nagy örömmel fogadtuk az ovisok és szüleik iskolánk iránt tanúsított érdek­lődését, igazán szép délutánokat töltöt­tünk együtt. Emlékezetes marad peda­gógusaink és diákjaink számára. Nédermann Tünde intézményvezető helyettes Országos népdalverseny Az idén március 5-én került megrende­zésre a „Tiszán innen, Dunán túl” Or­szágos Népdaléneklési Verseny Pest megyei fordulója Cegléd városában. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai In­tézet, a Klébersberg Intézményfenntar­tó Központ és a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola várta a versenyzőket. Iskolánk népdalos kisegyüttese, a Csipkebogyó Énekegyüttes egy felvidéki menyasszonyi csokorral készült a meg­mérettetésre. A versenykiírásnak meg­felelően az 5-6.osztályosok korosztályá­ban lépett a zsűri elé. A 21 versenyző produkciója között a lányok jól összeszokott, csengő hangja igazi élmény volt, melyet a közönség is hangos tapssal dicsért. Az eredményhirdetés a bronz okle­velek kiosztásával kezdődött, amelyet az ezüstminősítések követtek. Az együt­tes még nem került sorra, így egyre nö­vekedett a gombóc a torkunkban. Végül a Százhalombattai Arany János Iskola és Gimnázium Csipkebogyó énekegyüt­tese ARANY minősítést ért el. A lányok boldogan vették át a munkájuk elisme­réseként kapott oklevelet. Az együttes tagjai: Brückner Hanga, Máthé Szabina, Kovács Virág Napsugár, Czeilinger Iza­bella, Farkas E. Kata, Georgiades Zsófia. Felkészítő tanár: Mohácsi Tímea Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium Köszönjük adója 1%-át A Százhalombattai Könyvtárért Alapít­vány ezúton mond köszönetet mind­azoknak, akik 2014-ben adójuk 1%-át az alapítvány javára felajánlották. Az így kapott összeget, 51 944 forin­tot alapítványunk céljainak megfelelően használtuk fel. Ha szeretné továbbra is támogatni alapítványunkat, nincs más dolga, mint kitölteni az adó egy százalékról rendel­kező nyilatkozatot, majd adóbevallás­kor leadni azt. Támogatását előre is kö­szönjük! Önnek csak egy formanyomtatvány kitöltése, nekünk nagy segítség. Százhalombattai Könyvtárért Alapít­vány, Adószám: 18665013-1-13 Köszönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak, barátoknak, is­merősöknek, akik szerették, tisztel­ték drága édesanyánkat, Eszenyei Gyulánét, született Hernádi Sza­bó Ilonka nénit és elkísérték utolsó útján, osztoztak fájdalmunkban. A gyászoló család

Next