Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-09 / 290. szám

­ . ■ ' ntvyyvi -1983. DECEMBER 9. London Sakkhalasztás Csütörtök helyett szombaton rendezik meg a sakkvilágbaj­­nok-jelöltek­ elődöntőjében Korcsnoj és Kaszparov közöt­­­ti 8. összecsapást, mert Korcs­no­­j csütörtökön reggel halasz­tást kért és kapott. Mint isme­retes, korábban ellenfele kihasználta már a sorozat köz­is­beni egy­ halasztás lehetőségét. Kaszparov 4-3-ra vezet, foly­tatás tehát­ december 10-én, szombaton. A Ribli^-Szmiszlov találko­zón, a 8. játszma döntetlennel végződött. Szmiszlov 5-3-ra vezet. Ma újabb parti lesz- Jeges program Pomáz—Göd rangadó Megyénket hosszú idő óta két csapat képviseli az Orszá­gos jégkörollgbajnokság má­sodik vonalában, a Göd és a Pomáz. A gödiek a Kissta­dionban, illetve a Millenári­son tartják edzéseiket, mér­kőzéseiket, míg a pomáziak otthona az Újpesti Dózsa Me­gyeri úti pályája. Az 1983/84. évi küzdelem­sorozat kettőjük rangadójával, a december 16-án, 19 órakor kezdődő Pomáz—Göd mérkő­zéssel kezdődik. A további de­cemberi program: 17-én: Ver­­tikál—Pomáz (10 órai, 18-án: Göd—Pécs (11), 19-én: Pomáz —Vertikál (19), 22-én: Göd— Vertikál (19), 27-én a máso­­dik felvonás bevezetőjeként: Göd—Pomáz (18), 29-én: Ver­tikál—Göd (18). Az utánpótlás legjobbjai Ceglédi kézilabda-randevú A ceglédi jubileumi sport­­események — melyeket a vá­rosi sportmozgalom megalaku­lásának 100. évfordulójára rendeznek — keretében de­cember 27—30. között kerül sor az országos ifjúsági kézi­labda-bajnokság döntőjére. A mérkőzéseknek a városi sportcsarnok ad otthont. Az MKSZ által, a Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal kapott megbízást a verseny megrendezésére. A megalakí­tott szervező bizottság sorai­ban a megyei kézilabda-szö­vetség aktivistái, ceglédi sportvezetők találhatók, akik szorgalmasan készülnek megtisztelő megbízatás telje­­­sítésére. Az 1983. évi országos ifjú­sági bajnokság 3 csoportban zajlott, mind a leányoknál, mind a fiúknál. A Keleti, Kö­zép-, Nyugati csoportok 1—2. helyezett csapatai a ceglédi vetélkedőn döntik el körmérkőzéses formá­ban az utánpótlás-korosztály baj­noki címét. A lányoknál a Békéscsabai Előre Spartacus, a Budapesti Építők, a Budapesti Spartacus, a Debreceni MVSC, a Ferenc­város, a Győri Richards, a fiúknál a Budapesti Honvéd, a Budapesti Spartacus, a Deb­receni Dózsa, a Dunaújvárosi Kohász, a Ferencváros és a Veszprémi Építők kerül a fi­náléba. Az ünnepélyes megnyitóra december 27-én 17 órakor kerül sor a városi sport­­csarnokban, ez alkalom­mal a belépés ingyenes. A mérkőzések december 28 —29-én 8 és 21. 30-án 8 és 13 óra között zajlanak. A zavar­talan lebonyolítás érdekében, a házigazdák a Várkonyi Ál­talános Iskola tornatermében külön bemelegítési lehetőség­ről gondos­kodtak. A ceglédi közönség nagy szeretettel várja a kézilabdás fiatalokat. Az eddig lezajlott centenáriumi eseményekhez hasonlóan, ismét felfokozott érdeklődést tapasztalhatunk a rendezvény iránt, különösen a diákság körében. Készülődnek a szurkoló „brigádok”, hogy hangos legyen a „Hajrá, Honvéd!”, az „FTC, FTC!” és így tovább. A közönség rendszeres tájékoztatása érde­kében a házigazdák, a csarnok előterében elhelyezésre kerü­lő demonstrációs táblán, rend­szeresen vezetik az eredmé­nyeket, s szórólapokat adnak ki. Az eredményhirdetés 30- án, 14. órakor lesz. P.­L Végeredmények FÉRFIAK NB I B Közép Az országos szövetség a közelmúltban is megbízta megyénket ifi­­torna lebonyolításával. A százhalombattai viadalon, a fiúknál és a lá­nyoknál egyaránt Pest megyei siker született. A Váci Izzó fiú-, vala­mint a Váci Forte leányegyüttese az országos ifjúsági bajnokság mező­nyébe jutott. Képünkön öten a Váci Forte együtteséből. Balról jobbra: Spangl Ágnes, Virágh Mariann, Tóth Erika, Szabó Edina, Cservenák Henriette. Reitter László felvétele 1. Dunaújv. 26 192 5 707-594 40 2. Hadikör SE 26 182 6 628-595 38 3. H. Szondi 26 163 7 652-542 35 4. Békéscsaba 26 153 8 648-569 33 5. Solymár 26 15 110 604-570 31 6. Fót 26 14 210 634-614 30 7. D. Kőolaj 26 14—12 594-588 28 8. TFSE 26 12 113 688-672 25 9. Szilasm. Tsz 26 12­ 113 623­ 665 25 10. Olajbányász 26 10*214 674-690 22 11. Komló 26 10 214 578-566 22 12. Tiszavasvári 26 8 117 578-674 17 13. Sz. MÁV E. 26 4 418 548-639 12 14. Gázláng SS 26 2 222 551-729 6 NB II FÉRFIAK Kelet 1. Cs. Papír 19— 3 594-454 38 2. Bors. B. 122 8 514-486 26 3. NYVSSC 105 7 449-435 25 4. Testvériség 121 9 513-488 25 5. D. Medicor 113 8 496-475 25 6. Nyírbátor 11 110 519-529 23 7. BHG SE 10 210 536-546 22 8. Dunakeszi9 310 514-502 21 9. MÉMTE9 211 503-507 20 10. Mátészalka 9 211 485-528 20 11. Egri FMSC6 511 512-538 17 12. Vasas HTG 1—21 430-577 2 1. Ceglédi U.K. 17— 5 650-539 34 2. Taurus SC 141 7 613-540 29 3. Dutép SC 132 7 546-512 28 4. Új­kígyós 122 8 577-554 26 5. Mezőh. 12—10 579-600 24 6. STC 10 210 583-569 22 7. Alföldi O. 11—11 545-570 22 8. Kunh. 10 111 541-562 21 9. Ganz ViL 10—12 541-540 20 10. Szarvasi F.9 112 526-541 19 11. Kondoros6—16 584-616 12 12. Szentesi K.3 118 514-656 7 Az NB II-esek 77 mérkőzést ját­szottak. Kupameglepetések Folytatás a Bayern nélkül Szerdáin a Tottenham—Ba­yern München UEFA Kupa mérkőzést záró játékvezetői sípszó egyben az ez évi euró­pai labdarúgókupa-sorozat vé­gét jelenti. A BEK és a KEK nyolcas mezőnye már koráb­ban kialakult, csak a nagyobb mezőnnyel startoló UEFA Ku­pa csapatoknak kellett „túl­­óráznii”. Az idei labdarúgó ősz jó néhány meglepetéssel szol­gált, s nem volt ez másként a szerdai mérkőzéseken sem. Idegenbeli győzelemmel bizto­sította továbbjutását a Not­tingham, s ami szintén várat­lan, két osztrák együttes is a nyolc közé lépett. Mégis legnagyobb szenzáció a Bayern a München elbukása volt, a Tot­tenham ellenében, ami egyben azt is jelentette, hogy tavaszra már egyetlen nyugatnémet klub sem maradt az európai kupákban! Ilyenre pedig még a legöregebb szurkolók sem emlékeznek.. • A három tornán egyébként összesen még tizennégy or­szág klubcsapatai érdekeltek, nagy izgalommal várva a pén­tek déli sorsolást. A legnépe­sebb gárdát — négy csapatot — az angolok „delegálják”, a BEK-ben, a KEK-ben és az UEFA Kupában is van képvi­selőjük. A szigetországiakat nem kis meglepetésre a Szov­jetunió és Ausztria követi, há­rom-három szereplővel. A ha­zai labdarúgó-közvélemény nem kis örömére ezúttal ma­radt magyar érdekelt is, a ku­pagyőztesek között az Ű. Dó­zsa. Pénteki rajt Teremfoci NB I esekkel Pénteken és szombaton négy vidéki városban, Szegeden, Győrött, Miskolcon és Zala­egerszegen, mind a tizenhat első osztályú együttes részvéte­lével, rendezik meg a téli te­remlabdarúgó kupa csoport­­mérkőzéseit.­­A Képes Sport Kupa örökébe lépő, mindig nagy sikert arató teremtornát idén új formában rendezi meg a Magyar Labdarúgó Szövet­ség: a csapatok négy négyes csoportban körmérkőzést vív­­­nak. s­ ezután a győztesek de­cember 14—16. között felköl­töznek a Budapest Sportcsar­nokba, ahol újabb körmérkő­zéses sorozatban döntik el, hogy ki a legjobb. A selejtező találkozókat az öttagú­ együttesek a négy sport­­csarnok technikai felszerel­tsé­­gi szintjének megfelelően — palánk, kal­u mögötti hálók, eltérő­ nagyságú játéktér —, a döntőt az UEFA szabályai sze­rint; 40x20 méteres pályán, 3x2 méteres kapukkal rende­zik. A kiírás szerint a döntet­lennel­ végződött összecsapá­sok után — a játékidő kétszer 25 perc, tíz perc szünettel — büntetőrúgásokkal döntik el a mérkőzés sorsát. Szovjet sportvezetők Los Angelesben Téma: az olimpia Befejeződött a szovjet sport­vezetők küldöttségének Los Angeles-i látogatása. Ennek során a Szovjetunió Állami Testnevelési és­ Sportbizottsá­ga, egyben a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke, Marat Gra­­mov vezetésével a szovjet vendégek tárgyalásokat foly­tattak a jövő évi Los Ange­les-i nyári olimpiai játékok szervező bizottságának veze­tőivel az olimpiai előkészüle­tekről. December 7-én az amerikai sajtó képviselői kérésére saj­tóértekezletet rendeztek. Ezen Gramov többek között megál­lapította, hogy az Egyesült Ál­lamokban tett útjuk hasznos­nak bizonyult, a munkajellegű találkozókon fontos kérdése­ket vitattak meg a szervező bi­zottság képviselőivel. A szovjet küldöttségnek az a véleménye, hogy a Los Angeles-i játékok kezdetéig még egy sor vitás kérdést kell megoldani. Az amerikai szervezőknek többek között a szovjet olimpiai kül­döttség szállítására, elszálláso­lására és kényelmére kell na­gyobb gondot fordítaniuk. Az amerikai hatóságok a TASZSZ tudósítóját nem en­gedték be a sajtókonferenciá­ra. Ezt a szovjet hírügynökség durva önkényeskedésnek mi­nősítette. Edzővélemények a sorsolásról Háromesélyes meccsek Az elsőosztályú labdarúgó­csapatok szakvezetői a követ­kezőképpen nyilatkoztak a lab­darúgó VB zürichi sorsolásá­­ról: Komora Imre (Bp. Honvéd): — Nagyon meg kell küzde­lmünk az esetleges sikerért, amelynek eléréséhez van némi esélyünk. Az a lényeg, hogy a klubok és az MLSZ minden erejét a közös cél érdekébe ál­lítsa — az összefogás meghoz­hatja a várt eredményt. Temesvári Miklós (V. Dó­zsa): — Közepes erősségűnek tar­tom a magyar válogatott VB- selejtező csoportját. A holland labdarúgás jó, ráadásul az ál­taluk képviselt stílus nem is fekszik a magyaroknak. Auszt­ria nem legyőzhetetlen, s így a csoporton belül megelőzhe­tő. Sokat jelenthet, ha , Törő­­csik továbbra is olyan inten­zíven készül és kitűnően ját­szik, mint az utóbbi időben- Kovács Ferenc (Videoton): — Hollandia és Ausztria el­­­leni találkozók háromesélye­sek, a hollandok talán egy ki­csit jobbak. Fontosnak tartom, hogy az utóbbi időben különö­sen otthon meglepő eredmé­nyekkel előrukkoló Ciprus el­len még véletlenül se kerüljön kellemetlen helyzetbe a ma­gyar válogatott. WInWen­ onna/vm O A sportpropaganda Vállalat gondozásában megjelent a „Jubi­leumi rejtvény” című kiadvány, amely különböző nehézségű, új­­szerű fejtörők és keresztrejtvé­nyek mellett érdekes írásokat kö­zöl. A „Mi a sport?” című pályá­zati rejtvény megfejtői között ér­tékes nyereményeket sorsolnak ki, tődlg egy kétszemélyes utazási utalvány. A kiadványt a hírlap­árusoknál lehet megvásárolni. ♦: Az Európában túrázó kínai asztalitenisz-válogatott Helsinki­ben 6-0 arányban győzött Finn­ország válogatottja ellen (3 férfi és 3 női találkozót játszottak).­­ Az ausztrál nemzetközi te­niszbajnokság női egyesének elő­döntőjében az amerikai Navrati­lova 6-4, S-3 arányban győzött honfitársa, Shriver ellen. A vesz­tes a találkozó után úgy nyilat­kozott, hogy Navratilova nincs olyan jó formában, mint az év korábbi nagy tornáin, de minden­képpen ő a világ legjobbja. A PRO HIRDETÉSEK Vác belvárosában, Attila utca 7. szám alatt beköltözhető, négyszobás, villany­­fűtéses, garázsos la­kás eladó. Érdeklődni lehet: Vác, telefonszámon 11-085-ös vagy Vác, Sirály utca 20. fszt. (Dr. Csenterics­­né, Czipszer Mária), este 18—­20 óráig. Eladó 1 db Super 50- s Zetor, 1 db billenős pótkocsi, 1 db kétfe­jes eke. Érdeklődni: Mende, Pusztaszent­­istván, Kossuth Lajos út 6. Bármikor. Két szoba Összkom­fortos szövetkezeti la­kás sürgősen eladó. Gödöllő, Dózsa György 5—7. I. 8. Telefon: 238. Érdeklődni: 14 órától. Eladó 2 szoba, kony­­hás, családi ház, mel­lékhelyiségekkel, fú­róst kút és garázzsal, Nagykőrös II. ker., Csipvári u. 12. Érdek­lődni szombaton és v­asár­nap._______ Eladó Szigethalom, Nagyváradi utca 9. 2 sz. alatti ikerház fele, szoba 150 n.­öles összkomfort, telek, ga­rázzsal, áron alul. — Érdeklődni: Budapest XXI., Csillag utca 8., egész nap. ___ Jó állapotban levő, használt, Kismonori, vegyes tüzelésű kazán eladó. Szentendre, Lé y­vai u. 4. Gémesné, Duna-kanyarban, Du­nabogdányban, műút, Duna közelében, pin­ce, komfortos, emele­tes „Tomaj” fa hét­végi ház, bekerítve, parkosítva, olcsón eladó. — Érdeklődni: levélben vagy szemé­lyesen bármikor. Bu­dakalász, István-telep, Kinizsi u. 23/B.______ Maglódon, vasútállo­mástól 3 percre, (Bu­dapest, Keleti pu. 30 perc), 3 szobás csalá­di ház, 300 négyszög­­öles kerttel, gazdasági épülettel, készpénzért, beköltözhetően eladó. Megtekinthető bármi­kor. Cím: Maglód, Marx Károly u. 4. Eladó érdi, 1500 n.­­öles őszibarackos, kb. 350 fa. Irányár: 200 Ft/n.­ölenként. Belte­rület határán. Érd, Ilona u. 22.Cím: Eladó 265 négyszög­­öles építési telek. Gödöllő, Fenyvesi nagyút 18. Érdeklődni lehet: Kazinczi u. 19. Vörös János, Taksony, Fő út 30. szám alatti 2 szoba összkomfortos családi ház, pince, garázs, mellékhelyiségek 274 n.-ös telekkel eladó.­­ Érdeklődni lehet mindennap a fenti címen. Négy és fél éves Tra­bant combi, megkí­mélt állapotban eladó, ugyanott teljesen fel­újított Fiat 500-as, igen jó állapotban el­adó, esetleg 126 P Fiat csere is érdekel 4 éves korig. Szent­endre, Mandula u. 7. Árvay. Gödöllőn két szoba összkomfortos örök­lakás garázzsal eladó. Mosolygó körút IO. IV. em. 12._______________ Cj, hosszú, női irha­bunda, vékonyabb alakra eladó. Nagy­­kőrös, Rákóczi 18. Nagykőrös VII. ker., Eper út 4. sz. kertes ház, azonnali beköl­tözéssel, sürgősen el­adó.___________________ Eladó 1 és 1/2 szobás szövetkezeti lakás, 250 000 kp. 4­ OTP. Ér­deklődni lehet: Nagy­kőrös. Vági lktp. IX/ B. TV. em. 13. Kétszobás, 100 nm-es családi ház, 380-as telken, melléképület­tel, Túra, Rózsa u. 6. sz. alatt eladó. Ára: 500 000 forint. fődni: Gödöllő. Érdek­Mo­solygó Antal krt. 19. III. 9. Szobrné. Eladó 200 négyzetmé­teres, tetőtér-beépítés­re hétvégi lakás. Ér­deklődni szombat, va­sárnap Tiszakécske, Kossuth Lajos u. 102. Telefon: 210 Budapesttől 50 km-re, Tápióságon, főútvonal mellett, 600 négyszög­­öles területen, 2 szo­bás családi ház, be­költözhetően eladó. A telek másik vége is beépíthető. Érdeklőd­ni lehet: Böszörményi Géza, Tápiószecső, Hunyadi János u. 21. Mindennap. A Duna-kanyarban három szoba összkom­fortos, szuteréneb családi ház eladó.­­ Érdeklődni: Sas József Tahitótfalu, Zrínyi u 23.. Naponta du. 16 órától. Szombat, sárnap egész nap.__va-FAIR PLAY Autóügy* nökség­ közvetítése. Adásvétel veszék u. 8l X., Szö­Nyitva: 13 —20 órág.__________ Cegléden, a Közép úton, ?U6 négyszögöles építési telek eladó. — Érdeklődni lehet dél­után 5 órától: Cegléd, Kossuth Ferenc utca 44. szám, D lh, I. em. 6. Szalisznya. Nagykörös V. ker., Táncsics Mihály u. 19. sz. alatt beköltözhető családi ház eladó, ugyanitt bútorok is. Érdeklődni: kedden, pénteken a helyszínen Eladó: hobbikert, 300 négyszögöles, 7x4 m­­-es téglaépület, egész alatt pince, fúrott kút, 2 éves meggyfák, üz­letnek is alkalmas. Gépkocsit beszámítok: 1200-as Zsiguli és 850- es Fiat motor, váltó, karosszériaelemek. — Érdeklődni: Nagykő­rös, Tabán u. 2/B. I. 5. 17 óra után. Sziámi és perzsa kis­­cícák eladók. Kará­csonyi ajándéknak is! Bujdosóné, Örömrő, Petőfi u. 35. 2230. Monoron eladó két szoba garázsos összkomfortos, szövetkezeti öröklakás, bp. + OTP- átvállalással. Farkas, Balassi u. 19/a. fsztt3, Eladó T 25/A traktor, billenő Táborfalvi, pótkocsival. KqsSuth Lajos u. 112. Komfortos, kertes házrész, gazdasági épületekkel eladó. — Vác, Dózsa György út 65._________________ Eladó vegyes haszná­latú Robur tehergép­kocsi, 5 éves, 1986-os műszakival, elfogad­ható áron, csere nem érdekel. Cegléd, Szél utca 4. szám.________ Eladó hizlalda, 300 férőhelyes igényesnek, a Bánom dűlőben. — Érdeklődni: Nagykő­rös, Bárány út l­­ b. 4. em. 13. Tel.: Kon­zervgyár, mellék: Szűcs.25/121-es MTZ 50-es pótkocsi, 750-es szalagfűrész, Kemper fűkasza, 0,51- es Stilh fűrész eladó. Nagykőrös, rét dűlő 4. sz.Nyárkút- Két és fél szoba össz­komfortos családi ház 4­­2 szoba összkom­fortos manzárd, fél­kész állapotban, köz­ponti fűtéssel ellátva. 430 négyszögöles te­lekkel eladó. Érdek­lődni: Kőröshegy, Dó­­zsa György u. 2?­B. 8617. Vondrák. (Bala­­tonföldvárhoz 2 km.) Fájdalommentes fül­lyukasztás, divatos fülbevalókkal, reklám áron, nagy választék­ban. Nagykőrös, Ger­le u. 11. (Strandfürdő mögött). Két darab tizes kötő­géppel méterárukö­tést vállalok, frottírt is. Választ jeligére „Megbízható” a Gödöllői Hírlaphoz várok. (Sza­badság út 2.).________ Írógép, összeadógép magánszemélyeknek beszerezhető. 374-078 délelőtt, specialistánál. Javítások Borá­ros tér 3.____________ Sürgősen, jó állapot­ban, elemekre szed­hető és nagyobbítható 10 nm-es ház 30 ezer Érdért fa­forintért eladó. Telefon: há­­romszáztíz-hétszáz­­harmincnégy. Járni nem tudó, 82 éves nő mellé gondo­zót keresek. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: 8 órától 4 óráig. Halásztelek, Petőfi Sándor u. 8. 48 négyzetméter ta­nácsi gyobbra lakásomat na­cserélném, megegyezéssel. Cím: Nagykőrös, Gyopár Út 5/B. I. 4.__________ Szabadrendelkezésű szoba, konyha, kam­ra főbérletbe, azonnal kiadó: Budapest XIX. ker., Török u. 13. Losó Lajosné háztu­lajdonos._____________ Karácsonyi vásár, női divatszalonban. Dará­zsiné, Monor, Petőfi u. 8. Divatos szok­nyák, blúzok, ruhák nagy választékban. Ezüst- és aranyvasár­nap is nyitva tartunk. Karácsonyra vásárol­jon ajándékba sálat, sapkát, kesztyűt, sí­sapkát, pufidzsekit, bársonynadrágot, step­pelt nadrágot, flanel­ruhát, pulóvert, macs­kanadrágot, akryl ha­risnyanadrágot, elekt­romos gázöngyújtót, töl­tő­palackot, dísztár­gyakat, díszgyertyát, gyermek­játékokat, ajándék- és divatáru­­üzletünkből. Körösi út 26/B. Cegléd, Hölgyeim! Fájdalom­­mentes füllyukasztás, már 6 hónapos kortól, modern svájci fülbe­valóval, órásmester Tóth József Üllő. Vö­rös Hadsereg út 74. Telefon: Üllő, 34. Nyitva de. 8—9­ óráig, szombaton 9—13 óráig. Várom kedves fen­ti éleimet.______meg-Másodállást vállalok, gépkocsivezetést, ra­kodással vagy vasipa­ri munkát műhelyhe­lyiséggel. — Jelige. ..131 365” Monori Hír­lap szerkesztőség. Érettségizett fiatal­ember közművelődési intézetben elhelyez­kedne. Levélválaszt „Művelt nép” jeligére hirdetőirodába (Vác, Jókai utca 9.).______ Budapesti, IX. kerüle­ti, 85 négyzetméteres, komfortos, tanácsi la­kásomat elcserélném vidéki kisebbre. „Nap­fényes 19 332” Jeligére a kiadóba.___________ Felszámolom száraz­­tészta-készitő műhe­lyem. — Érdeklődni: Csemő, Nagyiskola út 1. szám.___________ Kiadó bútorozott szo­ba Idősebb nő részére. Érdeklődni: Nagykő­rös I. ker., Dózsa György u. 10. Bútorozott szoba, konyha és fürdőszo­ba-használattal kiadó: Nagykőrös, Kecske­méti u. 3. TI. 15. Meg­tekinthető: 1983. dec. 13-án. 17—19 óra kö­­zött. OPTIKAI futómű-beállítás, OLLOPSZERELÉS, KEREK­ETEGYEN­SÚLYOZÁS, CEGLÉD, Pesti út 37. PÁLYA­­VÁLASZTÓ LÁNYOK ÉS FIÚKI Iskolánk, az Egressy Gábor Egységes Szakközépiskola, (Bp. XTV, Egressy út TI.1), az 1984/85 tanévre FELVESZ általános iskolát végzett tanulókat, egységes középiskolai osztályaiba. Az első két év azonos tantervű, ma­; a harmadik és a negyedik osztályok szabadon választhatók, vagy gimnáziumi, vagy szakközépiskolai képzést adnak. A szakközép­iskolások választhatnak az elektronikai műszerész (automatika), irá­n­yítástechnikai műszerész, mechanikai műszerész szakmák között. Bővebb felvilágosítást minden kedden 9 órától 18 óráig. Nagy László tanár, a 631-677-es vagy a 836-140-es telefonon, vagy személyesen ad a helyszínen. Olcsó! Karácsonyi vá­sár! Divatos blúzok, szoknyák, szilveszteri maxiszoknyák, ruhák 750 Ft-tól, vastag pu­­fidzsekik több szín­ben, extra nagy mé­retben is. Kismama­ruhák, steppelt nad­rág, farmernadrág, pasztellszínű moher­pulóverek, kötött ci­canadrág, kötött ka­­lan, sanka, sisanka, sál, férfi norvégmin­tás moherpulóverek, extra nagy méretben is, méteráru, övék, kitűzők, ajándékok, bizsu nagy választék­ban. Frigyesné, butik, Nagykőrös, Hősök te­re 1. Katolikus temp­­lom mellett, Esküvőiruha-kü­lönle­­gességek kölcsönzése a Délinél, szombati nyitvatartással. Bu­da­pest XII., Greguss u. 8. Gödöllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 81-96.­­ Monori Hírlap ■ Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. _ Ét 45. Pf 32. 2601. Telefon: 10—095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: t.iwm vcícngaigüiu. — ,erjeszti a Magyar Fosta. — Előfizethető bármely a fiatalítva, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 315— 96 182 n<n?rnroatmt­t»tc.<_ÍJ* A­ lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft.­­ ISSN 0133-0659 P« tmefvlt hw« (index: 25 064 HU), ISSN «33-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN G3M-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 9133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-36*1 (Monori Hírlap), ISSN #133-3708 (Na­ykőrös Hírlap), ISSN 01S3-1 * 1 Váci Hírlap), ..... 1 urnuri Ilim­an A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével­­ naponta.­­ Főszerkesztő- sári Acs, " PF­T MAJYFI Hifi­ ÄP Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János.­­ Szerkesztő­ség­i, Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, pf. Sít Irányítószám- ims“8 ® 1 “ • [01 TillSlIdl­ílElleni Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja- itt—100 és sü^fio * -Szerkesztőségi titkárság: 142—228. -FIÓKSZERKESZTŐSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19. 2701. Telefon: 11—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030 Telefon- is-su­i-vaan/it­l- Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750, Telefon: 398. - váci Hírlap. Vác Leni«­ető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar posta. - Előfizethető bármely éa hivatalnál Unott m­eteiUnit^ntmn im­m­mun« ái.it.lS.n.i­rrr,. . .. , 1 ^ VdiafíliL

Next