Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-31 / 255. szám
12 1990. október 31., szerda, Farkas napja. A nap kél 6.2S — nyugszik 10.30 órakor. A hold kél 14.52 — nyugszik 3.11 órakor. 8 V.vTtu Afó TaimjTisl A felhőzet csak átmeneti időszakokra szakadozik fel, majd szerdán délnyugat felől újabb felhőzetnövekedésre, esőre lehet számítani. Élénk, gyakran erős, a Dunántúlon időnként viharos szél várható. A szél iránya délnyugati és északnyugati között változik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 10—15 fok között lesz. Cáfolnak a taxisok Az üzemanyag árának liberalizálásáról szóló törvény hatályba lépéséig a szervezett magántaxis-vállalkozások résztvevői nem változtatnak a jelenlegi tarifákon — közölte az MTI munkatársával Peredi Péter, a Magánfuvarozók Országos Ipartestületének titkára, cáfolva ezzel a Kurírban megjelent, a tarifa-áremeléssel kapcsolatos hírt. Hozzáfűzte, hogy a tarifák módosítása — felemelése — elkerülhetetlenné válik az új üzemanyagárak életbe lépésekor, egyelőre azonban ennek mértéke nem ismeretes. Ősszel tavaszra Előre kell megtervezni a kertet ahhoz, hogy majd évek múltán gyümölcs is teremjen. Az ősszel ültetett csemeték tavasszal hatnak, már virágba is borulNagy az érdeklődés megyeszerte a faiskola lerakatainál, újdonság az egyre inkább elterjedt, földab fiával együtt elvihető fa. Képünkön Szigethalom határában válogatják a gyümölcsfákat (Erdösi Ágnes felvétele) ^ Gyermekrajzok. Nógrád megyei gyerekek környezetvédelmi témájú rajzaiból nyílik kiállítás november 9-én, pénteken délután 2 órakor Vácott, a Madách Imre Művelődési Központban. Valu faártól vannak Érvényben: okt. 31-től Angol font 11 597,23 Ausztrál dollár 4 670,31 Belga frank 130,07 Dán korona 1 024,8,5 Finn márka 1 615,29 Francia frank Görög drachma a 1 168,ifi 38,70 Holland forint 3 470,24 ír font Japán jen (1000) • 10 479,79 460,1? Kanadai dollár 5 111,13 Kuvaiti dinár árf. jegyz. 12 511,39 4 959,£ 6 201,S3 1 088,23 1 747,07 1 240,34 41,10 3 684,90 11 128,03 413,5S 5 127,31 szün. 1 153,99 1 C fi 8,39 53,42 590,IL 47,29 66,2 S 1 119,61 4 896,13 6 317,38 8 «10,31 Német márka 3 912,01 Norvég korona 1 006,15 Olasz líra (1000) 52,20 Osztrák schilling 556,01 Portugál escudo 41,53 Spanyol peseta 62,42 Svéd korona 1054 Svájci frank 4 611,21 USA dollár ECU (Közös Piac) 8 1 OS,73 5 949,38 a bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam : Görög drachma 39,86 39,9-1 Veteránközgyűlés. November 8-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor tartják közgyűlésüket a háborús veteránok. A találkozó helyszíne a Háborús Veteránok Bajtársi Szövetségének üllői úti helyisége. ❖ Végre víz! Ráckeve délnyugati részén a Baross, a Béke, a Pipa, a Haladás, valamiért a Tél utcákban bővítik a közeljövőben az ivóvízhálózatot. A vízbázis növelése után a PVCSV munkásai még ebben az esztendőben elkezdik és befejezik a kivitelezési munkákat. Nem csak fiataloknak. Szentendrén, a Duna-parti Művelődési Házban újra indította foglalkozásait a Pest Megyei Filmstúdió. Az összejöveteleket minden hónap első szombatján tartják. A szervezők azoknak a Pest megyei és szentendrei fiataloknak a jelentkezését várják, akik érdeklődnek a filmezés és a videózás iránt. A stúdiót Raffay Anna és Süli István vezeti. rrsr KARL WeIERSTRASS SZÁZHETVENÖT ÉVE született Ostenfeldében Karl Weierstrass (1813—1837) német matematikus, egyetemi tanár, akadémikus. Paierborgban járt gimnáziumba, majd jogot tanult Bonnban. 23 évesen váltott pályát; elhatározta, hogy matematikus lesz. Miniszerien képezte magát az egyetemen, s a középiskolai tanári oklevéllel a zsebében Braunsbergbe ment, ahol tizenöt évig gimnáziumban tanított. 1856-ban lett a berlini egyetem tanára, s akkor választották be az akadémia tagjai sorába is. Már egyszerű gimnáziumi tanárként a legnehezebb függvénytani problémákat boncolgató értekezések sorát publikálta, de eredményeit csak soká méltányolta a tudományos világ. Munkássága során főként függvénytannal foglalkozott. Definiálta a függvény, a szélsőérték, a differenciálhányados fogalmát, ő teremtette meg az analízisben a definícióknak és bizonyításoknak kifogástalan logikai és módszerbeli kellékeit. Az analízis fogalmait aritmetikai fogalmakra vezette vissza. Érdekes, hogy miután egyetemi tanár lett, keveset publikált, s elméleteit főként előadásaiban fejtette ki, amelyek csak jegyzetekben maradtak fenn. Tagja volt a Göttingeni Tudós Társaságnak, amely 80. születésnapján mint a matematika legnagyobb élő mesterét ünnepelte. Visegrád—Parajd Á firily -iskolák A visegrádi Aprily Lajos Általános Iskola huszonhárom tagú delegációja látogatást tett a romániai Parajdon, ott, ahol az iskola névadója gyermekéveit töltötte. A visegrádiak küldöttségében nemcsak pedagógusok, diákok és szülők, hanem a település intézményeinek képviselői más is részt vettek, mindazok, akik a romániai magyarsággal való együttműködést szívügyüknek tekintik. A delegáció az erdélyi iskola névadó ünnepségére volt hivatalos: a parajdi oktatási intézmény ugyancsak Áprily Lajos nevét választotta. Három napig Turistahid* A magyar államhatáron október 25-e és 23-a között mintegy felére csökkent az átlépők száma. A határőrség kedden elkészült statisztikája szerint a legnagyobb mértékben a magyar—osztrák határszakaszon esett vissza a forgalom. A kritikus napokon Sopronnál mindössze 40 ezren lépték át a határt a szokásos több mint 100 ezer helyett, Rajkánál pedig 33 ezer útlevelet kezeltek négy nap alatt a máskori 110 ezer helyett. nyi Csak a Idényei és a záhóhatárátkelőhelyen nem volt visszaesés a forgalomban. 1990. OKTÓBER 31., SZERDA ,,Nagymama, én egy olyant bevágok magának, hogy vért hány...’* Kettős gyilkosság énekszó mellett Lakat került Tápióbicskén, a Damjanich utca 4-es számú ház kapujára. A disznót meg az aprójószágot elvitték a Nagykátán lakó rokonok, olyannak tűnik a porta a többi épület között, mintha már régen lakatlan lenne. Néhány napja pedig még ott élt az idős házaspár, Füle István meg a felesége, akik tragikus körülmények között fejezték be az életüket. A környékbeliek borzongva nézik a házat, ahol Pista bácsi és Boriska néni lakott. Azt beszélik, ha netán majd eladásra kínálják a hozzátartozók, a helybeliek közül biztos, hogy nem lesz rá vevő, azok után, amik ott történtek. Sikur Istvánná, a szemközti ház tulajdonosa közelebb húzódik a férjéhez, miközben mondja, hogy ő bizony fél esténként azóta, és kérdezi tőlem, igaz-e, hogy a Pali gyereket lecsukták? Mondom, igaz, Pesten van a fogdában. Röviddel azután fogták el, hogy megölte a nagyszüleit. Október 25-én került rendőrkézre. Drabek Mari néni egy nagy csokor krizantémmal a kezében csatlakozik hozzánk. Elmegy a szomszédék temetésére akkor is, ha nem itt lesz a faluban, hanem Nagykátán. És arról beszél, hogy ugyan miért kellett eltörölni a halálbüntetést? Kissen, a Gócza Paliról mindenki tudja, hogy a fél életét a börtönben emberölésért ült már töltötte, korábban is. Nyolc évet kapott, kedvezménnyel szabadult, hát miért engedik ki az ilyeneket? Az anyja Nagykátán lakik, oda akart költözni, de a mostohaapjának volt esze, nem engedte. Az öregek meg befogadtak, és ez a hála érte... Ilyen szörnyű véget érte a szegények. A falubeliek nagyon sajnálják az idős házaspárt. Füle István két esztendeje volt nyugdíjas, sokat dolgozott egész életében. Az utcában az árok melletti gazt ő kaszára máséít háza előtt is. Ilyen ember volt. Boriska néniről meg tudják, hogy Karády Katalinnál volt szobalány fiatal korában, és sokat mesélt a művésznőről. Idős korára meg beteg asszony lett, négyszer műtötték, nemrég kapta meg a vaksági járadékot, annyira meggyengült a látása. Rokkant létére is dolgozott az unokájára, ő főzött neki. Néha panaszkodott, hogy sok már neki ez a munka, de egyebet nem mondott. A Pali öccse is éveken keresztül náluk lakott, ide járt a helyi iskolába. Olyan nagyszülők voltak, akik törődtek az unokáikkal, és lám, ez lett a hála ... A Pista bácsi egyszer újságolta a szomszédoknak, hogy a Pali végre elköltözik tőlük — de aztán mégsem lett semmi a dologból. Sajnos ... Gócza Pál valóban tizennégy évet ült már börtönben, és nyáron kedvezménnyel szabadult. Amikor a rendőrök elfogták és kihallgatták, ezekkel a szavakkal kezdte a vallomását: — Megcsináltam a hülyeséget, nagyon hülye vagyok, nem tudok mit csinálni. Agyoncsaptam az öregeket... Azon a napon, október 24-én Nagykátán járt az édesanyjánál, és fát vitt onnan egy kiskocsival Tápióbicskére. Délután öt körül ért haza, nadrágszíjában a favágáshoz használt fejszével. Állítása szerint a nagymama nem volt elég kedves hozzá, valami ilyesmit kérdezett: megjöttél, virágszál? Egyébként sem szerette az öregasszonyt, inkább nagyapját, bár az „csak mosatoha” volt. A nagymama csavargónak nevezte, amit kikért magának, hiszen havi ezret fizet a lakásért, és heti ötszázat az élelemért, neki itt jogai vannak! Azt mondta: Nagymama, én akkorát bevágok magának, hogy vért fog hányni! Először csak sz öklével ütötte a fél vak, beteg öregasszonyt, azután amikor már a földre került, a fejszére többször fejbe vágta. Közben szólt a magnó, a családtagoktól volt hangfelvétel, magyar nótákat meg táncdalokat énekeltek. A nagyapa a szomszéd szobában nem hallott semmit. Amikor átjött az unokája, még elszívtak együtt egy cigarettát és egy pohár bort is megittak. Amikor az öregember észrevette a szörnyűséget, — Megöllek, te csavargó! — kiáltással rontott az unokájára. A fiatal férfi neki sem kegyelmezett, és agyoncsapta a fejszével. Az öregember nem halt meg azonnal. „Őrült szemekkel nézett rám a véres arcából’’ — vallotta az elvetemült gyilkos. Unokája egy pohár borral kínálta szerencsétlen áldozatát, aki ekkor már nem hallotta a szavakat. Gócza Pál azután, anyjához és testvéréhez ment Nagykátára, ahol elmondta, hogy agyoncsapta az öregeket, majd útra kelt egy bögrecsárdába. Gócza Pál anyja nem élt mentességi jogával, és a rendőrségen tanúvallomást tett a fiáról, akit mindvégig Palikának nevezett. Palika tizenöt éves korában volt először büntetve biciklilopásért. A károsult nagyon megverte, az asszony szerint akkor történhetett valami a fejével, és azért lett olyan, amilyen. Aszódra került, de mindig megszökött az intézetből. Egyszer megmérgezte magát permetezőszerrel, és nekiment az orvosnőnek, akit elhívtak hozzá. Máskor az anyját is nagyon megverte, de ő igyekezett eltitkolni. Szabadságot vett ki, hogy ne lássák a sérüléseket. — A fiam elbúcsúzott tőlem, azt mondta, nem lát többet, édesanyám. Akkor már tudtam, hogy megölte a szüleimet, és nagyon féltem tőle ... Gál Judit KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.60: Hírek. Időjárás. — 8.03: Hangszemle. — 8.20: Eco-mix. — 8.45: Levelekre röviden. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.10: Napdajkörök énekelnek. — 11.21: Világostól Világosig. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Könyvújdonságok. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 13.03: Klasszikusok déli délben. — 14.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 14.05: Ötágú síp. — 14.33: A London Stúdió Orchestra filmzenét játszik. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. —15.05: Metronóm. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Magatartásformák. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Poggyász. — 17.0: A debreceni református kántus énekkara magyar zsoltárokat énekel. — Középhullámon: 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.03: Hírek. Időjárás. — 19.05: András Béla: Erdélyi lakodalmas dalok. — 13.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 19.20: Hol volt, hol nem volt . . . — 19.10: Sportvilág. URH sávon: 17.53: Közvetítés a Magyarország— Ciprus labdarúgó FB selejtező labdarúgó-mérkőzésről. — 19.:ü: Gong. — 29.00 : Hírek. Időjárás. — 20.05 : Külpolitikai rovat műsora. — 205: Vinpics Tihamér népzenei feldolgozásaiból. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05 : Átváltozások. — 22.00: Késő esti krónika. —22.30: A belpolitikai rovat műsora. — 25.00 : Hírek. Időjárás. — 23.05: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: után. — 0.15: Éjfél PETŐFI RÁDIO 4.30: Reggeli zenés műsor. — 6.00: Hírek. Időjárás. — 6.03: Reggeli csúcs. — 7.30: Hírek. — 7.37: Mellényzseb slágerekkel. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Rivaldafényben. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.03: Öt szál gyertya. — 10.00: Radioton-korongokról ! — 10.05: Slágerfilmek, filmslágerek. — 10.50: Hajszálgyökerek. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.03: Sárga tengeralattjáró. — 11.33: Rólunk van szó! — 11.42: Ki kopog? — 12.00: Verbunkosok, nóták. — 12.53: 5><5 perc. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: A tegnap slágereiből. — 33.45 : Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Sokféle. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Zenerulett. — 17.00: RádióMa. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.03: Kölyökrádió. — 19.30: Popregiszter. — 20.00: Gordiusz. — 21.00: Hitek. Időjárás. — 21.03: Zenés kívánságműsor. — 22.07 : Fekete angyalok. Arangjáték. — 22.45: Folk-rock műhely. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03 : Sporthíradó. — 23.10: A dzsessz világa. — Utána: Műsorzárás. TV 1 8.20: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 8.25: Képújság. — 8.30: Zoom. — 9.00: U. K. Today. Angol nyelvlecke. — 9.13: A pilóta. Amerikai tévéfilm. — 10.50: Stúdió ’30 (ism.). — 11.50: Képújság. — 11.55: Menedzser-magazin. *— 16.00: Képújság. — 16.10: Déli vide»újság. — 16.29: Správy. — 16.25: Népzene zenekarra. — 16.35: Számadás. — 16.30: Kórház a város szélén. Csehszlovák filmsorozat. XX 16. rész. — 17.30: Magyarország—Ciprus. Európa-bajnoki selejtező labdarúgómérkőzés. — 19.50: Esti mese. — 20.00: Híradó. — 20.33: Akkor is szeretlek. Angol tévéfilm. — 21.50: Szemtől szemben. — 22.10: Videóvilág. — 23.20: Híradó 3. — 23.40: ZDF-híradó. TV 2 Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral. — 17.09: Képújság. — 17.15: Tv 2. — 17.45: Kérdezz! Felelek. — 18.00: Tv 2. — 18.25: Gyerekeknek. — 13.16: Tv 2. — 19.00: Ekkehard. NSZK—magyar tévéfilmsorozat. VII. rész. — 19.49 : Tv 2. — 20.15: Polo köszöntése 50. születésnapján. — 20.30 : Brazília—Világválogatott labdarúgó-mérkőzés. — 21.15: Híradó 2. — 22.20: Tv 2. — 22.23 : Hangversenyek a veszprémi Színházban. — 22.50 : Napzárta.Petőfi SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 8.10: Iskolásoknak. — 8.30: Kicsinyek műsora. — 9.00: Események, kommentárok (ism.). — 9.39: Hírek. — 9.33: Tévéjáték (ism.). — 10.50: Cseh film (ism.). — 12.10: Szerződés az ördöggel (ism.). — 16.00: Dokumentumfilm gyógynövényekről. — 16.35: A nap percei. — 16.45: Riportfilm Jeruzsálemről. — 17.25: Asparuch kán. Bolgár tévésorozat. — 18.10: A mi vidékünk. Magazin. — 19.50 : Torna. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 20.00: A tettes ismeretlen. Publicisztikai műsor. — 20.45: Dokumentumfilm Jan Werichről. — 22.00: Időszerű kérdések. — 22.10: Események, kommentárok. — 22.40: A tavasz novemberben jött. 2. MŰSOR 16.25: Magyar rajzfilm (ism.). — 16.35: Fiatalok magazinja. — 17.20: A szülői nevelésről. — 17.45: Német nyelvtanfolyam gyerekeknek. — 18.00: Esti mese. — 18.10: Angol nyelvtanfolyam. — 18.55: Szovjet—kanadai természetfilm. — 19.22: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 20.00: A vegetáriánus napja.— 20.10: Brazília világválogatottja.— 22.10: Sport. SUPER 7.00 : Pirkadat. — 9.10: Egyveleg. — 17.00: Élő videoshot. — 18.30: Kék éj. — 13.30: Nemzetközi hírek. — 13.47: Időlánc. — 20.00: Belüldi tudósítások. — 20.30: Ázsia. — >1.00: Szovjetunió. — 22.00: Nemzetközi hírek. — 22.15: Belföldi tudósítások. — 23.45 : Üzleti hét. — 0.15: Nemzetközi hírek. — «.30: Kék éj. — 1.30 : Időlánc. EUROSPORT 8.00: Körkép. — 6.30: A pénzügyi világ hírei. — 7.00: D. J. Kat-show. — 9.30: Eurobic. — 10.00: Műkorcsolya. — 11.00: Kosárlabda. — 12.00: Tenisz. — 19.30: Eurosporthírek. — 20.00: Nemzetközi sport. — 21.00: Műkorcsolya. — 22.00 : Ökölvívás. — 23.00 : Labdarúgás. — 24.00: Forma—1. Portugál Nagydíj. — 1.00: Eurosport-hírek. — 1.30: Műsorzárás. TV 5 16.03: Hírek. — 16.15: Különtudósító. — 17.13 : Női szemmel. — 17.43: Ínyencségek. — 18.00: Hegyi magazin. — 18.30: Játék a betűkkel. — 18.70: Francia sanzonok. — 15.10: Hírek. — 19.10: Szempillantás. — 19.30: Híradó élőben. — 20.00 : Jelenidő. —1.00: Híradó. — 21.35: J. M. Librs: A nagy fogás. — 23.35 : Hírek. — 23.45: Ex libris. RADIO ES TV MIJSO N AIS OL 990-39 V, 118-5794 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) Hétfőn és pénteken 10 és 16, szerdán 13 és 18.30 között A TELEFONNÁL AZ ÜGYELETES RIPORTER D. SOÓS IBOLYA HA GONDJA VAN ÉS SEGÍTSÉGRE SZORUL, HÍVJA FEL VAGY KERESSE FEL! (Budapest V. kerület, Kossuth Lajos utca 2/a., I. emelet) Alapítványi gyarapító vállalkozások Kompi isgtervek kiseken Izbégen mind elevenebb közösségi élet. Ennek eredménnye, hogy a közelmúltban megalakult az Izbégi Településfejlesztő Társaság, amelynek első ténykedése volt, hogy félmillió forintos alaptőkével alapítványt hozott létre a közérdekű feladatok anyagi támogatására. A társaság tevékenységének irányítására és az alapítványi pénz felhasználásának ellenőrzésére 11 tagú társadalmi kuratóriumot választottak. Az alakuló ülésen elfogadták azt a javaslatot, hogy az alapítvány összege értékének megőrzésére, illetve gyarapítására olyan vállalkozásokba kezdenek, amelyek egyúttal a település fejlesztését is szolgálják. E kezdeményezések keretében tervezik, hogy a település természeti szépségekben gazdag területén korszerű kempinget létesítenek az idegenforgalom fejlesztésére. E tevékenységet szervesen össze kívánják kapcsolni Szentendre már jól megalapozott nemzetközi vonzerejével. Ugyancsak az idegenforgalomban rejlő lehetőségek kiaknázására akarnak hozzálátni turizmus fejlesztéséhez.a falusi A településfejlesztő társaság kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkájába a lakosság mind szélesebb rétegei kapcsolódjanak be. K. Z. Gázolás a gyalogátkelőhelyen Kerékpáros tragédia elé kanyarodott. Tápiószőlősön Vágó Gáspárné kerékpárral egy őt már előző személygépkocsi elé kanyarodott, amivel összeütközött. A szerencsétlen asszony kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Elütötte. Cegléden dr. Hódosi Miklós személygépkocsival a kijelölt gyalogátkelőhelyen elütötte H. András tanulót, aki súlyosan megsérült. Figyelmetlenül. Pomázon Radován Péter Béla figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, és elütötte Kövecses József kerékpárost, aki súlyosan megsérült. A rendőrség szakértők bevonásával tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. PEST MEGYEI HÍRLAP Politikai napilap. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bárt! --------- főség: Budapest Vill., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRÁNYÍTÓSZÁM: 1446. Felelős kiadó : Horti --------- szerkesztőség és a kiadóhivatal dr. Csöndes Zoltán . vezérigazgató. somogyi a. u. rusiauu. mjnarssi, rt. ju. iBaamusza.il: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. József vezérigazgató. — Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó vállalat, hirdetési osztály. Telefon: ,138-4669, 138-4707, ,138-4456 Telefax- 138-3331 lóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. — Szerkesztőségi titkárság: 138-2359. Telefax: 138-4416. A lapot előállítja a Szikra lapuvá jató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben András. — Főszerkesztő-helyettes: Csillák András. — Szerkesz« Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. . ................ ......... A Budapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő a postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél "a posta hírlapüzletében"és a’ Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELiK). Budapest XIII., Lehel u. 10 A. 1300 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215-06 102 pénzforgalmi jelzőszámra A lap ára hétköznap 5,80 Ft; szombaton 7,20 Ft. Előfizetési díj egy hónapra 157 Ft; egy negyedévre 471 Ft; fél évre 942 Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés 1004 Ft. — ISSN «133-0639. Pest Megyei Hírlap (Index) *6 064 HUJ.