Pesti Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-23 / 171. szám

ÉVFOLYAM 171. SZÁM 1991. JÚLIUS 23., KEDD NYARALÓHELYEK A TÚLOLDALON A Dunakanyar mostohagyermekei Az utóbbi években született jó szokásunk, hogy szívesen a pártállamra kenünk mindent Sokszor nem hiába, hiszen pél­dául a Váctól Dunakesziig elterülő Duna-part lakói ujjal mu­togatnak a túlpart, Szentendre, Leányfalu előrehaladottabb állapotára, kulturális, infrastrukturális fejlettségére. S persze mindezt azzal magyarázzák, hogy a fontos elvtársak útja arra vezetett, ott épített magának üdülőt, aki valamit adott magára. JÁMBOR GYULA, GÖD Ahogy mondani szokták, nem volt ez mindig így. A két világhá­ború között Vác vagy Göd idegen­­forgalmi értéke jóval magasab­ban állott, mint manapság. „Jöj­jön Vácra, a magyar Grácba! ” hir­dette a korabeli reklám-versike, és ma már hihetetlen, de a püspö­ki székhelyet a jó levegőjéért ajánlották a tüdőbetegeknek (lásd DCM)! Gödről pedig nem kevesebbet állít Rexa Dezső az 1934-ben kiadott Dunamenti nyaralóhelyek című munkájá­ban, hogy „...a Dunán két strand­fürdője is van, és rendes homok­­fürdőben sütkérezhet a közön­ség. Alsógöd háromszáz nyaraló családot tud ellátni minden ké­nyelemmel és kedvességgel...” Nos, manapság a kényelem és a kedvesség legalábbis megkérdő­jelezhető. A valamikori háborí­tatlan nyaralóparadicsomból a fővárosi agglomeráció zsúfolt, közművekkel — telefon, csator­na, pormentes út — rosszul ellá­tott, valódi üdülőjellegét többé­­kevésbé elveszített tájék lett. Pe­dig a természeti adottságok nem rosszabbak, igaz, a nagy-Duna mossa a partjait, amely hajófor­galmával, erősebb sodrásával job­ban próbára teszi az úszó, evező tudását. Ugyanakkor sóderes, homokos homokpadok alakultak ki ezen a szakaszon, amelyek kel­lemes fürdőhelyet biztosítanak. Örökzöld a téma, szabad-e fürde­ni a Dunában? Ahogy a gödi Du­­na-kutató intézet munkatársa, dr. Ráth Tamásné elmondta, Bu­dapest felett, vagyis az érintett szakaszon csak alacsony vízállás­nál kelthet aggodalmat a víz szennyezettsége. Érdemes azon­ban figyelemmel lenni a folyam­szabályzó művekre — közkeletű nevén a sarkantyúkra — ame­lyek egyes esetekben iszaplera­kódást okoznak, és ebben az iszapban összegyűlhetnek az egészségre rendkívül ártalmas nehézfémek. Véleménye szerint — mindent egybevetve — nem egészségtelen a dunai fürdőzés. Miután úgy tűnik, a feltételek adottak, érdekes kérdés, miért nem alakultak ki a kellemes pihe­nés elemi feltételei. A vízpartok többnyire szemetesek, gusztus­talanok. Nincsenek szemétgyűj­tők és WC-k. A hajdani tisztán és rendben tartott, kabinnal, zu­hanyzóval ellátott fizetős stran­doknak rég elmosta a nyomát is a víz. Kocsmákban, büfékben nincs hiány, azonban a vendéglátósok gondosan ügyelnek, hogy csak a saját partijuk előtt söprögesse­­nek. A hajdani vízi élet rekvizítu­­maiként még megtalálhatók a csónakházak. Őrzőik kérdés nél­kül is elpanaszolják, hogy a gyö­nyörű kiel-boatok és társaik év­számra bérelt helyeiken porosod­nak, pedig egy-egy hajó ára meg­közelíti a százezer forintot. A környék kulturális kínálata sem versenyezhet a Dunakanyar túl­oldalának rendezvényeivel. Egyedül Vác avantgárd „hétvégi expanziói” jelentenek felüdülést a „szombat esti diszkó, vagy még az se” jellegű sivatagban. Visszatérve a cikk elején fel­vetett kérdésre, kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben sze­lektív volt a fejlesztés, a­ kirakat­város, Szentendre árnyékában elszürkültek a bal parti települé­sek. A központi források elapad­­tával csak önmagukra számíthat­nak az önkormányzatok, és raj­tuk múlik, lesz-e még egyszer magyar Grác Vác, kényelmes és kedves üdülőhely Göd? BAJ van az „előszobában” Lassan lekerül a napirendről az EXPO ’95 nevű sokak által „nem kívánt gyerek” megszületésének gondolata is. Bár, mint ismeretes, a hozzáfűződő döntés végső határidejét Párizsban október 26-ra halasztották. Expo ide, expo oda — akad némi rendbe tenni való országunk háza táján enélkül is. Különben könnyen úgy járhatunk, mint az egyszeri családnál járt várat­lan látogató. Alighogy átlépte a küszöböt, hanyatt-homlok me­nekült is Id a rendetlenség láttán. Legközelebb előre jelentette érkezését Hát szeme-szája tátva maradt a gyönyörűségtől. ENGERTH GABRIELLA A minap — úgy tűnik — váratla­nul érkeztünk turista társaim­mal az esztergomi Volánbusz pá­lyaudvarra. Mentségünkre le­gyen mondva, nem mi tehetünk arról, hogy a budapesti járatunk egész órakor érkezett meg, a csat­lakozó dömösi meg ötvenötkor el­ment. Sebaj, gondoltuk, legalább kö­rülnézünk egy kicsit. Annyi érde­kes dolog történik Esztergomban mostanában. Mondják, több mint százezren kísérték el Mindszenty bíborost végső nyugvóhelyére. Világtörténelmi eseménynek ígérkezik II. János Pál pápa kö­zelgő látogatása. Szóval, sétálgatunk a pálya­udvaron. Nyolc tábla mutatja, milyen irányba utazhatunk in­nen tovább. Budapest, Szentend­re,­ Kesztölc, Ajka, Balatonfüred, Csolnok, Sopron, Tokod. Változa­tos lehetőségek. Az utasok jön­nek, mennek. Legszívesebben el­bújnánk a kánikula elől. Jól esne egy hideg üdítő. Az utasellátó sajnos zárva. Kétes tisztaságú függönyén csu­pán egy kiwi-vanilia tábla fityeg. A nyitvatartás titok marad előt­tünk. A szürke, sivár állomásépület közül mindössze­­ három pad van. Igaz, a váróteremben is le le­hetne ülni. Hajnali fél öttől tizen­egyig nyitva. Az áporodott füst­­szagú helyiséget azonban min­denki messzire elkerüli. Egy kellemes külsejű kisma­ma izgatottan jár alá-fel. Bizo­nyos szükségletét szeretné elvé­gezni — de nincs hol. Az illemhe­lyek belépőjét lakattal lezárt vas­ráccsal biztosították — az utasok elől? A férfi­ WC ajtaján piros be­tűkkel írott, sokatmondó NE — felirat látható. A női oldalt, félre­érthetetlen jelekből ítélve legfel­jebb a fecskék használhatják. Az 5. számú tábla alatt egy „kiállós” busz árválkodik. BAJ 442. Csak nem ő a cég reklámja? Ezernyi furcsaság láttán egyik barátnőm kedvenc mondása jut eszembe: mutasd meg az előszobádat, meg­mondom ki vagy! A pályaudvar a város előszo­bája. Az utas többnyire váratla­nul érkezik. Nem mindegy, ma­rad vagy elmenekül. Szerencsére messze van még az EXPO ’95! Távol vagyunk még Európától! De hiszen az út másik oldalán egy darabka Ázsiát láthatunk. China Restaurant. Impozáns épület. Keleti képírással díszített ablakain sejtelmes muszlinfüg­gönyök. Mögöttünk egy másik vi­lág. Micsoda kavalkád egymás mellett! A nyitott kapualjban táb­la, csapolt sör kapható. A csupa beton udvaron sehol egy szál vi­rág. A belső teraszon sárga-feke­te Gold Fassl feliratú zászló len­gedez. Piros-fehér kockás terítő az asztalokon. Egyetlen vendég sem ül körülöttük. Pedig szom­bat délután van... Olvasom az egyik megyei lap­ban a Dunántúli Népek Munka­­közössége Bécs-Budapest világki­állítás szakbizottságának szen­tendrei nyilatkozatát: „Habár a folyó kiszáradt, a hidat mégis meg kell építeni — különben árok marad a helyén.” Nem kellene előbb az árkokat megtisztítani?? »Hírlap BAL PARTRÓL A BAL PARTRA A JOBB PARTON ÁT Előbb az agyakban verjünk hidat! Csakis úgy lehet eljutni a Duna bal partjáról a bal partjára, például Párkány­ból Szobra vagy Vácra, hogy előbb átmegyünk a jobb partjára, azaz Eszter­gomba. Innen azután neki­vághat a szlovák állampol­gár a Dunakanyarnak, majd újra átkelhet a fo­lyón, hogy céljához jus­son. SZILAS ZOLTÁN Persze van más megoldás is. Az utazni vágyó elkerékpá­­rozhat-autózhat-vonatozhat Komáromig, és ott is átjöhet. Annál inkább kénytelen meg­tenni ezt, mert az Eszter­gom—Párkány között közle­kedő komp csak délután né­gyig jár. A fondorlatosan kitalált csatlakozásokra hivatkozva állítom, hogy az említett út­vonalak legalább olyan gyor­san bejárhatók, mint mond­juk a Budapest—Nyíregyhá­za közti távolság — Szombat­helyet is útba ejtve. Persze, nem csak e nevet­séges anomália indokolja az esztergomi Mária Valéria híd hiányzó íveinek megépítését, hanem a növekvő turistafor­galom és a folyó két partján lakók igénye is. No és a lát­vány. Legutóbb a németek robbantották föl a hidat a II. világháború végén. Egy egy­házi méltóság panaszolta, hogy azóta nem győz magya­rázkodni külföldi vendégei előtt, amikor azok a lehango­ló mementó látványán meg­rökönyödve kérdezik: miért nem építik újjá?! Még a Pozsgay-féle MSZP indította a választásokon azt az esztergomi jelöltet, aki a választási küzdelem egyik reklámfogásaként hangoz­tatta: építsük meg újra a tra­verzeket Párkány és Eszter­gom között. Hiszen a meder­pillérek hibátlanok. A két parton megmaradt hídcson­­kokon nem találtak egyetlen meglazult szegecset sem. Csupán a vasszerkezet síny­lette meg a 32 éve szünetelő kezelést. Első alkalommal Eszter­gomban találkoztak a két or­szág szakemberei, politiku­sok és közéleti személyisé­gek, akik ütni kezdték a va­sat, hangoztatván azt a kép­telenséget, hogy a Duna bal partjáról csak úgy lehet eljut­ni egy másik bal parti pontjá­ra, hogy közben át kell kelni a jobb partjára... Beszélgetünk, csak beszélgetünk Szerveztek fórumot Pár­kányban is. Ezen fölszólalt egy hídépítő szakember. El­mondta, hogy amikor az Ipolyszalka—Letkés közötti átkelőt felújították, valaki azt mondta neki, hogy az esz­tergomi csonka híd lesz a kö­vetkező munkahelye. A mér­nök azóta bejárta a világot és jó néhány hídépítésen dolgo­zott — csak éppen az eszter­­gomin nem. — Vége a hatalomváltás­sal járó harcoknak, amely időszakban egy-egy ember hangoztatta, hogy „hidat kell építeni!” — összegezte az ed­digi eredményeket Simon András a Rákóczi Szövetség választmányának tagja. — Immár a két érintett ország kormányainak kell összefog­nia azért, hogy előteremtsék a beruházáshoz szükséges pénzt. Nos, ez az összefogás még várat magára a jelek szerint. Bár a közelmúltban sor ke­rült egy demonstrációra a hídcsonkok mindkét oldalán — lapunk tudósított róla. Rögtön ezután szlovák és ma­gyar szakemberek találkoz­tak Esztergomban, hogy megvitassák: milyen legyen az új átkelő? Ezen a fórumon egyetlen olyan kijelentés sem hangzott el, amely a terv esz­­telenségét, netán az építke­zés kivitelezhetetlenségét bi­zonygatta volna. (Bár a KÖ­­HÉM főtanácsosa megjegyez­te, hogy a minisztérium szán­déknyilatkozatot kérő levelé­re nem válaszoltak Eszter­gom városának vezetői!) Mindemellett az UVATERV és a Hídépítő Vállalat munka­társai és a Pozsonyi Műegye­tem tanárai lelkesen sorolták a különböző megoldásokat, amelyek közül az eredeti híd újjáépítése látszik a legéssze­rűbbnek. Hiszen ebben az esetben a két meglévő ív a he­lyén maradhat, és a felső pá­lyás kiképzés nem teszi szük­ségessé a mederpillérek eme­lését. A Mária Valéria híd meg­építésének akadályaként csakis anyagi gondokat emle­getnek. Holott nyilvánvaló, hogy nemcsak a 70 millió ko­rona, illetve magyar részről 400 millió forint hibádzik. Éppen a másik, a Letkést és Ipolyszalkát összekötő, hasz­nálhatódb átkelő zártsága kelt gyanút a kívülállóban. Nem szükséges órákig szá­molnunk, hogy belássuk: üzembe helyezése a többszö­rösére növelné a turistafor­galmat, élénkítené a kereske­delmet. A letkési polgármes­ter ezt írta Simon Andrásnak: „A híd műszaki állapota kifo­gástalan. A forgalom-ellenőr­zésre és vámkezelésre alkal­mas épület rendelkezésre áll. A község 600 ezer forintot költött a hídhoz vezető út fel­­újtására és a környék rende­zésére”. Ezt az átkelőt három alkalommal nyitották meg eddig. Mindenszentek napján és karácsonykor 1990-ben, il­letve ez év első napján és hús­­vétkor. Úgy sejlik, a civil(?) óhaj megvalósulása egészen más akadályokba ütközik. Minde­nekelőtt az országok, nemze­tek mozgásszabadságát kor­látozó politikusoknak illenék gondolkodniuk ezen. A helyzet változatlan Nem csupán a Mária Valéria­­híd csonkasága és az ipoly­­szalkai átkelő lezárása jelent komoly gondot az északi ha­társzélen. Megannyi érthe­tetlen — vagy nagyon is ért­hető — korlátozást sorolha­tunk. Aki megpróbált már át­vonatozni Ipolyságról Dré­­gelypalánkra, tapasztalhatta, hogy a szerelvény befut az utóbbi helységbe, majd kihát­rál onnan, és eltolat Balassa­gyarmatig. Ugyanis fölszed­ték a határon átvezető síne­ket! Igencsak itt az ideje, hogy helyreállítsák a vasúti össze­köttetést Vác és Balassagyar­mat, Ipolyság és Zólyom irá­nyában! Az ember nem tudja, hogy nevessen vagy sírjon, ha fel­száll a „korridor-vonatra”, amely Losonc és Nagykürtös között közlekedik. A szerel­vény magyar területen is át­halad Ipolytarnóc és Nógrád­­szakál térségében — de nem áll meg! Magyar utasok nem vehetik igénybe! Mi több, négy marc határőr is felugrik a vicinálisra és árgus szem­mel figyel, nehogy némely el­vetemült helyi polgár utazás­ra használja a csühöst. Losonc volt a körzet köz­pontja. Ma nem lehet eljutni a városba a közeli Ipolytarnóc­­ról. A Miskolcról induló vonat csak Tornanádaskáig közle­kedik. A vasútvonal onnan csupán ipari vágányként használható. Aki például Szepsibe akar utazni, vá­lasszon más megoldást. De mit? A Szob és Párkány között járó személyvonaton még ma is fegyveresek terelik az uta­zóközönséget egyetlen kocsi­ba. Esztergom és Párkány kö­zött most sem közlekedhet­nek harmadik országból ér­kezők. Sátoraljaújhely térségé­ben egy vicinálist taszigálnak ide-oda a két kilométeres ha­társzakaszon. A Ronyva-hi­­dat lezárták! A medvesaljai falvakat és a Cserehát környékén élőket elvágták a határátkelés lehe­tőségétől! Sorolhatnám tovább a ne­vetséges és alapvető emberi jogokat sértő intézkedéseket, amelyek együtt sejtetik, nem csupán a pénz hiányzik ak­kor, amikor a szomszédos or­szágok közötti közlekedés megkönnyítéséért akarunk tenni valamit is. Van egy sok­kal egyszerűbb ok is: a ma­gyarországi vasútvonalak su­garas elrendezésűek. Még ide­kor épültek, amikor hazánk nagyobb volt. Mármost ami­kor kisebbre szabták, a sza­bók minduntalan úgy nyes­tek, hogy a nagyobb közleke­dési csomópontok a mai hatá­rokon kívülre, az utódálla­mokhoz kerüljenek. Aki nem hiszi, járjon utána. Nézze meg a néhai Nagy-Magyaror­­szág vasúthálózati térképét. Az ok: a katonai mozgósítás egyetlen eszköze a vonat volt annak idején. Az volt nyerő helyzetben, aki a sugaras el­rendezésű vasúthálózat cso­mópontjait összekötő, ke­resztirányú pályákat uralta! Csináljuk meg azt a hidat Valami nagy-nagy hidat kéne rakni. A fejekben. Amíg emez nem készül el, hiába várunk annak a másiknak a megépí­tésére Esztergomnál. A SZERZŐ FELVÉTELE HAZAI ÉLET 5

Next