Pesti Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-23 / 171. szám

II. ÉVFOLYAM 171. SZÁM 1991. JÚLIUS 23., KEDD A TAGNÉVSORT HIÁNYOLTA Adj király katonát! _________z. sz._________ Nem vette át azt a kikérőt Szabó Miklós főtanácsos, a Magyar Államvasutak Hely­jegy- és Információs Központ­jának vezetője tegnap délben, amelyben Kalmár Tibor, a Vasutasok Független Szak­­szervezeti Szövetsége ügyve­zető elnöke az Országos Vá­lasztmány soros ülésére az érvényes jogi szabályozás ér­telmében kérte ki Bokor Csa­­bánét, a szakszervezet ügyvi­vőjét.­­ Sokan, így legutóbb Paszternák László képviselő úr, azt kérték, hogy a szabad szakszervezetek soroljanak fel konkrét eseteket, mi mó­don igyekeznek gátolni a munkahelyeken a szabad szervezkedést — mondta la­punknak Zentai Gy. László, a VFSZSZ szóvivője. — Ez a visszautasítás azért is döb­bentett meg bennünket, mert a kikérő átvételét a főtaná­csos úr azzal tagadta meg: nincs tudomása arról, kik szakszervezetünk tagjai és tisztségviselői. Ami a tagok névsorát illeti, az a mi belső ügyünk, tisztségviselőink ki­létéről azonban többször is adtunk tájékoztatást, így pél­dául a június 7-én kelt, a ve­zérigazgatónak címzett leve­lünkben, amelyben már fel­hívtuk a figyelmet arra, hogy a MÁV egyes vezetői valósá­gos háborút folytatnak né­hány tisztségviselőnk ellen. Érthetetlen tehát számunk­ra, hogyan fordulhat elő, hogy egy gazdasági vezető törvényesen biztosított joga­inkat ismét semmibe veszi. A remény tagozata ____~~ ~ RÓZSA ANDRÁS Az esemény hírértéke mindössze ennyi: nyolc cigány és Sza­bó László pamuki polgármester 1991. július 22-én, az NDSZ budapesti ügyviteli irodájában megalakította a Nemzeti Demokrata Szövetség cigány tagozatát. Valójában szenvedélyes viták után. Az ötlet Mezei Istváné volt, a von­zás Pozsgay Imréé, míg a vonzódás oka — a reménykedés. A több száz magyarországi cigányszerveződés után hátha éppen ez lesz az, amelyik — az NDSZ védernyője alatt — nemcsak szavakban vállalja fel a mostoha sorsú romák ér­dekképviseletét. A jelenlevők ■—jöttek volt bár Gyöngyöspatáról vagy ép­­pen csak innen, a főváros VIll. kerületéből — olyan szerve­zetet igyekeznek találni, amelyik végre „nem a rokonok gyü­lekezete”, s amelyik végre „Isten igazából” felkarolja azt a hazai kisebbséget, amelyik bár számban legnagyobb, kiszol­gáltatottságban is a legelesettebb. Még a munkahelyi elbo­csátások is elsősorban a cigány munkavállalókat érintik, s amint a résztvevők elmondták, az éhség még a legbecsüle­tesebbeket is előbb-utóbb arra készteti, hogy a másokéhoz nyúljanak. Nincs szándékomban sem „magyar—cigány”, sem „ci­gány—cigány ” vitát éleszteni (újra meg újra), de a tagozat­alapítók keserűségét nemcsak meg lehet, hanem meg is kell érteni: a magyar demokrácia felelős kormányzata „még a kommunistáknál is lehetetlenebb helyzetbe sodorja a ci­gányságot”. S ha segít, úgy kontroll nélkül teszi, nem egy­szer csupán a szem előtt lévő, törtető klánokat támogatja. Talán az is érthető, hogy a jelenlevők — és a mögöttük lévő cigány közösségek — egyetlen parlamenti pártban sem találták meg védelmezőjüket, s ezért valójában keresgélnek. Kutatják, hogy vajon melyik politikai csoportosulás lesz az, amelyik nem saját pártérdekeinek szolgálatára ejt szót a magyarországi cigányságról, hanem elsősorban értük har­colva segít munkahelyre lelni, átképzést szervezni, vagy enyhíteni szociális gondjainkon. Most az NDSZ-re találtak rá, nem is annyira NDSZ- volta, hanem Pozsgay Imre személye miatt. Sokuk megem­lékezik, hogy a „népfrontos” Pozsgay ajtaja mindig nyitva állt előttük, és nemcsak jó szót kaptak tőle, hanem — ha te­hette —, valós segítséget. Nem vagyok biztos abban, hogy holnap vagy holnapután nem néznek-e egy újabb szervezet és egy tehetősebb patrónus után. Az NDSZ cigány tagozatának megalakulásában szá­momra nem is az a legfontosabb „üzenet”, hogy most az NDSZ-ben (és Pozsgayban) bíznak. Sokkal inkább az, hogy a magyar demokráciának nemcsak mielőbb meg kell alkot­nia kisebbségi törvényét, hanem érten és felelősséggel fog­lalkoznia legelesettebb — és még etnikumában is különböző — honpolgártársainkkal. Amíg az indulatok végképp el nem szabadulnak közöttünk, e hazában élő magyarok és­­ nem magyarok között. Pesti­ Hírlap Román nyilatkozat A román külügyminisztérium hétfőn üdvözölte azt a buda­pesti állásfoglalást, hogy Magyarország tiszteletben tartja a jelenlegi európai határok sérthetetlenségét és a területi integritás elvét. Ezt az álláspontot — emlékeztet rá az AFP francia hírügynökség —, a magyar külügyminisztéri­um múlt pénteken egy közleményben erősítette meg, mi­után előző nap Ion Iliescu román elnök hevesen bírálta An­tall József miniszterelnök egyes nyilatkozatait. Iliescu a nyilatkozatokat „veszélyesnek, jogtalannak és egy szom­szédos állammal szemben barátságtalannak” mondta, a magyar külügyminisztérium viszont Iliescu szavait minő­sítette „teljességgel alaptalannak”. A román külügymi­nisztérium mindenesetre állásfoglalásában továbbra is azt állította, hogy Antall József július 9-i nyilatkozatában két­ségbe vonta a trianoni és a párizsi békeszerződések érvé­nyességét, s Iliescu szavai erre a „tényre” vonatkoztak. (MTI) Szovjet fegyverek Németországtól Németország nem döntött sem Magyarország, sem más ország esetében arról, hogy elad-e fegyvereket és lőszert a volt keletnémet hadsereg készleteiből — közölte hétfőn Bonnban Dieter Vogel, a bon­ni kormány szóvivője. A szóvivő a Kiefer Nach­richten című lapban megje­lent értesülésekre reagált, amelyek szerint Magyaror­szág 340 millió márka érték­ben kap szovjet gyártmányú fegyvert Németországtól. A fegyvervásárlási egyezmény tervezete 200 darab T-72-es harckocsi, ezen felül helikop­terek, lövegek és lőszer eladá­sáról szól, az üzletet Antall József miniszterelnök júliusi bonni villámlátogatásakor politikailag is szentesítették — írta a Kieler Nachrichten, s hozzáfűzte: mindenesetre egyes körökben véleménykü­lönbségek vannak annak megítélésében, hogy keletné­met fegyvereket külföldi álla­moknak egyáltalán eladja­­nak-e. A Kieler Nachrichten értesülései szerint körülbelül 40 ország érdeklődik a kelet­német készletek iránt, köz­tük Magyarország, Lengyel­­ország, Románia, Finnor­szág, Dél-Korea és több dél­amerikai állam. NATO-vezető Somogyi Ferenc külügyi köz­­igazgatási államtitkár meg­hívására hétfőn négynapos látogatásra Budapestre ér­kezett Jacques Ducuing, a NATO tudományos és mű­szaki ügyekért felelős főtit­kárhelyettese. Utazásának célja: a Magyarország és a Budapesten NATO között műszaki és tu­dományos kapcsolatok elmé­lyítése. A magas rangú vendé­get fogadja meghívója, Somo­gyi Ferenc, valamint látoga­tást tesz a Magyar Tudomá­nyos Akadémián, a Műszaki Egyetemen és a KFKI-ban. (MTI) Privatizálás magyar módra Kupa Mihály pénzügyminisz­ter lényegesen le akarja egy­szerűsíteni a magyar privati­zálási eljárást. Az állami va­gyonügynökség illetékességi körét szűkíteni kívánja, a vál­lalati igazgatók és tanácsok jogkörét viszont bővíteni — jelentette hétfői számában a Frankfurter Allgemeine Zei­tung a magyar pénzügymi­niszterrel folytatott beszélge­tésre hivatkozva. A lap érte­sülése szerint Magyarország két újabb hitelt kérne Német­országtól, egyenként egymil­­liárd márka értékben. A Ku­pa-féle elképzelések szerint a magyar vagyonügynökséget a jövőben csak korlátozott szá­mú vállalat reprivatizálásá­­nál vennék igénybe, olyanok­nál, amelyek a kormány szán­dékának megfelelően 51 szá­zalékban állami kézben vagy magyar tulajdonban marad­nának. A többi üzem eseté­ben a vállalati irányítás álla­mi beavatkozástól mentesen állapodhatna meg bel- és kül­földi partnereivel. Az egyedü­li feltétel, hogy az értékfelmé­résbe be kell vonni a függet­len vagyonfelmérő ügynöksé­get. Játszunk BAK MIHÁLY „Csak játsszuk, hogy játszunk”, szólt a dal tíz évvel ezelőtt. Ez jutott eszembe a szakszervezeti vagyon vitájának utórezgései­ről. A törvény elfogadásával az „első menetet” megvívták a fe­lek, a tulajdonképpeni összecsapás azonban még várat magára. Most a kommentárok idejét éljük. Ahogyan a sportban egy-egy sikeres találat elérése után átmenetileg csökken a koncentráció, a közéletben is be-becsúszik váratlan megnyilatkozás olyik győ­zelem mámorában. Ilyen, már-már beismerés erejű hangok szüremlenek ki a Munkástanácsok Országos Szövetségéből. Ma egy hete Palko­­vics Imre mondta el lapinterjúban, hogy ha most tartanának választást, kevés szavazatra számíthatna a MOSZ. Az elnök szavai szerint részben szervezési és anyagi nehézségek miatt nem tudott komoly tömegbázist teremteni magának a szervezet. Talán a lényeget mondta ki, amikor úgy fogalmazott, hogy a vá­lasztásokig való megerősödésükhöz anyagiakra van szüksé­gük. Nos, idáig rendben is lenne, hiszen — így vagy úgy—, mindenképpen részesedni fognak a közös szakszervezeti va­gyonból. Tavasszal már úgy látszott, hogy az üzemi tanácsi választá­sokig létrejön valamilyen megegyezés a szövetségek között. Ak­kor a bevallott taglétszám alapján folytak a tárgyalások. A bök­kenő éppen itt van! A MOSZ 106 ezer tagot jelentett be, amit so­kan kétkedve fogadtak ugyan, ám a vagyon mostani kezelője, az MSZOSZ kijelentette: nem kívánja kétségbe vonni a számok igazát. A MOSZ szombati nagyválasztmányán aztán kiderült, a gyanú nem volt alaptalan: a szövetség egyik vezetője elismer­te, hogy a bejegyzett taglétszám valójában alig több, mint 19 ezer. Köztudott, hogy a parlament beavatkozására a szakszerveze­tek közötti tárgyalások meghiúsulása szolgált indokul, holott a megegyezést például a MOSZ meghatalmazottja is aláírta. Ezt egyszerűen sajnálatosnak nevezni, miként tette azt Palkovics Imre, több, mint furcsa. Egyenesen sokatmondó a váratlan visszalépés, amellyel 128 millió forintnyi vagyonnak mondott búcsút a MOSZ. Nyilván abban bíztak a „cinkelt lapokkal” ját­szók, hogy az üzemi tanácsi választások majd legalizálják a taglétszám ötszörösére nagyítását, sőt, talán még feljebb srófol­­hatók a követelések. További kártyás hasonlattal élve, aki arra hivatkozik, hogy a másik valamikor megszegte a szabályokat, miközben ő a kezelőjéből elővarázsolja az ászt, nos, az ilyet bi­zony minden jobb társaságból kigolyózzák. Ez az egész áldatlan vita mindeddig a szakszervezeti vezetők között zajlott. Presserék azt is dalba foglalták, hogy „mások tü­relmével játszunk a tényleges választásokon majd bebizonyo­sodik, hogyan vélekednek a történtekről azok, akiknek nevében a purparlé folyik. KÖZÉLET 3 „ÉLETEM LEGSZEBB PILLANATA” Zászlórend Tollas Tibornak VICSOTKA MIHÁLY Protokolltól mentes, benső­séges ünnepség színhelye volt tegnap Horváth Balázs tárca nélküli miniszter dolgozószo­bája. A miniszter Göncz Árpád megbízásából átadta Kecskési Tollas Tibornak, a Nemzetőr kiadó-főszerkesztőjének a Magyar Köztársaság babér­­koszorúval ékesített zászló­rendjét. Horváth Balázs rövid be­szédében a Münchenben élő, nyolckötetes költő, Tollas Ti­bor verssorát idézte, mely szerint Magyarországon 1956 után „Bebádogoztak minden ablakot”. Tollas Tibor 35 esz­tendeje az ablak szabaddá té­teléért fáradozik. Ezért kapta hazánktól a magas kitünte­tést. A Nemzetőr főszerkesztő­je válaszában elmondta, hogy 10 esztendővel ezelőtt, ami­kor már az emigrációban is csüggedtek, s féltek, nem lesz magyar feltámadás, megke­reste őt Lezsák Sándor. Talál­kozásukból új erőt merítettek az újság szerkesztői. Ezután veszélyes körülmények kö­zött zajlott a határon át a le­velek, könyvek, csomagok cseréje. Kecskési Tollas Tibor in­terjút adott a Reggeli Pesti Hírlapnak. Egyebek mellett elmondta, hogy a kitüntetés mindazoknak szól, akik az emigrációban 1956 emléké­nek ébrentartásáért, a ma­gyarság igazi érdekeinek vé­delméért dolgoztak. A Nem­zetőr 35 éven át német, angol, francia, spanyol, esetenként arab és kínai nyelven jelent meg. Tollas Tiborék Masarik és Benes példáját követték. Tudták, hogy nem önmagu­kat kell meggyőzniük igazuk­ról, hanem a világot. Ezért ír­ták az újságjukat a magyar mellett a nagy nyelveken. A pénzt az emigrációban (elsősorban Amerikában) élő magyarok, a bonni és a bajor kormány biztosította. Áldoz­tak egy olyan lapra, amely nem pártpolitikai érdekeket, hanem 1956 eszmei örökségé­nek megmentését szolgálta. Tollas Tibor 1986-ra, a nép­felkelés 30. évfordulójára 150 költeményt gyűjtött össze. A Gloria Victus előszavát Albert Camus írta. A kötet harma­dik, válogatott kiadása a na­pokban jelent meg. A Nemzetőr most anyagi gondokkal küzd. Szabad lett Magyarország, elmaradnak a támogatások, nincs szükség rá, mondják sokan. Tollas Ti­bor erre úgy érvel, hogy a rendszerváltásnak nincs vé­ge. A Nemzetőr külföldön ko­moly kapcsolatokkal, terjesz­tési hálózattal gyakorlott munkatársakkal rendelke­zik. Az új gondok és eredmé­nyek ismertetése elengedhe­tetlen. Ezért a 70 éves főszer­kesztő szeptemberben újra útra kel. Amerika 22 városát keresi fel, hogy a Nemzetőr létét 35 év után meghosszab­bítsa. Az újságot az utóbbi időben már Erdélyben és a Felvidéken is terjesztették. Hirdetésfalvitel:226-6110 fax:226-3868 Szabolcs István MagyarulágL CASHFLOW GAZDASÁGI MAGAZIN, AMIBŐL ÖN PROFITÁL

Next