Pesti Hírlap, 1993. május (2. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-05 / 103. szám

2 NEMZETKÖZI ÉLET Pesti­ Hírlap 2. (152.) ÉVFOLYAM 103. SZÁM 1993. MÁJUS 5., SZERDA KRUPIS RÓKUS, ZÁGRÁB És mégis mozog? Bár még mindig képtelen va­gyok elhinni, de úgy látszik, Milosevic korsója sem kerülte el a sűrű hátrajáró cserép­edények sorsát, és Amerika ezúttal komolyan úgy gondol­ja: elcsippenti a balkáni lőpo­­ros hordó parázsló kanócát. S valahogy úgy van ebben a mi kis világunkban, hogyha Wa­shington úgy akarja, akkor az Isten is úgy akarja, amivel va­lószínűleg tisztában vannak a szerbek is. Ugyanis attól füg­getlenül, hogy Kis-Jugoszlá­via, illetve Nagy-Szerbia a tér­ségben tekintélyes katonai erőt képvisel, komolyabb összezördülés esetén a NA­­TO-val szemben még elméleti esélye sincs. Elsősorb­an itt a valóban nyomasztó műszaki fölényre kell gondolnunk — talán a koloniális háborúk óta nem volt rá példa —, de nem elhanyagolható az sem, hogy az elit nyugati egységek hiva­tásos katonái az esetleges szá­razföldi csatákat is gyorsan le­tudnák, teljesen figyelmen kí­vül hagyva, mint gondol erről a belgrádi vezérkar. Hogy szemléletesebbé tegyem né­mileg, például kevesen tud­ják, hogy az amerikai Apache AH—64 típusú helikopterek harckocsik elleni bevetései so­rán a 18:1-hez arányt tartják átlagosnak, azazhogy egyet­len egy gép általában 18 harc­kocsit semmisít meg. A jelekből ítélve a beha­rangozott intervenciót csu­pán Belgrád, illetve a boszniai szerbek kapitulációja odáz­hatja el, így Franjo Tudjman horvát elnök már bejelentet­te, hogy Horvátország eleget tesz a NATO kérelmének, s szabad hajózást enged a hor­vát felségvizeken a nyugati flottának, s ezen felül vasár­nap délután egy valósággal „égből pottyant” amerikai szenátusi küldöttség látoga­tott a zágrábi elnöki palotába. A nevek és funkciók minden­nél beszédesebbek: Sam Nunn, a Szenátus katonai szolgálatok követésével meg­bízott bizottságának elnöke; Claiborne Bell­, a külügyi bi­zottság elnöke; Richard Luger, a külügyi bizottság tagja; Ted Stevens, John Werner, Dale Bumpers, a katonai költségve­tés albizottságának tagjai, va­lamint a NATO számos ma­gas rangú katonai szakértője. S, hogy senkinek se legyen semmilyen kétsége, még az általában semmitmondó hiva­talos közlemény is beismeri, hogy a találkozó folyamán, többek között, az ENSZ zász­laja alatti lehetséges katonai beavatkozásról és a fegyver­szállítási embargó megszünte­téséről volt szó. A magam részéről csupán annyit tennék hozzá, hogy miután úgy Nunn, mint Bell, az amerikai politikai élet „nagy­ágyúinak” számítanak, elkép­zelhető, hogy váratlan zágrá­bi látogatásuk folyamán már a konkrétumokról is szó volt. E gyanúmat látszik megerősí­teni az a tény is, hogy hétvégi pihenőmet feltűnően gyak­ran zavarták meg a Zágráb fe­lett elhúzó katonai repülőgé­pek, helikopterek. Meddig siratnak Boszniában? FOTÓ: REUTER MA SZAVAZNAK A BÉKÉRŐL BOSZNIÁBAN A szavak ereje kevés Ha a szavaknak ereje lenne, a délszláv válságról már múlt időben beszélhetnénk. Sajnos, nem így van. Az egység hiányát szenvedő Nyugat hosszú hónapok óta csak a cselekvés látszatát kelti, humanitárius akcióra dollármilliókat költ, blokáddal fenyegetőzik, anélkül, hogy a válság megoldódna. MÉCS LÁSZLÓ, BRÜSSZEL Ma, a boszniai szerbek parla­mentje szavaz arról, hogy el­­fogadja-e a Vance—Owen-féle „térképtervet”, amelyet az el­múlt hét végén Athénban — mint az ismeretes — Radovan Karadzic végül is aláírt. A válság egy újabb fordu­lópontjához értünk. Forduló­ponthoz, de... olyanhoz, amely — alakuljon a helyzet bárhogyan is — a végleges megoldás előtt csak utat nyit­hat, de azt még végig is kell járni. A közeljövő tehát attól függ, hogy miként döntenek ma a boszniai szerb honatyák. Ha elfogadják az E­NSZ és az F­K közvetítőjének közös ter­vét, az ENSZ kéksisakosainak, illetve az EK és a Nemzetközi Vöröskereszt tisztviselőinek, közel sem könnyű feladata a béke fenntartása és a minden­napi élet újjászervezése lesz. Ezen a héten tehát sok minden eldőlhet. Annál is in­kább, mert Warren Christopher útban van Európa felé, Bill Clinton (aligha tévedünk, ha így fogalmazunk) határozati javaslatával. Az amerikai külügyminisz­ter itt, Brüsszelben elsőnek az F­K-t képviselő külügyi hár­massal, Niels Helveg Petersen dán, Willy Claes belga és Doug­las Hurd brit külügyminiszter­rel tanácskozik. Az amerikai diplomácia vezetője ezt köve­tően Jacques Delors, az EK brüsszeli bizottságának elnö­kével, Hans van den Broek, a 12-ek külügyeiért felelős mi­niszteri biztosával, majd Manfred Wörner NATO-főtit­­kárral találkozik. Warren Christopher brüsszeli tanácskozását alapos diplo­máciai munka előzte meg. Az Európában tárgyaló amerikai külügyminiszter ezúttal nem „próbautat” jár. Bill Clinton elnök személyesen készítette elő küldöttje menetrendjét. Az elmúlt 48 órában Páriz­­­zsal, Londonnal, Bonnal és Moszkvával beszélt telefonon, s így szinte biztosra vehető, hogy nem Christopher kül­ügyminiszterre hárul a fel­adat, hogy a társakat meg­győzze. Hogy Milosevic mai visel­kedésében mennyi az őszinte­ség vagy a taktikai elem, a kö­zeljövőben arra is feleletet ka­punk. EURÓPA ELSŐ ALKOTMÁNYA Díszlövés és füttykoncert főlap Kéza, varsó Európa első alkotmányának 202. évfordulóját ünnepelték Lengyelországban. Krakkóban a Minisztertanácsi Hivatal ve­zetőjét, Jan Maria Rikitát és Krzystof Kozlowski szenátort ki­fütyülték. Varsóban az Isme­retlen katona sírjánál leadott 24 díszlövéssel kezdődött az Al­kotmány ünnepe, melyet több­ezres tömeg nézett végig. Heri Walesa ünnepi beszédében mo­rális áttörésnek nevezte a törté­nelemben az 1791. május 3-án törvénybe iktatott alkotmányt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ország építése során olyan utat kell keresni, amely össze­köti a reformokat a kompro­misszumokkal. Krakkóban ugyanakkor az évfordulóra rendezett felvonu­láson rendzavar­ok történtek. A Grünwald téren egy jobb­közép szervezet kifütyülte és csúnya szavakkal illette Jan Maria Rikitát, a Minisztertaná­csi Hivatal vezetőjét és Krzystof Kozlowski szenátort, aki a Ma­zowiecki- kormány belügymi­nisztere volt. A tüntetők haza­árulóknak, farizeusoknak, szovjet ügynököknek nevezték a két szónokot. Egy körülbelül 300—400 fős tömeg azt han­goztatta, hogy az eddigi lengyel kormányok közül az Olszewski­­kormány volt a legjobb, ame­lyet Walesa javaslatára menesz­tettek. S közben ilyen jelszava­kat kiabáltak: „Le a zsidó kom­munával!” „Lengyelek igen, bevándorlók nem! Lengyelor­szág a lengyeleké!” A tiltakozók és hangosko­­dók elől mindkét politikust rendőrség védelmezte. ENGHOLM LEMONDÁSA UTÁN LEZSÁK MIHÁLY, STUTTGART Még látszik a megrökönyödés és a szomorúság azoknak a szociáldemokratáknak az ar­cán, akik megfordultak teg­nap az Erich Ollenhauerről elnevezett bonni pártköz­pontban. Björn Engholm le­mondása az elnökségről, a kancellárjelöltségről és a tar­tományi miniszterelnökségről zavarba hozta ugyan a hata­lomra törő ellenzéket, de nem bénította meg. Karlheim Blessing, az SPD szövetségi ügyvivője dacosan jelentette ki: „130 évesek va­gyunk, ezt is átvészeljük”. Mi­közben a történelminek ne­vezhető sajtókonferenciáról távozva Engholm hétfő dél­után végleg elhagyta a bonni politikai porondot, a sajtó és a tévé figyelme azokra irányult, akik számításba jöhetnek egy kritikus pillanatban egyszerre megüresedett vezető posztok betöltésénél. Mindegyikük fülében cseng a távozó figyel­meztetése: ,A közösségi szel­lem és a fegyelem előfeltételei a politikai sikerhez vezető út­nak.” Ezeket az erényeket Engholm nyilvánvalóan még nem tartja elég érettnek a párton belül, amelynek éléről alig kétévi tevékenység után leköszönt. Sokan állnak sorban, hogy a párthierarchia átcsoportosí­tásánál, amely elkerülhetet­len, az őket megillető helyre kerüljenek. Annyi biztos, hogy Johannes Rau, akit mint legidősebb elnökségi tagot megbíztak a párt vezetésével, csak átmenetileg áll rendelke­zésére. Fő feladatának azt te­kinti, hogy nyíltan és rende­zetten előkészítse a pártkong­resszust, amelyen még a nyár folyamán megválasztják majd az új pártelnököt. Már a hét végén hozzálát ahhoz, hogy az SPD vezető szerveivel meg­oldást keressen a „nehéz hely­zetre”. A pártelnöki posztra eddig Gerhard Schröder alsó­­szászországi és Rudolf Schar­ping Rajna-pfalzi miniszterel­nököket favorizálják. Mind­ketten hajlandóságot mutat­nak erre olyanképpen, hogy azt összekapcsolják a kancel­lárjelöltséggel is. Két külön­böző temperamentumú poli­tikusról van szó. Míg Schar­ping diplomatikusan tartóz­kodó álláspontra helyezke­dik, és szívesebben működne együtt a liberálisokkal, addig Schröder közvetlenebb, a Zöl­dekkel való koalícióra törek­szik, választását feltétekhez köti. Nemcsak új, pragmati­kus program kidolgozását kö­veteli, hanem a személyi kér­désekben a haladéktalan dön­tést is. Ismeretes, hogy ő már az előző hetekben kinyilvání­totta ez irányú ambícióját, amiért a párton belül ,állojali­tással” vádolják. Szemére ve­tik, hogy Fingholmot annak politikai ellenfelei is kímélete­seben kritizálták. Politikai kö­rökben lehetségesnek tartják azt is, hogy az SPD élére egy női páros kerüljön. Heidi Wie­­czorek-Zeul Hessenből és Rena­te Schmidt Bajorországból. Sok az eszkimó Mieink ______________________MUCSI GÉZA______________________ Nem is olyan régen azt hallottam, olvastam, hogy fogy a magyarság. Az is lehet, hogy azóta még inkább megfogyatkozott. Itt, Magyarországon. Merthogy az adathalmazból nehézkesen ugyan, de kiderül, hogy hát Magyarországon fogy a magyarság. Az elhalálozás ennyi meg ennyi, a natalitás pedig emennyi meg amannyi. Sepsiszentgyörgyi ismerősöm állít meg a körúton: hallom, fogytok. Talán nem érdemes már itt gyereket szülni, csinálni? Az én asszonyom most szüli majd az ötödiket. Fiú, az biztos! Szabadkai barátom invitál a borozóba egy röpke koccintásra: képzeld, két fiam után végre lányom is születik. Juli lesz a neve! Na, isten áldja! A zánkai menekülttáborból kapom a levelet, melyben X. baranyai barátom értesít, hogy megvan im­már a második is. Az első is itt született, röpke két és fél évvel ezelőtt. Alig várja, hogy egyszer hazatérhessen, immár négytagú családjával. Mint magyar. Mint produktív magyar. Ha addig ugyan tisztázódik, hogy végül is kié Baranya. Újvidéki riporter kollégám csillogó szemmel újságolja, hogy majd itt telepedik le — kivándorol a Vajdaságból. Avagy bevándorol ide, vagy áttelepül, szóval kitelepül onnan —, hogy neje majd néhány hónap múlva a negyediket is megszüli. De ezt a csecsemőt már alighanem itt. Nem otthon, hanem itthon. Itt majd jobb lesz a gyermekeknek — mond­ja. Nem kell azon törnie a fejét, hogy ott mikor szüntetik meg a magyar bölcsődét, a magyar iskolát. Azt a keveset is, ami még megmaradt. Született budapesti barátom kérdezi: Hogy az Istenben csináljátok ti ezt, hogy egy, kettő, három gyerekkel átjöttök, áttelepültök, letelepültök, bevándoroltok, kivándoroltak és megéltek? Én nagy nehezen összehoz­tam egyet, egy fiút, de ez is sok. Nincs miből megélni, nincs pénz. Mon­dom: túlélés. Merünk, mert muszáj. És ez a muszáj túlélni aztán isten­igazából egyben és együtt tartja a határon túli magyarságot. Azt a ma­gyarságot, mely körülbelül négy és fél millió lelket számlál, és nem fogy. Esetleg hellyel-közzel a román, a szerb, a szlovák hatalmi rendszerek miatt átalakul egy kissé, de mindenesetre nem fogy. A magyar mag ma­rad. S nevezhetjük pestinek, pozsonyinak, szabadkainak, kolozsvári­nak, munkácsinak, muraszombatinak, eszékinek... Mindegy. Az önmagával határos Magyarország addig lesz önmagával hatá­ros, amíg nem tisztázzuk egymás között — inter uns —, hogy ki a ma­gyar, ki a díszmagyar, ki a gyászmagyar, ki a talpra magyar? Továbbá még nem hidaljuk át a történelmi, de főleg kommunista megkülönbözte­tést, mely röviden így fogalmazódik meg: mi és ti! Addig, ameddig szin­tén úgy inter­jns nem kerülnek a történelem süllyesztőjébe a letelepszik, betelepül, kivándorol, bevándorol, áttelepül kifejezések, szóval addig, ameddig a haza és a szülőföld fogalmát ki ki a maga módján tisztázza. Ugyanis ez a terület itt és most még mindig Közép-Európa. Duna­­medence. Pannon-medence. Kárpát-medence. Perspektive: Duna men­ti Konföderáció. Vagy pedig egy régiókon nyugvó Közép-Európa. Maj­dan egységes Európa. Itt évszázadok óta vándorolnak. Nem ki, és nem be. Hanem onnan ide, és innen oda. Itt élnek, itt halnak. Nem csak ma­gyarok. Ezért talán szerencsétlen az a megállapítás, hogy fogy a magyarság. Inkább azt írom ide, hogy sajnos az emberek fogynak. Azok az emberek —szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, baranyai, muraközi, mu­­rántúli, burgenlandi magyarok — echte magyarok —, továbbá romá­nok, ruszinok, szlovákok, szerbek, horvátok, szlovénok, palócok, néme­tek, cigányok, zsidók, akik lassan jobbra tolódnak, a másik fojtogatásá­­tól várják, remélik a szebb jövőt. S közben elfelejtik, hogy a túléléssel együtt fontos az egymásra utaltság, az egymás mellett élés is. S, ha ezt itt és most nem képes megérteni ez a Kárpát-medence, Pan­non-medence, Pannon-fateknő — tényleg fogyunk és elfogyunk. De akkor mindannyian. Nem csak magyarok. LOTTÓ 19. játékhét A lottó - ha csak egy ötös lesz - ezen a héten már föl 24 MILLIÓT Szerencsejáték Rt. mint fizet!

Next