Képes Vasárnap, 1943 (65. évfolyam, 1-52. szám)
1943-02-09 / 6. szám
„Halál Velencében”6 Wasrner Richard utolsó napjai Idő: 1883. Színhely: Velence. A ■Canale Grande-t koszorúzó paloták egyik legszebbike, a Palazzo Vendramin adott utoljára fejedelmi hajlékot Wagner Richardnak és népes családjának. A lagúnák városához és ehhez a palotához nagy emlékek fűzték a hányatott életű zeneköltőt. Itt lakott 1858-ban is, 45 éves korában, amikor életének legnagyobb érzelmi válsága. Wesedonk Matild iránt lángoló szerelme a Tristan és Izolda második felvonásának megalkotására ihlette. Később is vissza-visszatért Velencébe. Utolsó életéveiben, 1879-től kezdve itt töltötte a teleket orvosai tanácsára, hogy kínzó asztmájára Olaszország ege alatt enyhülést találjon. 1882 nyarán Bayreuthben, az ünnepi játékok második esztendejében, bemutatta utolsó remekművét, a Parsifalt. Tizenhat estén került előadásra a hatalmas alkotás, nagyszerű színpadi keretben, ünnepségek közt, világraszóló sikerrel. Mihelyt lezajlott az izgalmas bayreuthi nyár, Wagnerék vonatra ültek s az utasokkal és málhával megrakott gondolák csakhamar megint kikötöttek a Palazzo Vendramin előtt. A világ tudta, hogy a 70-ik életév küszöbére érkezett Wagner nagybeteg. De arról is szóltak a hírek, hogy Velencében nem él tétlenül. Mihelyt valamennyire kipihente az elmúlt hetek fáradalmait, hívei és munkatársai körében hozzálátott a jövő nyári bayreuthi évad előkészítéséhez. Újév körül az egész európai sajtót bejárta a Wagner-család velencei karácsonyáról szóló tudósítás. Wagner ugyanis kedves meglepetést szerzett feleségének, Cosima asszonynak. A velencei zenelíceum növendék-zenekarának titokban betanította s a palota előcsarnokában a szent estén előadta fiatalkori C-dúr szimfóniáját, amellyel annak idején Lipcsében első nyilvános sikerét aratta. Ezen a családi ünnepen jelen volt Liszt Ferenc is, a szerető após és hűséges barát. Az ősz „abbé“ nov. 19-én érkezett meg. Nyolc heti tartózkodás után, 1883 január 13-án indult vissza Budapestre. Hogy a két nagy ember, akiket a végzet egymás mellé rendelt, milyen szavakkal búcsúzott egymástól utoljára, senki sem jegyezte föl. Lisztnek balsejtelmei lehettek, mert elutazása előtt néhány nappal a Szent Szaniszló-oratórium komponálását abbahagyva, egy „Gyászgondola“ című elégiát szerzett. Pontosan egy hónap múlva, 1883 február 13-án, most hatvan esztendeje, Wagner Richard megszűnt élni. Utolsó napját így beszéli el francia életírója, Guy de Pourtalés: Kedden, 13-án, Cosima, mint rendesen, föltálalta férjének a reggelit. Wagner levert volt, érezte, hogy mindjárt rájön az asztmás roham. Mondta is az inasának: „Ma vigyáznom kell magamra.“ Aztán egy kicsit dolgozni akart. Künn zuhogott az eső. Az íróasztalán ki volt készítve egy értekezés kézirata, melyből már tíz oldalnyit megírt. Kérte, hogy hagyják egyedül, ha rohama lesz, majd segít magán. Lassan teltek a délelőtti órák. Az eső szakadt. Háromnegyedkettő körül beállított Zsukovszky s nagyon meg volt lepve, hogy Cosimát a zongoránál ülve találta: egy Schubert-dalt játszott a fiának. A mester kiüzent, üljenek nélküle ebédhez, mert nem jól érzi magát. Mialatt ettek, kétszer erősen megszólalt a csengő. A következő pillanatban sápadtan, izgalomtól reszketve rohant be a szobalány és sürgetve hívta ki Wagneriét. Cosima rögtön beszaladt férjéhez. De Richard intett, hogy menjen csak ki, mert úgy, mint szokta, egyedül akar túlesni a rohamon. Ingujjra vetkőzve ült az íróasztalánál, hörgése egyre hangosabbra és aggasztóbbra vált. Cosima elhagyta a szobát, de újból és még erősebben megszólalt a csengő. — Feleségemet és az orvost! — kiáltott a beteg, de alig bírt beszélni a fájdalomról. Cosima visszament hozzá és meleg borogatást akart rárakni, ami máskor használni szokott. Wagner elhárította a segítséget, mint aki tudja, hogy hiábavaló. Föltápászkodott, a kis arany díszes piros pamlaghoz vonszolta magát, amely a szobához tartozó öltözőfülkében állt, lerogyott rá. Feje Cosima vállán pihent. Az inas lehúzott róla néhány terhes ruhadarabot. — Az órám! — kiáltott fel elhalóan... Az óra kiesett a mellényzsebből és a szőnyegre gurult. Tovább ketyegett, amikor Wagner szívverése már elállt. L. V. A lagúnák városának képe a Palazzo Vendramin ablakából. Wagner halotti maszkja. Alsó kép, baloldalt: egy meghitt kis sarok, a falon a mester arcképével. — Középen: az operafejedelem bronz mellszobra. — Jobboldali kép: a remekmívű íróasztal.