Pesti Hírlap, 1841. január-június (1-52. szám)

1841-03-20 / 23. szám

SZOMBAT 33. TAVASZELŐ 20. 1841. Megjelen e’ hírlap minden héten kétezer, szerdán és szombaton. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 fr, borítékban 6 fr, postán borítékkal 6 fr. pengő p. — Előfizethetni helyien Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani-utczai Horváth-házban 583-d. szám alatt, egyebütt minden cs. kir. postahivatalnál. Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egyegy négyszer halálozott sorért, garmond betűkkel, 5 pengő krajczár számíttatik. TARTALOM: Kinevezések. N­évváltoztatás. Meg­tiszteltetés. Vezérczikk. (Ősiseg.} Pesti medárd vásár. Nemzeti színház. Megyei dolgok: folytató­lagos közlés a’ pesti gyűl. Borsodból, (nemesi pénztár ügye, va­g­y­o­n­t­al­a­n­s­ág, czéhek ’stb). Sáros (vegy házas.}. Bars (vegy házas.}. Vi­déki hírek : Rimaszombat (játékszín és tánczvi­­galom kórház javára} Beszterczebánya (e­s­pe­re­tts­é­g­i gyűlés, nép­nevelés, statistikai adatok} Czáfolatok Bay J. eltemettetése dolgá­ban. Külföldi napló. Angol-, Franczhon (kamarai gyűlések; Bugeaud Algírban; titkos társaság}.Tö­rökhon, Oláhország. Értekező. Ősiség I Szent­­királyi Móricztól, Hirdetések. IT MTWiff MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. tr (Kinevezések.) Ő cs. ’s apost. kir. felsége Szilassy József kir. helytartósági fo­galmazó-gyakornokot ugyanazon kormány­szék tisztb. fogalmazójává méltóztatott kegy. kinevezni. A’ rm. magyar kir. udvari kamara közép­ponti levéltáránál Vezinger Károly lajstromo­zó, Csiffáry Vincze jelelő, Vizsnyei Sándor írnok, és Szathmári Ignácz, volt fizetéses fo­galmazói gyakornok járulnokká neveztettek. Kovássy Károly eddigi marmarosi sószál­­lítói tiszt ottani fő­ sószállító biztossá mozdít­­tatott elő. Továbbá a’ kir. ügyigazgatóság­nál megürült két járulnoki hivatalra Wenin­­ger Mátyás és Sághy Dániel neveztettek. A cs. ’s ap. kir. felsége Köhler Károly rudersdorfi harminczad-utlevélnököt nyuga­lomba helyezni méltóztatott. A’ am. magyar kir. udv. kamara halmá­­gyi szárnokká Braun Ernesztet, ellenőr­ködő mázsamesterré Brument Miklóst, mázsames­­terré Feigel Alajost, mázsássá Koaltin Mi­hályt, fokonkinti előléptetés által, ’s ottani pajtnőrré Styewo Samut, brusztureszkoi fel­vigyázót, méltóztatott kinevezni. (Mag. tud.) Pauer József, pesti sóházi pajtnőr, szol­noki mázsássá, ennek helyébe Singer Rudolf, pesti sóházi gyakornok neveztetett ki. (Mag. tud. ) Ő cs. ’s apost. kir. felsége Stiegler János h. ügyvéd vezetéknevének Einey ma­gyar hangzatúra változtatását kegy. megen­gedni méltóztatott. (M­egtiszteltetések.) Ő cs. ’s apóst, kir. felsége Ruttkay Károlyt, Túró­cz megye helyettes alispánját, ’s Hendrey Pál Arad me­gyei táblabirót „kir. udvarnok“ czimmel mél­tóztatott kegy. felruházni. Vezérchikli. (n s i­s é­g.) Évek múltak el, mióta előbb homályosan sejteni, utóbb beszélni kezdettük, hogy m­ig az ősiség dolgán nem segítünk, a’ javak világában leg­buzgóbb igyekezettel sem leszünk képesek olly normális állapotot előidézni, miszerint a’ magyar birtokos, birtokát sajátjának mond­hassa, és a’ biztosságnak inner érzetéből fel­virágozzék a’ hon közjava. — És a’ birtoki bizonytalanság és ebből a’ nemzeti hitelnek ingadozása és a’ tömérdek perek, mellyek a’ viszálkodás érzetét nevelve közöttünk, a’ kö­zös érdek kapcsaival egybecsatolt nemzeti egészszé egybeolvadnunk nem engednek, és az elszámlálhatlan bajok egész serege na­ponkint erősben éreztetik, mikint a’ büszke palotákból a’ törpe vityillóig mindenütt, a­ hol baj van, az ősiség mint szörnyeteg áll ort, ’s nem enged a’ bajhoz orvosló kezekkel kö­zelítenünk. És mi a’ helyett, hogy azon erős akarattal, melly — Cato szerint — lehetetlen­séget nem ismer, szemébe néznénk a’ ször­nyetegnek, gyáva röpkedéssel lengjük körül, és lesben állunk, hogy ha talán száz szemé­nek egyikét behunyná, szép távolból egy ka­nálnyi meszes homokot vessünk az épület re­­pedékeire, melly, a’ nélkül hogy segítene, lerí a’ kormos falakról, mint gyászköntösről egy-egy fehér folt. De mi nem vádoljuk ha­nyagságról a’ nemzetet. Ezernyi érdekekbe szövődött belé ez az ősiség, és összebonyoló­­dék viszonyainkkal elannyira, hogyha nem­zetünk fontolgatva töltött évtizedeket, ha tar­tózkodók a’ gordiumi metszés csiklandós ex­perimentumától, ha szét szeret nézni módok után, mellyek a’ bajon segítsenek ugyan, de a’ létező érdekek közül is minél kevesebbet sértsenek: ez óvatosságon csudálkoznunk épen nem lehet. Mert sok igaz van abban, a’ mit Lamartine mond: hogy a’polgári tár­saságot elvekkel és igazságokkal szintúgy megölhetni, mint hibával ’s bűnnel alááshatni.­­ — Azonban elkövetkezett talán már a’ tettek kora , talán már annak érzete, hogy az ősiség dolga nem jól van igy a’ mint van, ’s hogy kell valamit csinálnunk vele, eléggé megérett a’ nemzetben, miszerint itt az idő, átmenni a’ másik kérdésre: hogyan és mikint? Már itt mindenek előtt két ágát kell a’ kérdésnek egymástól elválasztani: első a’ végrendelke­zési szabadság, másik az ősi javaknak el­­idegeníthetlensége. — Ez utóbbira nézve, ha van bennünk akarat, könnyebb a’ dolgon se­gítenünk ; mert tökéletesen igaz, a’mit Deák Ferenczünk már az 1834-ki országgyűlésen a’ nyárelő 25-ikei kerületi ülésben kimon­dott, hogy t. i. „az idegeníthetlenség és ezen épült örökvallási erőtlenités az ősiségből épen nem is következik; sőt egy olly monstrum, mellyet erőszakkal facsartak ki belőle né­­melly törvények; olly monstrum, melly egye­nesen csaláson alapszik, t. i. hogy ha idők körülménye szerint a’ jószág becse növeke­dett, azt visszavenni, különben pedig a’ vevő­nek nyakában hagyni lehessen.“ — A’ mi már a’ végrendelkezési szabadság kérdését illeti: ez tulajdonkép a’ fiscus örö­kösödésének kérdésével egybeforr. Mi a’ pie­­tásnak ájtatos érzetével közelítünk e’ kérdés­hez­ Mintha Kölcseynk árnyékát éreznék körültünk lebegni; öt, kihez minket a’ pol­gári hő tisztelet mellett még baráti emlékeze­tek is csatolnak. — Mióta I. Lajos 1351- iki decretumát megalkotá — pedig hoc fonte derivata clades in patriam populum­­que flux­it —483 év folyt le, hogy a’nem­zet törvényhozó­ gyűléseiben szó nem emel­kedők e’ bannak orvoslására. Kölcsey volt első, ki e’ dologban az országgyűlésen in­dítványt tön: elsőben 1834 tavaszátó 30-kán; ekkor halogatás volt a’ felelet; — másod­szor nyárhó 26-kán; ’s ekkor a' szatmári követet még csak Ung, Zab­olcs, Csa­­nád, Temes, Nógrád, Zala, Somogy, Győr és Tolna pártolák. Mi úgy érezzük, mintha áldott emlékezetű hazánkfia végren­deletül hagyta volna e’ nemzetnek a’ végren­deleti szabadság helyreállítását; ’s azért olly pietással, minővel szent hagyományhoz illik, közelítünk a’ kérdéshez. — Mindenek előtt meg kell jegyeznünk, hogy a’ magyar birtok eredeti állapotja feudumot nem ismert; mert valamint lakhelyt fegyverrel szerzett más nemzetek, őseink is közosztályra bocsáták a’ közerővel nyert földet, és felosztották tribu­­sok szerint; illy osztály mellett pedig a’ sta­tus örökösödéséről szó sem lehetett, a’ mint Erdélyben székely rokoninknál maiglan sincs; mert ott a' birtokállapot eredeti typusát meg­­tartá, ’s magszakadás esetében szomszéd örök­li a’ végrendelet nélkül elhalt szomszédnak birtokát. — Még Sz. István II: 5 törvénye szerint is magszakadás esetében a’ magyar nemes teljes végrendelési szabadsággal birt. II. András arany bullája a’ 4-ik czikkelyben ezen szabadságot alkotmányunk sarktörvé­nyeinek sorába emelte, ’s csupán Lajosnak 1351-iki törvénye volt az, melly az ősi ja­­vakróli végrendelet szabadságát eltörölvén, a’ kir. fiscus örökösödését nem csak „ab in­tes tato,“ mint az arany bulla, hanem vég­rendelet ellenére is megalapitá. — El ke­rülve minden mystificatiót, ki kell mondanunk, hogy mig e’ törvény áll, mig az arany bulla 4-ik czikkelye újra életbe nem lép, addig az ősiségi bajokon gyökeresen nem segíthetni. Ha már megfontoljuk, mikép a’ királyi adomá­­nyos javak a’ kir. fiscusra nem azért szálla­nak vissza, hogy érdemjutalmazásra fordít­­tassanak, mondhatná talán valaki, hogy a’ kir. fiscusnak ősiségi örökösödését minden váltság, minden kárpótlás nélkül, országgyű­lésen, és igy a’ fejedelem hozzájárultával, tör­vényesen eltörölhetni. Hogy a’ királyi ke­gyelem hozzájárultával ez megtörténhetnék, kétségtelen, de mi megváltjuk, a’ dolgokat gyakorlatilag tekintve, illy okoskodásokat a’ jámbor óhajtások közé sorozunk, annyival inkább, mivel a’ kir. fiscus örökösödése 500 év óta a’ kir. jövedelmeknek csakugyan egyik törvényes kutforrását teszi, nem csak a’ mag­szakadás és újabb adományozás közti időszak jövedelmeinek tekintetéből, hanem azért is, mivel törvényeink előtt az egy részben pénz­ért történő vegyes adományozás sem isme­retlen; végre pedig a’ királyi örökösödésnek más ága is van, nevezetesen szerzemények­ben, végrendelet hiányában vérrokonok előtt, és hűtelenségből. — E­ kérdéseknek pedig együtt kell intézkedés alá kerülniük. És ám­bár az utolsóra nézve, melly a’ fiscus örökö­södését büntetési alakban tünteti elő, meg­váltásnak vagy kárpótlásnak helyét teljes­séggel nem találhatjuk, minthogy ennek el­törlése a" büntető igazság azon alapfogalmá­ból következik, mell­' az ausztriai büntető­törvénykönyv életbe hozására 1803 őszelő 3-kán kiadott császári parancsban e’ szavak­kal van kifejezve: „Die Folgen der Stra­fe sollen sich so wenig wie möglich auf die Nachkommen erstrecken.“ — De már a’ végrendelet hiánya miatti örö­kösödést, melly mégis, midőn a' gyermektelen gazdagnak szegény rokonait a’ testvéri sze­retet nyújtotta enyh helyből kiszoríttatni lát­juk, annyival inkább felzúdítja keblünk ér­zelmeit, minthogy ha történetesen eme’ gaz­dag rokon nem e’ honban a’ magyar kettős kereszt, hanem az angol leopárd uralma alatt halt volna meg valahol a’ hajdani nagy-mo­­gol tartományában, a’ törvényünk szerint üresen kimenő szegény rokonok megkapták 45

Next